3.

***

Elviselhetetlen volt. Illetve, legelőször is megdöbbentő.

A nő, aki megkeserítette elmúlt két esztendőmet, aki konok és makacs volt, akit sosem kaphattam meg, aki ellenfelem volt a harcban, aki mindig erős és megtörhetetlen volt, most akár egy kisgyerek, szinte már szívet tépően zokog alattam. Alattam miközben…

Undor fogott el, hogy felkavarodott az ünnepségen elfogyasztott pár falat étel gyomromban. Undorodtam magamtól, szánalmasnak találtam, amit teszek, s a késztetés is suhanva röppent tova. Keserű ízt éreztem a számban, ahogy mozgásom lassan elhalt, míg teljesen meg nem szűnt. Nem élveztem, ő pedig kimondottan szenvedett. Akkor meg mi jó van ebben az egészben? Ez a megalázó helyzet, ez kell ahhoz, hogy minden előírásnak, törvénynek, semmirekellő szabálynak megfeleljek? Ennyit megér egyáltalán ez az egész sorsverte házasság?

Sejtettem, hogy nem csak miattam sír, mégis úgy éreztem, túl lőttem a célon. Összetörött, akár egy porcelán baba, amire nem vigyáztak elég rendesen. Én törtem össze, pedig nem akartam. Nem is utáltam, egyszerűen csak szántam a viselkedését, idegesített, de nem tudtam megvetni. Mindvégig volt valami tartás, valami megkapó benne, amitől nem tudtam szabadulni. De most mi volt? Egy megtört nő, semmi több…

Fáradt sóhaj kúszott ki ajkaim közül, majd feltámaszkodtam és rá sem pillantva felemelkedtem róla. Nem akartam a szemébe nézni, életemben először szégyent éreztem. Nem volt egy kellemes érzés, ám gyorsan próbáltam elfeledkezni róla, és eltűntetni feltámadó lelkiismeretemmel együtt. Hanyagul összekötöttem a nemaki obiját, majd visszamásztam a futon szélére, s ott guggolásból állásba tornáztam magam.

Ám mégis, nem tudtam megállni, visszanéztem rá…

Úgy feküdt, ahogy otthagytam, csak megkésett lassú mozdulattal vonta maga elé karjait. Kócos volt, arca halványan belilult ütésem nyomán. A vér sötét foltként éktelenkedett szája szegletében. A gyönyörű test, mely máskor akaratom ellenére rabjává tudott tenni, most csak szánakozást ébresztett. A derengő homályban tisztán láthattam félig-meddig összezárt combjai között a vércsíkokat. Ahelyett, hogy boldog lettem volna, lévén sikeresen megtörtem minden ellenállását, nem éreztem semmit. Káromkodva fordultam el, és sietős léptekkel indultam volna lakosztályom kijárata felé.

Megdermedtem, ahogy váratlanul halvány rántást éreztem a ruha bő ujján. Meglepődtem, mozdulni sem tudtam, szinte már éreztem, ahogy a fém bordáim közé fúródik. Abban a percben meg voltam róla győződve, bosszúja megérett, s keserűségében képes rá, hogy hátbatámadjon. Ostoba feltételezés volt, hiszen addigra már ismerhettem annyira, hogy tudjam, ilyet ő nem tenne.

Megkeményítettem tekintetem, majd visszalépve, hogy a gyenge húzás megszűnjön nemakimon, félig hátrafordulva visszapillantottam. Próbáltam nagyon érzelemmentesen, nagyon hidegen nézni rá, de azt hiszem, kellően elcsodálkoztam magam.

Ott térdelt, szétcsúszott lábakkal a futon szélén, egyik kezében a sebtében maga elé húzott lepedőt szorongatta görcsösen, míg másik keze remegve kapaszkodott ruhámba. Zöldes tincsei könnyeitől nedvesen tapadtak arcához, vagy ziláltan, kócosan omlottak alá vállaira. Képtelen voltam megmozdulni, ahogy tekintete rabul ejtette az enyémet. Gyönyörű halványlila szemei fényesen csillogtak, miközben könnyei egyre csak potyogtak, s hüppögését sem tudta jól elnyomni. Gyerekes ragaszkodás, félelemmel vegyes fájdalom sütött ezekből a szemekből, majd ámulásom látva lesütötte őket, de rövidesen újra felnézett, még kétségbeesettebben.

