Bűvöletben - Démonháború

by Mido

3. rész

Seya majdhogynem lehunyt szemekkel bandukolt a folyósón. Orrát csípte a mindenhol terjengő égett szag, szemei kivörösödtek a fáradtságtól, feje hasogatott a kimerültségtől. Testének többi lázadozásáról már tudomást sem vett.

Könnyű yukatát viselt, ám a vékony anyag felett felkötötte övét, hogy katanájától és wakazashijától ne kelljen megválnia. Elvégre háborúban van, vagy hol? Noha fegyverei vele voltak, érzéke annyira lezsibbadtak az elmúlt órák eseményeitől, hogy valószínűleg egy kezdő könnyedén végezhetett volna vele.

Sántított is, így még nehezebben jutott le a hosszú lépcsősoron, ami a fürdő felé vitt. A közös o-furót kellett használnia, mivel szobájának mosdóhelyiségében egy csepp víz sem volt. Valószínűleg a károk miatt, amik a szomszédos palota szárnyat érték el kellett zárni a vizet. Így, hogy enyhíteni tudja csatakos teste kínjait le kellett jutnia az alaksori közös fürdőhelyig.

Fel sem fogta mikor érte el a fa tolóajtót, lábai maguktól vitték odáig, s fájdalmas erőfeszítésébe került, hogy eltolja a fusumát, majd maga után behúzva belépjen a kellemes melegbe. Bágyadt lassúsággal hajtotta félre a bambuszfüggönyt, mi mögött a nők öltözőjébe léphetett. Gépies mozdulatokkal kioldotta övét, kibújt getáiból, majd összehajtogatott ruháit egy odakészített kosárba helyezte, míg egy másikból szappant vett ki. Végül ruhátlanul, egyik kezében a mosdószerrel, másikban katanájával kilépett az öltöző helyiség másik ajtaján, hogy teste elmerülhessen a gomolygó gőzfelhők között.

Édes szantál és mentol illat keringett a levegőben, melyből mélyeket lélegezve lassan éberebb állapotba jutatta elméjét. Elsétált a zuhanyokig, majd hideg vizet eresztve magára mosakodni kellett. Nem törődött a szappan lúgosságával, gyors mozdulatokkal végigdörzsölte bőrét, sőt haját is felhabosította. Az egyszerű tisztaságszag jótékonyan terült szét testén, eltűntetve a vér és izzadság bűzös elegyét. Hosszú percekig állt még a hideg zuhany alatt, míg érzékei teljesen fel nem ébredtek, végül elzárta a csapot és az onsen felé indult.

Fél füllel hallotta, a paraván túloldaláról beszűrődő hangokat, melyek a férfifürdőhöz tartoztak, ám egyáltalán nem foglalkozott velük. A víz égetően forró volt, csípte a bőrét, ahogy a lépcsőkön lassan beleereszkedett, végül megérezte talpai alatt a síkos, gömbölyded köveket.

Céltalannak tűnő mozdulatokkal sétált el a fakeretes vászonparavánig, mely a fürdő első negyedében elválasztotta a férfiak és nők részét, majd annak talpazatát képező fapadra ereszkedett. Olyan helyet választott, hogy fejét is hátra tudja dönteni a keretnek, hogy így kényelmesebben élvezhesse a víz áldott, megnyugtató hatását.

Ahogy teltek a percek, s a hercegnő bőre pirosra színeződött a meleg vízben, lassan kezdtek megszűnni a testét gyötrő fájdalmak. Izmai kellemesen ellazultak, idegeiből tovatűnt a feszültség. Egy röpke pillantást vetett szárazon falnak támasztott kardjára, majd Seya mély sóhajjal lecsúszott a padozatról, hogy feje búbjáig elnyelje a víz.

Egy pillanatra kinyitotta szemeit, hogy tájékozódjon a homályos foltok között, majd lassú melltempóval úszni kezdett a fürdő túlpartja felé, ahol a terembe ömlött az idevezetett víz, illetve, ahol a falba vájt lyukakon távozott is, folyamatosan cserélődve. Hatalmas munka volt, mire egy közeli hőforrásból vezetékek és szivattyúk segítségével idehozták a forró vizet, ám megérte, az o-furo közkedvelté vált, mind szolgák, mind urak körében, s bárki lejárhatott ide fürdeni egyet.

