Gyermeki kacaj-(Avril Lavigne) My happy ending

Kagome ujjai közt tisztán ragyogott a teljes ékkő. A lány a
büszke Kaede öreg kezébe nyomta:
-Itt van...
Inuyasha hátat fordított a lánynak. Makacs szemeivel a
földet bámulta, mik elfojtott derengéssel aranylottak, majd
egy ugrással a magasba szökkent és eltűnt a suhogó ágak zöld
tengerében. Kagome csodálkozva utána tekintett:
-Ezt meg mi lelte?
-Sose szerette a búcsúzkodást...-suttogta az öregasszony.
-Búcsúzkodást?
-Gyermekem...-azzal visszaadta a lánynak az ékkövet és az
ujjai közé zárta-Ez téged illet...

Shippou rikácsoló sírása úgy zúgott a kunyhó falai közt,
mint a csobogó vízfolyás, amint kétségbeesett, dühös könnyei
sós tóként hömpölyögtek mancsai alatt:
-Ez nem igazság! Miért kell így lennie!?
Inuyasha kezei vadul ökölbe szorultak és a padlóba
csapódtak. Remegő ajkai mögött villogó szemfogai dühös
méregként vacogtak, miközben derengő szemeivel újra
megütötte a falat hisztis rikácsolással kísérve:
-Fejezd már be! Ne nehezítsd meg!
-Hozd vissza! Hozd vissza! Hozd vissza! Gyűlölek Inuyasha!!!!
-Fejezzétek be mindketten...-csitította őket Miroku- Ne így
váljunk el tőle. Kagome befejezte a feladatát. Természetes,
hogy kimerült és ezek után pihenni akar...
-Már most hiányzik! Inuyasha, ne engedd hogy elhagyjon
minket!-rikácsolta a kis róka, miközben kezeit verni kezdte
a padlóhoz rángatódzó hisztije miatt.
-Ez Kagome döntése...De Inuyasha...-tekintett feléje Sango
szomorú szemeivel-Legalább elbúcsúzhatnál tőle. Azok után
amiken keresztül mentünk, nem lenne szép csak úgy, szó
nélkül elengednünk.
-Igazad van...-hebegte a fiú, azzal kiszökkent a kunyhóból
és a kút fele vette az irányt.
Lábai megfeszültek, amint ugrált a fák kusza ágai közt.
Szemei hálásan elkerekedtek, amint megpilantotta a lányt.
Szája kinyílt, de hiába is próbálta, egy hang, sem jött ki
zavarban lévő torkából.
Mit mondjon neki?
Kezét kinyújtotta feléje, de távol volt, már nagyon távol.
Kagome eltűnt a kútban...

