12. fejezet: Gondolatok a naplement�ben

Dayu a karj�ba sz�rt k�sre pillantott, majd m�lyet s�hajtva kit�pte bel�le azt. A szem�ben v�r�s l�ng gyulladt; a gy�l�let �s a d�h t�ze. Inu no Taisho bajt�rsa mell� ugrott, �gy n�zett szembe az ellens�ges sereggel. Gaho is meg�rkezett vez�re mell�, majd meglepetten tekintett k�r�l. - Dayu, hol van Saeko? – az nem felelt, csak �rdekl�dve m�regetni kezdte a t�rt, amit az � v�re festett pirosra. - Mi�rt? Mi�rt akarunk megv�deni valakit, akit meg kellene �ln�nk? Mi�rt v�gyunk valamire, ami sosem lehet a mi�nk? Mi�rt szeretj�k azt, amit gy�l�ln�nk kellene? – felpillantott, egyenesen ellens�gei arc�ra – Mi�rt �rtunk akaratlanul is annak, akinek boldogs�got akarunk hozni? – n�ma, d�bbent csend �llt be a t�borban, a katon�k elhallgattak, mindenki gondolkoz�ba esett. Azokat a gondolatokat, melyeket eddig mondott senki sem �rezte �t… de ezek m�sok voltak. - Mi�rt? Saeko… mi�rt? – suttogta csendesen a f�rfi, majd z�ldes szemeibe ism�t visszat�rt a m�reg b�d�t� t�ze. – Miut�n az eny�m lett elviszem a s�rodhoz Eisaku, hogy l�sd a gy�zelmemet. - Inu no Taisho felkapta a fej�t �s �rtetlen�l n�zett ellens�g�re, de fagyos maszkj�t�l az nem vette �szre csod�lkoz�s�t. - Hogy �rted? Egyszer m�r megkaptad, amit akart�l, ez m�r nem lenne gy�zelem. – vetette neki oda, erre az vigyorogni kezdett. - Ugyan, csak nem hitted, hogy ilyen k�nny� diadal boldogg� tenne? Csak elj�tszottam vele egy kicsit, t�l k�nny� lett volna, ha m�ris megszerzem, amit akarok. - �gy �rted, hogy Saeko m�g mindig… - Most min csod�lkozol? Tal�n nem vetted �szre, hogy a szaga nem v�ltozott meg?- s�hajtott fel- Vagy ennyire elvette az eszedet a d�h? Ez nagyon balga dolog! De mondd csak… m�g �gy is �rdekelt volna, hogy tudod, hogy p�r �r�val azel�tt �n m�r megszereztem magamnak? – kegyetlen vigyorra h�zta a sz�j�t, majd bizalmaskod� hangnemben folytatta. – Ha tudtad volna, hogy bez�rtam az ajt�t, miut�n bel�pett, hogy a t�lem kapott kimon�ja k�nnyeden leker�lt r�la, hogy �t�leltem �s megcs�koltam, hogy hogyan reszketett a f�lelemt�l, hogyan lett forr� az eg�sz teste, hogyan d�nt�ttem le a futonra, hogyan… - nem tudta befejezni, hisz Inu no Taisho d�ht�l vez�relve az egyik f�nak szegezte Dayut, a tork�t szor�totta, csoda, hogy nem halt bele azonnal. A karmait z�ldes f�ny ragyogta k�rbe, melynek sz�ne ott csillogott Dayu szem�ben is. �pp les�jtott volna, mikor ellenfele megsz�lalt.– Ugye… most gyenge… pontra tapin… tottam… te… szereted… Saekot… - a sz�l belekapott a hajukba, a Nap pedig l�gyan cir�gatta az arcukat. „Hogy nem vettem �szre… tudtam, hogy nem volt k�pes r�. Hogy lehettem ennyire vak! Saeko…” A gyilkos m�rget elfojtva emelte fel a kez�t �s l�kte el a szellemet �gy, hogy az beverte fej�t a f�ba oly annyira, hogy a sz�j�b�l �mleni kezdett a v�r. - Legk�zelebb meg�llek! – mondta, majd szellemg�mbb� v�ltozva elt�nt a f�k k�z�tt, Eisaku pedig k�vette. Gaho ut�na akart menni, de az �szak ur�nak keze meg�ll�totta. - Ne merj hozz��rni Saekohoz… - mondta, mik�zben let�r�lte