18. Fejezet: Rajzás

A pókalakú ködfelhő lassan és kegyetlenül tisztulni kezdett, majd a lobogó és tekergő fátyol fojtogató rejteke mögül alakok vetkőztek ki. Kagura unottan nézett le a tollpihéről, majd tekintetét utálatosan és gyűlülködve rabtartóihoz szegezte. Naraku alattomos teste mindenkiből erős viszolygást váltott ki, ahogy vörös, önelégült szemeivel a csapatra meredt. Csápjai unottan megfodorták a levegőt. Mellette Hakudushi tűnt fel, majd Kanna, ki üres, semmi szemeivel meredt le Inuyasháékra. Naraku szája nagyképű mosolyra húzódott, majd arogáns ajkai mögül utálatos, víg kacaj tört elő.

-NARAKU!-üvöltött fel Inuyasha-ITT A FŐMOCSOK IS!

-Inuyasha...-sziszegte Naraku.

Hirtelen a levegőt megrázta a férgek éhes acsargása. Naraku mosolyogva a sötét átjáró fele ereszkedett. Miroku arca eltorzult a féktelen düh miatt:

-Hát persze, te adtad oda Ashkának a talárt. Miután Kaguyát legyőtük és te elmenekültél a széttört tükör segítségével a talár is veled ment és ekkor megszerezted egy darabját!

-Így igaz, semmit sem tagadok...

-Miért?-ráncosodtak el Sango szemei-Ashka bosszúból a földdel akarta eggyé tenni a világot azzal, hogy szabadon akarta engedni ezeket a bestiákat. Te is ezt akarod?

-Mi hasznom lenne a világ pusztulásával? Ha elpusztulna minden, min uralkodnék?

-Akkor mit akarsz? Felhsználtad ashkát. Mint mindig, másokat használsz hogy elérhesd a céljaidat. Ki vele, mi a terved?-üvöltötte Inuyasha.

-Semmi akadálya, hogy beavassalak titeket a terveimbe, hiszen hamarosan úgyis meghaltok...-azzal csápjaival elkezdte szétfeszíteni a kaput, mely mögül a férgek sipítása ömlött elő.

-Mit csinálsz? Ha kiengede őket, nincs az az erő, ami megállítsa őket!-rémült meg Kagome.

-Ostobák. A férgek hihetetlen, minden képzeletet felülmúló erővel rendelkeznek. Mindent felzabálnak, legfőképp az energiát. Ennél fogva olyan eszméletlenül óriási energia halmozódott fel bennük, ami legyőzhetetlenné teszi őket.

-Értem már...-suttogta a lány.

-Naraku magába akarja olvasztani a férgeket, hogy elnyerje ezt a gigantikus erőt!-üvöltött fel Sango.

-Így igaz...Ha ezt megteszem, megállíthatatlan leszek...Fogalmazzuk pontosan... Már megtettem...-azzal gonosz árny borította el tekintetét.

A csáp játékos könnyedséggel feszítette szét a feketén derengő átjárót, melyből az elfojtott üvöltés olyan eszméletlenül eleven és erőteljes hullámként robbant elő, hogy Inuyashának be kellett fogia a füleit, hogy ne hallja. Naraku képére elégedett mosoly ült ki, miközben tekintetén gonoszul cikáztak az isteni fények. Az idegesítő csámcsogás lassan halkulni kezdett, majd hirtelen szertefoszlott, amint a férgek sipítozva eltűntek Naraku testében. A gonosz elégedetten megfordult, majd kezeire pillantott, mik sisteregni kezdtek a minden képzeletet felülmúló erő miatt, mely testében áramlott szét és járta át egész lényét. Naraku körül lilás aura kezdett fényleni, mely romlottan ragyogott és festett a csapat képére döbbenetet és fagyos borzongást. Kagura szemei derengeni kezdtek az ijedségtől. Naraku teste egyre nagyobbodni kezdett, az egekig szökve, mintha a mennyet akarta volna porrá zúzni, miközben a belőle sugárzó energia felperzselte a füvet. Inuyasha erre nem számított. Szemei kigubadtak a leírhatatlan borzalomtól, amint Naraku vörösen ragyogó tekintetével hunyorogva rámeredt, majd visszhangzó, a mindenséget elborító hangjával elnevette magát:

-Nocsak Inuyasha, de összezsugorodtál...Vagy én nőttem meg?

