7.fejezet
2007.07.03. 19:38
7. fejezet: Rémálom
Sok szerencsét kívánok az életben: Sok próbatételt, hogy erős maradj. Könnyeket, hogy ember maradj és reményt, hogy megtaláld a boldogságot
- Kagome!!! Mondj valamit. – Inuyasha ölbe kapta a lányt még lélegzet
- Inuyasha nyugodj meg! – kiabált a vékony hangján Asami
- Miért nem látod, mi van Kagoméval?
- De veszem észre. Kagome most alszik.
- Micsoda?
- Ez Zakura átka. Olyan rémálma lesz, amit már egyszer átélt ebben az életében.
- Nem tehetünk semmit.
A kislány megrázta a fejét ezzel nemet intve.
- Ez az ő harca nem szólhatunk bele, de…
- De mi?
- Kivetíthettem, hogy mit álmodik.
Inuyasha bólintott, hogy tegye meg. Asami megint összetette a kezét és egy varázsigét rakott össze.
- Álomvilág nyíljál, meg hagyd, tudjuk, meg mit rejtegetsz. Rémálom, ami körül vesz, mutasd magad a vízben.
Inuyasha mindent látott abban, kis tóban. Kagome éppen Naraku ellen harcol. Ott még ember.
- Add fel az a kis korcs nincs itt, hogy megmentsen.
- Ne nevezd így! Miért hiszed azt, hogy meg kell menteni.
- Néz körül. – válaszolta egyszerűen
Miroku és Sango a földön voltak.
- ’’ Nem ez nem lehet ez csak egy rossz állom’’ – gondolta Kagome
A következő már az, amikor fél szellemként sérülten járja az erdőt. Egy faluban köt, ki nem szívesen látják, mert tudják róla, hogy hanyou. De egy öregasszony mégis befogadja és ellátja őt. Amikor felébred egy kunyhóban találta magát.
- Jobban vagy? – kérdezte egy rekedt hang
- Igen meg vagyok. Nem akarok hálátlanak, tűni, de miért mentett meg?
- Mert papnő, vagy ha jól sejtem, ahogy én is. Nekünk össze kell fognunk.
Az öregasszony sejtelmesen mosolygott és feltett olyan kérdést, amit Kagome nem várt volna.
- Látom magányos, vagy nem szeretnél ebben a faluban maradni?
Kagome elgondolkodott.
- ’’ Haza így nem mehetek, elkapnának nagy bajba, kerülnék és a családom is. Inuyasháékhoz nem mehetek vissza, vagyis nem akarok. Még fáj a seb a szívemben.’’
- Hogy döntesz gyermekem. Maradsz vagy mész?
- Ha nem baj meghúznám magam egy ideig ebben a faluban, ameddig rá nem jövök mit is, akarok.
Teltek a napok.
- Eddig nem történt semmi. – jelentette ki Inuyasha
- Várd ki a végét. – mondta vész jóslóan Asami
Inuyasha ettől egy kicsit megijedt.
Kagome éppen az erdőből jön ki már majd nem a falunál, van, amikor hírtelen füst szagot nem érez.
- „A falu” - Kagome szaporábbra vette lépteit
Gyorsan oda ért a hely, ahol Kagome egy kicsit boldog volt lángokban állt. Minden hol eléget hullák, de látszott, hogy nem megégtek. Az összes embert lefejezték. Asami a valóvilágban elfordult nem bírta nézni. Inuyasha is csak nagy nehezen tudta ott tartani a tekintettét.
Kagome a földre rogyott az arcát a kezébe temette és elkezdet sírni.
- ’’ Ez azért történt, mert a faluban voltam, mert felhasználtam a szent ékkövet? ’’
Egy éles sikítás törte meg a halálos csendet és egy gyereksírás.
- Asami – mondta hangosan Kagome
Kagome elkezdet rohanni a hang irányába. Nem szép látvány fogatta. A kislány az anya holt teste fölött sírt. Volt ott még valaki egy szellem pontosabban még egy boszorkány. Ő volt Zakura. Minden hol vér ameddig az emberi szem ellát. Zakurán nem voltak sérülések csak ellen fele vére piszkította be itt- ott. A nő oda lépet a lányhoz.