Kagome fáradtan ledőlt az ágyra. Hosszú percek, talán órák
teltek el, mire szemei kinyíltak és a halvány derengés
közepette buggyantak elő belőlük az első könnycseppek.
Nem akarta hogy vége legyen...
De vége lett...
A tankönyveire nézett, mik poros, unalmas árnyakként
magasodtak mellette. Az egyikbe belapozott. Próbálta
elfoglalni magát, hisz annyi mindent szalasztott el.
Rengeteg hiányosságot kell még pótolnia. Próbálta elolvasni
és megérteni a könyvben leírtakat, de a betűk fekete, ködös
masszákká olvadtak össze szemei előtt, majd a fehér papíron
szürkés foltokként gyöngyöződni kezdtek könnyei, miket
próbált magába folytani.
Vége lett...
A könyvet elhajította. Visszazuhant az ágyra és remegve az
ujjai köré csavarta a párnát, mert nem akart utat engedni a
szeméből kígyózó, ezüstös folyóknak. Sírt... Mikor úgy
érezte, elég erőt vett magán, a fürdőszobába indult és vett
egy forró fürdőt, majd leült a tv elé és „megnézte” a
híreket. A bemondó beszéde halkan csengett füleiben. Nem
jutott el tudatáig a beszéde. Szemeire langy köd derengett,
mikben a régi emlékek tükröződtek.
„-Kagome! Menjünk!
-Most szólítottál először a nevemen. Ez jelent valamit. Ezek
szerint kezdesz megkedvelni...
-Ugyan, nem hiszem hogy valaha is a hasznodat fogom venni...”
A lány merev arcára halvány pír burjánzott fel, miközben
szemei újra sós derengéssel teltek meg.
Inuyasha...
„-Hallottam már rólad. Az a hír járja, hogy egy félig
szellem félig ember lényt elbűvölt egy korán elhunyt hajadon
reinkarnációja.-nevetett gúnyosan Yura a hajszálakon
egyensúlyozva.
-Mi? Hogy én? És ez a félig ördög halandó? Soha!-dühöngött
a fiú.”
Inuyasha...
„-Álljon meg a menet...Csak nem azt mondtad, hogy a
szerelmed vagyok?-nézett a lányra unott, szánalmas szemekkel
félszellem.”
Inuyasha...
„-Kagome...-bújt oda hozzá becsukott szemeivel-Olyan jó
illatod van...-suttogta vérpöttyökel az ajkai szélén.”
Inuyasha...
„A fiú magához rántotta a lányt és megölelte...Kagome nem
tudott szóhoz jutni. Inuyasha utána felkelt és furcsa,
bánkódó szemeivel az ujjai közt lévő ékőre nézett:
-Ezt magamnál tartom...Te pedig Kagome, mej innen! Menj
haza, menj vissza a saját világodba!”
Inuyasha...
„-Hogyan akadályozzam meg az átalakulást?-ölelte át a lány a
fiút, ki vadul üvölözött felette.
Kagome szemeiből könnyek buggyantak elő. Lassan közeledni
kezdett a tomboló Inuyasha fele és megcsókolta. Kaguya
dühödten sziszegett mögöttük, de nem törődtek vele. A fiú
elkerekedett, vörös szemei kifakultak, vad kezei gyengéd
öleléssé alakultak át, mellyel szelíden hozzásimult a
lányhoz, kinek szemeiből szaporán kígyóztak az ezüstös
könnycseppek. Visszacsókolt a ragyogó, vörös csillagokkal
teli levegő függönyében, miben csak ők voltak...Senki sem
volt... Csakis ők....
-Inuyasha? Ugye mindig együtt leszünk?”
Inuyasha...
„A lány gyengéd kezeivel megsimította Inuyasha izmait, miken
forrón ragadt a verejtéke. Leguggolt hozzá és szelíd, langy
kezeivel, mikből valami gyógyító balzsam áradt, kimérten
végigsimította testének minden feszes porcikáját. Inuyasha
lihegett. Szemeiből édes könny csorgott ki, miközben szája
apró, mégis szerető és ragyogó mosolyra húzódott. A lány
ujjaival, miket az üres tér szült, megsimította Inuyasha
bőrét, majd a hosszú, fehér hajtengerbe túrt bele, mi
selymes zuhatagként omlott a fiú arcába. Inuyasha érezte a
szerelmes kezeket, érezte a belőlük áradó szeretet.”
Inuyasha...
„-MEGMONDTAM, HAZA MÉSZ ÉS KÉSZ!!!!!!!-ragadta meg kezeit
Inuyasha, majd egy vad rántással magára borította és éles
szemfogaival kissé felsérte a lány ajkait csókolni kezdte.
Kagome először ellenkezni akart, de a szenvedély szinte
azonnal győzedelmeskedett a józan esze felett, amint
fuldoklásig szívták egymás testi nedveit nyelvükkel ízlelve
a másik száját, melyből a cuppogó nyál vérrel keverve
csöpögött le állukról. Inuyasha karmos ujjai vadul a lány
combjához tapadtak. Az érintéstől Kagome fájdalomtól
döbbenten sikoltott fel. Érezte, hogy a fiú lassan tolni
kezdi magát feléje, majd egy váratlan lökéssel testébe
hatolt. A lány kéjesen átkarolta a fiút és annak lüktető
férfiasságát magában tartva ritmikus mozdulatokkal csapódott
neki az ágyékának. Fejét hátra vetette, miközben kapálódzó
és feszülő végtagjai görcsös mozdulatokkal félre tolták a
körülöttük lévő tárgyakat. Inuyasha szemfogai belemartak
saját ajkaiba, amint feszes férfiassága a lány húsa közt
mozogva cuppogott kígyózó erektől megtelve. Kagome többször
is elélvezett. Érezte forrósodó ágyékánál, amint Inuyasha és
az ő bőre összetapad. A tűz halkan lobogott mellettük. A
vörös csóvák játékos árnyakat festettek rájuk, miközben
ropogó parázsai a levegőt csapkodva a magasba szálltak.”
Inuyasha...
Ő állt előtte...az emlékezetében...Hosszú, fehér haja
látomásként lengett a kecses, csillagokkal telített szellő
völgyeiben. Izmos, ellenálhatatlan lénye angyali fényben
fürdött, miközben fülei barátságosan megrebbentek és
hívogató, szelíd szemeivel ránézett, kinyújtva gyengéd kezét.
Kagome a szobájába menekült a kínzó emlék elől. Nem akarta
látni...Ki szerette volna zárni az elméjéből...Úgy döntött,
mindent elfelejt...

