憎しみか愛か

_{- Gyűlölet vagy szerelem -}

Sesshoumaru to Chizumi

Hentai by Mido

Már két hosszú, lassan múló perce ültünk a kellemesen meleg vízben, kitartóan farkasszemet nézve egymással. Jó is volt ez a hosszas, szótlan csend, legalább sikerült lenyugtatnom magam, s immár véglegesen elvetettem Chizumi meggyilkolásáról szőtt ábrándjaim. Pedig komolyan eljátszottam a gondolattal, micsoda felemelő érzés is lenne végezni vele, milyen lenne karmaim testébe vájni, érezni a vérének édes, mámorító illatát. Sokáig kínoznám, hogy leszenvedje ezt az elmúlt pár évet, hogy könyörögjön a bocsánatomért… élmény lenne végezni ezzel a nővel, kit régebben kemény harcokban sem tudtam legyőzni. Kellemes volt felidézni vérpezsdítő csatáinkat. De most gyenge, védtelen és csak egy mozdulat lenne, míg eltöröm a nyakát… Mélyet sóhajtottam gondolatban; túl egyszerű lett volna utána az életem…

Nem mozdultam, csak figyeltem egyedi, különösen fakó szemeit, melyekben a dúló dac még mindig tisztán látszott. Öröm volt nézni, ahogy nem enged elhatározásából, s konok duzzogással mered rám. Akaratos egy nő, ezt el kellett ismernem. Állta a tekintetem, s még csak a szeme sem rebbent. Néha már egészen különösnek, sőt megkapónak találtam őt, elszántságával és olthatatlan, ellenem táplált gyűlöletével együtt. Halkan engedtem ki sóhajnak szánt lélegeztem, de nem akartam, hogy érezze, még mindig mennyire ingerült vagyok.

Teltek a lassan múló percek, mi pedig csak meredtünk egymásra a gőzölgő, tejszerű párában, kitartóan, rendíthetetlenül. Én ugyan akkor sem fogok félrepillantani! Már szinte sértett, hogy képes ez a lány ilyen kitartóan ellenszegülni akaratom nyomásának. Ez a lány… a francokat, a feleségem.

Erre a gondolatra már képtelen voltam visszafogni azt a mélyről jövő sóhajt, mely minden előzetes jel nélkül kiszaladt ajkaim közül. Lélegzetemmel együtt feszültségem is távozott, s ez valamelyest jó érzés volt. Talán most már képes leszek tiszta fejjel gondolkodni, és nem darabokra tépni, mint ahogy ezt pár órával ezelőtt gondoltam.

Elfordítottam a tekintetem, egyszerűen elegem volt belőle. Ám, hogy az arcára kiúszó diadalittas mosolyt letörjem, mindenképpen mondanom kellett neki valamit. Nehogy már nyeregbe érezze magát a rovásomra!

- Legalább gyógyítsd meg magad… szánalmasan nézel ki… - morogtam neki jéghidegen, de fel sem vette hangsúlyom.

- Annál jobb, legalább elmegy a kedved tőlem! - sziszegte vissza, gúnyosan előre tolt állal.

Komolyan nem akarom megölni?!?

Ahelyett, hogy válaszoltam volna, inkább végigmértem. Tudtam, hogy feszélyezi, ha ezt csinálom, így még nagyobb öröm volt legeltetni rajta szemeim. Mondhatni dupla élvezet… Ugyan semmi újat nem találtam alakján - ha a kék, zöld foltokat leszámítjuk, amiket az este szerzett be - mégis, valahol mélyen jóleső volt őt néznem. Soha még asszony nem keltett bennem ilyen sokféle, különös érzéseket, lassan rá kellett jönnöm; emberemre - akarom mondani yashámra - találtam benne. Önfejűsége, makacssága, akaratossága még az enyémmel is majdhogynem vetekedett.

Nem tudtam belefeledkezni testének érzéki látványába, mert csilingelő, ámde velem szemben pengeéles hangja kizökkentett gondolataim közül:

- Talán ha finomabban bántál volna velem, sőt, ha hagysz lelépni, nem kellene a szánalmas képemben gyönyörködnöd!  Kuso shinezo!

