8. Fejezet: Az idő sodrában: A  T-rex és a raptorok

Myouga bölcsen letérdelt Kagome tenyerében, mint egy mindent tudó bölcs, mert valószínűleg így is volt:

-Nos, amit elmeséltetek nekem az egyszerűen hihetetlen és elképzelhetetlen, de semmit sem zárhatunk ki, mert ha a mesétek igaz, akkor egészen kivételes dolog történt.

-Mondjad már!

-Előtte még néhány kérdés. Ugye Inutaisho nagyúr születendő fia méltó utódja lesz a Tetsuigának?

-Erre mérget vehetsz.

-Ugye én is szerepelek a jövőben?

-Erre is mérget vehetsz és semmit se fogsz változni...-azzal szája gúnyos grimaszba torzult-De igazán nem érünk rá a jövőn rágódni. Ha van valami elméleted, mond már!

-Az én véleményem az, hogy ez a kalamajka a Mennyek Madártoll talárjának és a szent nyílveszőnek köszönhető, plusszban az időfának, a goshibokunak. A Mennyek Madártoll talárja nagyon sok furcsa lénynél megfordult, legfőképp tennyok hagyatéka. Mindezidáig senki sem tudta kihasználni teljes hatalmát, a talár ugyanis képes uralkodni az idő felett.

-Kaguya is a talár segítségével fagyasztotta meg az időt...-suttogta Sango.

-A szent nyílvessző és a talár találkozott egymással és a Goshinboku időkútjának hála teljes lett a varázslat. Egy olyan időkapu nyílt meg, ami megtörte az időt és a teret is.

-A teret?-gúbbadtak ki Kagome szemei.

-Most már nincs határ, az időkút hatalma nagyobb lett, most már akárhová és akármikorra elvezethet titeket. Szerintem még olyan helyekre is, hol még nincs vagy nem is létezett vagy létezik a csontok kútja.

-Ez nagyon ijesztő, de ennek nincs semmi értelme. Hogyan tehet ki minket ez a járat oda, hol nem is létezik időkút?

-Mert ez már nem tőle függ, hanem a Mennyek Madártoll talárjától, de valószínűleg az esetek 90 százalékában olyan helyre juttok, ahol a kút van és létezik. Hogy a maradék hová visz, nem tudom, akármikorra, akárhova, múltba, jelenbe, az idő megszületése előttre és túlra is. Nem hittem volna, hogy megérem ezt.

-És hol lehet Inuyasha?

-Nem tudom, valószínűleg ő egy másik időviharba keveredett. Nem tudom hol és mikor lehet.

-Mindenesetre szerencsénk volt, hogy mi együtt átjutottunk.

-Szerintetek Ashka hova kerülhetett?-dermedt meg Ayure.

-Nem tudom. Nem tudod hogy mi volt a célja?-kérdezte Miroku.

-Nem hinném hogy időkaput akart volna megnyitni, hisz ez Kagome nyilának köszönhetően jött létre, nem tudhatott rólunk, ez csupán véletlen volt.-suttogta Sango.

-Nem tudom mit tervezett és hogy miért, de egyben biztos vagyok. Az nem ő volt. Nem az ő szeme...

Myouga hirtelen kiugrott Kagome markából és elszelelt:

-Most bocsássatok meg, de a gazdámmal kell lennem.

-Te gyáva...-szorult ökölbe Kagome keze.

-Hagyd, már így is beleavatkoztunk a múltba.-fogta meg Sango a vállát.

-Nem tudom...Gondoljatok bele, ha nem lövöm ki azt a nyilat Ryuukossei elharapta volna Inuyasha apjának a nyakát és mit gondoltok, ez milyen következményekkel járt volna?

-Igazad van, mindent megváltoztatott volna, amit most ismerünk. Lehet, hogy Inuyasha életben se maradt volna és Inuyasha nélkül ez a világ tökéletesen megváltozott volna. Te se lennél itt Kagome, se mi és ki tudja hogy mi történt volna a szent ékkővel. Ha az egészbe belegondolunk, Naraku se jött volna létre.

-Jesszusom...

