8. Fejezet: Hayu találkozása Inuyashával

Inuyasha és Kagome egymás mellett feküdt. A fiú erős kezeivel gyengéden átölelte a lányt. Mindketten gyönyörködtek a sziklákról lepergő esőcseppekben. Egymásra tekintettek derengő szemeikkel. Az eső lassan elállt. Utána...Az történt amit a lány várt és amiben remélt. Inuyasha peckesen felkelt, mintha megsértette volna a lány  és felvette a ruháit. Kagoméét is odadobta a lányhoz. Mintha semmi sem történt volna. Inuyashát legbelül elöntötte a szégyen, de büszke szemeire nem vetült ki. Ezek után is, hogy a lány odaadta neki a testét, ez után az éjszaka után is felmerengett valaki az emlékezetében. Kikiyo...Hirtelen sziszegő hang borzolta fel őket, mi kegyetlenül ömlött rájuk visszahangozva a barlang szikláiról:

-Szem sosem láthatja. Végső nyughelyét ki őrzi titkát soha fel nem fedi.

Inuyasha dühödten a kijárat fele tekintett. Mint egy kísértet, mintha a semmiből érkezett volna, egy fehér alak jelent meg, ki rideg tekintetét a párra szegezte. Hayu vérszomjas szemei megrebbentek:

-Te vagy Inuyasha?

-Ki kérdezi?-üvöltött fel.

-A nevem Hayu. Nicsak...Ahogy sejtettem...Egy ember...

Inuyasha arca dühödt grimaszba torzult. A nő fagyos ajkai lassan szakadtak el, mintha megfagytak volna:

-Olyan vagy mint apád...Pontosan olyan szánalmas és olyan gyenge vagy, mint amilyen ő volt. Beleszerettél te is egy közönséges halandóba.

-Hah...Pont úgy beszélsz mint a bátyám.

A fiú csak ekkor vette észre a nő homlokán ragyogó félholdat. Hayu arca jeges volt:

-Gyenge kis lények. Mi szellemek magasan felettük állunk. Mi egy magasabb szintet képviselünk. Ők ott csúszkálnak a porban, mint a férgek...Mi a felhők közt járunk...És te...Félszellem...Sose érheted el az eget, mert a por visszatart, amiben nyomorogsz, ami miatt saras a véred.

-Fogd be! Tehát te vagy az a gyilkos szellem, kit keresünk!-üvöltötte el magát Inuyasha.

-Apád saját magát is bemocskolta, mert egy emberrel hált. Ebből a mocsokból születtél te.

Hayu arca nem rebbent meg, a szavakat a legnagyobb hidegséggel ejtette ki. Inuyasha arca remegett a dühtől. A nő parányan elmosolygott:

-Korcs vagy...

Inuyashában újra felderengtek az emlékek. Labdázott és az emberek kigúnyolták. Korcsnak nevezték, és ő nem tudta mit jelent...Nem tudta...Ő nem...De az annya igen. Akkor nem tudta miért sír, hogy mit takar az az ezüstös folyó, minek a forrása a szeme volt. De már tudja...

A félszellem elrugaszkodott a földtől és dühödten kinyújtotta kezeit, miközben szájából hátra zúdult a nyála:

-PUSZTULJ!!!!!!!!!

Hayu peckesen kinyújtotta kezét és játékos könnyedséggel elkapta Inuyasha nyakát. A fiúból meglepett hörgés buggyant elő. Kagome szemeit közben elvakította a mocskos fény. Hayu teste tele volt ékkőszilánkokkal. Tehát ezért támadott most...Az ékkövek segítségével...Várt, hogy elég erős legyen.

-Már régóta figyellek Inuyasha és elég információt szereztem rólad.-azzal ujjait a félszellem szeme fele emelte.

-Szem sosem láthatja, végső nyughelyét ki őrzi, titká soha fel nem fedi...-suttogta Hayu.

Inuyasha szeméből kipattant a fekete gyöngy, mire a nő azonnal lesújtott Jaken ellopott varázsbotjával. Az átjáró megnyílt, feketén, derengve, mint egy éhes kísértetszáj.

-A sír...-nyögte a földön Inuyasha.-Miért akarsz apám sírjába bejutni! Már megszereztem a szent kardot. Elkéstél, a Tetsuiga már az én tulajdonom!

Hayu gonosz szemeivel rámeredt a fiúra nagyképű, magasabbrendű grimasz kíséretében:

-Ki mondta, hogy a kard kell nekem?

A nő nem habozott, alakját elnyelte a tátongó feketeség. Inuyasha dühösen Kagome fele fordult:

-Te maradj itt. Túl veszélyes!

Kagome megvetően rámeredt a fiúra. Kezét csípőre tette:

-FEKSZIK!

A félszellem a földre omlott. Mikor fejét felkapta, már csak Kagome hátát látta meg, amint a lány belemerült az ében átjáróba. Inuyasha utána rohant...