Lassan felemelkedtem a vízből, s előre hajoltam hozzá, mire azonnal pánikszerűen hátrálni próbált. Amióta ingadozik az ereje, inkább csak a szája nagy, de az már néha tűrhetetlenül. Élvezettel figyeltem rémületét, ahogy rájön; nincs hová menekülnie.

- Talán ha nem szöksz meg az esküvőnkről, nem éreztem volna késztetést, hogy visszahozzalak! Mit vártál, hogy majd könyörögni fogok? Boldog lehetsz, hogy élsz, ama… - felső szinten műveltük a kultúrált társalkodás művészetét.

- Állatira az vagyok! - dobott felém egy szatirikus mosolyt, miközben kihúzta magát, hogy halvány bőréből kevesebbet fedjen a csillámló víz.

Tényleg elvesztettem a fejem akkor, de meg is volt rá az okom. Ez az ostoba nőszemély körülbelül fél órával azután, hogy hivatalosan a feleségem lett, elszökött az ünnepségről. Őrjöngtem, mikor a keresésére indultam, és valószínűleg végeztem volna vele, ha nem tudta volna ilyen jól megvédeni magát. Ráadásul az egész nő csak púp a hátamon, mert még csak nem is önszántamból kellett elvennem! Nem, egy ostoba, meggondolatlan ígéret miatt. Azóta a mindenség összes átkát Ietakára szórtam, amiért pont az én kezeim között kellett kimúlnia és pont rám sózta egyetlen, hőn szeretett, gyönyörű lányát.

Az utóbbit nem is tagadom, kevés ennyire tökéletes asszonyt láttam eddig. Ha a természetét leszámítjuk ideális szerető, akár feleség is lehetne. Az arca egyértelműen nemesi vonásokat mutat, ha mozdulatlan, olyan mintha márványból faragták volna. Ez a nyugalmas, mozdulatlan tünemény óriási kontrasztban áll Chizumi csillogó, pajkos szemeivel. Sosem tudtam meghatározni ennek a különös szivárványhártyának a színét. Halvány volt, talán ha fakó málnaszínre emlékeztetett, s a fekete keret, mely ezt a különös szint közrefogta a végletekig ellensúlyban volt vele.

Mikor először megpillantottam, kettő hosszú esztendővel ezelőtt, tényleg szükségem volt minden önuralmamra, hogy ne bámuljak rá meglepetten. Noha arca is merőben különös, és tele van ellentmondásokkal, ez az ellentétesség csak még erősebbé válik, ahogy tovább nézi őt az ember.

Chizumi haja majdnem ezüstszínű, hasonlatos az enyéméhez, ám ebbe a fehérezüst színkeverékbe megdöbbentő harmóniával olvad be egy érdekes, világoszöld szín. Első ránézésre gyönyörű, ez az ellentétekkel tarkított arc, a másodikra meghökkentő, a harmadikra nem szabadulsz tőle… Ám, hogy tegyen egy lapáttal még rá, különös frizurát alakított ki magának. Nem láttam még nőt ilyennel, de ha őszinte akarok lenni, kimondottan jól áll neki.

Tincseit oldalt, bal felől választotta el, s hosszúra növesztette frufruját, egészen vállának vonaláig meghagyta mind a két oldalon. Váratlan meredekséggel voltak tarkója felé visszavágva fürtjei, hátul egészen rövidre nyírva. Olyan volt, mintha hosszúra nőtt haját, hátulról előre lejtve vágták volna le. Ez a hajviselet erősen kiemelte karcsú, csábító vonalú nyakát, még haoriban is.

- Sesshoumaru, ne bámulj! - ismét gúnyos hangja szakított ki gondolataim közül.

Ahogy pislogva ráfókuszáltam, rá kellett jönnöm, még mindig őt nézem. Morogva oldalra fordítottam a fejem, majd visszasüllyedtem a forró vízbe. Az simogatva fogadta vissza testemet, majd jótékony melegében újra ellazultak izmaim. Az a fél pillanat viszont elég volt, amíg ránéztem, hogy észrevegyem, végre eltűntette visszahurcolásának nyomait.