- Varom azt a napot, amikor felnősz és eljössz bosszút állni. Azért amit tettem. – a nő hangja komoly volt és irgalmat nem ismerő
- Csak ezért hagylak most életben-, folytatta
- Arra nem kell sokat várnod. - Kagome kisétált a tűzből egyesen Zakura felé tartott
A nő csak nevetett.
- Téged ismerek félvér korcs. Te vagy az, aki felhasználta saját céljaira a szent ékkövet.
- Ezt honnan tudod,
- Nem mindegy neked? Kutyuli.
- De.
Kagome előrántotta a karját és neki támadt Zakura ő is így tette. A két penge egymásnak csapódott kis szikrákat hoztak ezzel létre. Olyan gyorsan mozogtak a harc heve során, hogy emberi szemmel nem is lehetett őket követni. Meg álltak egy pillanatra.
- Remélem sejted, hogy könnyen megölhetnélek téged? – a hangja lenéző volt
- Hiszem, ha látom.
Asami csak most nézett rá a két küzdőre. Elkerekedet a szeme, amikor meglátta, úgy mond nővérét.
- Blöki van tudomásod róla, hogy ki áll itt előtted?
- Nincs, de nem is érdekel. – Kagome megint támadt, volna, de nem sikerült
Mert Zakura kinyújtotta, a jobb kezét ezzel meg állította a papnő idejét. Egy idő síkban volt nem tudott mozogni.
-’’ Fenében. Nem tudok mozogni. Inuyasha segíts, kérlek.” – Kagome hangja kétségbe esett volt.
-’’ Hiába szólítom most nincs itt velem.’’
Inuyasha a valóvilágban szorosan magához ölelte őt és ezt súgta a fülébe.
- Most már itt vagyok veled.
Az álom folytatódott.
- Én vagyok a legnagyobb boszorka Nyugaton. Azért vagyok itt, hogy téged megtaláljalak. Miért? Biztos ezt kérdezed most magadtól. Azért, mert kell az ékkő, ami nálad van, hogy még hatalmasabb legyek, de mikor rá jöttem, hogy te már elveted az erejét… hogy is mondjam nagyon dühös lettem. Már kezdtem elveszíteni a reményt. Amikor hírtelen meg nem tudtam egy papnőtől, hogy ha megöllek, akkor a szent ékkő megint használható lesz. Azért mert te voltál olyan buta és nem teljesen használtad fel, hiányzik még 3 ékkő. Nagyon hálás vagyok annak a papnőnek. Ja és üdvözletét küldi. Mi is volt a neve, ja tényleg Kikyou.
Kagome dühös lett forrt a vére. Tehetetlen volt nem tudott mozogni és még Kikyou is benne van a dologban.
- Még valami. Naraku azt üzeni, hogy légy óvatos azokon a napokon, amikor ember vagy.
Kagome nem bírta tovább. Annyira dühős lett, hogy a varázslat már nem hatott rá.
- Lenyűgöző te vagy az első, aki kiszabadult. – Zakura hangja még sem volt meglepett
Kagome megint neki támadt teljes erejével, de a boszorka megint kinyújtotta a kezét. Kagomét most nem állította, meg hanem neki röpítette egy égő kunyhónak. Zakura nem elégedet meg ennyivel felemelte a félig ájult lányt és közelebb ment hozzá.
- Szegény kicsi kutyus. Összetörték a szívét nem egyszer többször most meg ez. Hát igen a sors néha kegyetlen tud lenni. - mondta nyájasan Zakura és Kagomét földnek vágta
- ÁÁÁ – Kagome szája szélén egy kicsit ki buggyant a vér.
Az álnok boszorka már azon volt, hogy megadja kegyelemdöfést, de valaki nem hagyta az útjába állt.
- Menj az utamból Asami! – ordított a kislányra
- Nénikém ne tedd miért vagy ilyen? Kérlek. Fejezd be. A kedvem ért.
Zakura ellökte a kislányt és oda ment az ájult Kagoméhoz. Megfogta a tőrjét és bele karcolt egy z-é betűt a bal vállába.
- Csak azért kímélem meg, mert te kérted és akkor élvezetesebb lesz megölni, amikor erősebb lesz.
Zakura elment nem maradt hátra más csak az égő falu és egy síró lány a halott anyukája és a megsebzett fél szelem lány.
|