XII. fejezet: Nászéjszaka

+16

            Miután a társaság nagy része kissé már becsípett Sesshoumaru finoman átkarolt és a fülembe súgta:

- Gyere velem! - felsegített. Áttáncoltunk a bálozók között.

            Megfigyeltem, hogy mindhárom pár szívesen lassúzott, ugyanakkor a gyorsabb számoknál együtt buliztak. El kellett ismernem, hogy a középkorban is olyan jó volt egy bál, mint a mi időnkbe. Mikor átértünk a táncparketten a palota felé rohantunk. Nem volt olyan, aki követni tudta volna a sebességünket. A palota felé futottunk. Az épület teljesen kihalt volt.

- Hova megyünk? - kérdeztem nevetve.

- Ahol nyugodtan lehetünk! - jött a titokzatos válasz. Újra megindultunk.

            Folyosók labirintusán keresztül haladtunk végül megálltunk egy fusuma előtt. Sesshoumaru utat engedett maga előtt. A szoba hasonló volt, mint az enyém. Ezt azonban mindenfele virágszirmok borították. Halványkék és fehér szirmok az ágyon, a padlón és az erkélyen. A szobába világosságként csak néhány gyertya és a hold fénye szolgált.

- Gyere! - suttogta az éjjeli csöndbe. Az erkélyre vezetett. Alattunk a kertbe még javában tartott a mulatság. Felnéztem a csillagokkal pettyezett égre. A teli hold fénye bevilágította a környéket. Az égen elsuhant egy hulló csillag.

- Kívánj valamit! - szóltam neki.

            Lehunytam a szemem és azt kívántam, hogy legyen boldog, mikor én már nem leszek vele. Tudtam, hogy el kell mennem, de ezt az éjszakát még Nyugat Úrnőjeként töltöm el. A küldetésem véget ért… Mindkettő. Tudatosult bennem, hogy a béke időkben rám nincs szükség. A béke korszak az övék, nekem nem kell segítenem.

            Annyira elmerültem gondolataimba, hogy észre se vettem, amint mögém lépett és átkarolt. Csak akkor tértem magamhoz, mikor mélyen a nyakamba csókolt. Kezemmel végig simítottam haját. A koronát kivettem belőle és a párkányra raktam saját diadémommal együtt.

- Gyere be, mert megfázol! - ölbe kapott és a bevitt szobába. Felnevettem és ő is elmosolyodott. Az ágy mellett tett le és szorosan magához ölelt. Mindkettőnkben meg kellett születnie az elhatározásnak.

- Szeretnéd? - hangjában érezhető volt a vágy, teste is forró volt. Felnézem a szemeibe. Gyémántként csillogta a sötétségben. Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.

- Csak vigyázz rám! - fölösleges volt ez a kérés részemről, de most ki kellett mondanom.

Mosolyogva visszacsókolt. Vállaimról letolta a ruhát egészen könyökömig. Én gyorsan kibújtam belőle. Csuklómon láthatóvá vált egy-egy kék csík a démon jegyeim. Volt még egy-egy ugyanilyen a bokáimon és egy halványkék kör köldököm felett.

            Ruhámat már csak az obi tartotta rajtam. Míg ő csókkal kényeztette ajkaimat kibontottam hajamat. Lejjebb haladt nyakamon keresztül vállaimon át egészen a fűzőig. Már csak ez takart felső testemet. Neki látott, hogy ettől is megszabadítson. Ám kis gondja akadt a madzagokkal. Míg ő a fűzőmmel játszadozott én sem maradtam tétlen. Lefejtettem ról felső ruházatát és végig simítottam hátát. Erre már ő is feleszmélt és megunva a szórakozást karmaival szétvágta a madzagokat. A ruhadarab koppanva ért földet. Magam elé kaptam kezemet.

- Ne félj! Gyönyörű vagy édes… - a fülébe súgtam nevem. Ő visszasúgta és folytatta. - Szeretlek! - majd szenvedélyesen megcsókolt.

            Kezeimet leeresztettem. Kioldotta obimat. A ruha lágyan ért földet. Egy pillanatra meginogtam. Sesshoumaru, ezt megérezte és szorosan megölelt. Éreztem minden apró rezdülését, vágyát, szenvedélyét. Küzdött maga ellen, csakhogy nekem jó legyen! Meg akartam neki ezt hálálni, és már tudtam is hogy. Végig simítottam hátát és megszabadítottam alsó ruházatától. Szorosan hozzábújtam, egy pillanatra összeért fedetlen ágyékunk. Gyorsan az ágyhoz léptem és felmásztam rá. Ő is követett, mikor elfeküdt az ágyon hátára fordítottam és lovagló ülésben ráültem.

