11. rész

Gyermeki kacaj-Fogságban

Inuyasha tekintetéről a bágyadt homály lassan gomolygott el,
amint az éberség napsugarai eltüntették az álmosságot. Arany
szemei fakón ragyogtak a szürkés homályban, mit az idegen
szag töltött be, majd kitisztultak, és meglepett dühre
kerekedtek el. Fogai kétségbeesetten villantak fel
kitárulkozó szájában, melyből a méreg szilaj erővel tört elő:
-KAGOMEEEE!
A fiú kezeit és lábait fémes hidegséggel csavarták körül a
láncok. Kagome előtte állt, szintén fogságban, de őt sima
kötelek tartották fogva. Fogvatartói tudták, ő nem fog ebből
a szorításból sem kitörni ember létére. A lány még aludt.
Feje előre volt dőlve elernyedt végtagjaival együtt. Szemei
lassan megrebbentek, amint a rikácsoló üvöltés a füleibe
hatolt, majd ijedten a magasba hágtak:
-Mi történt? Inuyasha...Inuyasha!!! Hol vagyunk?
-Nem tudom, a szemét átvert minket!!! Sango!
A szellemírtólány mellettük volt kifeszítve a kötelektől.
Döbbent arccal magára tekintett, majd Mirokura és a
megláncolt Shippoura és Kirarara.
-Tényleg. Remek ötlet volt elfogadni egy idegen úr kedves
vacsoráját. Tényleg élveztem...-morogta Inuyasha.
-Nem értem miért csinálhatta ezt, hiszen...-suttogta a lány,
de hirtelen a fémes falaktól derengő, öreg dörmögés
morajlott fel, mely belefojtotta a szavakat:
-...elárultál...Elárultad a fajtádat...-azzal a sötétségből
elővedlett a barázdált arc, mely természetes nyugalommal
tekintett a fogjokra.
-Mit jelentsen ez?-üvöltötte Miroku.
-Igen? Miért csinálja ezt?-sipította Shippou.
-Hogy miért, drága gyermekem?-suttogta őszinte higgadsággaal
és jóságos, kegyes hanglejtéssel az öreg, amint feléjük
nézett besüppedt, feketén csillogó szemeivel-Mert te és a
fajtád, mint a pusztító tűzvész söpör végig a területeken.
Inuyasha szemei eltorzultak, mire a vénség fojtatni kezdte,
amint kocsonyás tokái táncoltak álla alatt:
-A szellemek mindigis a bolygónk legfelháborítóbb lényei
közé tartoztak. A mi földeinken ettek és ittak, végül már
nem volt elég nekik sem az állati, sem a növényi hús és az
életünkre törtek. Aztán már nem is a húsunkat akarták, hanem
a vérünket.-suttogta tanárias bölcsességgel-Láthatóan már
nem az éhség ösztönözte őket, hanem a kapzsi vérszomj. A
szellemek ránk nehezedtek. Emberek milliói haltak meg
értelmetlen terrorjuk alatt, mely a mai napig is tart, s ez
a sokk annyira beleivódott elménkbe, hogy el is felejtettük
a tegnapot. Nem akarunk arra gondolni, hogy holnap már egy
vérszomjas szellem zsákmányállatai leszünk. Ezek a lények
mindent feldúlnak, porba tiporják az emberi tisztességet, az
emberi munkát, amint békés falvakat döntenek romba, és már
nem elégszenek meg az emberi kultúra
beszennyezésével...-azzal hideg, jóságos szemeivel
inuyashára meredt-...már a mi fajunk vérét is
bemocskolják...-mormogta szánalomtól és sajnálattól remegő
hanggal.
Inuyasha acsarogva felüvöltött:
-Te szemét, mindjárt meg fogod tudni, hogy milyen dühvel
szedem le én is a te fejedet!!!!-azzal vadul rohanni kezdett
a kezén, lábain és nyakán lévő láncokkal.
Az Agg nyugodtan állt előtte. Hirtelen a láncok elérték
tényleges méretüket és megfeszültek, pont a vénség orra
előtt. Inuyasha felhörgött, amint nyakát és végtagjait
véresre szorították a hideg láncok. Akármennyire is
próbálta, nem tudta elérni az előtte álló öregebert, ki
sajnálkozóan felmosolygott:
-A kutyákat pórázon kell tartani. Be kell vallanom neked
fiam, sajnálak téged...A szellem- és embervilág közt
vergődve korcsként....Nagyon nehéz lehet neked...
-Igen nehéz volt, mert egyfolytában rettegtem a
szellemektől,de még jobban olyanoktól, mint maga...
-Ne csinálja ezt! Nem minden szellem gonosz!-üvöltött fel
Sango, majd tekintett rá Shippoura.
-Még nem, de meglásd, amint felnő, te leszel az első, akit
megöl...
-Én?-sikított fel ijedten a kis róka-Kagome! Ez igaz?
Hirtelen megjelent a fekete páncélos testőr és súgott
valamit az öregember fülébe, ki sajnálattal feléjük fordult:
-Hatalmas szellemfalka közeledik errefele, ezért kénytelen
vagyok elhalasztani a kísérletet. De amint végeztünk a
szörnyekkel és megmutattuk, hogy igenis az ember áll a földi
ranglétra csúcsán, folytatni fogjuk.-azzal Inuyasha láncai
vadul visszahúzódtak és csörömpölve visszataszították a
falhoz a fiút, ki felnyögött a fájdalom miatt.
Utána az öreg Kiyokotsu kíséretével kisétált a teremből.