Seya lehunyt szemekkel úszott az egyre mélyülő vízben, majd egy pillanatra felemelkedett levegőért, hogy utána ismét alámerülhessen. Ahogy szemei megszokták a különös remegő homályt, lassan megtudta figyelni a köveket, kavicsokat maga alatt, s egy ötlettől vezérelve lejjebb bukott, hogy egy különös formájút felhozzon. Kissé elszámolta magát, a kő túl mélyen feküdt, a nyomás nem engedte a közelébe, így félig bosszúsan indult tovább a már közeli túlpart felé. Erről tanúskodott legalább is az erősödő zubogás, ahogy a fal nyílásából a forró víz alázuhant. A lány pontosan oda tartott, hiszen már régen felfedezte, milyen jótékony és kellemes dolog a beömlő vízsugár alá épített padkára kiülni, hogy az végigmasszírozza vállait és hátát.

Újabb nagylevegővel alámerült, s elhatározta következő légvételének helye a kis zuhatagnál lesz már csak. A pezsegő víz zavarta látását, így lehunyt szemekkel tempózott a forrás felé, majd teljesen váratlanul valami keménybe ütközött. Riadalmában nagy adag meleg vizet is lenyelt, végül csuklások közepette a felszínre küzdötte magát. Lábai kétségbe esve keresték a talajt, majd pár céltalan rúgkapálás után megtalálta a keresett padka elejét.

Köhögve, növekvő púpját szorongatva haladt előre pár lépést, az arcába csapódó vízpernye közepette, majd már éppen fordult volna, hogy csukott szemmel leüljön, a jól megérdemelt kényeztető vízfüggöny alá, mikor megérezte, a hely már foglalt.

Mint akit villám csapott meg pördült vissza, s kapkodó mozdulatokkal fésülte ki ujjaival a szemeit zavaró vizes tincseket arcából. Már az előbb beszerzett púp sem fájt annyira, csak lássa már ki az az elvetemült, aki a helyére mert telepedni…

- Anata ka? - futottak össze bosszúsan a nő szemöldökei, ahogy felismerte az előtte ülő alakot.

Sesshoumaru nem válaszolt, ám a hideg pillantás, ahogy végigmérte a lányt mesélt helyette. Seya bosszúsan kapta maga elé kezeit, elrejtve mögöttük buja bájait, noha az egész felesleges volt. A férfi előre dőlt, így a leomló víz csak a hátát verhette, s fürkésző, továbbra is rideg, semmi jót nem ígérő tekintettel meredt a hercegnőre. A lánynak azonnal feltűnt a démon felsőtestén keresztülfutó vékony, átázott kötés, de nem foglalkozott vele.

Seya talán kissé kapkodva nyújtotta hátra jobbját, hogy egy szívdobbanásnyi idő multán ujjait kardjának hüvelye köré zárhassa. Próbálta elfojtani érzéseit, s minden igyekezetével gátolta érzelmeinek arcára való kiülését. Ahogy a fekete ezüsttel kivert bőrt megérintették ujjai, zakatoló szívverése lassulni kezdett, a halvány biztonságérzet hatására.

Az arany szemek ingerülten megvillantak, ahogy felfedezték a katanát a nő kezében, majd gúnyos mosolyra húzódtak.

- Nem lesz rá szükséged… ha csak nem tervezel valami mást…

- Azt tervezem, hogyha még egyszer jelentet rendezel a katonák előtt és megalázol, egy életre megtanítom neked, hogy ne becsülj alá, bakana… - a sértet düh váratlanul uralta el a lány szívét.

- Amit mondtam, csak a színtiszta igazság volt. Meggondolatlan vagy, ostoba, és alkalmatlan a vezetésre! - a taiyoukai hanyagul térdeire támaszkodva ismételte meg nemrég elhangzott sértéseit.

Az előbbi magabiztos mosoly gyorsan vált meghökkenővé, majd tűnt el a jégálarc mögött, a férfi minden érzelmével együtt, mikor a mesteri acélpenge hegye nyakához simult. A mozdulat még az ő szemeinek is túl gyors volt, nem tudta nyomon követni. Azonnal hibát keresett, ám a nő szamurájhoz méltó technikával és egy hercegnő kecsességével állt előtte, biztos alapállásban, szabad kezében a kard üres hüvelyével.