- Köszönöm, hogy vigyázol rám! - megcsókoltam.

            Lassan haladtam egyre lentebb. Végig csókoltam egész felső testét, a kidolgozott harcon edzett izmokat. Egészen ágyékáig mentem. Itt egy pillanatra megálltam, aztán mély levegőt vettem és megettem azt, amiről nem hittem, hogy képes leszek. Csak apró csókokkal kényeztettem, de neki ez is elég volt. Fölülről egy férfias sóhajt hallottam. Felnéztem rá. Láttam a szemébe a vágyat. Kezével felhúzott és megcsókolt.

            Csók közben átfordultunk. Most én kerültem alulra. A csókot megszakítva egyre lejjebb kalandozott. Megállt nyakamnál, érzékeimet feltüzelve. Megvárta, míg halk sóhaj szakad ki belőlem, csak aztán indult tovább egészen mellemig. Itt még tovább időzött. Kezével és ajkaival kényeztetett. Egyre többször nyögtem fel. Nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz.

            Elmosolyodva tekintett fel rám ismét. Újra megcsókolt, ám kezeivel tovább kényeztette melleimet. Sikítani tudtam volna, de csókja elnyelte kiáltásaimat. Kezei, aztán már oldalamat simogatták. Mikor ágyékomhoz értek, néma sikolyra nyílt ajkam, amint megéreztem magamba. Csak pár pillanatig tartott. Újra rám tekintett. Szeme elhomályosult a beteljesülés utáni vágytól. Remegő kezemet végig húztam arcán. Ő megfogta és az ágyra szegezte. Egy utolsó csókot lehelt köldököm fölötti démon jegyemre, aztán belém hatolt.

            Felsikítottunk. Ő az élvezettől én a fájdalomtól. Fejét hátrahajtotta, így nem láthatta eltorzult arcomat. Sose hittem volna, hogy ez ennyire rossz lesz. Bár a fájdalom kezdett alábbhagyni, bennem még túlságosan is élt. Visszahajtotta fejét és csak ekkor tudatosult benne mit is tett. Azonnal megtörte a kapcsolatot. Oldalára fordult és magával húzott engem is. Betakart kettőnket és szorosan magához ölelt.

- Bocsáss meg! - suttogta. Hangjában olyan szintű megbánás csengett, ami engem is meglepett. - Nem tudtam rád vigyázni.

- Nem a te hibád! - nyugtattam meg. Felültem mellette a takaró lecsusszant rólam. - Te óvatos voltál, csak nekem ez az első, és hát kicsit megijedtem. - rá néztem.

            Egy pillanatig még összekapcsolódott tekintettünk, majd a szemei végig siklottak testemen. Hagytam, nem takartam el magam, hiszen most már az övé voltam. Megcsókoltam és néhány jól irányzott simítással felkorbácsoltam kívánalmát.

            Most óvatosabb volt. Előbb ujjával kényeztetett, hogy megszokjam, csak eztán váltunk egyé ismét. Most más volt, nagyon is élveztem és nem foglalkoztam a fájdalommal. Hamar mozogni kezdett bennem. Először lassan, majd egyre gyorsabban. Ahogy a tempó nőtt úgy kiáltásaink is egyre sűrűsödtek. Már közel jártunk a csúcshoz, mikor abbahagyta a mozgást. Könyörögve emeltem rá türkizzöld szemeimet. Ő csak mosolygott, de a gúnyos mosolya volt:

- Kérlek… - suttogtam vágytól remegő hangon.

- Hozzám tartozol… - az ő hangja is meg-megremegett a beteljesülés utáni vágytól. - Az enyém vagy… örökre. - Újra mozogni kezdett, azon a tempón, ahol abbahagyta.

            Pár perc múlva kettőnk kiáltása törte meg a palota csendjét. Még pár percig így maradtunk, majd kicsusszant belőlem és mellém feküdt. Mindketten erősen ziháltunk. Kellett pár perc mire légzésünk lenyugodott. A mellkasára hajtottam fejemet. Ő betakart minket.

- Köszönet mindenért! - suttogtam az éjszakába, aztán elaludtam.