XIII. fejezet: A búcsú

- „Ébredj!” - kinyitottam szememet.

            Még nagyon korán lehetett. A palota csendes volt a tegnapi báltól. Az égen még épphogy csak feltűnt a zöldes derengés, ami a hajnal előfutára volt. Körülnéztem. Sesshoumaru békésen aludtam mellettem. A gyertyák már csonkig égtek. Fel akartam kelni, de amint megmozdultam, férjem is ébredezni kezdett mellettem. Gyorsan visszaaltattam.

- „Miért?” - kérdezte Siramlin.

- „Mert ha ébren lenne, erővel akadályozná meg, hogy elmenjek.” - feleltem egyszerűen. Felöltöztem, majd az ágyhoz léptem. Hajszalagom a kezébe rejtettem és egy utolsó csókot adtam neki. - „Induljunk! Ég veled szerelmem!” - az erkélyen tűntem el, majd a Keleti Kapunál bukkantam fel ismét.

- Nos? - kérdezte Hime.

- A küldetéseket elvégeztem. - feleltem. Elindultunk a Szent Forrás felé. Látszott rajtam, hogy szomorú vagyok.

- Akkor miért vagy szomorú? - kérdezte.

- Mert közben férjhez mentem. - feleltem szomorúan és letérdeltem a Forrás-tó partjára. - Kérhetnék valamit? - Hime tükörképe mögöttem bólintott. - Hívj össze egy nagygyűlést. El akarok tőlük búcsúzni. - eltűnt mögülem a kép. Már csak az éles arcképemet láttam. - „Mutasd meg őt nekem! Látni akarom!” - megjelent előttem a Nyugati Palota szobája. Sesshoumaru még mindig aludt.

- Ébredj Nyugat Ura! Az Őrző szólít téged. - ez Hime hangja volt, de nem tudtam honnan szól, aztán megláttam a világoskék ékkőt a nyakába. Az lassan pulzálni kezdett. Sesshoumaru azonnal felébredt. Kezében észrevette a szalagomat.

- Mi történt? - kérdezte inkább önmagától.

- Gyere a fővárosba! - szólt ismét Katja hangja. Sesshoumaru szó nélkül magához hívta szellempáncélját és eltűnt. Én lehunytam szememet, mikor kinyitottam csak önmagamat láttam. Egy hajszál előre csúszott. Végig követte arcom vonalát egészen államig. Ezüst színű volt… Biztos csak képzelődtem gondoltam, de a szemem is zöldebbnek tűnt, mint régen.

- Gyere! - Hime felsegített, majd egy szószékhez vezetett. Előttem ott ült Thaita összes lakója. Ő is köztük volt. Haját az én ajándékommal fogta össze. - Barátaim! Szeretnék egy olyan lányt bemutatni nektek, akinek mindent köszönhetünk. - átadta a helyét.

- Hát itt volnánk. - kezdtem bele. - Tudom most mind idegenként tekintettek rám, mert még soha nem találkoztunk. De higgyétek el, hogy mindőtöket egyenként nagyon jól ismerem. Az elmúlt időben - Hime jóvoltából - átélhettem a hasonmások és a ti kalandjaitokat. Két célom volt ezzel: hogy megtaláljam önmagam, és hogy mindenkit legalább egyszer mosolyogni lássak! - amíg beszéltem felöltöttem az eddig használt alakjaimat, utolsónak Nyugat Úrnőjét. - Ez az álmom valóra vált. A béke is beköszöntött, így rám már nincs szükség! Csak annyit mondhatok még, hogy köszönöm és mindig bízzatok önmagatokban! - meghajoltam, majd Katjahoz léptem és átöleltem. - Köszönöm! Majd egy villanás kíséretében eltűntem. Még hallottam, amint egy kiáltást sodor felém a szél.

***

- Neeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!! - Sesshoumaru felpattant ültéből. - Magyarázatot követelek! - szabályosan rárontott az Őrzőre. InuYasha és Miroku fogta vissza. - Mi volt ez?

- Ő búcsúzni jött! Ahogy mondta, csak a mosolyodért ment, bár azt hiszem már régen nem ez a cél vezérelt. De el kell fogadnod, ő nem ebbe a világba tartozik! Neki a saját világában a helye!

- Nem! - tiltakozott tovább hevesen a démon. - Ő az enyém! Hozzám tartozik! Azonnal küldj utána! - követelte a taiyoukai.

- Nem tehetem! Amíg Siramlin nem tér vissza, addig képtelen vagyok dimenziók közti utazásra. - felelte az Őrző.

- Akkor megvárom, de nem adom fel!

***

Ugyanott bukkantam fel, ahol eltűntem. Leugrottam a fáról. Délután 2 óra fele járhatott az idő. Szombat lévén az utak igen csendesek voltak.

- „Siramlin kérlek szólj a hasonmásomnak, hogy jöjjön ide!” - Siramlin végre hajtotta utasításomat. - „Lehet egy kérésem?”

- „Persze! Mond csak”

- „Testet tudsz ölteni, hogy elbúcsúzzunk?” - Siramlin felragyogott és felszállt nyakamból, hogy előttem létre jöjjön egy vízszerű lény. Kicsit áttetsző volt, halványkék színű jelenés. Hangja selymes volt, mint egy csendes hegyi patak.

- Remélem ez jó lesz! - szólt Siramlin.

- Mindent köszönök! - szorosan átöleltük egymást, mint két barátnő. - Ha találkozol vele mond meg neki, hogy szeretem, mindenkinél jobban. - az úton feltűnt hasonmásom a biciklimmel. Mellettünk állt meg.

- Minden rendben volt? - kérdeztem.

- Igen! - felelte hasonmásom. Egymásba sétáltunk így az emlékeit megkaptam.

- Akkor ideje, hogy induljak! - még egyszer megöleltük egymást, majd Siramlin egy villanás kíséretében eltűnt. Én pedig hazaindultam a biciklimmel.