XXXIV. �desebb egy �lomn�l

(Hentai csak 16 �ves kor felett, hogy senki gyerekkor�t ne rontsam el…:) by: Yume-chan.

Ayuni �s Konchju a biztons�g kedv��rt a kezeiket a sz�jukra tapasztott�k, �s csak r�m�lten n�zt�k a k�zeled�, feh�ren f�nyl� szellem g�mb�t. Azt�n a g�mb sz�pen lassan leereszkedett el�tt�k, alig 2 m�terre. N�ma csend honolt a kis udvaron, csak t�volr�l, a f��p�letb�l a mulatoz�s l�rm�ja hallatszott. Azt�n a feh�r kis f�nyg�mb n�ni kezdett �s alakot �lt�tt, majd amikor a f�ny abba maradt, egy magas ez�sthaj� f�rfi �llt el�tt�k. V�rtezet volt rajta, finom nemesi ruh�k, �s k�t kard l�gott az oldal�n. M�g j� hogy a l�nyok sz�juk el� tett�k a kez�ket, �gy legal�bb nem l�tszott hogy m�g az is t�tva maradt az �mulatt�l.

-          L�nyok, � itt Sesshoumaru! – t�rte meg a csendet Mido.

A k�t l�ny meglepetten borult t�rdre. De meg nem sz�laltak volna.

- Ez felesleges! – h�zta �ket talpra zavartan Midayoi – Most pedig k�rlek, tarts�tok fejben, amit k�rtem!

- Igen is �rn�m! – h�tr�lt zavartan a k�t l�ny.

- Kik ezek Midayoi? – csend�lt Sesshoumaru halk de hat�rozott hangja.

- A bar�taim, Ayuni �s Konchju. Rendes l�nyok!

- Mondtam, hogy ne besz�lj r�lunk senkinek!

- Mi nem mondjuk el senkinek! Midayoi-sama fontos nek�nk! – dadogta Konchju r�m�lten.

Ek�zben Mido elindult a szellem fel�, �s csak k�zvetlen el�tte �llt meg.

-          Ne l�gy ilyen kegyetlen, sokat seg�tettek nekem! – �lelte �t Sesshoumarut.

A l�nyok csak megk�v�lten b�mult�k, hogy a d�mon engedi, hogy Mido meg�lelje. Azt�n pirongva magukhoz t�rtek, �s elt�ntek a hom�lyos torn�con.

- Gyere be! – fogta k�zen a nagy szellemet a l�ny.

Mindketten bementek a meleg szob�ba, majd Mido bez�rta az ajt�t. Rem�lte hogy nem lesz semmi gond, de nem volt n�la ny�lvessz�, hogy le tudja pecs�telni a szob�t. Azt�n r�mosolygott a szellemre, �s helyet mutatott a kandall� mellett. Sessh t�rte meg a csendet:

-          L�tom m�r teljesen, fel�p�lt�l!

-          H�t, valahogy �gy! Te csaltad ki a szerzeteseket?

-          Ilyen �tl�tsz� vagyok? – mosolygott a szellem.

-          Ahogy a testem er�s�dik visszat�rtek az er�im is. M�g kilom�terekre lehett�l, amikor m�r �reztelek.

-          Ennek �r�l�k, de a tested, sz�val a sebeid begy�gyultak? – k�rdezte a szellem.

Mido kib�jt a k�nt�sb�l �s �vatosan lefejtette mag�r�l a kimon� f�ls�t, �gy hogy a sebeket meg tudja mutatni.

-          �gy l�tom csak ennyi maradt ut�nuk. Ronda hegek! – h�zta el a sz�j�t.

-          �r�lj neki, hogy �lve meg�sztad! Any�d majd bele halt, amikor elmondtam neki, hogy mi van veled! – v�laszolta a d�mon, �s k�zben egy levelet h�zott el� a kimon�j�b�l – Ezt � k�ldte, csak eddig nem tudtam �tadni!

A l�ny elvette a levelet, �s l�zasan kibontotta, majd olvasni kezdte. H�romszor is �tolvasta miel�tt �jra a f�rfire n�zett.

