4. Fejezet: A vérszomjas szellem

Akimoto vacogva feküdt a lovasszekér alatt. A nő verejtéke ragadós, forró masszaként hatolt a ruhája alá. Fogai kétségbeesetten kopogtak szájában, kezei tehetetlenül rázkódtak a félelem miatt, miközben remegő szemeit, mik könnyekkel teltek meg, a kerekek fele szegezte. Tompa sziszegést hallott. Látta, amint óriási karmok csapódnak a földbe. Levegőt sem mert venni, vörösödő arca elfojtott sikítását takarta el. Hallotta, amint a szörnyeteg morog, majd a levegőbe szippant. Biztos megtalálja, és akkor széttépi! Darabokra fogja tépni! Fagyos csend következett. A szörny megállt, szimatolását abbahagyta. A csendet kimért, éhes sziszegés borzolta meg. Akimoto ruháját nedves forróság öntötte el. Lassan elkezdett hátrálni, hogy ki tudjon törni a szekér másik oldalán. Közben a szétmarcangolt lovakra tekintett. Jó ég...Hirtelen a bestia förtelmes, krokodilszerű pofáját a szekér alá csapta és rideg hüllőszemeivel a nőre meredt. A feyegető állkapocs az orra előtt csapódott össze, de nem érte el. A nőből kétségbeesett sikoly tört elő. A szörnyeteg szája újra kitárult, elöntve Akimoto látóterét, ki már a fogakat se látta, csak a tekergő, húsos nyelvet és magát a lény gyomrát. Készült arra, hogy az agyarak belemélyednek a húsába, de hirtelen a szörnyből fájdalmas sipítás tört elő. A nő végre kijutott a szekér alól. Látta, amint a bestia holtan elterül a földön és kigúbadt, elvörösödött szemeivel rá mered. Akimoto az erdő fele tekintett. Fehér hajú alak állt a szélben. A nő kezeit kitárta, hogy köszönetet mondjon megmentőjének, miközben szemei hálás csillagokkal teltek meg:

-Köszönöm!

Az alak kinyújtotta vibráló kezeit. Akimoto arcára fagyott mosolyáról halk suttogás hallatszott:

-Ne...