XXXI. �bred�s

Midayoi csak hetek m�lva t�rt mag�hoz. A hang, amire kinyitotta a szem�t gyomr�nak �hes korg�sa volt. Nem tudta mennyi ideje nem t�rt mag�hoz, nem tudta hol van, �s hogyan ker�lt ide. Meg akart mozdulni, de �les f�jdalom has�totta a test�be. A gyenge �s t�r�keny haland� test�be. A takar�t f�lre s�p�rte mag�r�l, �s megl�tta has�n �s a mellkas�n a vastag gyolcsk�t�seket, amik pirosak voltak a v�rt�l. A szob�ba napf�ny sz�r�d�tt be �s hangokat hallott, amik egyre jobban k�zeledtek fel�, majd m�g�tte az ajt� kiny�lt �s k�t feh�r ruh�s l�ny l�pett be rajta.

-          Ayuni! N�zd mag�hoz t�rt! – suttogta az egyik.

Mindketten a l�ny mell� t�rdeletek �s elmosolyodtak. Azt�n Mido v�ratlanul megsz�lalt:

-          Hol vagyok?

-         Te ilyen j�l vagy? – j�tt a meglepett v�lasz – Am�gy Itshiri-sama palot�j�ban. Egy gy�gy�t� k�z�ss�gben!

-         �rtem. Mi�ta vagyok eszm�letlen?

-         Lassan k�t hete.

-         Te j� �g. Hogyan ker�ltem ide?

-         A kapu el�tt tal�ltunk sebes�lten.

-         Sesshoumaru nem j�rt itt? – k�rdezte rem�nykedve Mido.

-         Nem kedvesem! – j�tt a v�lasz a h�tuk m�g�l, egy id�s h�lgyt�l – De ki az a Sesshoumaru?

-         H�t, az bonyolult. – v�laszolta csal�dottan a l�ny, �s hagyta, hogy a k�t l�ny megestesse.

-         Rokonod tal�n? – k�rdezte az id�s gy�gy�t� n�, aki szint�n mell� telepedett.

-         Nem eg�szen. A t�rsam. � egy er�s d�mon.

-         Te f�lre besz�lsz gyermekem! – sim�totta ki a hajat a l�ny szem�b�l.

-         Nem besz�lek f�lre!

-         Ugyan m�r, egy egyszer� fiatal l�ny vagy, akit megt�madtak a szent hegyb�l ki�ml� szellemek!

-         Ott voltam, amikor �sszeomlott a Hakureizan!

-         �l�nk a fant�zi�d gyermekem! De alig �lted t�l azokat a sebeket.

-         De higgyen nekem! – er�sk�d�tt egyre k�ts�gbe esettebben a l�ny, �s nyak�ban a med�lt kereste, de az nem volt sehol. – Hol a Teklemirat? – k�rdezte r�m�lten.

-         Hogy mi? – k�rdezett vissza a 3 n� k�rusban.

-         A nyakl�ncom. A nagy v�r�s k�vel! �gy sosem fogok meggy�gyulni!

-         Nem volt n�lad semmiien k�. L�nyok k�t�zz�tek �t �s hagyj�tok pihenni. T�nyleg hogyan h�vnak?

-         Midayoi. – j�tt a t�m�r v�lasz �s a l�ny les�t�tte a szem�t, jelezve, hogy nem �hajt tov�bb besz�lgetni.

Azt�n az �reg gy�gy�t� n� t�vozott a k�t l�ny munk�hoz l�tott. Amikor v�geztek, feszengve meg�lltak a fekv� Mido el�tt.

-          Akartok valamit? – k�rdezte a l�ny csukott szemmel.

-         Sz�val, a nyakl�ncod. Azt � vette el! – sz�lalt meg az egyik l�ny.

-         Komolyan? – a l�ny szemei felpattantak, �s kezeit a l�nyok fel� ny�jtotta, azok meg�rtett�k �s mell� t�rdeltek – Vissza tudj�tok szerezni?

-         Nem hinn�m. – kezdte az egyik l�ny, Konchju.

-         Meg ha rajta kap minket. � itt a vezet�! – folytatta Ayuni.

-         Csak hozz�tok el nekem! Ut�na m�r minden rendben lesz!

