VIII. fejezet: Örökre veled

- InuYasha! Én nem akarok meghalni… soha!... - Kagome közelebb bújt InuYashához, aki még erősebben szorította magához. - Veled akarok maradni örökre…

- Akkor használd az Ékkövet! - kérte InuYasha.

Kagome levette nyakából az Ékkövet, ami most a tenyerén csillogott. Aztán olyan erős fénnyel kezdet világítani, hogy a párnak be kellett csukni a szemét. Mikor a Shikon-gyöngy már nem fénylett Kagome kinyitotta a szemét és csak annyit látott, hogy InuYasha úgy néz rá, mint, aki először lát nőt. A szája tátva, a szemei kidülledve, nem is pislog.

- Mit nézel annyira? - kérdezte Kagome.

- Tedd a kezedet a fejedre és megérted! - mondta lassan, még mindig le volt döbbenve.

Kagome a fejéhez nyúlt és ott két kutya fület érzett, megnézte hajszínét, az ezüst színű lett, körmei helyet, már karmok voltak, szemfogai kicsit, alig észre vehetően megnőttek.

- Én… én… én fél szellem lettem?! - Kagome hitetlenkedve figyelte a testén végbe ment változásokat.

- Most már semmi akadálya, hogy örökre együtt maradjunk. - InuYasha megcsókolta Kagomét, kezei lassan elindultak Kagome hátán, hogy utat találjanak a lány blúza alá.

- Ne! - szólt halkan. - Ne itt és ne most! Este - mikor mindenki elaludt - a tónál, ahol beszélgettünk. Csak egy kicsit légy türelemmel, kérlek. Utána csak a tied vagyok.

- Nem bírok, addig várni, amíg elalszanak, hiszen meggyógyultál. Az egész falu ünnepelni fog, soha nem alszanak majd el.

- Ne félj! Van egy tervem. - Kagome egy erős altató készített és megbízta InuYashát öntse bele az ünnepi korsókba. Így este, mikor Kagome egészségére ittak, rajtuk kívül, mindenki álomtalan mély álomba merült.

InuYasha Kagoméval a hátán a tó felé sietett. A partnál aztán letette a lányt és elment, hogy tűzifát gyűjtsön. Hamarosan vidám tűz lobogott. Fénye rá-ráesett a lassan összefonódó és eggyé váló testekre. Lassan mozogtak, ki akarták élvezni az együtt eltöltött éjszaka minden pillanatát. Érezni akarták egymás testének minden porcikáját. Aztán az ősi ritmus és a szenvedély lassan rajtuk is úrrá lett…

A hold már elindult kelet felé, hogy nyugovóra térjen, de még messze volt a hajnal. Kagome InuYasha mellkasán feküdt. Ő már aludt, de InuYasha még ébren volt. A tűz mellettük lassan kialudt, InuYasha ráterítette Kagoméra felsőjét, hogy ne fázzon meg. Ébren figyelte a lányt, de a kellemes fáradtság rajta is elhatalmasodott. Lassan ő is elaludt.

A nap már felkelt, de még nem bukkant elő a hegyek közül. InuYasha lassan felébredt. Első pillanatban nem értette, mit keres rajta Kagome és miért meztelenek mindketten, aztán eszébe jutott a tegnapi nap és elmosolyodott. Kagome arcába hullott egy hajtincs. InuYasha finoman visszatűrte, de Kagome így is felébredt.

- Jó reggelt! - köszöntötte InuYasha.

- Neked is! - és megcsókolták egymást. - Szerinted nem kéne vissza mennünk?

- De! Lassan vissza kéne, nehogy a többiek megsejtsenek valamit. Szerinted felébredtek már?

- Nem hiszem, de hamarosan magukhoz térnek, úgyhogy jobb, ha mi is visszamegyünk és úgy teszünk, mint akik szintén elaludtak, így talán nem sejtenek meg semmit.

- Rendben menjünk! - gyorsan felöltöztek és visszamentek a faluba, ahol még mindenki aludt ők is elfeküdtek. Mikor aztán a többiek ébredezni kezdtek ők is felkeltek. Ám minden igyekezetük hiába volt…