VII. fejezet: Kérdések és válaszok

            Mire felébredtem már csillagok ragyogtak az égen. Mellettem tábortűz fénye világított. Felültem és egy fának dőltem. Körülnéztem. Négy alakot pillantottam meg: Egy kétfejű sárkánylovat, egy kis lányt és egy kobold démont. Utóbbi kettő a sárkánylónak dőlve aludta az igazak álmát. Rajtuk volt Sesshoumaru prémje. Ezt furcsálltam hiszen a Szélörvény elszaggatta. Mikor őt is megtaláltam tekintettemmel láttam, hogy minden ruhája, páncélja sértetlen. Nem tudom, hogy csinálta, de nem is érdekelt. Eddig a csillagokat figyelte, mikor megmozdultam rám nézett.

- Egyél, ha éhes vagy. - bökött egy tál rizs felé. Felvettem és azonnal meg is ettem.

- Köszönöm! - szóltam és meghajoltam előtte.

- Köszönöm, bár nem tudom miért tetted. - Meglepődve tekintettem rá. Tudtam, hogy a karjáról beszél, az volt furcsa, hogy megköszönte. - A karomat. - folytatta látván értetlenkedésemet. Gyorsan eltűntettem az érzelmeket az arcomról. Újból meghajoltam előtte.

- Ki vagy te? - tért eztán rögtön a tárgyra.

- Mágus vagyok! Siramlin jelenlegi őre. - feleltem és végig simítottam a gyöngyöt.

- Hogy hívnak… hito? - folytatta.

- Csak a családom tudja a nevem. - láttam rajta, hogy dühíti válaszom, de nem akartam az orrára kötni minden titkomat.

- Akkor, hogy szólítsunk? - kérdezősködött tovább.

- Mágusnak, vagy ahogy akarjátok… nekem mindegy. - csend következett.

- „Kíváncsi lennék, mit gondol…”

- „Ha akarod, kideríthetjük. Rá is kiterjeszthetem a gondolat mezőt.” - pár pillanat után már hallottam is mi jár a youkai fejében:

„Milyen furcsa ember. Mágus… Erős és gyors, mint a legjobb youkaik, mégis csak egy egyszerű, közönséges halandó. Tudni akarom a nevét. Milyen különös, ennyire még semmit sem akartam, mint… Nem ez ostobaság! Egyszerűen csak a nevét akarom tudni. Amikor azt a széltámadást indította ellenem, az illata… megváltozott. Biztosan tudom, hogy egy démon illatát éreztem mégis az ő illata volt…”

- Mágus! - szólított meg. - Amikor harcoltunk, akkor egy pillanatra…

- Egy pillanatra átváltoztam? Igen. Ha használom az erőmet, ez előfordul. Egyébként szabadon változtathatom az alakomat, de a szívem és az eszem soha nem változik.

- Mutasd meg! Látni akarom! - felálltam. Kezembe fogtam Siramlint és átváltoztam. Halványkékderengés ölelt körbe és lábujjhegyre emelkedtem. Hajam fehér színű lett, szemem türkizzöld színű. Ruhám nem változott csak megjelent démon fegyverem. A Mágus Bot. Egyszerű tiszafa bot, amit fehér színűre festettek. Foglalatába ott csillogott Siramlin. Meghallottam, amint mélyen a levegőbe szagol. Újra rá összpontosítottam.

„Hihetetlen ez a lány… az illata most még vonzóbb. Hiszen ő már nem is lány. Nő, aki hatalmas erővel bír… Elég! Hisz csak egy hito, mégha most olyan akár egy youkai. Rajtam kívül nincs, aki megmondaná, hogy nem egy démonnal áll szembe…”

Visszaváltoztam. Siramlin újra a nyakamba lüktetett.

- Van családod? - na erre végkép nem számítottam. Fogalmam sem volt, hogy mit akar ezzel.

- Igen, de távol élnek innen. Azt sem tudják, hogy eljöttem.

- Honnan tudod? - érdeklődött tovább.

- Mágus lennék vagy mi? - szóltam sértődötten. - El tudom érni, hogy ne keressenek. - nem folytatta tovább. Még vártam egy kicsit, de mivel hosszú percekig nem szólt semmit, alváshoz készülődtem. Még mindig nem pihentem ki magam rendesen.

- Ma nyugodtan alhatsz! - szóltam neki. Bosszúsan tekintett rám. - Tudom, hogy ti nem szoktatok aludni, de éreztem, hogy kimerült vagy. A pajzsom megvéd minket. - mivel továbbra sem mutatott hajlandóságot az alvásra, egy altató bűbájt vetettem be. Pár perc múlva már nyugodtan aludt. Elmosolyodtam.

- Aludj csak Nyugati Sesshoumaru. - suttogtam az éjszakába.