A falu lakóinak arcát iszonyatos rémület torzította el. Alig
kaptak észhez, a vöröslő felhő máris feléjük ért, miből
dühödt acsargás robbant elő. A démonvarjúk csőrei mohón
lekaptak a magasból és nyáladzó rikácsolások közepete
feltépték áldozataik hátát, hogy karmaikat beleikbe mártsák,
az emberalakot öltő kígyók kardjaikkal öntöttek fekete
vörösséget az emberek arcára, a bikaszellemek hatalmas
szarvaikkal nyársalták fel, majd agyaraikkal tépték szét a
falusiakat, miközben a felhőből a különféle szörnyetegek
szaftos esője bukott alá. A robajló falka megállíthatatlanul
haladt előre az erőd fele.

Egy árny ugrált a hatalmas építmény falain. A duzzadt gátat,
mely mögött nyugodtan hömpölyött a víz, könnyedén futotta
keresztül, mozdulataiban mégis tükröződött valami görcsös
fájdalom és gyengeség, mintha bármelyik mozdulattal
el készülne esni. A katonák nem vették észre a betolakodót,
ki berohant az épületbe és lerúgta a földre az útjába álló
őröket, kik üvölteni készültek.

Inuyasha fáradtan acsargott a láncok sűrűjében:
-Hogy történhetett meg ez? Narakut megöltük és most egy
megveszett vénember ellen vesztettünk.
-A szellemek előrajzottak búvóhelyükről most, hogy Naraku
már nem él.-suttogta Kagome-Akármennyire is biztos a
győzelmében, nem győzhet.
-Sajnálom...-tekintett feléjük Sango-Az én hibám.
-Ne hibáztasd magad. Nem tudhattad hogy ez lesz belőle. Ha
már belekeveredtünk ebbe, próbáljunk meg belőle sértetlenül
kikerülni.-mondta Miroku.
-Hogyan?-dühöngött Inuyasha-Ezeket az ördögi láncokat még én
sem tudom széttörni. Kagome, Miroku, Sango! Rajtatok csak
kötél van, nem tudtok valahogy kiszabadulni?
-Lépzeld, hogy nem...
Hirtelen egy ismerős alak lépett elő a sötétből. Kouga
gúnyosan a morgó Inuyasha fele tekintett:
-Tudtam hogy nem tudsz Kagomére vigyázni te bolhás pincsi.
Végre a helyedre kerültél...
-Már csak te hiányoztál.-dühöngött Inuyasha.
A farkas lábain kötés feketéllett a megszáradt vértől.
Letépte Kagoméről a kötelet, ki hálásan feléje mosolygott:
-Nagyon örülök neked. Kérlek, szabadítsd ki a többieket is!
A kötelek ropogva a földre omlottak. Kouga utána Inuyashára
tekintett és elégedetten vigyorogva, lenézően feléje magasodott:
-Azt ne is várd, hogy tégedet is kiszabadítalak.
-Nem is akartam! Tudok egyedül is boldogulni! Nem akarom
hogy egy ilyen, véznalábú farkasfajzat jöjjön a segítségemre.
-Kagome! Gyere!-azzal Kouga felemelte a zavarban lévő lányt.
-Mit csinálsz te szőrős kéjenc?!-fakadt ki a fiú.
-Elviszem innen Kagomét!-mordult rá a farkas.
-Igaza van. Kagome itt veszélyben van. Nem maradhat itt.
Inuyasha, mi elmegyünk a fegyvereinkért és a Tetsuigáért,
közben kitaláljuk hogy hogyan szabadítsunk ki.-kiabálta
Miroku, miközben eltűnt a sötétben-Ne mozdulj innen!
-Nem áll szándékomban.-dühöngött Inuyasha-TE BOLHÁS FARKAS!
HA MEGTUDOM HOGY KAGOMÉVAL VALAMI PERVERZESÉGET CSINÁLTÁL,
LETÉPEM A FEJED!

Sesshomaru egyedül, nyugodt hidegséggel sétált az erőd fele,
hova Inuyasha szaga vezette. Naraku meghalt, tudnia kell
hogy kinek a keze által. Fehér haja csendesen lobogott a
szélben bundájával együtt, mely fodrozódva lobogott.
Hirtelen katonák jelentek meg és fenyegetően előre csapva
lőfegyvereiket körülvették a férfit:
-Ne mozdulj, vagy kilyukasztunk!!!!!!!!!!
Sesshomaru végig tekintett rajtuk.

Folytatása következik...