a v�rt ajk�r�l. – Eisaku a ti�d, � a te s�lycsoportod. –v�ll�ra tette a kez�t, majd intett katon�inak – Indulunk. Holnap utol�rj�k �ket. – „Rem�lem… az a nyugati feje porba fog hullani… de Saeko… hogy lehet, hogy nem �rzem az illat�t?” * Rettegve futottam �t az erd�n, b�r fogalmam sem volt, hogy merre tartok. A l�baim magamt�l vittek, ott kanyarodtam be, ahol ha az eszemmel ir�ny�tottam volna magam, biztosan nem tettem volna. De biztosan haladtam egy c�l fel�, mintha minden �ldott nap megtettem volna ezt az utat, hab�r sosem j�rtam erre. „Mit gondolok? Eisaku meg akart �lni, most pedig seg�t nekem? Ez csapda, de mi�rt nem tudok meg�llni… nem megy… el���g!” Hirtelen megtorpantam a lefel� vezet� �sv�nyen �s kif�jtam magam. „Nem, nem vagyok annyira ostoba, mint amilyennek hiszel Eisaku! Amit l�ttam… sosem t�rt�nt meg! Sosem �reztem �gy ir�nta, sosem hittem a testv�remnek! Dayu tervelte ki az eg�szet!” �pp vissza akartam indulni, hogy… nem tudom, mi�rt. Seg�teni nem tudtam volna, m�gis �gy �reztem, hogy ott van a helyem. �m k�l�n�s dolog t�rt�nt: megl�ttam egy h�zat, amit nagyon ismer�snek tal�ltam. Bevillant egy k�p… egy naps�t�tte kis birtokr�l, s pontosan err�l a h�zr�l. B�r most gaz n�tte be, m�gis l�tni v�ltem benne a r�gi, pomp�s f�ny�t. Egy fi�t is l�ttam… nem, kett�t… s�t, h�rmat. „Nem b�rom, m�g egy k�p… nem… ugye lehetetlen, hogy ezek mind a m�ltam r�szei legyenek?” Elindultam fel�j�k, mikor �gak reccsen�s�t hallottam �s egy tizenk�t �vesnek l�tsz� l�ny futott el mellettem. Majdnem fell�k�tt, de bocs�natot sem k�rve rohant le arr�l a dombr�l, amin �n is �lltam. - Eisaku-san! Kazuma-oniisan! Hitoshi-san! – „Hitoshi? Honnan ilyen ismer�s a neve?” k�v�ncsian k�vettem a l�nyt, aki vid�man hajolt meg az eml�tettek el�tt. – Konnichiwa! (J� napot!) - Kazuma! Nem mondtad, hogy ma �rkeznek a vend�geitek! Ahogy mondtad, a legszebbek Jap�nban! – mondta az egyik. Meg�lltam a l�ny m�g�tt, akinek l�tsz�lag v�r�sre v�ltott az arca. Eisaku felpattant a hely�r�l, �s �t�lelte annak v�ll�t. - Hagyd m�r szeg�nyt, nem l�tod, hogy hi�ba dics�red, nem �rsz el vele semmit? �r�k vesztes vagy. – vetette oda neki �s k�r�kbe vezette a l�nyt. Az el�bbi fi�, sz�momra m�g ismeretlen volt megsz�lalt: - Igaz, de legal�bb azt el�rtem, hogy elpiruljon. – erre a fi�k k�r�ben nevet�s t�madt, a le�ny pedig let�rdelt k�z�j�k. Most �n magam is jobban megn�ztem azt a l�nyt. Egy oszlopnak t�masztotta a h�t�t, az egyik t�rd�t pedig felh�zta. Hossz�, fekete haja volt �s csillog�, barna szeme. Egyszer� embernek l�tszott, olyan tizen�t �vesnek, annyi id�snek, mint �n akkoriban. - Kazuma-oniisan? (Az „oniisan” ut�tag fi�testv�rre utal)– sz�lalt meg v�g�l a l�ny. - Hai? (Igen?) - Nem szeretn�k hazamenni. Nem maradhatunk itt? – k�r�en n�zett b�tyj�ra, majd a k�t m�sikra. Azok les�t�tt�k a szem�ket, nem v�laszoltak. - Saeko… - egy sz�vdobban�snyi id�re megsz�d�ltem. „Ez is �n lenn�k? H�t igaz? �n vagyok? Ez�rt olyan ismer�s ez a hely?” – Tudod, hogy m�r �gy sem szabadna itt lenn�nk. - Ez igaz. – l�pett el� egy v�r�ses haj� l�ny a h�zb�l, majd Kazuma m�g� t�rdelt �s �t�lelte a nyak�t. – Akkor m�gis mit keresel itt? - Valakit, akinek a neve Shiho. Ismered?