Miroku készült szabadjára engedni a szelet, de a félszellem megfogta a kezét és gúnyos vigyor kíséretében a felhők függönyéből mosolygó Narakura tekintett:

-Lehet hogy nagyobb lettél, de ugyanolyan mocsok vagy.

-Nagy a szád, ahhoz képest hogy milyen kis hangya vagy. Összemorzsollak a kisujjammal.

-Inuyahsa, mit csinálsz?-hebegte Miroku.

-Bízz bennem...-suttogta a félszellem.

Naraku elégedetten nevetett, majd nyugodt hanggal elkiáltotta magát:

-Már nem vagyok félszellem és szellem se...Maga az erő vagyok!!!

-Igazán?-üvöltött fel gúnyosan Inuyasha-Nagyon elszámítottad magad!

-Nem fogsz sokáig lábatlankodni előttem Inuyasha. Régen várok erre...-azzal egyik kezét kinyújtotta, mely suhogva a föld fele ereszkedett, kitárva az ujjait, melyekkel kisebb forgószelet kavart, hogy a földbe és azon túlra tiporja a fiút.

-INUUUUUUUYAAAASHAAAAAA!!!!!!!!-sikította Kagome.

Naraku keze hirtelen megállt a levegőben. Szemeire furcsa árny borult amint ujjaira nézett, mik parázslani kezdtek, majd furcsa, égető bizsergés járta át őket. Inuyasha megvetően hunyorogni kezdett:

-Naraku...Valamit elfelejtettél. Ezek mindent megesznek...MINDENT!!!!!

Hirtelen Naraku keze sorvadni kezdett. A bőre sercegve füstölgött, húsa pedig hatalmas cseppekben fojdogálni kezdett, miközben a levegőt egyre erősödő hang töltötte be.

Csámcsogás hangja...

Naraku arcára meglepettség ült ki, amint elkerekedett szemeiben vörös pupillája fájdalmasan összezsugorodott és ijedt, ráncos szájából kíntól hullámzó hörgés ömlött kifele. Kagura arcára halvány mosoly burjánzott fel, míg Hakudushi sápadni kezdett a váratlan fordulat miatt. A foszladó és égő kéz görcsösen megrándult, amint bugyogni kezdett, mintha valami ki akart volna törni belőle, majd keserű verejtékkel együtt vér is pöttyözni kezdte, mely forrón végigcsorgott rajta. Az éhes csámcsogás erősödött. Naraku arcán a meglepettséget a féktelen düh váltotta fel, amint rápilantott elhaló kezére, mely kezdett elfogyni. Szemei újra elkerekedtek a fájdalom miatt, majd a sötét tekintet lecsorgott róla és megint felvillant szemein a meglepettség és nem a fájdalom. A nyakán lyuk kezdett dagadni, mely hirtelen szétrobbant, belőle pedig férgek rajzottak elő, mely elkezdték felemészteni belsejét.

Kagome rémülten nézte az eseményeket.

A borzalmas lények mohón rávetették magát Narakura, kinek teste zsugorodni kezdett. Kezét nyakához csapta, mire abból is előtörték a sipítozó férgek, mik ragyássá téve a testét, eleven kezdték el felzabálni. Naraku szemei megakadtak, majd testére pillantottak, mely cafatokká kezdett szétomlani. Húsos szalagokká, melyek mögül rajzottak elő a vérszomjas férgek. Naraku döbbenten maga mellé nézett. Az acsargó lények most a fejét vették célba, hogy darabokra szaggassák arcát. A férfi védőpajzsot vont maga köré. A férgek mohón estek neki a buroknak felemésztve azt is. Hakudushi és Kanna köddé vált. Naraku még utoljára az elégedett Inuyashára tekintett dühtől torz szemeivel, majd gomolygó köddé változva elillant a lények elől. Kagura dühösen morogni kezdett:

-Az átkozott...Nélkülem ment el?

Kagome ijedten az elégedett fiúra tekintett:

-Ne örülj. Nézd!!!!!

