19. Fejezet: A talár megsemmisül

Inuyasha és Kagome Kirara hátáról lebámult a fuji feneketlen bendőjébe, mely okádta kénes bűzét, miközben mindent felemésztő mélyén mohón bugyogott a láva. A lány Inuyashára tekintett, ki csendesen bólintott. Kagome ujjai lassan kinyíltak, amint leejtették a tekergő dolgot, mely lassan és méltóságteljesen beleugrott az előtörő füstfelhő fátyolába, majd végleg eltűnt szemük elől. A Mennyek Madároll Talárja végleg megsemmisült. Kagome fáradtan fellélegzett, majd inuyasha vállára borult és együtt figyelték a távoli, lassú lángokat, melyek közé a gonosz ruhadrab esett és porladt szét. A lány vágyakozva Inuyasha fele tekintett, majd mosolyogva megfogta a fiú kezét:

-Rengeteg mesélni valód van.

-Hogy?-lepődött meg a fiú.

-Amíg távol voltál tőlem.

-Keh! Nem történt semmi különös. Volt egy kis bunyó, ennyi az egész.

-És mégis kivel bunyóztál?

-Nem lényeges. Az a lényeg, hogy segített valaki.

-Ki segített?

-Valaki akire büszke vagyok.-csillantak fel arany szemei, amint a távoli, habzó felhőkre nézett, melyek alaktalanul suhogtak a pír égbolton. Inutaishora hasonlítottak. Legalábbis rá emlékeztették őt, mert igazából csak semmitmondó ködfüggönyként takarták el a lenyugodó napot, mégis azt a büszke, fenséges és méltóságteljes tekintetet látta meg bennük, mely megnyugvással tölötte el. Úgy tűnt hogy a felő néhány másodpercre visszakacsint neki. Inuyasha elmosolygott. A pár a szelíd és babonázó naplenete pír ködében egymásra borult és a menny fényei fele tekintettek, mik a szemük előtt születtek meg...

Miroku és Sango egy gyönyörűséges tó mellett sétáltak, melynek selymes víztükrén násztáncot jártak a lemenő nap vörös fényei szitakötők halvány fátyolának kíséretében. Miroku a szokásos, perverz dolgot akarta elkövetni a lányom, mire Sango kérdően a fiú fele fordult és a tó másik végébe mutatott:

-Inuyasha és Kagome máris visszajöttek?

Egy pár sétált a víz mellett egymás karjaiban. Messze voltak, s bár nem tudták hogy miről beszélnek, vidám és gondtalan kacajuk tisztán csengett a fülükben. A fiú hirtelen a vízbe lökte a lányt, majd nevetve maga is szerelme után ugrott egy hangtalan, hullám nélküli csobbanással. Sango elégedetten ránézett Mirokura, majd sarkon fordult és a falu fele sétált. A pár eltűnt, de szerelmes nevetésük még egy ideig hallatszott az ölelő fák ágai közt.

A nevetés vidám volt és tiszta...

Ártatlan és mennyei...

Vége

Megjegyzés:

A ficben utalok mind a 4 moviera, azért az alábbikat szeretném hozzá fűzni az egyes szereplőkhöz:

Menomaru (Szerelem, ami felülmúlja az időt): az 1. film főgonosza, egy gonosz lepkedémon, ki Inuyashán szeretett  volna bosszút állni, amiért Inutaisho végzett az apjával.

Kaguya (Kastély a tükör mögött): a 2. film főgonosza. Egy démon, ki Narakuhoz hasonlóan képes volt más lényeket magába olvasztani. Megevett egy Tennyot(Égi hajadont) is, elnyerve annak halhatatlanságát. A terve az volt, hogy a Mennyek Madártoll Talárjának segítségével az időt örökre megfagyassza, ezzel elpusztítva minden élőt és holtat. Mirokunak sikerült beszippantania.

Gokuryuuha (A világhódítás kardjai): a 3. filmben szerepelt. Inutaisho 3. kardja: a Souunga, a pokol kardja volt, mely önálló akarattal bírt, ugyanis Gokuryuuha, a pokol sárkánykígyója uralta.

Ryuura (A vörösen lángoló Hourai-sziget): a 4. filmben szerepelt. A  háború négy istenének az egyik tagja volt. Ebben a filmben klónozták Kikyout.