Inuyasha egy fa árnyékot nyújtó ágain feküdt. Nem bírta
hallgatni Shippou sírását. Csak rá tudott gondolni...
Hiányzott neki...
A felhők tengerében fürödve látta Kagomét, kinek ében haja
kecsesen hullámzott, miközben barna, szerelmes szemeivel
ránézett. Inuyasha ujjai kinyúltak feléje. Próbálta
megsimítani az arcát, de hiába nyújtózkodott feléje, nem
érte el. A fiú fogai kétségbeesetten megszorították egymást,
arany szemeit behunyta és megmarkolta a katodoma füzért.
Ebben a percben bármit megadott volna egy „fekszik”-ért.
Titkon remélte, hogy meghallja a lány hangját, ezért füleit
szorgalmasan hegyezni kezdte, de hiába várt, hiába
reménykedett...
Kagome nem jött...

A nap halványan sütött be az ablak üvegén. Kagome kezében
ott szikrázott az ékkő. Gondolataiba merülve nézte a
csillogó, szemként villogó tárgyat. Hirtelen kopogtatni
kezdtek az ajtón. Nem halotta meg, nem válaszolt rá, csak
hosszasan nézte a lehetetlen csodaként derengő követ, mire
egy barátságos kezet érzett meg, mi átkarolta. A lány
meglepetten maga mellé tekintett, majd könnyezve anyja ölébe
hajtotta fejét és sírni kezdett:
-Nem tudom...Nem tudom mitévő legyek!
A nő szelíden és nyugtatóan megsimította a lány arcát, majd
megértő ujjaival lecsitította Kagome rázkódó vállát:
-Sajnálom kicsim, de ebben nem tudok segíteni. Ez a te
döntésed és nem érzem, hogy lenne jogom, hogy beleszóljak az
életedbe.-suttogta simogató mosollyal, azzal zsebkendőt
nyújtott oda a lánynak.
Kagome megtörölte átázott szemeit. A nő odabújt mellé és
átölelte újra a vállát:
-Bízom benne, hogy helyesen döntesz kislányom. De akármilyen
döntést is hozol, ennek a háznak az ajtaja mindig nyitva áll
előtted. Nagyon büszke vagyok rád.
-Köszönöm...Anya...-mosolygott Kagome.