- Ismételd meg, és elfelejtem, hogy valaha is vonzódtam hozzád… - sziszegte a lány olyan halkan, hogy a kutyaszellem is csak kivételesen jó hallása miatt tudta kivenni a szavakat a vízesés zajában.

- Nocsak, valaha vonzódtál hozzám? - Sesshoumaru lassan felemelkedett, ám a penge kitartóan követte, mindvégig irritáló fémes érzéssel simulva nyakának bőréhez - Szerintem felesleges a múlt idő… - futó kaján vigyor válasza tompa csattanás volt.

A kardlap vöröslő csíkot hagyott a férfi arcának jobb oldalán, ám még mielőtt az kitérhetett volna, ismét, még mélyebben nyomódott nyaki ütőeréhez.

- Csak az ostobák hangoztatják a beképzeltségüket annak rovására, kinek a katanája a nyakukhoz simul… most már azt is tudom, hogy te is közéjük tartozol! - Seya irigylésre méltó mosolyt villantott, ám a következő pillanatban elvesztette szemei elől a férfit.

Csak a csuklójára fonódó acélos ujjakat érezte, ahogy kicsavarják kezéből a kardot, s egy lélegzetvételnyi idő múlva Sesshoumaru már mögötte állt, mind a két kezét háta mögé csavarva. Seya bosszúsan figyelte a vízben alásüllyedő fegyvert, majd borzongva érezte meg az inuyoukai forró leheletét a nyakán.

- Míg ti szánalmas halandók villámtáncot tanultok, addig mi youkai adottságunknak tekinthetjük a gyorsaságot. Szép volt az a katana rántási technika, de hiányzott belőled az akarat, hogy végezz velem…

- Én a helyedben vigyáznék a számra, mert ha a szánalmas halandó nem is akart megölni, lehet az istennő máskép fogja gondolni… - Seya megakadt, ahogy megérezte a férfi egyik karját dereka köré fonódni.

Gyűlölködve kellett elfogadnia, bensője ettől a gyengéd érzéstől azonnal remegni kezd, s bőre borsózik tőle. Ám nem tehetett semmit, még akkor sem mikor a férfi ujjai pimasz gyengédséggel felfutottak remegő hasán, s játszva vették birtokba melleit.

- Gyenge vagy Seya-chan… - Sesshoumaru élvezte, ahogy a lány mekövülten tűri, s akarata ellenére élvezi, amit vele tesz - Legalább is velem szemben az vagy. Nekem megpróbálhatsz hazudni, magadnak és a világnak is… de a tested nem hazudik!

A démon felettébb szórakoztatónak találta, a torokban elnyomott halk nyögést, ahogy ujjai a puha mellekre simultak, majd gyengéd mozdulattal beléjük markolt. Már nem haragudott a lányra, amiért nem avatta be terveibe, s belátta valóban sértők lehettek szavai ott, akkor, annyi ember előtt. Nem állt szándékában megalázni a lányt, de a váratlan támadás, a zűrzavaros események megviselték nyugodtságát, elvesztette a fejét.

- Említettem már, hogy a testem és az akaratom külön életet él, ha rólad van szó? - suttogta a lány arcába omló fürtjei alól - Ha akarod, az előbbit akár most is megkaphatod, de akkor sem fogom megbocsátani, amit az udvaron műveltél, ezt jól jegyezd…

Az utolsó szavak halk, kéjes sóhajba fulladtak. A férfi váratlanul elengedte a hercegnő hátra csavart karjait, s teljesen átölelte, miközben szabaddá vált kezével eltűrte a nő nyakából az aranyló tincseket. Seya csak a kéjes bizsergést érezte, ahogy bőrére követelő ajkak tapadnak, majd az erős szívást. Akarata ellenére csúsztak ki halk sóhajok ajkai közül, ahogy megérezte ölénél a szellem ujjait.