- Mit mondt�l neki?

- Azt hogy megsebes�lt�l.

- Nem arr�l. Hanem hogy mi…

- Mit kellett volna? – k�rdezett vissza �rtetlen�l Sessh.

- Semmi, csak any�m furcsa utal�st tesz arra, hogy ha haza megy�nk, vigyelek magammal t�ged is, mert van egy lez�ratlan besz�lget�setek, r�lunk.

- �n nem tudom. – vont v�llat a szellem.

- J�l van! K�sz�n�m hogy ezt elhoztad nekem!

- Nincs mit k�sz�nn�d!

Azt�n csend �llt be a besz�lget�sbe. Mindketten csak n�zt�k egym�st, �s saj�t gondolataikkal foglalkoztak. A csend lassan kezdett k�noss� v�lni, amikor is a d�mon v�rtalanul megsz�lalt:

-          Mido!

-          Igen?

-          Eml�kszel arra az est�re? Amikor a Hakureizan �sszeomlott?

-          Soha nem fogom elfelejteni! – ford�totta el f�jdalmasan a fej�t a l�ny. – Akkor este halt meg Kikyou.

-          Igen. �s arra is eml�kszel mi t�rt�nt ut�na?

Mido n�m�n gondolkodott, majd megr�zta a fej�t.

-          Arra eml�kszem, hogy zuhanok le. L�tom az eg�sz �letem, �s azt k�v�nom… Azt k�v�ntam, hogy utolj�ra l�thassalak t�ged… - a l�ny er�sen elpirult – Azt�n m�r itt �bredtem fel.

-          Sz�val nem eml�kszel. – n�zett m�sfel� a f�rfi.

-          M�rt, mire k�ne?

-          Nem l�nyeges. Csak k�v�ncsi voltam!

-          Sesshoumaru! Mir�l besz�lsz? – h�z�dott k�zelebb Mido Sesshez.

-          Mondom hogy l�nyegtelen. Hisz nem is eml�kszel r�.

-          Ha bele kezdt�l, mondjad! – n�zett a borosty�n szemekbe a l�ny.

-          Csak annyi hogy k�zben besz�lt�nk. Te azt hajtogattad, hogy meg fogsz halni. �s mondt�l valami furcs�t.

-          Mit? – h�zta �ssze f�rk�sz�n a szemeit Midayoi.

-          Azt mondtad – nagy leveg� - �gy akarn�l majd csak meghalni, ha…

-          Ha? – Mido �rezte ennek nem lesz j� v�ge, mintha kezdett volna ez az eml�kk�p visszat�rni a fej�be �s csak t�gra meredt szemekkel v�rta a folytat�st.

-          Ha m�r a feles�gem vagy…

A l�ny f�jdalmasan feljajdult, paradicsom piros lett k�t pillanat alatt, majd kezeit az arca el� kapta �s elfordult. „Te j� �g! �n ilyent mondtam! Tiszta �g�s! Ez olyan, mintha r�k�nyszer�ten�m magam! T�nyleg nagyon azt hihettem, hogy meghalok, ha m�r ilyeneket besz�ltem!” – gondolta a l�ny �s k�nj�ban m�g p�r fadarabot a t�zre dobott, pedig az m�r am�gy is teljes l�nggal lobogott. Azt�n r�szedte mag�t, hogy visszan�zzen.

Sesshoumaru m�r k�v�ncsian a t�rk�peket tanulm�nyozta, amit a l�ny gondtalanul el�l hagyott a sz�nyegen.

-          Ezek minek neked? – k�rdezte a szellem.

-          Csak k�v�ncsi voltam hol vagyok most. – v�laszolta a l�ny �s csak hogy csin�ljon valamit egy poh�r szak�t t�lt�tt mag�nak, majd ism�t a t�z fel� fordult, �s t�rdelve iszogatott.

-          Rizs szak�? – k�rdezte szimatolva a h�ta m�g�l a szellem.

-          Az. Ha k�rsz, ott van a kancs�. Meg van �tel is. Hab�r nem hiszem, hogy az �zlene neked.