-         Megpr�b�ljuk, de hogy tal�ljuk meg? – k�rdezt�k k�rusban.

Mido lehunyta a szem�t �s koncentr�lni pr�b�lt, de m�g rettenetesen gyenge volt. P�r m�sodperc eltelt�vel m�g is k�pes volt kisz�rni a k�r�l�tte �raml� er�ket. A leveg�t megt�lt�tte a spiritu�lis er�, rengeteg nagyhatalm� szem�lyt �rzett a palot�ban. Azt�n meg�rezte azt, amit keresett. A rejtett, alig �szrevehet� d�moni er�t, a Teklemiratot. Pr�b�lta megjegyezni merre �rzi, azt�n a l�nyokra n�zett:

-          K�r�lbel�l 20 m�terre, erre az �p�letre mer�legesen van m�g egy. Annak a k�zep�n, a legels� szob�ban.

-         Honnan tudod? – �multak a l�nyok.

-         Az a k� a lelkem. �s mindenki tudja hogy hol a lelke! – v�laszolta Mido f�radtan �s p�r perc m�lva m�r m�lyen aludt. �jabb napokon �t.

Azt�n ism�t fel�bredt. A k�t l�ny mellette t�rdelt. Valami csillog�t szorongattak.

-          Midayoi-chan! �bredj! – suttogt�k.

-         Ti vagytok azok? – k�rdezte k�b�n.

-         Itt van a nyakl�ncod! De menn�nk kell, 10 perc m�lva mindenkinek takar�dja, van. – suttogta Konchju halkan.

-         �rtem. Az eg�sz palota nyugov�ra t�r?

-         Igen, csak az �rs�g marad. T�bben is, mint szoktak! – elm�lkedett Ayuni.

-         H�rom h�t �ta, ami�ta leomlott a szent hegy, rengeteg d�mon t�mad r�nk. Mintha keresn�nek valamit.

Mido alig l�that�an de megr�ndult. „Sok d�mon �s keresnek valamit? Az nem lehet! Azok engem? De mi t�rt�nt velem?” – kezdett gondolkodni, �s imm�ron a nyak�ban az �kk�vel lehunyta a szem�t. A k�t kis szolg�l� azt hitte aludni akar, ez�rt csendesen t�voztak. Mido nem aludt el csak felid�zte a r�mes eml�keket. A harcot Narakuval, �rezve saj�t gyenges�g�t. K�ptelen volt b�rmit is tenni, Kikyou a szeme el�tt halt meg, �s �t is csak a csoda mentette meg. Azt�n a has�ra tette a kez�t. A szob�j�ban halov�nyan pisl�kolt egy gyertya. Mido letekerte mag�r�l a k�t�st, �s megn�zte a m�g mindig rettenetes sebet. Alig tudott mozogni, �s a p�r karhajl�t�s is teljesen kif�rasztotta. A sebek m�r egy r�szen �sszeforrtak, de k�zep�k m�g mindig gennyes �s v�res volt. Mido bele sem akart gondolni a bels� szerveiben milyen k�rokat tehetett Naraku ny�lv�nya, hab�r szemmel l�that�an mindene a hely�n volt, m�sk�l�nben m�r r�g meghalt volna.

M�g egy darabig n�zegette a sebeket, majd f�radtan visszafek�dt. Nem takarta vissza mag�t, �s mivel eg�sz teste meztelen volt egy id� ut�n f�zni kezdett. Nem foglalkozott vele, mert er�t gy�jt�tt. Agy�ban l�zasan futkostak a gondolatok. „K�pes vagyok gy�gy�tani. B�rmilyen sebet. Emberen, d�monon egyar�nt. Akkor magamon is tudok tal�n seg�teni? Csak ne lenn�k ilyen �tkozottul gyenge!”

