19. rész

Miután kisétáltak a szentélyből, felmentek Kagome szobájába összepakolni, na meg persze átöltözni, zuhanyozni stb. stb….

- Már alig várom hogy mindent a fejemhez vágjanak… ~sóhaj~

- Ugyan már, biztos örülni fognak neked.

- Persze. Csakhogy az örömüket úgy fogják kifejezni hogy elkezdenek ordítozni, majd beindul egy jó kis veszekedés.

- Menjünk ki a reptérre, a szüleid gépe egy órán belül megérkezik.

Mai csak bólintott, majd elköszöntek, és kiléptek az ajtón Mai nehéz utazó táskáját cipelve. Amikor elhaladtak a szentély előtt, Mai megállt egy pillanatra. Volt egy olyan érzése, hogy valaki van ott. „Biztos csak képzelődöm” Megrázta a fejét, majd lementek a nagy lépcsőn.

„Hogy itt mekkora bűz van. Nem is értem ők hogy bírják.” Sesshoumaru kijött a szentéjből, majd követte a lányokat, persze tisztes távolságban. Nem akarta hogy meglássa őt valaki. „Ebben a világban már nem élnek szellemek…” gondolat menetét megszakította Mai hangja.

- Nem sok kedvem van hazamenni.

- Ezt valahogy sejtettem- Mai csak egy mosollyal nyugtázta Kagome válaszát. Felszálltak egy buszra, majd a repülőtérnél leszálltak. Sesshoumaru követte őket, majd egy kicsit kikerekedtek a szemei az óriás járművek láttán, amik le- illetve felszálltak.

- Szólj, ha látod a szüleidet.

- Szerintem észre fogod venni őket. Amilyen patáliát fognak csapni.- megremegett ahogy elképzelte. De ahogy lehunyta a szemeit, rögtön ki is pattantak, amint meghallotta édesanyja rég hallott hangját.

- Kislányom! – majd odarohant Maihoz egy vörös hajú nő, és átölelte. /Megjegyzem, Mai fél fejjel nagyobb volt nálla / - Úgy aggódtam miattad.

Mai úgy meglepődött, hogy nem tudott megszólalni.

- Jól vagy kislányom?- hallotta édesapja hangját. „Ezek nem az én szüleim. Nem ordítoznak, nem veszekednek. És még azt sem vették észre, hogy újra látok. Mellesleg anyu gipszét még nem lett volna szabad levenni, ha jól számoltam a napokat”

- Hogy-hogy levették a gipszedet, anya?- bontakozott ki az ölelésből. A megszólított, egy ideig értetlenül nézett, majd mintha rájött volna miről beszél a lánya, megszólalt.

- Előbb leszedték. Állítólag már nincs semmi baja.- Mai gyanakodva nézett rá. „Mégis mennyi esély van arra hogy lecserélték őt egy UFO-ra?”

- Gyere kislányom, foglaltattunk egy hotelszobát a városban. A gépünk csak holnap indul.

„Nesze nekem. Most ezért cipeltem el idáig a cuccomat?”

- Hát akkor én megyek is. Szerbusz Mai. Remélem még látjuk egymást.

- Viszlát Kagome. – Majd elindultak a szállodák felé. Sesshoumaru összehúzta a szemöldökét. „Ezeknek szellem szaguk van. De nem túl erős szellem szaguk. Ők lennének a szülei?” De amint meglátta Mai gyanakodó pillantását, már biztos volt benne, hogy nem azok. Csodálkozva vette észre, hogy nem ellenkezik a „szülei”- nek. „Vajon mi jár a fejében?”

A szálloda meseszép volt. A szobájukról, vagyis a „lakosztály”- ukról nem is beszélve. „Anyámék nem szoktak ennyit költeni.”

- Menj aludni. Holnap hosszú napunk lesz. Jó éjszakát.- Azzal beinvitálták Mai a szobájába, majd becsukták az ajtót. Mai vállat vont. „Lehet hogy amiatt változtak meg, mert eltűntem” Bekapcsolta a TV-t, majd elnyúlt az ágyon. Furán érezte magát, azok után, hogy eddig a csupasz földön aludt a csillagok alatt.

- … egy családi házban, tűz ütött ki. A rendőrök nem tudják mi okozhatta a tüzet. - Mainak kipattantak a szemei, majd felült, szemét a tévére szegezve- … a házban 3 holttestet találtak, amelyek bent égtek a tűzben. De a nyomok arra utalnak, hogy már előbb meggyilkolták őket….A család 4. tagja már jó ideje eltűnt.- Mai a saját képét látta meg a képernyőn.

Mintha megállt volna az idő. A híradó tudósítósát csak elmosódottan hallotta. Szemeiben könnyek gyűltek. „Bent…égtek???” 

A szomszéd szobában, két ember, ijedten kapcsolta ki a TV-t. Nem hitték volna hogy ilyen gyorsan eljut a hír ide is…

- Cselekednünk kell, mielőtt még megszökik.