Nem kapott v�laszt csak halk motoszk�l�s hallatszott a fa ropog�sa k�zben, �gy azt�n k�v�ncsian h�trafordult. Legnagyobb meglepet�s�re Sesshoumaru az emberi �tellel ismerkedett, k�zben hevesen fintorogva. Azt�n megl�tta, hogy a l�ny figyeli.

-          Tudod hetek �ta, nem ettem. �s �rezem, hogy gyeng�l�k!

-          Te szeg�ny! Ha m�st nem is, de a h�st meg tudod enni!

-          Azon vagyok. – nyelt nagyokat a szellem.

-          A hetek �ta az, mit fed?

-          Ami�ta ide hoztalak.

Azt�n nem besz�ltek t�bbet a l�ny csak n�zte, ahogy a d�mon eszik. � m�r pukkad�sig tele ette mag�t m�ra, �gy csak elm�ly�lten iszogatta a finom szak�t. Nem volt t�l er�s, m�g � is megbirk�zott vele. Azt�n a szellem befejezte az �tkez�st �s a l�nyra n�zett. Mido egy poh�r italt dugott Sessh orra al�, aki fintorogva elfordult.

-          Meg iszom, csak ne kelljen szagolgatni. – pislogott az er�s b�d�t� illatt�l nagyokat.

-          Bocsi, mindig elfelejtem. – szabadkozott Mido mosolyogva.

-          Mit is?

-          H�t hogy te val�j�ban kutya vagy, �s az orrod �rz�keny. – nevetett a l�ny.

Sessh felh�borodottan felh�zta szem�ld�keit, �s enyhe duzzog�ssal elfordult.

-          Nem kutya vagyok, hanem kutya szellem. Az nem ugyan az!

-          J�l van, bocs�nat! – mosolygott a l�ny �s �jra a t�zet n�zte.

Megint csend �llt be k�z�j�k, pedig annyi mindent akartak megbesz�lni, csak nem tudtak bele kezdeni. Mido t�rte meg a langyos csendet.

-          Meddig maradsz? – k�rdezte.

-          Meddig maradjak? – k�rdezett vissza f�rfi.

-          Te most sz�rakozol velem?

-          Nem, egy�ltal�n.

-          Akkor reggelig.

-          M�rt pont addig? – k�rdezte �jabb poh�r szak� ut�n a szellem.

-          Csak. De ha ennyit iszol, ler�szegedsz.

-          �n, ett�l? Ne nevettess Midayoi. – azzal halk fegyvercs�rg�s ut�n a f�rfi k�nyelembe helyezte mag�t a sz�nyegen.

-          A kardok n�lk�l k�nyelmesebb lenne. – mondta a l�ny, de oda sem n�zett, a t�zet piszk�lta.

�jabb cs�r�mp�l�s hallatszott, majd megint cs�nd lett.

-          Kinek a szag�t �rzem rajtad? – j�tt egy furcsa nem v�rt k�rd�s.

-          Tess�k? – lep�d�tt meg egy kicsit a l�ny.

-          J�l �rtetted, ki ez a f�rfi, akivel volt�l?

-          Mir�l besz�lsz? – k�rdezte Mido, de nem fordult h�tra.

-          Az �n orromnak nem tudsz hazudni.

-          Tal�n Itshiri nagyurat �rzed rajtam, vele kellett vacsor�znom. – vont v�llat Mido.

-          Csak vacsor�znod? – tette fel az igen csak kompromitt�l� k�rd�st, a szellem. 

-          Sesshoumaru ezt ism�teld meg m�g egyszer! – p�rd�lt meg szikr�z� szemekkel a n�, �gy n�gyk�zl�b n�zett a fekv� d�monra, aki sz�pen lassan fel�lt. Mido meglepetten l�tta hogy m�r nem volt rajta se, p�nc�l se fegyverek, csak vigyorogva emelkedik, �s �gy arcuk v�szesen k�zel ker�l, majd megsz�lal:

-          Csak vacsor�znod kellett az �rral? – k�rdezte ism�t.

-          Te utols�… - kezdte a l�ny, de nem tudta folytatni.