Egész testében megremegett, mikor a vágykeltő simogatásból, ezek az ujjak az örömszerzés első lépcsőjére léptek, s eddig ernyedten lógó kezei a férfi karja után kaptak, ám nem állították meg azt mozgásában. Pihegve lehunyta mélykék szemeit, s hagyta hogy a kéj bejárja testének minden zugát. A nyakán a szívás kellemetlenül erőssé vált, még is mámorítónak érezte, éppen úgy, mint a melleit kényeztető kéz érintését. Sesshoumarunak igaza volt, a teste elárulta, s ezzel együtt akarata is túl gyenge, hogy ellen tudjon állni. Túlságosan élénken éltek elméjében az emlékek, azokról a borzongató élvezetekről, melyekben a taiyoukai karjai között volt része.

Ahogy a barangoló ujjak egyre erősebben, egyre mélyebben merültek élvezetének forrásában, s ahogy egyre vadabbul ölelte a férfi, Seyako lassan érezni kezdte a beteljesülés közelgő fuvallatait. Nem akarta… nem akarta itt és így, még is élvezte, s nem tehetett ellene semmit. Bármennyire is uralni próbálta gondolatait és testét, lábainak remegése és az ölét elöntő nektár csordogálása combjain gonosz árulójává váltak. Összeszorította fogait, hogy legyűrje a kikívánkozó élvezet hangjait, miközben hátra vetette a fejét. Teljesen mindegy volt mit tesz, a bőréhez simuló nedves izmok, a hátához nyomódó kemény férfiasság, csak tovább lökték lefelé az élvezet végtelennek tűnő lejtőjén. Remegett, de nem tudott ellenállni, szólásra nyitotta ajkait, de nem tudta saját magától megtagadni ismét azt, mit olyannyira kívánt. Gyenge volt…

Míg jobbja szorítva kulcsolódtak ujjai a kutyaszellem ölét kényeztető kezének felkarjára, miközben szabad keze remegve emelkedett fel, s kutatva érintette meg a férfi vállát, majd végig simítva azt kapaszkodva a démon nyaka köré fonódott. Zihálva, lihegve adta át magát a rátörő érzésnek, s felsikoltott mikor a youkai ajkai maguk után apró lilás foltot hagyva elváltak bőrétől, majd félig oldalra hajolva Sesshoumaru játékosan megnyalta gömbölyded, vágytól feszülő női mell bimbóját. Fékezhetetlen nyögés szakadt ki a lány ajkai közül, miközben teste ívben megfeszült.

Sesshoumaru felpillantott, s mikor a hercegnő élvezetét a csúcsig segített halkan a fülébe súgta:

- A te dolgod, ha megutálsz… de már megbántam, azt, ahogy viselkedtem veled…

Nem tudta a hime hallotta-e szavait, hiszen az kéjes sikkantással lépett a csúcsra kezei között, mikor bocsánatkérésféle mondanivalóját a lány fülébe súgta.

Seya ugyan hallotta a halk szavakat, de képtelen volt velük foglalkozni. Végre ismét Sesshoumaru karjaiban volt, s a magányos, álmatlanul kínlódó éjszakák emléke megfakult ezen élvezet fényében. Halványan érezte, ahogy forró levegő csapódik az arcába, s félig lehunyt pillái alól látta is a furcsa remegést, ami úrrá lesz a gomolygó párán. Ahogy izmai elernyedtek, kapkodó lélegzetvételek közepette dőlt előre, hagyva, hogy a férfi megtartsa. Nem tudta elfojtani az apró boldog mosolyt mi kiült ajkai köré, s halk sóhajjal nyugtázta, ahogy a kényeztető ujjak elválnak ölétől. A száraz levegő végig csiklandozta verejtékben úszó bőrét, s először nem is értette, mi is ez a furcsa érzés… Aztán már csak a megdöbbent kiáltást hallotta, ahogy a barlangszerű helységben vízhangot ver:

 - Sesshoumaru…? Seyako-hime…?

A hercegnő nyögve engedte ki bent akadt lélegzetét, miközben már pánikszerűen kereste az ismeretlen hang forrását. Meglepődött, hírtelen milyen tiszta lett a levegő, sehol egy kis pára foszlány, mely beláthatatlanná és gőzfürdővé tette az egész o-furót, csak száraz forró levegő maradt utána, amin keresztül tisztán láthatta a férfiöltöző felöli részen álló páncélos alakot. A ködszerű vízgőz elmúltával igen aprónak tűnt az óriásinak vélt fürdő, s a száját tátó alak is rettentően közel állt hozzájuk.