Nagyot s�hajtott, majd furcsa �rz�s ker�tette hatalm�ban. M�g mindig k�l�nleges volt �s meg�rezte a k�r�l�tte zajl� esem�nyekb�l a nem oda val�t. �s igen, egy igen er�s d�moni aur�t �rzett, ami vill�mgyorsan k�zeledik fel�. „Tal�n valamelyik �tjutott az �rs�gen �s meg akar �lni?” – r�m�lt meg. Azt�n d�nt�tt, ha harcolnia kell, �gy nem megy. Meg kell gy�gy�tania �nmag�t, akkor tal�n lesz es�lye. Kez�t vill�m gyorsan a hasa fel� emelte. Azt�n m�r csak koncentr�lnia kellett volna, de a f�lelem nem engedte. �rezte elk�sett, mert az a valami el�ri az ajtaj�t. �sszpontos�tott, de �pp hogy csak felderengett a hom�lyban a keze. A szellem elh�zta az ajt�t �s berep�lt a szob�ba. Csak egy vil�g�t� kis feh�r g�mb l�tszott bel�le. Mido sik�tani akart de nem tudott. Azt�n a f�ny alakot �lt�tt, �s amikor �jra l�tott, majdnem els�rta mag�t �r�m�ben. A Nagy Kutyaszellem �llt el�tte, teljes v�rtezetben, �s csod�latos val�j�ban.

-          Szia. – ny�gte elhal�an a l�ny.

A szellem n�m�n mell� l�pett �s a sebekre tekintett. Mido �szrevette, hogy test�t semmi nem fedi ez�rt zavartan pr�b�lta mag�ra h�zni a takar�t. Sesshoumaru megfogta kez�t �s meg�ll�totta a mozdulatban. Ahogy megfogta a l�ny karj�t egy pillanatra l�tszott a tenyere. Mido megford�totta a karmos er�s kezet, �s elsz�rnyedve n�zte a teny�ren a h�sba v�g�dott k�rm�k nyom�t.

- Sesshoumaru? Ezek mik? – k�rdezte d�bbenten.

- Majd ha lesz id�m, elmondom, de most sietnem kell! B�rmikor meg�rezhetik a jelenl�tem. – azzal visszad�nt�tte a l�nyt �s karmait a tenyer�be nyomta.

A v�r sz�pen r�csordog�lt a gennyes sebre �s marni kezdte a v�lad�kot. Mido felszisszent, de az�rt t�rte a m�veletet. P�r perc m�lva Sesshoumaru abba hagyta a ”v�r�t�mleszt�st” �s a zavarodott l�ny szem�be n�zett, majd mes�lni kezdett:

- Ezt csin�lom hetek �ta. Minden �jjel j�v�k, �s v�rt adok, mert ezek a bolond haland�k nem tudtak seg�teni rajtad. Mire any�dt�l visszaj�ttem, m�r majdnem meghalt�l. Egyszer sem volt�l �bren, amikor itt j�rtam, most m�r tudom hogy j�l vagy! – mes�lt a szellem �s halv�nyan elmosolyodott.

- �gy �r�l�k hogy �jra velem vagy! – suttogta a l�ny �s megfogta a d�mon kez�t.

- �n pedig �r�l�k hogy jobban vagy. T�bbet m�r nem kell v�rt adnom neked, �gyhogy most egy kis id�re elmegyek. Naraku t�ged keres mindenhol, meg�rtem megv�deni a palot�t. Most az itteni szerzetesek egy er�s akad�lyt h�ztak fel, egyel�re biztons�gban leszel. – v�laszolt a d�mon, mik�zben Mido kis kez�t szorongatta.

- De te hogyan jutott�l be? – pr�b�lt fel�lni meglepetten a l�ny.

- Nekem nem jelentenek sokat az ilyen kis akad�lyok. – v�laszolt a szellem kapkodva �s pr�b�lta visszanyomni a l�nyt fekv� p�zba, de az nem engedte mag�t.

Egy darabig n�m�n �gy harcoltak, majd meg�lltak a mozdulatok k�zben �s egym�s szem�be n�ztek. Azt�n Sessh engedett �s a l�ny f�lig �l� f�lig fekv� p�zba hozz� simult, � pedig �t�lelte v�gre. �gy �ltek p�r percig, majd a szellem felkapta fej�t �s mocorogni kezdett:

-          Lassan mennem kell! �szre fognak venni, �s te is bajba ker�lhetsz!

-         Nem �rdekel! K�ny�rg�m, maradj m�g! – b�jt a d�monhoz a n�.

-         Mido, k�rlek! Mennem kell, a te �rdekedben!