A hullámzó férgek azonnal kiszemlélték a következő felzabálni való dolgot: egy falut. Szabályos, éhes alakzatba tömörülve gomolyogva megindultak, mint egyetlen, éhes bestia.

-Meg kell állítanunk őket!-suttogta Sango.

-De hogyan? Megállíthatatlanok!-kiáltott fel Kagome.

-Nézzétek...-mutatott Miroku az összezsugorodó, derengő kapu fele-Még nyitva van. Ha valahogy vissz tudnánk csalni őket a kapuba le tudnánk győzni őket!

-Mégis mivel? Nem láttátok hogy hogy elintézték Narakut? Semmi kedvem sincs ilyen sorsra jutni, én nem leszek csali!-morogta Inuyasha.

-Ezek felzabálnak minden energiát...

-Hát persze, a Szélborda!

Inuyasha a magasba csapta a kardot, melyből megváltó csodaként előrobbant a mennyei fény. A vibráló fényesség irányába fordult néhány féreg az éhes, rajzó falkából, és pillanatok alatt, mohón felzabálták a sercegő energiát, de nem érdekelte a többit.

-A francba. Nem elég nagy az energia!-üvöltött fel Inuyasha.

-Mami, nézd...egy felhő...-mutatta egy kisfiú a mellette álló nőnek.

A kiéhezett acsargás hallatára az emberek arcára sápadt pánik terült szét.

-Próbáld meg újra Inuyasha a kapu fele. -suttogta Kagome-Ez az utolsó nyílvesszőm. Tudom hogy sikerülni fog.

-Kagome...

-Kérlek, bízz bennem.

A fiú mosolyogva bólintott, majd újra a magasba csapta a kardját.

A fekete, hullámzó felhő terebélyesedni kezdett egyetlen, óriási szájat formálva...

-MENJ!!!!!!!!!!-üvöltötte Kagome, amint kilőtte a nyilat, mely eggyé vált a lobogó Szélbordával.

Néhány húskupac érdelkődően a hatalmas, sistergő fényoszlop irányába tekintett, de aztán acsarogva újra a falu fele vették az irányt.

-Nem sikerült!-sikoltott fel elkeseredetten a lány.

Hirtelen egy újabb, fényes csík ugrott bele a tekergő fényviharba, mely még jobban meghízlalta. Inuyasha döbbenten megfordult:

-Kikyou...

Sziszegő, ragyogó pengék hulláma is csatlakozott a Szélbordához, mire Kagome kétségbeesetten a lábába kapaszkodó Shippoura üvöltött:

-Shippou!

-Nem!

-De igen!

-Nem!

-Csináld már, meg tudod tenni!

-Félek!

-Mindannyian félünk. Kérlek!

-Még csak egy kölyök vagyok...

-Nem hinném hogy ez érdekli a férgeket!

A kis róka elszántan előreugrott és remegve elkiáltotta magát:

-RÓKATŰŰŰŰŰŰŰŰŰZ!!!!!!!!!!

Hirtelen megtelt...A ragyogó fényesség hatalmasra hízott, elborítva a környéket és elsorvasztva az árnyakat, mire éhes és mohó acsargás rázta meg, majd nyomta el a gigantikus energiavihar sistergését. Az éhes csámcsogás egyre erősödött, majd hirtelen halkulni kezdett, végül elcsuklott. Inuyasha szemei előtt néhány pillanatig táncoló fénykarikák gomolyogtak. A mennyei, égető fény zuhatagában megpillantott egy kecses, lobogó tárgyat, mely a föld fele ereszkedett. A Mennyek Madártoll Talárja volt az...

A csapatból a féktelen örömujjongás robaja tört elő:

-MEGCSINÁLTUK!!!!!!!!!!

-MEGCSINÁLTAD SHIPPOU!!!!!!!!!

-Hát persze, nélkülem nem sikerült volna.

Inuyasha tekintetét a sűrű fele kapta, de már nem látta Kikyout, de megpillantotta a büszke, mégis komor Kagurát, ki még utoljára egy furcsa tekintettel feléje bámult, majd Naraku utá repült és eltűnt a felhők hajai közt...

Folytatása következik...