– Itt hagysz? - máskor oly érzéki hangja most rekedtes és suttogó volt, mégis megfogott a csengése.

Értetlenül pillantottam rá, mire falfehér arcára lassan némi rózsaszín pír kúszott fel, és ismét elfordította a tekintetét. Mire visszanézett szemeimbe, én már teljesen össze voltam zavarodva. Most erőszakoltam meg, az akarata ellenére tettem magamévá, ráadásul durva és kegyetlen voltam vele, erre most itt néz rám néma könyörgéssel, és azt kérdezi, itt hagyom-e?

– Szóval ennyi volt… Még erre sem vagyok jó neked, igaz? - lehelte halkan a homályba, mire már nyíltan elcsodálkoztam.

Nem értettem, miről beszél, egyszerűen nem értettem, mi történt. Csak álltam és néztem, miközben lassan ismét olyan gyönyörűnek láttam, mint a legelső alkalommal. Formás mellei merészen kilógtak a takaró sarka mögül, karjai vékonyak voltak, vállai gömbölydedek, nyaka karcsú és érzéki aláomló fürjei között. Láthattam mindent, vékony bokáit, formás combjait, karcsú ujjacskáit, nőies alakját, gyermekien ártatlan arcát. Nem tudtam, mit kéne mondanom, ám ahogy az eddig csituló sírás ismét rátört, rájöttem, ez így nem lesz jó.

– Ez nem igaz, csak… - fogalmam nem volt, mit mondjak neki.

Ő pedig továbbra is csak pislogott fel rám, hatalmas könnyes szemeivel.

Tudatom alatt suttogta el az ösztön, mit is kéne tennem. Lassan leguggoltam, hogy körülbelül egy magasságba kerüljek vele, majd előre nyújtott jobbommal megsimítottam könnyáztatta arcát. Összerezzent közeledtemre, úgy tűnt, azt hitte, ismét bántani fogom. Keserűségemmel gyürkőzve hallgattam vadul vágtató szívének ütemes dobogását. Ahogy megérintettem, bőre puha és forró volt tenyerem alatt, végül lassan elengedte nemakimat. Most vettem csak észre, milyen mélyek is, milyen hatalmasak is a szemei.

– Attól, hogy sajnálom, még nem tudom meg nem történté tenni… - töröltem le egy legördülő cseppet, miközben rá kellett jönnöm, jó érzés gyengédnek lenni vele.

Nem válaszolt, csak hüppögve nézett rám kérlelő tekintettel, s egy darabig nem is értettem, mit is szeretne. Aztán, ahogy visszagondoltam előző szavaira, lassan kezdett halvány sejtésem lenni róla, de azt máig nem mondhatom, hogy megértettem volna a változás okát.

Előrehajoltam és lassan, hogyha akar elhúzódhasson, megcsókoltam. Amennyire csak tudtam, finoman érintettem ajkaim övéihez, s mikor éreztem az apró rezzenést, ahogy csókot lehel sajátjaimra, kissé bátrabban közeledtem hozzá. Mindenféle tiltakozás nélkül hagyta, ahogy felpillantottam, mintha még kíváncsiságot is láttam volna szemeiben fényleni. Következő gyengéd kis csókjánál már nem engedtem, hogy leheletnyit eltávolodjon, finoman megnyaltam ajkait, majd ahogy megéreztem köztük a remegő kis rést, megkerestem a nyelvét. Akadozva, szaggatottan utánozta, amit csináltam, az az érzésem támadt, talán én tanítom csókolózni. Olyan volt, mintha mással sosem csinált volna még ilyet. Egyre jobban összezavarodtam, hiszen az előbb még…

Ahogy teltek a pillanatok, lassan bátorodni kezdett, én nem sietettem, számomra kellemes volt ez a tanító bácsis szerepkör. Amúgy sem akartam elrontani azt, ami kibontakozóban volt köztünk. Ujjaimmal lágyan megcirógattam az arcát, majd kezem lejjebb csúsztattam a nyakához. Végre ismét megérezhettem nyelvének gyengéd, lassú táncát, mitől meglepődtem a fürdőben. Most nem engedtem el, hagytam, had bontakozzon ki, majd mikor lélegzése felerősödött, elhagytam ajkait.