Inuyasha lesütötte tekintetét. Arany szemei elmerülten
derengtek, miközben lassú, nyugodt léptekel közeledni
kezdett a szent fához. Ahhoz a helyhez, hol először
találkozott vele. Lépései hirtelen megakadtak, lábai a
földbe gyökereztek, amint szelíd szemei döbbenten
elkerekedtek. Ott volt Kagome is. A szél belefodort a lány
ében hajába, ki lassan a fiú fele fordult és vágyakozó,
gyönyörű szemeivel ránézett. Inuyasha remegő ajkai
kitárultak, nyelve akadozva formálta meg a szavakat,
miközben nyelt egyet a kívánatos, forró szellő balzsamos
habjai közt:
-Ka...go...me..
A lány oda lépett hozzá. Inuyasha szemei megrebbentek és
zavartan a mosolygó Kagoméra tekintett:
-Hát, visszajöttél?
-Tudod...gondolkoztam, kettőnkről...-nézett rá a fatörzsre,
min kecses táncot jártak a napfénytől villogó árnyékok és a
zöldellő falevelek, mik a fénnyalábokat megtörve suhogtak le
a csillagokkal teli, vörös homályban.
-Kettőnkről?-hebegte zavartan a fiú.
A lány kinyújtotta ujjait, mik közt felragyogott az ékkő:
-Döntöttem...-azzal összeszorította kezét.
-Megértem, ha nem akarsz velem maradni.-fordult el a fiú-Már
nincs okod itt maradni. Az ékkő teljes és bisztonságban van
a világodban. El akartam köszönni tőled. Bunkó voltam,
sajnálom...-szökött fel pír köd remegő szemei alá.
-Nincs okod arra, hogy elköszönj tőlem...-suttogta a lány,
azzal odalépett a fiúhoz és megsimította a vállát-Van okom,
hogy maradjak. Miattad...
-Miattam?
-Igen...Örökre veled akarok lenni...Inuyasha...-azzal
selymes kezeit a fiú köré fonta.
-Nem lehet. Nem bírnám elviselni azt, ahogy te megöregszel,
míg én ilyen vagyok. Nem lenne természetes. Az lesz a
legjobb, ha túl esünk rajta és...-ám Kagome belefojtotta a
szót ujjaival.
-Örökre melletted akarok lenni. Ez a döntésem.-azzal
felragyogott a kezében lévő ékkő.
-Emberré akarsz változtatni?-kérdezte csodálkozva Inuyasha.
-Nem...-azzal az ékkőből mennyei fény robbant elő, mely a
lány testébe ivódott bele.
Inuyasha ajkai ijedten elszakították egymást, de nem jött ki
hang torkából. Fényektől fehérlő arccal nézte a derekát
ölelő ujjakat, mik ragyogva karmokat növesztettek. A
szikrázó fényvihar tiszta tengerében fürödve álltak együtt,
hosszú, dermedt perceken keresztül, miközben a fiú
csillagoktól tüzelő tekintetével bámulta a leírhatatlan
csodát. Gyomra összeszorult, végtagjai elzsibbadtak és
ágyékánál is megérztt valami kínzó, görcsös vágyat, amint a
fehérség lassan kifakult, majd olvadozva elcsitult. Az ékkő
kiesett a lány karmos ujjai közül és a földre koppant, mint
egy átlátszó, egyszerű üvegolyó, mely darabokra tört a fa
gyökereinek völgyeiben. Inuyasha lélegzete elakadt, amint a
tér és idő egy torz, táguló teremmé vált, melynek
középpontjában a lány állt, ki arany, szépséges szemeivel
megdermesztette izmait, mik nem tudtak kivergődni a selymes
és zsibbasztó vágy rózsaszín hullámai közül. Kagome fekete
haja bársony tengerként lobogott meg, miközben kavargó
fürtjei közt megrebbentek macska fülei. Inuyasha megbénult.
Elmerült a látványban. Kagome macskafarka virgoncul
megcsapta a levegőt, miközben a fiúhoz lépett és megfogta a
kezét.
-Ka...go...me... Te vagy az?-suttogta zavart pírban úszva a fiú.
A lány bólintott.
-Örökké együtt leszünk, ugye, Inuyasha?-azzal átkarolta.
A fiú viszonozta az ölelést. Behunyta szemeit, arcát
gyengéden belefúrta a lány hosszú, fekete hajába, miközben
ott álltak a szelíd szellő habjaiban, majd halkan
megszólalt, ujjaival keményen szorongatva a Kagome ruháját:
-Kagome...Nagyon finom illatod van...-suttogta.

Shippou sírva fakadt, mikor meglátta Inuyashát és Kagomét,
kik kézen fogva sétáltak vissza hozzájuk. Az átalakulás
mindenkit meglepett. Az ékkő elvesztette hatalmát és ezzel
végleg eltűnt a világból. A csillagos ég mennyezetén egy nő
alakját lehetett kivenni, ki nyugodt békében olvadt bele az
űr nyugodt feketeségébe...

Sango szemeit szomorúan lesütötte, amint a vidám Mirokura
nézett, kinek jobb tenyerén újra ott villogott a kötés a
gyöngyökkel együtt, mintha mi sem változott volna. A lány
végül odaült a fiúhoz és szemét lesütve megszólította:
-Sajnálom...
-Ne sajnáld...Úgyis, olyan furcsa volt nélküle.-azzal a
tenyerére pillantott.
-Tudod, ismerek egy bölcs férfit. Itt él, remeteként, nem
messze a hegyek közt. Talán tud megoldást.
-Köszönöm Sango.-mosolygott el Miroku, azzal felkelt.
-Most hová mész?
-A hegyek közé...3 napi járás, mire odaérek.
-Rendben. Akkor induljunk.-kelt fel a lány is.
-Te is jössz?
-Mit gondoltál? Valakinek rád is kell vigyázni, ha szellemek
ellen nem is, de útközben van néhány falu néhány szép
lánnyal, és nem akarom hogy eltévedj miattuk.-mosolygott.
A fiú zavart vigyort ejtett, majd kilépett a kunyhóból Sango
és Kirara kíséretében.

