A bűntudat kis szikráját fedezte fel lelkében, de most ez sem érdekelte, immár maga mögött hagyta minden gátlását, önuralmát, józan eszét és félelmét.

Sesshoumaru nagy levegőt vett és még erősebb tempót diktált. Mindketten érezték, hogy a csúcs már nagyon közel van, a lány erősen megkapaszkodott a férfi vállában, de így is képtelen volt követni a tempót. Már nem is folytatták vissza nyögéseiket, az sem érdekelte őket, hogy bárki meghallhatja a palotából, aki erre vetődik. A szobában visszhangot vertek a kéj feltörő hangja, lassan kiáltássá erősödve. Mido fejében olyan gondolatok születtek, amik miatt normál esetben saját magán elpirul, de most csak élvezte szerelmük élvezettel teli csúcsát. Élvezte, ahogy forró nedves testéhez hozzá feszül egy erős, izmos, csodálatos férfi test, ahogy ölében egyre fokozódik a gyönyör. Már nem tudta követni az eszeveszett tempót, már gondolkodni sem tudott, csak az, maradt a fejében, hogy vajon ez-e a különbség egy halandó és egy démon férfi között? Ez a szenvedély? Ez a véget nem érő vágy, ez, ahogy lüktet körülötte a kifogyhatatlan energia. Úgy érezte ő már ahhoz is fáradt, hogy lehunyja szemét, a beteljesülés már csak pillanatokra volt.

A nő testén hírtelen melegáramlás futott végig tarkójától a bokájáig, majd a gerince mellet megérezte azt a hideg bizsergést, amiről már annyiszor hallott, de még soha nem érzett. A lány csak halványan érzékelte a külvilágot a testét elöntő gyönyörtől. Szorosan magához húzta Sesshoumarut, kéjesen felnyögött miközben testén remegés hullámok sorozata futott végig majd pár pillanat múlva mozdulatlanná dermedt.

A férfinek már csak kettőt-hármat kellett löknie és az ő testét is elöntötte a beteljesedés gyönyöre. Hangosan felsóhajtott, majd beleélvezett a lányba. Mido érezte, ahogy a szellem lüktető magja szétárad testében.

A nő hátravetette a fejét és hagyta, hogy Sessh ráboruljon és arcát hosszú barna tincsei, közé fúrja. Mido a démon kimelegedett, nedves hátát simogatta. Hosszú percekig feküdtek így

- Sesshoumaru! – törte meg a csendet a lány vékony hangja.

-          Hüm?

-          Köszönöm!

A lány keze megremegett a simogatás közben, miközben arra gondolt mennyire oda van ezért a férfiért. Az a gyönyörű, nagyon hosszú ezüst haj, a szép, szabályos, nemes arc, azok a borostyán sárga szemek, amiket kiemelnek a bordó szemhéjak. Az izmos, erős test, amit az a porcelánfehér gyönyörű bőr borít.  Aztán a nagy szellem óvatosan kicsusszant belőle és a hátára feküdt. A nő orrát megcsapta az ilyenkor jellegzetes szagok sokasága, pedig halandó formájában volt. 

Sessh magához ölelte Midot, aki szorosan hozzábújt. Teste még néha megremegett, de lélegzete lassan lelassult. Sessh automatikusan simogatni kezdte a lány hátát, szinte megszokásból. Aztán csak feküdtek, némán és fáradtan.

-          Mit köszönsz? – nézett rá a szellem nagy sokára.

-          Mindent! – válaszolta csendesen Mido.

-          Tudod, nem hittem volna. – szólalt meg pár perc múlva a férfi.

-          Mit?

-          Hogy egyszer egy halandó nő lesz a legfontosabb az életemben. Mert azt hiszem te vagy a legfontosabb. Féltem, hogy elveszítelek, amikor az a fattyú megsebezett…

-          Sessh! – akarta csitítani a lány, de a démon folytatta.

-          Soha nem hittem, hogy valaha is szerelmes leszek. Azt meg még csak álmomban sem jutott eszembe, hogy valakibe, aki nem a fajtámból való…

-          Ezt már megbeszéltük! – emelkedett fel a lány egy kicsit és kihúzott pár ezüstszínű hajszálat a szép arcról.

-          Tudom! Szeretlek! – válaszolta a szellem.

-          Én is szeretlek! – kis sóhaj - Különben szerinted én hittem? Akár 4 hónappal ezelőtt, hogy a középkori japánban, egy palotában egy youkai által veszítem el a szüzességem?

-          Bánod? – húzta fel kérdőn a szemöldökeit a férfi.

Hangjában csalódott bánat csendült.

-          Egyáltalán nem! – rázta meg mosolyogva a fejét Midayoi, és lehajolt, majd finoman megcsókolta szerelmét.