Pislogva, kipirultan tekintett fel rám, majd lassan felemelte szabaddá vált kezét, és ujjait a nemaki nyakánál a puha anyagba fúrta. Pár pillanatig így néztünk egymásra, hogy a homlokunk majd' összeért, én vártam, mit akarhat. Aztán lassan előredőlt és teljesen váratlanul hozzám bújt.

Újabb meglepetés, kisebb fáziskéséssel zártam vékony alakja köré karjaim, mire jóleső sóhajjal vállamra fektette az arcát. Aztán egyszerre csak ismét sírni kezdett. Akkora már tényleg teljesen megzavarodtam. Óvatosan ölbe kaptam, majd vele együtt visszafeküdtem a futonra. Magam mellé döntöttem, úgy, ahogy volt, takaróba csavartan, s mikor önként ismét hozzám akart simulni, engedtem neki. Hagytam, hogy a fejét a vállamra hajtsa, hogy összegömbölyödve elvesszen ölelésemben. Ha ez neki jó, és ettől megnyugszik, ám legyen. Forró lehelete csiklandozta a nyakam, miközben éreztem könnyeit rácsorogni mellkasomra. Hagytam, sírjon, ha akar.

Teltek a percek és ő lassan csendesedett. Én pedig némán, gondolataimba merülve figyeltem a plafonon játszó árnyékokat. Próbáltam megérteni, mi történt, mi változott meg. Képtelen voltam felfogni, hiszen épeszű nő a közelembe nem kívánkozott volna azok után, amit vele tettem. Talán mégis érzett volna valamit? Hát akkor nem úgy tűnt, és bármily közeli is volt az élmény, semmi jelet nem találtam emlékeimben, ami erre utalt volna. Akkor meg mi történt?

Ahogy lassan megnyugodott, s csak néha hüppögött már egyet-egyet, akaratlan felötlött elmémben a kérdés; na és akkor hogyan tovább? Időközben megállapítottam, mennyire kellemes érzés is magamhoz ölelnem őt, bőrének, hajának csábító illata egyre jobban elhomályosította gondolataimat. Régen oly szeretettel játszott velem így, hiszen kínzó dolog ellenállni egy nőnek, kinek teste illatozva kelleti magát, ha akarja, ha nem. Ő ezt rohadtul ki is használta, oly sok szenvedő pillanatot szerezve vele. És most megint ezt éreztem, a bizsergést, a kívánalmat… erős elképzelésem lett volna arról, mivel is töltsük az éjszaka hátralévő részét, de nem tudtam ő is arra gondolt-e, amire gondolom, hogy gondolt, mikor visszahívott maga mellé…

***

Azt hittem, ennél rosszabb már nem lehet, de amikor váratlan abbahagyta ténykedését, és dolga végezetlen távozni akart, nem tudtam magamba folytatni a csalódottságom. Tényleg ennyire értéktelen vagyok, tényleg ennyire sem vagyok jó?

Meg sem gondoltam, mit teszek, csak kétségbeesetten kaptam ruhája után, hogy megállítsam. Nem tudtam, mit akarok, de azt tudtam, hogy mit nem. Nem akartam még ezt a megaláztatást is lenyelni, merthogy annak láttam távozását. Feladtam mindent, hagytam, hogy érzelmeim irányítsák gondolataim, tetteim. Ha kellett volna, akár könyörögtem is volna neki, ám váratlanul megsajnált.

Gondolom, el nem tudta képzelni miért, hisz annyira értetlenül és esetlenül pislogott rám, miután elsuttogtam fájó kérdéseim. Az elején én sem értettem miért, egyszerűen csak nem akartam magányos lenni. Aztán rá kellett jönnöm, nem a magánytól féltem, hanem attól, hogy ő nem lesz mellettem. Megdöbbentő volt a felismerés, azt akarom, hogy itt maradjon, velem!

