6. fejezet: A találkozás

Sesshomaru sárga szemeivel Jaknen testére pillantott.A kis démon ében, üres szemeit a nagyúrra szegezte, szája megállt a lecsukódásban, miközben belőle elfojtott csend rikoltozott, görcsös kezeivel szorongatva a levegőt. A szellem halk szemeit a tátogó sötétség fele szegezte, miben fehér árny alakja vált láthatóvá. Az ében sűrű feneketlen mélyéről kegyetlen szempár ragyogott fel és egy vörös félhold. Sesshomaru kezei fenyegetően megroppantak, szemei hidegen hunyorogtak. Tökéletesen higgadtak tűnt, félelmetesen nyugodt tekintete nem árulkodott félelemről, pedig a szemében csillogó ragyogás mélyén lapult valami...Valami elfojtott érzelem...

Nem sírhat! Nem! Nincs joga hozzá!

A fehér alak lassan közeledett, mint egy kísértet. Először fehér ruhája vetkőzött ki az éjből, lobogó hajával, utána finom ajkai, végül az érzelmek nélküli arany szempár. Mintha egy tükör előtt állt volna Sesshomaru előtt. Az alak vérfagyasztó tekintete, fehér haja, a félhold a homlokán hasonlított a szellemre, egyetlen jelentős dolgot kivéve. Az idegen nő volt. Kezében Jaken megkaparintott botja virított. Sesshomaru elővette a Tensaigát és lesújtott vele a halott Jakenre. A kis démon felkapta tekintetét. Értetlen szemeit a két egymással szemben álló szellem közt ingáztatta. Jaken dühösen Sesshomaru fele mordult:

-Ez a bestia megölt nagyuram. Végezz vele nagyuram amiért orvul megtámadott és elvette a botomat!

Sesshomaru szemei megrebbentek:

-Félre Jaken.

A nő fagyosan megszólalt:

-Rég találkoztunk Sesshomaru.

-Hayu...Úgy tudtam régen meghaltál...

-Hamisak a pletykák. Nem olyan könnyű engem elpusztítani, ahogy téged sem.

Jaken szemei kigúbadtak. Csak most esett le neki a döbbenetes tény, hogy miért hasonlított annyira a nő Sesshomarura:

-Nagyuram! Ez nem lehet igaz, ez csak valami trükk. Ő a te...A te?

-Igen Jaken...

Hayu hideg arcán apró mosoly törte meg a jeget:

-Olyan szép vagy mint apád...De elhagyott. Egy közönséges halandó miatt.

-Mit akarsz?

Hirtelen Rin rontott elő a bokrok közül. Döbbent tekintetét a két szellem fele szegezte. Hayu kezeit lassan kinyújtotta. Karmai ragyogni kezdtek. Az ostor sziszegve takergett elő belőlük, mint egy megbűvölt kígyó vonagolva csapkodva a levegőt. A nő jeges szemeit, mikre fenyegető sötétség borult, Rinre szegezte. A ragyogó ostor a lány fele kapott. Rin kezeit maga elé kapta. Sikoltani se maradt ideje. Hallotta, ahogy az ostor felhasítja a levegőt, de nem érte el. Hayu szemeiben parány döbbenet csillogott. Szája apró, csalódott grimaszba torzult:

-Látom nem csak külsőleg hasonlítasz apádra...Szégyent hozol rám!-azzal a Rin előtt álló Sesshomarura csapta újra ostorát. A szellem nem tántorodott meg, mintha nem is érezte volna a csapást. A nő ajkai mögül dermesztő szavak gomolyogtak:

-De látom a hidegvéredet tőlem örökölted...

Sesshomaru és Hayu ostora néhány pilanatra egymásba gabalyodott, majd különválva egymásba csapott hideg villanás fényével borítva el a levegőt. Rin ijedten kuporodott  félelemtől megbénult Jaken mögé. Sesshomaru hirtelen előre rántotta kezét. Hayu szemei kigubdtak a meglepettségtől. A szellem könyörtelen ujjait a nyaka köré csavarta. A nő gonoszul sziszegett:

-Mire vársz? Ölj meg!

Sesshomaru fagyosan meredt rá annyára. Hayu hangjában csalódottság csengett:

-Gyenge vagy...Mint az apád...

A nő kitépte magát Sesshomaru karmaiból és egy gyors mozdulattal elvette tőle a Tensaigát. Hayu a kardra meredt:

-A tiedet nem védi varázslat. Tehát ez az örökséged...Szánalmas...-azzal rideg szemeit Rinre szegezte-Őt megsiratnád?

Sesshomaru megindult a nő fele, de nem tudta elérni. Hayu köddé vált, hangja visszhangozva hullámzott:

-Nem mindent örököltél tőlem...

A szél szárnyán szinte szelíden szálltak a szavak:

-Szem sosem láthatja...Végső nyughelyét ki őrzi, titkát soha fel nem fedi...

Sesshomaru szó nélkül sarkon fordult, mintha semmi sem történt volna. Pedig Hayu magával vitte a Tensaigát és Jaken botját. Az eső kövér cseppekben esni kezdett...