Bármennyire akarta is, nem tudta csitítani ziháló lélegzetét, hosszú pillanatokig csak meredt az érkezőre, majd ahogy felismerte benne a nyugati tűzdémont, remegve kapta maga elé kezeit. Ám meglepetten vette észre, addigra a mögötte álló kutyaszellem már rég úgy öleli át, hogy karjai takarják a kívánt részeket a lány testéből. Félig belefordult ebbe az óvó ölelésbe, de addigra arca már vörösen lángolt, s legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében.

Rettentően kínos volt az érzés, ahogy a hitetlenkedő tekintet rájuk szegeződött, szinte égetve a bőrét, s ezen az sem segített, hogy még mindig kapkodva vette a levegőt, miközben idegeit tovább borzolta az inuyoukai közelsége, ölelésének vadsága, bőrének puha, selymes érzése. Zakatoló szívvel fúrta arcát a férfi nyakához, hogy ne lásson semmit, hogy ne kelljen ezzel az egész szituációval foglalkoznia. Ugyan most már keveset számított, hiszen már háborúban álltak a kvantouval, még sem akarta hogy viszonyuk napvilágra kerüljön…

- Sesshoumaru… Suwatari és az északi vezetők várnak a tanácskozáson… - Ryohmaru zavartan méregette a padlót - Seya-hime, neked is ott kéne lenned…

Újabb feszélyező, szörnyű csend ereszkedett a fürdőre, végül a tűzdémon nem bírta tovább:

- Még is, hogy gondoltátok ezt?!? - förmedt a padkán térdig vízben álldogáló párosra - Most tört ki a háború Észak és a Kvantou között… még egy nap sem múlott el azóta, hogy elvetted Ayashio-himét… és akkor…ti… itt… - Ryohmaru zavartan elhallgatott, ahogy érzékeit megérintette az kutyaszellemből áradó jót nem sejtető jyaki, és magában már megbánta, hogy szót mert emelni ura ellen.

Az egyre csak romló légkör mozdulatlanságát Seya törte meg, ahogy váratlanul kitépte magát Sesshoumaru karjai közül, majd előre lépve kikapta a vízből katanáját, és a mellé ejtett kardhüvelyt, majd egy szó nélkül semmivé foszlott.

Csak az öltözőben vette fel ismét anyagi lényét, ahol aztán könnyezve térde rogyott. Fegyverét a földre ejtette, s lerángatott egy tiszta, puha törölközőt a polcról, majd magára terítette. Sírni akart, ám a könnyek még sem akartak kigördülni szemeiből, csak félszeg hüppögés környékezte meg. Újabb törölközőt húzott ki a stócból, s azt hajára csavarta, majd összekuporodva a falnak dőlt. Nem emlékezett rá pontosan meddig ült így ott, lehunyt szemmel, fél lábbal az álmok mezején.

Egyszer csak Aya ott térdelt mellette, és finoman rázogatta:

- Seya-chan! Seya-chan, ébredj! Már mindenhol kerestelek, a tanácskozás azonnal kezdődik…

A lány álmosan felpislogott nővérére, mire elérte, hogy háborgó lelkiismerete is feléledjen. Még mindig érezte magán a férfi érintését, kinek inkább Ayával kellett volna ezt tennie… és még mást is, hiszen ma van a nászéjszakájuk. A nászéjszaka, amit ő sikeresen tönkretett azzal, hogy felfedezte Suyamát a tömegben. Már mindegy volt, kábán visszahajtotta a fejét a törölközőkre.

- Seyako Yatsuha! - ültében nagyot ugrott, mire Aya elhajolt a fülétől, és le is halkította hangját - Idefigyelj Taicho-chan! Most azonnal fogod magad és mész a megbeszélésre! - bólogatott hevesen a yasha, majd talpra rántotta húgát, s gyors mozdulatokkal szárítani kezdte annak haját.