Lehajolt hozzám, majd nagyon lágyan megérintette az arcom. Ismét sírva fakadtam. Ezt a gyöngédséget utasítottam vissza, én ostoba? Kérlelőn meredtem babonázó szemeibe, mire vontatottan megcsókolt. Azonnal vibrálást éreztem elkínzott testem minden porcikájában, s hagytam, had vezessen. Kellemes volt, így aztán készségesen engedelmeskedtem ösztöneimnek és vágyaimnak, féltem ugyan még mindentől, de hamar feledtetett velem mindent édes csókja. Lehetetlen, ugyanakkor a végsőkig kellemes volt, amit csinált, ahogy megérezhettem ismét nyelvét és lassan meg mertem érinteni sajátommal. Nem siettetett, egy darabig őt utánoztam, míg bele nem gabalyodtam az egészbe, aztán már csak azt vettem észre, ő viszonozza az én csókjaim, hagyja, hogy néha megnyaljam a száját, hogy halványan fogaimmal érintsem.

Észre sem vettem, mikor fogyott el a levegőm, csak azt, hogy szédülök, és hogy akaratlan eltávolodok tőle, hogy levegőért kaphassak. Ekkor végül megtörte csókunkat, mire én felindultságomban azonnal hozzábújtam. Végre érezhettem milyen, ha megérintem, milyen, ha átölel, milyen, ha a bőrömön érzem vonzó testének melegét. Erre vágytam, s csak most, hogy nem nyomtam el tovább magamban ezt az érzést, most jöttem rá, mennyire is vágytam.

Ismét elkapott a sírás, mire ő könnyedén felnyalábolt és visszafektetett a szétdúlt futonra. De én nem akartam, hogy elengedjen, hüppögve simultam hozzá, arcomat a nyakához nyomtam, hogy érezzem megnyugtató férfias illatát. Lassan feledtette velem a fájdalmat erős karjainak vigyázó ölelése. Szépen fokozatosan múltak a hüppögések, a sírórohamok, már nem éreztem a kellemetlen fájdalmat ölemben, mely eddig nem akart múlni. Ahogy lassan teltek a percek és negyedórákká duzzadtak, úgy tűnt egyre valószerűtlenebbnek, meg nem történtnek az egész. Kezdtem azt hinni, csak egy keserű rémálom volt, ám a ragacsos anyagot továbbra is éreztem combjaimra száradva.

Egy idő múltán ő mozdult meg először és felém fordult. Én erre lecsúsztam a válláról, és oldalamon fekve pislogtam fel szemeibe. Arany csillogásuk tündöklő, rabul ejtő volt a félhomályban. Csak a kerti lampionok fényei szöktek be szűrten az elfüggönyözött balkon felől, összefonódva a dagadó hold ezüst fényével, s ez a halvány hideg derengés megtörve csillámlott ezüst tincsein. Most kezdtem érezni, amit az ágyasok meséltek, amit minden nő érzett, ha a közelébe került, hiába is tagadta le magának. Nem tudnám leírni, nem puszta vágy volt, nem csak annyi, hogy testem remegve követelte közelségét. Ennél sokkal mélyebben érintett meg. Próbáltam betelni ezzel az érzéssel, de lehetetlen volt.

Lehunytam a szemeim, mire egy utolsó kósza könnycsepp siklott ki fekete pilláim alól, s gördült alá arcomon, majd államról az ő karjára cseppent. Erre ismét megmozdult, s fogva a lepedő finom selyem sarkát, végigtörölte arcomat, hogy megszabadítson a rászáradt sós foltoktól. Aztán már csak kedvtelésből, tovább cirógatta bőröm, majd ujjai állam alá szöktek, és feljebb emelte fejem, hogy orrunk majd' összeért.

– Feledtetem veled, ami az előbb történt… - suttogta ajkaimra. - Ha te is akarod.

