2.fejezet
2007.07.12. 19:51
II. fejezet: Az álom
Egy tó partján ültem. Ismerős fehér egyberuha volt rajtam, ami álló helyzetben is a földet súrolta. A tó, ami mellett ültem egy vízesésből táplálkozott, a zuhataggal szemközti oldalából, pedig egy apró folyam indult. Furcsán ismerősnek tetszett a hely, de nem tudtam honnan. A víztükör fölé hajoltam. Nem önmagam láttam benne, hanem különböző arcok váltakozásait, mind női arc volt és úgy éreztem, ismerem őket régről. Aztán megállt a képek folyama és önmagam elmosódott képét véltem felfedezni. Kutató tekintettel figyeltem tükörképemet, amíg észrevettem valaki más képét is. Egy fehér csuklyás alak állt mögöttem. Megfordultam, hogy szembe találjam magam ellenfelemmel.
- Ki vagy te? - kérdeztem, hangomban nem hallottam félelmet, pedig éreztem, ahogy a félelem szívembe markol.
- Az most nem számít. - felelte egy női hang. Ismertem, de úgy, mint a többi arcképet, az ő hangját sem tudtam felidézni emlékeim között. - A kérdés most az, hogy te ki vagy?
- Én… - kezdtem magabiztosan, de folytatni nem tudtam. Hirtelen leblokkoltam.
- Ezért vagyok itt. - felelte az idegen és lehúzta csuklyáját. Felsikoltottam. Tudtam kivel állok szembe. Ugyanolyan volt, mint én mégis teljesen más volt. Hosszú barna haja a derekáig ért, az enyém csak a vállamig. Szemünk ugyanolyan volt, de míg nekem szemüveg kellett az éleslátáshoz, ő minden segítség nélkül jobban látott, mint bármelyik youkai.
Ő volt Katja Hime. Hirtelen mindenre rájöttem: A Szent Forrás partján álltunk az arcképek, pedig Hime asztrális hasonmásai voltak, akiket a dimenziókba küldött. Az előttem álló fiatal lány nyakában ékkő csillogott. Fején korona jelezte, hogy ő a vezérünk. Térdre borultam előtte.
- Tudod, hogy ezt senkitől nem várom el, tőled meg pláne. - szólt és felsegített.
- De hát Hime… - kezdtem volna, de ő megállított.
- Ne szólíts így! Nélküled én nem is lennék! Hiszen te teremtettél, te hoztad létre a birodalmamat, te választottál nekem alattvalókat, mindent.
- De akkor is… - ellenkeztem. De látva haragos pillantását, inkább témát váltottam. - Miért vagyunk itt?
- Feladatot kapsz! - felelte. - Nézz a forrás vízébe! - újra a víz fölé hajoltam, arcképem még mindig el volt mosódva. - Azért nem látod magad tisztán, mert nem tudod pontosan ki is vagy valójába. Kapaszkodsz a mi világunkba, ami nem a te világod!
- Azt akarod, hogy felejtselek el titeket? - kérdeztem rémülten.
- Nem! Azt akarom, hogy megtaláld önmagad és a boldogságodat!
- De hát én boldog vagyok!
- Ne hazudj! Minden nap emészted magad, hogy nem lehetsz velünk! Tudom, érzem. Segíteni szeretnék! - kezébe fogta a nyakában lógó gyöngyöt. Az felragyogott és megjelent még egy ékkő. - Ez Siramlin. A Hatalmas része. Csak ezt adhatom segítségül melléd, hogy azzá válj, akivé lenned kell! - szólt és lassan eltűnt. Én utána kiáltottam: - KATJA HIMEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!! - aztán csak azt éreztem, ahogy ülő helyzetbe pattanok ágyamban
|