Pár perc telt csak el, Seyako már a szobájában öltözött. Hakamát rángatott ki a szekrényből, majd inget és haorit húzott. Még mindig az elmúlt percek eseményei alatt állt, gépies mozgásából látszott gondolatai egészen máshol járnak. Miután a ruhákkal végzett rövidszárú csizmát húzott, s felkötötte a bőrökből és acélból készített páncélszoknyát, mire felkerült a mellkas és vállvért darabjai. Szinte tudomást sem vette a körülötte serénykedő szolgálólányról, egy mozdulattal elbocsátotta, mikor már a sötétlila köpeny is felkerült vállaira. Szaggatott mozdulattal a fésülködő asztalon heverő medálért nyúlt, majd az aranyzsinóros kék ékkőt a nyakába akasztotta. Mint egy megszokásból, szolgálatban lévő palotaőr mivoltát jelezve.

Nem állhatta meg, miközben copfba kötötte fel arany fürtjeit, tekintete tükörképére tévedt. A fiatal szőke lány szemei alatt sötét táskák tűntek fel, arca beesett és fehér volt a fáradtságtól. Alvásra vágyott, ám még messze volt a pillanat mikor fejét végre álomra hajthatta. Amióta a küzdelem befejeződött - bő három órája - továbbra is talpon volt. Elsőnek Suwatarit vitte fel a szobájába, és látta el a férfi sebeit. A gyógyteák, krémek és démoni regeneráló képességének hála egy óra alatt jobban lett, és úgy tűnt a méreg terjedése is megszűnt testében. Ám a lány tudta nem állt le, csupán lelassult. Hiszen a lassan ölő, gyógyíthatatlan mérgek közül való. Ám hallgatott, s próbálta a kutyaszellem pesszimista megállapítását feledni. Sőt az egész Sesshoumarus jelenetet.

Miután végzett, azonnal rövid megbeszélésre kellett rohannia, ahol az oniwaban-shu összedugta a fejét. Kisebb viták után a palota védelme ismét teljes lett, s a lány végre elindulhatott fürdeni. Már útközben a lazító ejtőzés utáni pihentető alvásról ábrándozott, hiszen eszméletlenül fáradt volt, ám ugyanakkor tudta hiú ábránd. Számított a most esedékes nagytanácskozásra. Körülbelül így is saccolta, kell három óra a kapitányoknak és a tiszteknek hogy rendezzék soraikat, utána pedig jöhet a haditerv kidolgozása. De ilyen fáradtan?

Szemei fáradtságuk dacára elkerekedtek, ahogy a rózsaszín alsóing és a haori halványkék anyagja alól kikandikálva megpillantotta nyakának jobb oldalán az apró, lilásvörös foltot. Harag lobbant a fénytelen szemekben, majd a lány teljes erejéből a tükörbe öklözött, mely reccsenve tört szilánkjaira, a függőlegesen, középen induló főrepedést követve. Ahogy a hercegnő felpillantott - talán a fáradtság szülte hallucináció következtében - a két félen váratlanul két jól ismert arc jelent meg.

„Hibát, hibára halmozok… és még csak az elején vagyunk.”

- Nem fogtok tönkretenni! - sziszegte a két alaknak, mire mind az arany, mind a szürke szemek gonosz mosollyal összeszűkültek.

Ahogy Seya kirántotta felrepedt ujjait a szilánkok közül, látomás semmivé lett. Robogva elhagyta szobáját, s csak menet közben kapta fel az ágyon heverő katanát. Kiviharzott a folyósóra, majd pár perces dühös trappolás után elérte a terem ajtaját, hol a megbeszélés már elkezdődött. Ingerülten félrecsapta a shoujit, ügyet sem vetve az ökléből fröcsögő vérre, mire a bent kibontakozásban lévő beszélgetés elhalt.

- Seyako, mi történt a kezeddel? - hallotta meg Suwatari gyenge hangját, mire mérsékelve mozdulatainak lendületét behúzta az ajtót.

- Csak egy apróbb baleset - válaszolta a lány halkan, miközben tekintete összetalálkozott, a terem egyik sarkában karba font kezekkel álldogáló inuyoukai tekintetével. De eközben még magán érezte Ryohmaru vádló, és a többi főnemes és tiszt kérdő tekintetét, mire hűvösen elmosolyodott.

- Tényleg csak egy jelentéktelen, feledhető semmiség… - majd többé nem is foglalkozva a gúnyos mosolyt megeresztő Sesshoumaruval, a középen álló hatalmas térképes asztalhoz lépett.