-         M�r mondtam nekik, hogy te vagy a t�rsam, aki behozott, de nem hitt�k el.

-         �s nem is kell tudniuk. Vesz�lybe ker�lsz, ha r�j�nnek, ki vagy, vagy mi k�z�d hozz�m. Ez egy olyan szent�ly, amit a d�monok ellen hoztak l�tre. Vesz�lyes itt, de csak ide tudtalak hozni. Minden k�p maradj emberi alakban! – hadarta a szellem, majd meghallott�k a k�zeled� l�pteket. Azok elhaladtak az ajtajuk el�tt.

-         Sesshoumaru! De hi�nyozt�l �s f�ltem! – Mido nem akarta elereszteni az indulni k�sz�l� f�rfit.

-         Cssss! Tudom! Ne f�lj! Ha meggy�gyult�l, visszaj�v�k! – a nagy szellem lehajolt a l�nyhoz �s olyan l�gyan n�zett r�, mint m�g �let�ben senkire.

-         Sesshoumaru! – suttogta a l�ny, �s kicsiny k�nnyek sz�ktek a szem�be.

-         Ne s�rj! Csak �g�rd meg, hogy vigy�zol magadra! – v�laszolt a d�mon, majd �vatosan �s l�gyan sz�jon cs�kolta a n�t.

Alig �rtek �ssze ajkaik, kint jelz�t�zek gyulladtak be, emberek mozdultak meg. Az udvar h�rtelen �lettel telt meg. Szerelmeseink azonban nem hagyt�k abba a cs�kol�z�st. A l�ny er�sen �t�lelte a f�rfit, �s teljes szenved�ly�b�l cs�kolta. Azt�n v�g�l Sessh t�rte meg a pillanat var�zs�t. A f�kly�k l�ngol� f�nye �s az emberek egyre nagyobb t�mege mozgol�dott k�r�l�tt�k. Sessh �vatosan elengedte a l�nyt �s lefejtette az �lel� karokat. Azt�n a kiab�l�s k�zeledett, Midayoi maga el� kapta a takar�j�t, fel�lt �s b�multa semmibe. Azt�n az ajt� kicsap�dott, f�kly�t szorongat� fegyveres f�rfiak �lltak el�tt�k. Sesshoumaru m�g visszan�zett a l�nyra majd alakja felragyogott �s kisuhant a feh�r kis szellemg�mb a szob�b�l. Ki a ny�lt �gboltnak, majd elt�nt. A katon�k megk�s�relt�k, hogy ut�na l�nek, de nem �rhett�k el.

Midayoi csak �lt �s hullottak le a k�nnyek az arc�n. A katon�k k�z�l el�l�pett egy szerzetes, az, aki behozta a l�nyt a palot�ba.

-          Megint az a szellem volt? – k�rdezte fenyeget�en.

Mido nem v�laszolt csak elford�totta a fej�t.

-          V�laszolj te n�! Mit akar t�led az a d�mon!

-         Nem tudom. – suttogta halkan a l�ny.

-         Ne hazudj! Veled volt, amikor behoztunk!

-         Nem eml�kszem, csak, arra hogy rengeteg szellem t�mad r�m. Sajn�lom. – hazudta Mido majd visszad�lt, mag�t nyakig betakarva.

-         Gyan�s ez nekem, de hiszek neked! –azzal a pap a katon�kkal egy�tt elment.

A l�ny megpr�b�lt elaludni, de csak a f�rfi j�rt a fej�ben. K�ptelen volt kiverni a fej�b�l azt a gy�ny�r� s�rga szemp�rt. A cs�k, amit p�r perce kapott m�g mindig ott �gett az ajk�n. Ujjai k�z�tt m�g �rezte a finom sz�v�s� kimon� sz�lait, m�g ott lengett k�r�l�tte a d�mon finom illata. Mido nagyot s�hajtott �s lehunyta a szem�t. Csukott szemh�jai m�g�tt felragyogott, az �lomszer� csod�latos alak. A gy�ny�r� arc, a hossz� ez�stsz�n� haj, a l�ny elmosolyodott majd egy hang megsz�lalt a fej�ben: Igen Midayoi, ezt nevezik szerelemnek! – azzal �lomba mer�lt �jra.