-Valljuk be, igen csak megváltozott volna a világ, de nem biztos hogy jobbra, sőt...Sok mindent köszönhetünk Inuyashának. Nélküle egy más világ lenne.

-De most hol van?-kezdtek el derengeni a szemei.

Kagome tekintetére hirtelen szigorú határozottság borult, amint elő rántotta a nyilat a kút egy repedéséből kacsingató talárra, mi ördögien és gonoszul megcsillant. Miroku Kagome fele fordult:

-Állj le, nem tudhatod hogy hová visz az idő.

-Csak így találhatjuk meg Inuyashát...-azzal kilőtte a nyilat.

Minden iszonyatosan lassan történt. Hang és lélegzet fenn akadt, mintha valóban, megmerevedett volna az idő, miközben a nyíl kimérten és gonosz lassúsággal a ravaszul tekergő talár fele süvítette jellegzetes, csilingelő hangjával. Miroku átölelte Sangot, Shippou pedig Kagome lábába kapaszkodott meg. A nyíl és a tekergő ruhadarab lassan egymáshoz ért. Langy csillag ragyogott fel küztük, mely lassan kinyújtotta minden irányba terebélyesedő végtagjait. Aztán, hirtelen és gonoszan ez az apró fényesség megdagadt és mindent bekapott. Érezték, hogy eltűnik alattuk a talaj. Lebegtek a mennyei fényben, mely szinte kiégette a szemüket. Végül a szikrázó fényvihar elcsitult, a csapatból pedig iszonyú sikoltozás tört elő. Zuhanni kezdtek. Kagomének minden erejére szüksége volt, hogy megkapaszkodjon a sziklafalba, mi ugyen nem volt olyan meredek, mégis, a fenyegető mélység tátogott alattuk. Karjait tövestül akarta kitépni a marcangoló gravitávió, de nem engedett halálos csábításának. Nyögve előre lökte magát, míg lábai is bisztos támasz nem éreztek. Remegve felsóhajtott, miközben kigbadt szemeit újra a szédítő mélységre szegezte. Kétségbeesetten felsikoltott, majd dühtől ráncos szemekkel maga elé meredt.

-Szóval ezt akarta mondani az a bolha. Hol a francba lehetünk?

-Egy óriási sziklán. Az a kérdés, hogy mikor.

Kagome könnyezve oldalra pillantott. Sango is kapaszkodott a tarajos sziklákba, mellette Miroku szédelgett, ki egyik kezét a démoníró fenekébe mélyesztette.  Sangot ez cseppet sem zavarta, tudta, hogy egy mozdulat is végzetessé változhat számukra. Ayure néhány méterrel mellettük szorongatta a sziklákat. Sango könyörögve felbámult:

-Jajj Kirara, miért nem vagy most velünk...

Kagome csodálkozva körülnézett:

-Hol van Shippou?

A lábaira tekintett. Shippou azokba kapaszkodott. Kagome elmosolygott:

-Shippou...Hisz te tudsz repülni.

-Tényleg...-lepődött meg a kis róka, majd hirtelen sírás tört ki belőle-De én akkor is félek!!!!!!!!!

Shippou idegesítő nyarvogását mindent betöltő, vadállati üvöltés öntötte el, melytől beleremegtek a sziklák is, apró kavicszuhatagok sodorva le a mélybe.

-Mi...Mi volt ez?-kezdett el remegni a kölyök.

Hirtelen órisái szörnyeteg ocsmány pofája bukkant fel a mély sziklái közt. A terentmény óriási volt, hatalmas, előrenyúló állkapcsában meredeztek a pengeéles agyarak, melyeken megalvadt vér ragyogott. Shippou csontokat is meglátott a gyilkos fogak közt is, mik megcsonkítva lengtek ki a húsos szájból. Felbukkant a lény egész teste. Két lábon állt, elcsökevényesedett kezeivel lompán megvakarta pikkelyes hasát, miközben izmos farka, mellyel egyensúlyban tartotta gigászi testét, megcsapta az ijedségtől megbénult levegőt. A kicsiny medrében cuppogó, hideg hüllőszem Kagoméék fele tekintett, miközben az állkapocs eltorzult a vicsortól, mely vérszomjas morgást öntött a levegőbe.