Később ő törte meg a lágy csókot és felült, háttal a szellemnek. Aztán felállt, hogy rakjon a kialudni készülő tűzre, ám fájdalmasan a hasához kapott és felszisszent.

Valóban fájt neki. Lenézett meztelen combjaira ahol látta, hogy vékony csíkban vér csordogál, meg még más is. Lépni akart egyet, de a fájdalom ismét jelentkezett. Tényleg nem ilyennek képzelte ezt el. Így aztán kénytelen volt visszaülni, de Sessh már rémülten mögötte volt. Aztán óvatosan hátulról átölelte a visszaereszkedő lányt.

-          Mido?

-          Semmi baj! Tényleg, ez teljesen természetes. – fordult meg a lány és sarkaira ült.

-          Biztos nem az én hibám? – kérdezte nagy szomorú szemekkel Sesshoumaru.

-          Egyáltalán nem! – mosolygott a lány, és kezeit a férfi arcára rakta, és csókot nyomott a homlokára, pont a félholdra. – Sőt!

-          Mi sőt? – pislogott nagyokat Sessh.

-          Sőt, különösen gyengéd voltál velem. Olyan, amilyen talán halandó férfi soha sem… Figyeltél rám, és ez mindennél többet jelentett! Nagyon jó volt!!! - pirult el a lány, majd a szellemhez bújt.

Ő hátradőlt, Mido pedig az erős mellkasra hajtotta a fejét. Sesshoumaru a lány hosszú haját nézte, ahogy a vörösen parázsló tűz fénye megtörik a szálakon, miközben szorosan magához ölelte.

- Nem tudom, hogy mondhatják azt rád, hogy egy gonosz és szívtelen démon vagy! Ez mind bolondság!

- Sajnos nem az! Te csak ezt az oldalamat ismered. És csak remélni tudom, hogy a másikat nem fogod, soha!

- Ez hülyeség! Aki ennyire figyelmes és kedves, mint te, aki képes szeretni, az nem lehet gonosz.

A démon felnevetett.

- Mi van? – kérdezte a lány csípősen, elvégre ő nem viccnek szánta ezt. 

- Te vagy az első, aki ilyeneket mond rólam. És félek, még nem ismered igazán a fajtámat…

- Mert én vagyok az első, akit közel engedtél magadhoz! Tudom hogy te más vagy! – vágott vissza a lány.

- Talán, mert rád vártam egész életemben!

- Bolond vagy! – nevettet Mido boldogan.

- Tudom, te bolondítottál meg! Te és azok a csodaszép szemeid! – súgta már szinte a lány szájába Sessh.

Aztán csak némán nézték egymást, majd ajkaik finoman összeértek, szétváltak és újra összeértek. Nyelveik utat kerestek a másik szájába, és mámorító táncba kezdtek. A csóktól mindkettőjük hátán a hideg futkosott, mire szenvedélyesebben simultak össze. Újra szabadon engedték el nem múló vágyaikat, a démon újra kényeztetni kezdte a lány testét és újra egymáséi lettek. Forrón és vadul, mintha most akarnák bepótolni az egész eddig elmulasztott időt. Mint ha most akarnák kiélni testük minden gyönyörét, mintha vágyaikat örökké élvezni akarnák. Nem lehetett eldönteni melyiküknek jelentettek többet ezek a pillanatok. Az egyszerű gimnazista lányból lett mikonak, aki még soha nem érezte a szerelem ilyen fokú gyönyöreit, aki most adta oda magát egy olyan férfinak, aki mellett akar maradni örökké. Vagy a démonnak, ki 500 éve járt a világban, még is csak most találkozott az igaz szerelemmel, habár a testi vágyak beteljesülése nem volt ismeretlen számára, de még is soha nem élvezte ennyire, így hogy azt a nőt tartja a karjaiban, akiért eladná a lelkét.

És így ment ez egész éjjel, amíg végkép el nem fáradtak. Mido a szellem vállára hajtotta a fejét, és rögtön elaludt. Sesshoumaru még egy darabig fent volt, magukra terítette a fehér prémet, és azon gondolkodott, mennyire kellemes is ez az érzés. „Valóban beleszerettem ebbe a lányba?” – nézett a békésen alvó nő felé, aki álmában angyalian mosolygott. Ere a férfi is elmosolyodott, és még szorosabban magához ölelte. Orrát megcsapta a lány illata. Egészen más volt, talán, attól hogy keveredet az ő szagával is. Mámorító, kellemes, megnyugtató és csodálatos volt a Midoból áradó illatok összessége. Mélyen beszívta, majd ő is lehunyta a szemét. Végül őt is hamarosan elnyomta az álom. Talán soha nem aludt még ilyen kellemesen, hiszen ahogy párszor felébredt éjjel még mindig a karjában tarthatta a lányt. Boldog volt, hosszú életében először önfeledten. Nem is sejtették milyen ébredés vár rájuk.