Kagome kecsesen elterült az ágyon és lekonyult, pimasz
füleivel és szerelmes szemeivel a feléje magasodó fiúra
tekintett. Inuyasha megsimította a lány selymes
domborulatait, melyeknek völgye csábító, ellenálhatatlan
jelenségként verejtékeztek kényeztető ujjai alatt. Kagome
zavartan elmosolygott:
-Most ne, anyám itthon van. Mi lesz, ha benyit?
Inuyasha szórakozottan megsimította a lány füleit, majd
karmos ujjaiba vette a tekergő macskafarkat és szenvedélyes,
harapdáló csókot nyomott rá villogó szemfogaival, mire
Kagome teste érzéki görcsbe rándult.
-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-magasodott feléje és
megcsókolta a lány nyakát, ezüstüs verejtékkel áztatva el
ágyékát, melyről az édes folyadék izgatóan ujjainak árkai
közé hatolt. Kagome nevetve eltaszította magától a fiút:
-Mondtam, hogy most ne!
-Tudom hogy akarod.-nyújtózkodott el Inuyasha.
-Akarom, de most nem szabad.-pirult el a lány.
-Dorombolsz nekem?
Hirtelen a lány egy rámenős mozdulattal leteperte a fiút és
levette róla felső ruházatát. A fiú csupasz izmainak
látványától Kagome izgatottan felsóhajtott és mohó ujjaival
megsimította a gyönyör völgyeit:
-Tévedtem...-azal ránehezedett Inuyashára és szenvedélyes
csókot nyomott ajkaira.
A fiú átkarolta és együtt hemperegni kezdtek az ágyon a
csókok özönében fürödve.

-Ezt nem hiszem el...Kagome kiiratkozik az iskolából. Csak
tudnám miért. Annyira beteg lenne? Mi van, ha valami
szörnyen komoly baja lehet, csakis ez lehet a magyarázat! Mi
van, ha lelkileg összeomlott a bunkó fiúja miatt? -indult
fel a lépcsőn Eri, barátnői kíséretében.
Kagome anyukája sietve utánuk rohant zavart arcot vágva:
-Lányok, Kagome most nincs...
De hirtelen virgonc sikítozás hallatszott ki a lány
szobájából. Már nem volt visszaút...A váratlan vendégek
egymást gyötrő gondolatokkal lépkedtek fel fokról fokra
Kagome szobájához.
-Hiába nyávogsz! Úgyis én vagyok az erősebb!-üvöltötte
diadalmasan Inuyasha, mire szemei elkerekedtek a kínos
döbbenettől, amint az ajtó nyikorogva kitárult és 3,
ájuldozó szempár meredt rá, és a macska fülű Kagome félig
meztelen testére.

Miroku és Sango egymás mellett sétáltak a hegyek útvesztői
fele. A fiú kérdően a lányra nézett:
-Sango, biztos, hogy tud ez a bölcs segíteni rajtam?
-Nem garantálok semmit sem. Ha ő nem tud, akkor senki
sem.-pirult el a lány.
-Oh, de szép...-kezdtek el csillogni Miroku szemei.
Sango arcára pír folt villant fel, de csalódott szemei
hirtelen megakadtak azon a nőn, ki nem olyan messze sétált
előttük. A lány tekintete dühödten lángolni kezdtek, de egy
meglepő fordulattal le is nyugodtak, amint Miroku újra
elkiáltotta magát:
-Nagyon szép...-azzal leguggolt és felszedett egy sárga,
gyönyörű virágot és oda nyújtotta Sangonak.
-Nagyon köszönöm.-érzékenyült el a lány.
-Semmiség.-azzal mosolyogva előre pillantott.
Sango elbűvölten megszagolta a virágot, mire szemei villogva
elkerekedtek.
Egy csattanás visszhangja morajlott végig a hegyek közt...
Miroku unott nyugalommal sétált a lány mögött az arcán lévő
vörös folttal. Sango nevetve elpirult és átkarolta a fiút és
gyengéden ráhajolt a vállára. Miroku szemei csillogni kezdtek.