- Chizumi, egyezzünk meg valamiben… - hunytam le borostyán szemeim, hogy még egyszer megfontoljam mondanivalóm.

- Rosszul hangzik - dünnyögte az orra alatt.

Elmosolyodtam, s még így lehunyt szemmel is érzékeltem, ahogy ezen gesztusomra összerezzen. Vagy megijedt, vagy csak olyan, mint a többi nő… a gond, hogy rá egyik sem igaz.

- Átkozottul nem akarok veled élni, sőt, ha érdekel, legszívesebben azonnal végeznék veled… - kezdtem a körítést, de ő egyből közbevágott.

- Ha kíváncsi vagy rá, nekem is ugyanez a véleményem! Dame… - pattant fel hangos loccsanások kíséretében.

Karjaim megtámasztottam a leburkolt onsen partján, kényelembe helyezve magam hosszas tiltakozása előtt. Aztán mégsem folytatta, így érdeklődve felnyitottam egyik szemem, reménykedve benne, esetleg végleges hangszálszakadást szenvedett. Hiú ábránd volt, viszont pechemre ismét rajtafelejtettem tekintetem…

Tehettem volna mást? Ott ált előttem, karnyújtásnyira, életnagyságban, anyaszült meztelenül a nő, akit eddig leghosszabb ideje elviseltem magam mellett, ám még sosem volt az enyém. Formás, arányos testén, finoman sejtetődtek izmai, balzsamos, hófehér bőre alatt, nőiességét cseppet sem rontva. Lábai hosszúak, kívánatosak, pont olyan, mint amilyen az ízlésemnek megfelel, noha mellei nem kimondottan nagyok. Inkább csak olyan átlagosak, de merészen gömbölydedek és feszesek.

Még be sem fejeztem mustrámat, kellemetlenül kéjesen éreztem meg ágyékomnál a feledhetetlen bizsergést. Az utóbbi időben furcsa gyakorisággal környékezett meg ez az érzés, pedig az elején még csak nem is érdekelt a lány. Ha nem tettem volna azt az ígéretet meggondolatlanul, akkor nem lennék lassan két éves böjtömön. De ennek a mai nappal vége, ha tetszik, ha nem…

Én is felemelkedtem, ne érezze már olyan nagynak és erősnek magát. A víz lágyan cirógatva csurgott le bőrömről, s csepegett le hosszú ezüst tincseimről, ahogy felálltam, hogy így jó egyfejnyi magassággal fölétornyosulva tekintsek le rá…

***

Akármennyire is utálom, bármennyire gyűlölöm, mindannyiszor bennakad a lélegzetem, ha alkalmam nyílik fedetlen testének látványához. Megvetendő, de én nő vagyok, ő pedig férfi. Bosszúságomra még csak nem is a csúnyábbik fajtából. Bárhogy viszolygok is, de be kell látnom, kimondottan helyes, sőt, bármennyire tagadom, jóképű. Arany szemeinek egyetlen pillantásától olvadni tudnék, akár a többi asszony, de mégsem teszem. Dacolok magammal, és vele is, aki immáron uram és parancsolóm.

- Shimatta! Ne gyere közelebb! - tartottam magam elé karjaim, pedig egészen eddig nem zavart, hogy kéjelegve legelteti rajtam a szemeit.

Jó érzés volt játszani vele, csupán elfeledtem, a szabályok változtak.

Jegyes éveinket sikeresen megkeserítettük, ahol tudtunk, keresztbe tettünk a másiknak, nemegyszer majd’ vérre menő küzdelmet vívtunk. Előbb-utóbb rá kellett jönnie, nem olyan nő vagyok, mint a többi ágyasa. Engem ki kell érdemelnie, máskülönben nem kap meg. Illetve ez volt egészen ma délelőttig, mikor is kétségbeesésemre beteljesítettük apám utolsó kívánságát és törvényes asszonya lettem.

De miért pont ő!?!

- Nincs túl sok kedvem hozzád Chizumi, de a kötelesség, az kötelesség… -  kezdte színtelen, természetesen nyugodt hangján.