- n�zett fel a l�ny arc�ra. Az megr�zta a fej�t �s felt�p�szkodott. - Dehogy. Ha arra a d�monra gondolsz, � valahol Keleten pihen. – ravasz mosoly �lt ki az arc�ra. – Ki k�r te�t? Saeko-chan, de �r�l�k neked! - a megsz�l�tott kedvesen mosolygott r�. – �n is �r�l�k Shiho-san! �s… bocs�nat, ami�rt… - �n is tudtam, mint k�s�bbi Saeko, hogy mire gondol. Arra, hogy �n �rultam el a kapcsolatukat… de akkor m�g kicsi voltam! Hogy lehet, hogy az�ta egy�tt vannak �s Yuuichi-sama nem vette �szre? De hisz a Keleti hime a feles�ge, nem? - Erre ne is gondolj t�bbet Saeko! Ami t�rt�nt, megt�rt�nt. – pattant fel a fiatalabbik fi�, �s h�zott fel engem is. - M�r megint kezdi… - sz�lt csendesen Eisaku, de �n valahogy nem tudtam r� figyelni, sokkal jobban lek�t�tt az a fi�, ahogy k�zelebb l�pett a fiatalabbik �nemhez �s �t�lelte. „Egy ilyenre eml�kezn�k…” �llap�tottam meg magamban, �s nagyon k�v�ncsi voltam: vajon mit gondolhattam akkor? Mit �rezhettem? - Na j�l van Hitoshi, el�g m�r! – verte h�tba Eisaku, mire � azonnal elengedett. - Rendben, rendben… bezzeg Kazuma meg�lelheti Shiho-t. – morogta. - Az m�s, Shiho nem a h�god. – v�laszolta neki mik�zben bevezette a h�zba Saekot. - De a ti�d sem. – suttogta a m�sik, k�vette �ket, majd beh�zta az ajt�t. Mint akibe vill�m csapott t�rtem vissza a testembe, a saj�t id�mbe. Megr�ztam a fejem �s a nyomukba szeg�dtem. �pp bel�ptem volna, mikor valaki az utamat �llta… ha v�letlen�l is. �ssze�tk�ztem valakivel �s elvesztettem az egyens�lyom, mire az az ismeretlen a derekam al� ny�lt �s elkapott, majd seg�ts�g�vel ism�t a saj�t l�baimra �lltam. - Bocs�nat… - suttogtam, mik�zben els�p�rtem a hajamat arcomb�l. – Hitoshi! – ki�ltottam fel meglepetten, mikor megl�ttam az arc�t. Olyan volt, mint az el�bb… csak kicsit id�sebbnek t�nt, arc�n m�gis ugyanaz a vid�ms�g foglalt helyet, mint egykoron. – T�nyleg te vagy az? - Igen… de te ki vagy? Mit keresel erre? – bevallom, hogy kicsit rosszul esett, hogy nem eml�kszik r�m. Persze ami nekem �pp az, ami nekem most t�rt�nt esem�nyk�nt �lt az elm�mben, az az �v�ben m�r a r�g elm�lt �vek hom�lyba veszett. - �n… �n… - Saeko-chan! T�nyleg te vagy az? – l�pett ki egy magas, fekete haj� f�rfi a h�zb�l. - Kazuma… - �llt el a l�legzetem egy m�l� pillanatra- Kazuma! – ugrottam a nyak�ba r�g nem l�tott testv�remnek. – B�ty�m, Kazuma, dr�ga b�ty�m! H�la az �gnek, hogy nincs semmi bajod! Kazuma… - R�g �reztem magam annyira boldognak! V�gre magamhoz szor�thattam! Nem… nem lehet! Annyira hirtelen t�rt�nt… de � volt az! Tudtam… - �n is �r�l�k Saeko… - v�laszolta halkan, majd a h�tamra tette az egyik kez�t, a m�sikkal pedig a hajamat borzolta �ssze, mint kiskorunkban. - H�, el�g! – kaptam el nevetve karj�t, azt�n � kedvesen mag�hoz h�zott. – �gy hi�nyozt�l! Yuuchi-sama? Nem vele vagy? Hol vannak? – k�rdeztem ijedten. - Nyugodj meg, itt vannak. – a bej�rat fel� fordult, k�zben