1.fejezet
2007.05.27. 10:02
A megzavarodott időkút
1. fejezet: Kis korcs...
A víz szelíden csengett, miközben a langyos szél gyengéden végigsimította tükrét, min bársony hullámok kavarták fel és torzították el az alakokat. Egy labda pattogott végig huncutul a kúton, nyomában egy fehér hajú kisfiúval. A játék a túloldalon megállt és pimaszul kicsiny gazdájára meredt, mikor rá fenyegető árnyék borult. A kisfiú kétségbeesett, félénk szemeit a feléje magasodó férfira szegezte, ki ében tekintetével rámerdt. Az ember sötét, ráncoktól torz képén ördögi grimasz terült szét, amint felvillantak a fogai, miközbe ngonosz ujjait a labda köré csavarta. A gyerek nem értő szemeit a fenyegető, ropogó ujjakra szegete, mik incselkedően a magasba emelték a „nyüszítő” játékot. A fiú ujjait kinyújtotta, de nem érte el a labdát. Harsány, gonosz nevetés hulláma lobogott meg a levegőben:
-Menj haza kis korcs!
Embertömeg gyűlt a fiú köré, kinek testét elöntötte a rosszindulatú rikácsolás, mi a megvető mosolyok mögül habzott:
-Kis korcs!
-Takarodj kis korcs!
A gyerek nem értette a szavakat, de égették elméjét, mert forró gyűlölet sugárzott belőlük. A fiú arany szemei sós derengéssel teltek meg. A gonosz férfi ujjai nyikorogva kitárultak eleresztve a síró labdát. A kisfiú átszaladt a hídon anyjához. A nő bánatos szemeivel fiára meredt, ki menedéket keresett hosszú hajtengerében. A gyerek ártatlan hangon megszólalt:
-Anyu. Mit jelent az, hogy korcs?
A fiú nem értette, hogy mik azok az ezüstös csíkok, mik végigfolytak a nő arcán. Hidegek voltak...Hirtelen forró vörösség csorgott végig a fiú arcán. Mikor feltekintett, szemeit elöntötte valami kegyetlen nedvesség. Anyja homlokán seb tátongott, miből szaporán bugyogott a vér. Újabb, éles kő csapódott a nőhöz, mi a földhöz csapta a törékeny testét. Viygorgó tömeg állt a túloldalon. Az egyik férfi képére ördögi ráncok kunkorodtak fel, miközben kezét a magasba emelve kitárta ujjait. A kődarab suhogva kettészelte a levegőt. A fiú arcához csapódott. Rikácsoló , irtózatos hahotázás zengett. A fiú lassan felkelt. Habzó vére ajkaira csorgott, onnan le a földre. Szemeit nem lehetett látni, azok ében semmibe merültek bele, miközben haját megfodorta a sziszegő szél.
-Tanítsuk móresre a kis korcsot és az anyját!-ordított fel az egyik ember.
A földön fekvő nő remegő ujjait fia felé nyújtotta, miközben szemeiből könnyek zápora tört elő. A szél kísértetiesen suhogott. Hirtelen a gyerek szemhélyai eltaszították egymás, szinte kilövelni a szemgolyót, mi véresen ragyogott dühödt szikrákat szórva. A féktelen nevetés hirtelen elnémult véres semmibe fulladva...
Folytatása következik...
|