Kouga szelíden lemenő nap vörös sugarai fele tekintett és
egy vágyakozó sóhajt ejtett:
-Ég veled, kedvesem...-azzal meglobogtatta a haját a meleg szél.
Hirtelen egy selymes kéz csimpaszkodott bele:
-Ezek szerint...-csillantak fel Ayame szemei.
Kouga arra készült, hogy félre löki a lányt, de Ayame egy
bájos szemvillanással vissza folytotta belé a szót. Kouga
nyelt egyet:
-Nem vagy éhes?
-De igen...-pirult el a lány, azzal eltüntek a barlang
sötét, elrejtő mélyében.

Sesshomaru nyugodtan tekintett fel az égre. Körülötte ott
játszott és énekelt Rin, hogy idegesítse a rikácsoló Jakent.
A szél lágyan megfodorta a haját, majd egy tollpihét
felkapva a felhők végtelen tengerébe suhogott bele...

Inuyasha és Kagome egymás mellett ültek fenn a fán. A lány
gyengéden a fiú vállára borult és mosolyogva megkérdezte:
-Inuyasha...
-Hm?
-Milyen 200 évesnek lenni?
-Úgy érzed, hogy az idő rohan, mintha egy agyaras szellem
üldözné, és rádöbbensz, hogy még mennyi minden dolgot is
kell elintézned. Tényleg. A barátnőid...
-Nos...A láttottak miatt el kellett hogy mondjak nekik
mindent. Az elejétől a végéig.
-Nem félsz hogy elfecsegik?
-Fecsegjék...-suttogta nyugodtan-Ki hinné el ezt az
egészet?-azzal egymás karjaiban nézték a lenyugvó napot,
mely vörös csíkot húzott végig a végtelen horizonton.

Gyermeki kacaj-Valaminek a vége, valaminek a kezdete...

A négy lélek ékköve...
Ezért a szent tárgyért versengtek kezdetek óta szellemek,
szörnyetegek és olyan lények, kiknek szívében gonoszság
lapul. Az ékkő egy Midoriko nevű papnő végtelen spirituális
erejéből jött létre, ki képes volt a szellemek lelkét
kiszakítani a testéből. Egy szörnyűséges csata során azonban
a szellemek és Midoriko is elpusztult, viszont testükből
kiszakadó lelkük burkaként létre jött a Négy lélek ékköve,
miben a 4 lélek egynesúlya uralkodik: Szeretet, Barátság,
Bölcsesség, Bátorság. Az ékkő hatalmat ad a szellemeknek és
ha rossz kezekbe kerül, szörnyűséges pusztításra képes.
A nagy erő sose tűnik el a föld színéről, hanem átalakul....

A füstölgő romok közül a tűz halványan pislákolt. A
szétzúzott csatatéren megkövesedett démonok hullái villogtak
a narancsos fények függönyében, a torz, állkapcsokkal és
érdes pikkelyekkel telt kupac tetején pedig egy aszalt képű
ember hullája magasodott az ég fele, kinek szíve helyén
hatalmas lyuk tátongott. Besüppedt szemeivel a fekete menny
felhőit bámulta, miközben begörbült, csontos ujjaival a
levegőt szorongadta. Kékes szikrák kezdtek pattogni az ég
ében tengerének habjai közt. Nem olyan messze, a tarajos
sziklák törmelékei és a fémes bűzű tárgyak nyikorgó, elrejtő
rengetegében egy kis, fekete golyó vált láthatóvá egy kék
villám fényében.
A nagy erő sosem tűnik el a föld színéről, hanem átalakul...
A fekete ékkő hirtelen vörösen kezdett izzani és derengő,
habokként kavargó hullámok jelentek meg körülötte, mik hideg
tűzként lobogtak, miközben a szél játékos, cincogó dallamot
kapott fel:
-Hipp-hopp ugránozz és nézd hogy moszojog a nap
Hipp-Hopp ugrándozz és nézd hogy civitelnek a madajak
Hipp-Hopp ugrándozz és kacagjá velem
mert ha nem moszojogsz akkor jaj lesz neked kedveszem...
Hipp-hopp ugrándozz és é.....o..o.o......aa
...i.....pp.......u......áo......................
…..........................................................................

Vége