Akárhogy is próbáltam magamban elfojtani ezt az érzést, de szerettem a hangját. Megérintett, borzongatott, s nem utolsó sorban vágyat keltett bennem. Épp ezért gyűlöltem, ha beszél.

Kaján mosolyra húztam ajkaim, s egy gúnyos kis kacajt is megengedtem magamnak. Akármit is mondott, a szemei másról beszéltek. Olyan sóvárogva tekintett apró, formás melleim felé, amit nem lehetett nem észrevenni. Kissé meglepődtem, amikor folytatta, félig bevallva ezt:

- Férfi vagyok, te pedig egy gyönyörű nő, ebben nem találok kivetnivalót… ám, ahogy ismerlek, a végsőkig ellen akarsz majd állni, aminek a következménye, hogy nem leszek veled se kedves, se gyengéd… - a gonosz mosoly, ami kirajzolódott szája körül, kellemetlen érzéseket keltett bennem.

- Csak maradj távol tőlem, aztán részemről azt csinálsz, amit akarsz… - megremegett a hangom, mire rosszallva összefutottak szemöldökeim. - Amúgy is, miket hordasz itt össze?

- Bármily kellemetlen is - vonásai azt mutatták, hogy neki felettébb az -, de ma veled kell aludnom. Illetve nem csak aludnom…

- Felejtsd el! - horkantottam fel mérgesen, s megkerülve őt kiugrottam az onsenből.

Pár lépést tehettem csak, mögém került, és lefogott, hogy ne jussak ki a fürdőből.

Hiába volt forróságtól és nehéz párától terhes a levegő, azonnal kirázott a hideg, ahogy erős karjai körém fonódtak. Éreztem, ahogy melleim megkeményednek, s ez a bizsergető érzés elindul a hasamon lefelé. Reflexből tiltakozni kezdtem, elvonva figyelmem erről az oly nem kívánt gyönyörtől.

- Ha tetszik, ha nem, Chizumi, ez van. Ne aggódj, garantáltan nem nyúlok többet hozzád… - súgta a fülemben, miközben lelki szemeim előtt felrémlett elégedett, gonosz vigyora.

Mérgesen felhördültem, majd belefordulva ölelésébe, a szemeibe néztem. Első indulatomban fel akartam pofozni, de még a mozdulat elején elkapta a kezem, és visszacsavarta a hátam mögé.

- Osoi… - kihallottam az élvezetet hangjából.

Gyűlöltem, hogy gyengébb vagyok nála, s legbelül féltem is fölém kerekedő erejétől. Szikrázó szemekkel meredtem rá, alig találtam a szavakat, de miután, meglettek annál hangosabban ordítottam:

- Undorodom tőled te szemét, és ha csak az ágyam közelében meglátlak, megöllek! Hallod Sesshoumaru, kuso bakayarou…

Az első dolog, amit megéreztem, az a melegség volt, mi számtól indult, s pillanatok alatt befutotta minden tagom. Nyomában ott loholt az a fel nem fogható zsibbadtság, amit minden első csóknál érez az ember lánya. Hosszú pillanatokig nem is értettem, mi történt, ernyedten hagytam teret nyerni ennek az érzésnek lényemben. Egyszerűen kellemes volt, és már ezer éve nem éreztem hasonlót…

Csak arra eszméltem fel, mikor hosszú idő multán, megéreztem nyelvének nedves érintését ajkaimon, ahogy akadálytalanul áthalad köztük, hogy hirtelen sajátom mellett találhassam. Kikerekedtek a szemeim, ahogy nagy sokára felfogtam: Sesshoumaru megcsókolt. Ez volt a vele váltott első csókom, mely annyira megdöbbentett, hogy, ha akartam volna, sem tudtam volna viszonozni ámulatomban.

Ám a varázs hamar feloszlott, s mikor tudatosult bennem, milyen orvtámadást hajtott végre ellenem, kézzel-lábbal tiltakozni kezdtem. Megpróbáltam ellökni magamtól, oldalra tekeredtem, próbáltam megszüntetni ezt a feszélyezően kellemes érzést. Elengedte a derekam, így mindkét kezét arra használhatta, hogy karjaimat lefogja, majd, mikor sikeresen elhárította ellenállásom, egy kezével szorította össze csuklóim hátam mögött. De egész végig nem engedte el ajkaim.