Kérdő tekintete arra utalt, valamiféle választ vár tőlem. Az első meglepetésemben azt sem tudtam, mit tegyek, megdöbbentem; mégis hajlandó nekem egy újabb esélyt adni? Aztán a tétova boldogság helyét felváltotta az aggodalom. Nem tudtam, mire számítsak, hiszen csak attól, ahogy átfutott testemen a vágy, fájó zsibbadás állt be ölembe, felidézve előttem azt a kellemetlen, feszítő, kínzó érzést… nem akartam még egyszer azt érezni.

– Nem akarom, hogy így emlékezz erre az éjszakára… - folytatta ugyanolyan halkan, mint az előbb, ám puszta hangja elég volt ahhoz, hogy engem borzongasson a hideg. - A feleségem vagy Chizu… jó urad akarok lenni…

Nem tudtam dönteni, ám ő úgy tűnt, nem tudott tovább várni. Előrehajolt, majd kicsit felemelkedve, belecsókolt a nyakamba. Felsóhajtottam gyöngéd érintése nyomán, s mikor már lehunyt szemmel vártam, hogy ismét ajkaival érintse érzékeny bőröm, csalódnom kellett. Újra a szemeimet nézte, továbbra is a válaszom várta.

Nagy levegőt vettem, majd aprót bólintottam.

Egy pillanatig még várt, majd fölém hajolt, de a helyén maradt, csupán egyik karját támasztotta meg mellettem. Egy újabb szívdobbanásnyi ideig még az arcomat fürkészte, végül halvány, érzékien lágy csókot lehelve ajkaimra, államat megcirógatva oldalra fordította a fejem. Pilláim maguktól fonódtak össze, ahogy ismét megéreztem csókjait nyakamon, s ahogy lassan rávettem magam, hogy kezeim felemelve ruhájába kapaszkodjak, az édes csiklandozó érzés erősebbé vált, majd váratlanul fogait vájta bőrömbe. Kicsiny, jelentéktelen harapás volt, ám ezzel egy időben kezei a takaró alá tévedtek, és maguk alá rejtették melleim.

Ujjai lassan csúsztak le kulcscsontomtól, majd érzéki gyengédséggel cirógatták körbe kebleim. Azonnal kirázott a hideg, s akaratlan még szorosabban kapaszkodtam meg vállaiba, mire elindult lassan, tétova keresgéléssel nyakamon, félre söpörve tincsem, a mellkasomat célozta meg csókjaival. Időközben megkeményedő mellbimbóm kerültek ujjainak fogságába, majd váratlanul ajkai tapadtak jobb keblemre, s nyelve kényeztető örömtáncra kezdett rajta. Hangosan felnyögtem, ahogy az első vad roham után lassú, gyermeki játékba kezdett. Egyik kezének ujjai puhán fonódtak jobb mellem köré, míg másik kezének két ujja közé csippentette fázósan összehúzódó mellbimbóm. Remegés járta át egész testem, mire kíváncsian felpillantott.

– Ne nézz már! - dadogtam oldalra fordított, piruló arccal.

– Miért ne? - fúrta ujjait egyszerre dús bájaimba - Nem tudok betelni a látvánnyal… - súgta gonoszan, majd halántékomra nyomott egy futó csókot.

– Menj a fenébe… - suttogtam vissza kéjes rekedtséggel hangomban, ám erre csak még erőssebben markolt melleimbe.

– Hadd élvezzem ki… végre megkaplak, és te nem állsz ellen. Sakét hozatnék, hogy ünnepeljek, ha most nem éppen mással lennék elfoglalva - válaszolta kaján mosollyal, majd még mielőtt megszólalhattam volna, vad, érzékien mély csókjával fojtotta el szavaim.

Mámorító volt, annyira jól csinálta, annyira lángoltam tőle! Férfi csókja még sosem hevítette ennyire vágyaim, ám ő olyan finoman, mégis annyira vadul tette magáévá ajkaim, s ízlelte meg pajkosan táncoló nyelvem, mihez fogható érzést nem tudok mondani. Végül nyelvének vágyszülő játéka ismét kebleimhez tért vissza. Ám közben továbbra is az arcomat figyelte, mitől még jobban elvörösödtem. Arany szemeiben kaján kis örömfények villantak minden elhaló sóhajomra, s tudtam most rohadtul elégedett magával.

Folytatása következik…