-Ez miféle démon?-döbbent meg Sango.

-Nem démon...-gúbbadtak ki Kagome szemei-Hanem egy Tyrannosaurus rex...

-Tyranno micsoda?

A szörnyeteg állkapcsa kitárult, gyilkos szájának mélyén felhullámzott valami lucskos, izmos köteg is. A nyelve volt, mely hirtelen a magasba csapott és mint egy gonosz kígyó megtekergve a levegőben. Mintha egy nagyra nőtt kaméleon lett volna. Kagome unottan felsóhajtott:

-Hogy mik nem derülnek ki...

-Ugye nem tud elérni minket?-kezdett el sírni Shippou.

-Nem, ide nem ér fel, magasan vagyunk...

Hirtelen az egész sziklafal megrázkódott kínjában. A T-rex óriási karmait a sziklába vájta, miközben felüvöltött, nyálzáporával elhomályosítva a levegőt. Mászni kezdett...

-Jó ég!-állt fel Kagome haja.

A lány arca még falfehérebbé vált, amint felkapta a fejét. A szakadék tetején újabb, ravasz és gonosz hüllőszemeket látott, melyek kétségbeesett sikoltozást préseltek ki belőle. Két, újabb ragadozó állt a sziklapárkány tetején. A raptorok hosszúkás állkapcsa éhesen kitárult, melyekből a marni kívánó nyál rácsöpögött a lányra. A lények is belevájták felizzó karmukat a sziklafal réseibe és éhesen sziszegni kezdtek.

-Már megint mik derülnek ki...-nyögött fel Kagome.

-Kagome! Hol van a talár?-üvöltött fel Miroku.

A lány kétségbeesett szemei azonnal megtalálták.

-Ott van feletted pár méterre!

A Mennyek Madártol talárja egy résbe beleszorulva lengett a bűzlő szélben.

-Shippou, alakulj át és tarts meg!-sikított fel Kagome.

-Nem megy, félek!

-Csináld már!

-Nem!

-Gyerünk!

-Még csak egy gyerek vagyok!-könnyezett.

A kis rókadémont az alattuk felmorduló T-rex rázta fel a kábulatból. Kagome ráhuppant a rózsaszín gömbbé átalakuló Shippoura, majd nyilát Mirokuék fele fordította. Eközben a raptorok lassan ereszkedni kezdtek le a sziklákon korgó sziszegésükkel töltve meg a levegőt.

-Kagome! Biztos ezt akarod?-kérdezte habogva Miroku.

-Bízz bennem. Csináld már, ha nem akarod egy őshüllő gyomrában végezni!

A T-rex felüvöltött. Már nem látták a tátongó mélységet, csak a tátongó szájat, melyben az agyarak tépve felszikráztak és a tekergő nyelvet, mi izmosan megfeszült, hogy elragadja őket. A szerzetes levette kezét Sango fenekéről megkapaszkodva ő is a sziklában, a másikat pedig  kinyújtotta a talár fele, mely felett felragyogtak a raptorok marcangoló karmai.

-Indulj szél!-üvöltött fel Miroku.

A Kazaana kitépte a repedésből a talárt és feléjük sodorta. Kagome kilőtte a nyilát, miközben a nyakát elöntötte a forró nyáltenger, mi bűzölve ráfröccsent hátulról a mindent elnémító morgás kíséretében. A nyíl eltalálta a talárt, mi azonnal utat nyitott egy másik időbe. Miroku időben elzárta a fekete lyukat, de emiatt nem tudta megtartani egyensúlyát. Sango kétségbeesetten felsikoltott és kezével a kibontakozó, mennyei fénybe taszította a férfit, ami elnyelte Shippout, Kagomét, Ayurét és végül őt is. A dübörgő fényesség habjaiban még meghallották az egyik raptor halálsikolyát, amint a T-rex roppant állkapcsa szilánkokra roppantotta össze a testét. Kagome megkönnyebbülten felsóhajtott amint a lobogó fényekre tekintett, melyek mögül egy másik idő vetkőzött ki...

Folytatása következik...