Szörnyű volt, ugyanakkor a testem egyre jobban kezdett magára hagyni. Sesshoumaru közelsége, váratlan csókja, olyannyira elgyengített, hogy képtelenné váltam a további ellenkezésre. Nem tudtam szabadulni az érzéstől, ahogy nyelve enyémet ostromolja, ahogy meglepően puha ajkai az enyémekhez simulnak. Nyögve rándultam össze karjai között, majd lehunyva szemem lassan, ösztönből visszacsókoltam.

Csak egy szívdobbanásnyi idő volt, ajkaim puhán tapadtak az övére, miközben erősödő zihálás közepette óvatos kört írtam le szájában. Megdöbbentem, mennyire jó érzés volt, ahogy megízlelhettem édes csókját, ahogy nyelvem finoman megérinthette szemfogait, miközben összefonódott övével.

Egy szívdobbanásnyi idő volt, s kölcsönös riadalommal váltunk szét. Egymásra meredve, jó méternyire álltunk a fürdő előterében, értetlenkedő pillantásokat váltva a másikkal. Én attól rettentem meg, amit tettem, ő attól, ahogy tettem. Túl sok szenvedélyt és vágyat vittem bele, noha tudtommal semmi ilyesmit nem tápláltam iránta. Vagy még is? Üveges szemekkel meredtem magam elé, észre sem véve, mikor kaptam ajkaim elé kezeim.

Az cseppet sem zavart, hogy teljesen ruhátlanul láthat, nem ez volt az első alkalom, így nem is próbáltam takargatni magam. Évek óta mentem ezzel az idegeire, hogy minden szó nélkül megmutattam neki bájaim, ám ő nem érinthetett meg, bármennyire is meg tudtam kívántatni magam. Ilyenkor felgyülemlő energiáink, kiadós veszekedésekben, olykor harcokban vezettük le. Utóbbiban is emberére talált bennem, ezt nyíltan meg is mondta, egy ilyen csatánk folyamán.

Bőven kiélveztem a helyzetem, hiszen míg jegyes éveink tartottak, s örökségem ügye intéződött, számára elérhetetlen voltam. Szánt szándékkal játszottam vele, minden erőmmel azon voltam, hogy megutáljon és ez sikeresen össze is jött. Ám ez mind kevés volt, apámnak tett ígéretét mindenáron be óhajtotta tartani, így bármennyire is tiltakoztam, frigyünk megköttetett. Már most tudtam, az örök kárhozat lesz számomra ez a házasság, egy olyan férfi mellett, akit gyűlölök, és aki legalább ugyanennyire utál engem. Már nem láttam a fényt az alagút végén…

- Ne merj még egyszer hozzám érni… - lihegtem zaklatottan, majd sarkon fordultam és felrántva a fusumát, kirohantam a helyiségből.

Vicces volt, egy pillanatig azt hittem, tényleg úgy lesz, ahogy én akarom. A következőben már tudtam, zsákutca. Az óriási lakosztály, mely a leggyönyörűbb részén épült a nyári palotának, számomra a végső állomás lesz. Rettegve hallottam meg a tolóajtó halk csukódását magam mögött.

- Chizu, fejezd be az ellenállást. Nem vagy olyan állapotban, hogy megtehesd…

- Urusai! - kiáltottam rá idegesen, amiért ismét női gyengeségemmel jön.

Tehettem én róla? Minden démonnő képességei ingadozóvá válnak egy kor felett, s én pont most léptem ebbe a korba. Így még maradék kis esélyem is elszállt, hogy meg tudjam védeni magam vele szemben. Remegve pillantottam a közeledő Sesshoumaru felé.

Úgy nézett ki, nem siette el, kifelé jövet még egy nemakit is magára húzott, így már csak én álltam teljesen meztelenül előtte. Szemmel láthatóan nagy gondok gyötörték, szemöldökei mérgesen ráncolódtak össze homlokán, majd sóhajtva elindult felém, mire én botladozva hátrálni próbáltam, amíg tudtam…