mosolyogva pillantottam a m�sik fi�ra, aki a legkisebb �rdekl�d�st sem mutatta ir�ntam. K�z�ny�sen vizsg�lta az ablak mellett fut� borosty�nt, mintha semmi k�l�n�s nem t�rt�nt volna. – Yumi-chan, gyere ki egy kicsit! - Yumi? – m�r csod�lkozni sem volt id�m, egy �lmos szem� kisl�ny azonnal kikukucsk�lt az ajt�n. - Mi t�rt�nt? – �s�tott egy hatalmasat, csoda, hogy nem nyelt le engem is. Mikor megl�tott megh�zta Kazuma fels�j�t, erre � lehajolt, hogy a f�l�be tudja s�gni, amit szeretne. – Kazuma-oniisan! Megint csak �lmodok? – teljesen el�rz�keny�ltem ezekt�l a szavakt�l, ism�t eleredtek a k�nnyeim, �gy borultam t�rdre �s �leltem �t szorosan az egyetlen h�gomat. - Yumi… Yumi… �n vagyok az! – zokogtam, k�zben g�rcs�sen szor�tottam magamhoz. - Saeko-oneesan… - suttogta, majd �tkarolta a nyakamat, amit ezut�n forr� k�nnycseppek mostak. Feln�ztem az arc�ra �s megt�r�ltem a ruh�m ujj�val. - Ne s�rj, m�r minden rendben van! – ism�t �t�lelt. - Annyira f�ltem! - Tudom… �n is… - a sz�l er�sen f�jt, de nem akartam megmozdulni, ak�r mennyire is f�ztam. Nem! T�bbet nem akartam elengedni! Annyira f�jt az a pillanat, amikor elragadt�k t�lem, hogy sosem akartam m�g egyszer �t�lni! Nagyon szerettem �t! B�rmit megtettem volna �rte… pontosan olyan szem�ly volt, akinek a j�v�j��rt az �letemet kock�ztattam volna! Ez volt az a perc, amikor megszil�rdult bennem az elhat�roz�s: b�rhogy is, de nem hagyom, hogy a kis Yumi egy ilyen vil�gban n�j�n fel! Tal�n ez �gy hangozhat, hogy kiv�lasztottnak �reztem magam… hogy b�szke voltam magamra, arra, hogy ennyi hatalom adatott nekem. Tal�n v�gytam arra, hogy a k�vetkez� nemzed�k �gy emlegessen, mint egy nagy h�st, aki megmentett mindenkit a gaz Dayut�l? �m lehet, hogy az ut�kornak �n m�g csak eml�k sem leszek, m�g ha meg is halok a szabads�guk�rt. Esetleg Dayu, az, aki nyomorba tasz�totta �ket v�lik a legnagyobb� a szem�kben, olyann�, aki mindenkihez kedves �s meg�rt� volt. Ki tudja, mit hoz a j�v�? Hogy meg�rem-e egy�ltal�n a h�bor� v�g�t? Hogy l�thatom-e m�g valaha azt a fi�t, akit igaz�n szeretek? �rezhetem-e m�g egyszer karj�nak �lel�s�t, l�thatom-e arc�nak nemess�g�t… m�g egyszer… csak egyetlen egyszer? Ezekre a k�rd�sekre nem tudtam a v�laszt, de tal�n nem is kerestem… - Gyertek be, megfagytok idekinn! – h�vott be minket unottan Hitoshi. Biccentettem, majd megfogtam a kish�gom kez�t, k�zben �t�leltem a b�ty�m karj�t. Boldog voltam, b�rmennyire is nyomasztott a m�lt �s a jelent k�l�n�s tal�lkoz�sa az �letemben, ezek a furcsa k�pek. Nem b�rtam elhinni, hogy nem �lom ez az eg�sz… t�l hamar tal�ltam r� a boldogs�gra! Minden t�lzottan t�k�letes volt! Nem sz�m�tott… tudtam, hogy aminek j�nnie kell, az j�nni is fog, nem tehetek semmit ellene. M�g mindig egy v�zcsepp voltam, ami sebesen haladt egy�tt Sors Foly�j�val. A j�t�k elkezd�d�tt, nem �n voltam az, aki eld�nt�tte, ki gy�z s ki veszt. Egy olyan r�sze voltam, amit furcs�n �s sz�momra akkor m�g �rthetetlen�l ir�ny�tott az �let. De biztosan tudtam, hogy az utols� j�tszma nemsok� kezdet�t veszi.