A szellem minden el�jel n�lk�l k�zelebb hajolt �s megcs�kolta. Mido meglep�d�tt, de � is k�zelebb h�z�dott a d�monhoz. Azt�n Sesshoumaru egyszer�en letolta a l�ny v�ll�r�l az am�gy is meglaz�tott fels�ruh�t. Abba hagyt�k a cs�kol�z�st, �s ism�t egym�s szem�be n�ztek, Mido m�g mindig d�h�s volt �s pr�b�lta befejezni az elkezdett mondatot.

- Mit gondolsz te r�lam? – �m ism�t megakad�lyozt�k a folytat�sban.

Sessh m�g k�zelebb h�zta a l�nyt, keze Mido form�s fenek�re v�ndorolt, �s miel�tt m�g � meglep�dhetett volna, m�r a puha sz�nyegen fek�dt, a f�rfi pedig f�l�tte.

-          Arra vagy k�v�ncsi mit gondolok r�lad? – k�rdezte Sessh, de valami eddig nem l�tott t�z lobogott a szem�ben. A l�ny a szak�ra tippelt els�re, de m�g sem…

De azt�n nem v�rta meg a v�laszt. A l�ny nyak�t kezdte el cs�kolgatni, mik�zben egyik keze a sz�p combokat simogatta, feltolva a szokny�t a n� derek�ra. Mido tiltakozni akart, de a teste nem engedelmeskedett. Rem�nykedett, hogy nem fordul komolyabbra a dolog, de hi�ba ellen�llt, �lvezte a f�rfi �rint�seit. Egyik keze becs�szott a feh�r kimon� al�, �s m�g jobban �t�lelte Sesshoumarut, m�g a m�sik kez�nek, hossz� v�kony ujjaival az ez�st�s, d�s hajba t�rt. A szellem teste forr� volt. J� �rz�s volt v�gigh�znia ujjait a kem�ny harcok, edz�sek �s az �vek munk�ja alatt kialakult feszes izmokon. Test�k szorosan �sszefesz�lt, csak a v�kony r�teg ruha v�lasztotta el.

A l�ny cs�p�je egy kicsit zsibbadni kezdett a r�fesz�l� s�ly hat�s�ra. De a szellem nem engedte, hogy Mido m�sk�pp helyezkedjen alatta. A n� a mozg�si k�s�rlettel csak m�g jobban felhev�tette a f�rfi �gy�k�nak v�gy�t. Midayoi m�g a ruh�n �t is �rezte Sesshoumaru n�vekv� k�v�nalm�t. Eltolta mag�t�l a szellemet, de csak annyira hogy a hegyes f�lekbe s�ghassa:

-          M�r tudom, mit gondolsz!

-          Mib�l? – k�rdezett vissza Sesshoumaru, de egy pillanatra sem hagyta abba a l�ny puha b�r�nek simogat�s�t.

Az nem felelt, csak leh�zta a f�rfi fels�j�t.

Vadul �s szenved�lyesen cs�kol�zni kezdtek a kihuny� t�z v�r�ses f�ny�ben. Mido miut�n a f�rfin m�r nem volt fels�ruha az �vh�z ny�lt �s p�r pillanat m�lva kioldotta.

Azt�n, mintha csak a szak� m�mora sz�llt volna ki a fej�b�l, r�m�lten t�rt �szhez. Ism�t az a p�nikszer� �rz�s fojtogatta a lelk�t, amit a h�vforr�sn�l �rzett. Egy pillanat alatt tolta el mag�t�l a szellemet �s ruh�iba kapaszkodva fel�llt. Sesshoumaru meglepetten fel�lt. Nem �rtette mi t�rt�nt.

- Mido? – de mivel nem kapott v�laszt, � is felegyenesedett �s �jra megsz�lalt. – Te f�lsz?

A l�ny nem v�laszolt, csak kicsinyre sz�k�lt pupill�val figyelte, ahogy a f�rfi k�zeledik fel�.

- Nem lehet. – suttogta Midayoi.

�s akadozva h�tr�lni kezdett, eg�szen addig, am�g a kem�ny, hideg feh�rre meszelt k�falnak nem �tk�z�tt.