14. Rész

Másnap reggel Mai verőfényes napsütésre ébredt. A nap eléggé magasan járt. Nem csoda, hisz nem nagyon aludt az éjjel. Viszont azt nagyon furcsállta, hogy még Rin nem ébresztette fel...”Apropó...Hol van Rin?” Körülnézett, de nem látta sehol a kislányt, se Sesshoumarut.

- Yaken! Hol van Rin?- kérdezte a gnómot, miközben felállt, és tovább kémlelte a tájat, hátha mégis meglátja a kislányt.

- Elment a közeli faluba élelemért.

- Egyedül?

- Azt mondta, nem akar felébreszteni- azzal elfordult, jelezve, hogy lezártnak tekinti a beszélgetést. De Mai nem hagyta annyiban. Kezdett ideges lenni.

- Mikor ment el?

- Nem tudom. Elég régen.

- TE MONGOL IDIÓTA!!! LEHET HOGY BAJA ESETT!!!- majd megfogta a ruhájánál fogva, és a feje magasságába emelte. Szikrázó szeme szinte átszúrta- MERRE VAN AZ A FALU?!

- A...a...arra- mutatott reszketve Mai háta mögé, még a botját is leejtette. Mai elhajította egy közeli bokorba és elrohant abba az irányba amerre Yaken mutatott. Yaken csak később tért magához... ”Na várj csak! Ha ezt Sesshoumaru -nagyúr megtudja!” Csak gondolnia kellett rá, és megjelent a démon. Nem kérdezett semmit, a lány kiabálásából mindent értett. Aztán elindult ő is a falu felé.

- Várd meg hű szolgádat nagyuram! –állt talpra a kis gnóm. Mint ahogy máskor is, most sem fogadta meg a tanácsát, csak ment tovább.

„Az az idióta Yaken! Őt sem az esze fogja a sírba vinni. Remélem rossz az előérzetem, és nem lesz semmi baj.” Végre elérte a falu határát, de nem állt meg, futott tovább. Aztán meghallotta Rin kétségbe esett kiáltását. Szegény kislány fejvesztve menekült a falusiak elől.

- Állj meg te kis tolvaj!

- Hogy mersz meglopni minket! - hallatszottak a kiáltások. De valaki megelőzte Mait is, meg a falusiakat is, akik megtorpantak az alak láttán.

- Kikyou úrnő...- hallotta az egyik falusi meglepett hangját Mai. De most nem ezzel törődött, odarohant a kislányhoz és átölelte.

- Istenem Rin...- szólalt meg megkönnyebbülten- úgy féltem.

- Miért akarjátok bántani ezt a kislányt?- hallotta meg a Kikyou nevezetü úrnő hangját. Amint rápillantott benakadt a lélegzete. „Tisztára olyan, mint Kagome”

- Az a kölyök meglopott minket!- mutatott a néhány almát kezében tartó Rinre.

- Majd én kifizetem- elővett néhány érmét a papnő- És most menjetek.

Mai még mindig nem engedte el a kislányt. Semmis tekintettel nézett a papnőre.

- Talán a lányod?- szólalt meg hírtelen. (Azt hiszem ilyenkor szoktak az emberek pofára esni) Mai érezte hogy kezd vörösödni. Gyorsan felállt és elengedte a kislányt.

- Öhm...nem...vagyis...- hebegett-habogott zavarában. Kínos csend következett. „Valamit mondanom kéne”- Kikyou, ha jól tudom.- a nő bólintott- Köszönöm szépen- majd a kislányhoz fordult- Gyere Rin menjünk. És még egyszer köszönöm.

Azzal hátat fordítottak a papnőnek és a falunak is. „Hogy én milyen lyukas agyú vagyok! Kikyou, hát persze! Az újjáélesztett papnő!” A felismerésre gyorsan megfordult, de a papnőnek csak a hűlt helyét találta. Megrázta a fejét, és tovább indultak. Azonban a közeledő alak miatt újra megtorpantak.

- Sesshoumaru-nagyúr!- azzal odarohant a szellemhez és átölelte a változatosság kedvéért. Mai elmosolyodott. „Legalább nem történt semmi baj” Egy megkönnyebbült sóhaj azért kiszakadt belőle. „Na várjunk csak...Én most Rinről beszéltem, nem pedig Sesshoumaruról, ugye? Persze hogy Rinről, ki másról...” győzködte gondolatban magát. Gondolatai kiülhettek az arcára is, mert Sesshoumaru felvonta az egyik szemöldökét. Gyorsan elfordult.