Sayuri   és Sesshoumaru meséje

2. fejezet: Hazatérés

Sesshoumaru kinyitotta a szemét. Eljött a nagy nap. Végre találkozhat vele, újra láthatja Őt, a jegyesét. Mielőtt gondolataiba mélyedhetett volna, Rin elkezdett mocorogni.

- Sesshoumaru nagyúr, korán van még. Ugye nem kell máris induln… indulnunk- a mondat közepén a kislány egy hatalmasat ásított.

- Feküdj vissza aludni, Rin, messze van a napfelkelte.

- Igenis, Sesshoumaru- sama!- Majd lekuporodott a nagyúr mellé, és halkan elsuttogott neki egy „jó éjszakát”- ot, majd elaludt. Sess sokáig nézte, ahogy kis védence egyenletesen szuszog. Olyan aranyos volt, hogy még Sesshy- t is megnyugtatta. Pedig ideges volt. Két év azért elég sok idő… vajon nem gondolta meg magát? Belemélyedt a tűzbe, s látta kirajzolódni a lány arcát. Eszébe jutott, ahogy sírt, ahogy nevetett, és ahogy dühös volt rá. Amilyen idétlenül nézett, mikor elmondta neki az el- nem- jegyzésüket. „Sosem gondoltam, hogy öt év alatt nem felejtem el őt. Szánalmas…”Majd elindult, hogy gyűjtsön egy kis tűzifát.

*

„Ez az a palota… igen… hogy is felejthetném el. Hazatértem!” Azzal elindult, hogy a csodás kerten keresztül két év után visszatérjen szüleihez.

- Édesanyám, édesapám! Itt vagyok!- Ekkor egy hatalmas csörrenés hallatszott az emeletről. Halk sutyorgás, majd az előszobába két kéz lökött ki egy fiatal fiút, aki félénken közeledett a lány felé. Megállt előtte, majd megszólította.

- Ha nem tévedek, akkor felséged Sayuri- sama.

- Igen, én vagyok. De azért nem vagyok ennyire rangos, szóval nem kell ez a nagy tiszteletadás.

- De… de úrnőm… ön a palota jogos birtokosa és irányítója. Amióta édesapja kinevez…

- Az apám! Takeda- sama hol van?- Vágott bele a mondatba, annyira türelmetlenül várta, hogy viszontlássa szüleit.

- Felség, az édesapja elköltözött a déli birtokára. Ezt a kastélyt pedig hozománynak szánta, hogy kiengesztelje a csere miatt.

- Csere? Milyen csere?

- Nem tudja a felség? A megállapodást semmissé nyilvánította a családja, miután a nagyúr megmentette egy halandó életét.

- Mi? Én ezt nem hiszem el! Bár apámnak nem lett volna ez elegendő indok, hogy itthagyja a palotát nekem. Van még valami, amit nem tudok az életemmel kapcsolatban? Jobb, ha most tudom meg. Beszélj!

- Azt nem tudom, hogy mit tud, úrnőm. Arról van tudomása, hogy van egy másik jegyese?

- Micsoda? Ez nem igaz!

- De, kisasszony, igaz. És az esküvőre nemsokára sor kerül. Takeda- sama meghagyta, hogy sosem találkozhat újra egykori vőlegényével, Sesshoumaru- samaval.

- Nem! Ez hazugság, nem… Sessho… de nem tudta befejezni a mondatot, könnyekben tört ki, és olyat tett, amit később megbánt.

*

- Rin, maradj itt Jakennel, nemsokára visszatérek.

- Hová mész nagyuram? – elgondolkozott, mit is mondhatna neki.

- Családlátogatásra.

- Én is mehetek?

- Nem. Itt maradsz Jakennel, nemsokára visszajövök.

- Hiányozni fogsz. - és azzal átölelte a lábát, nem akarta, hogy megint elváljanak-

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. - Elfordult tőle.

- Jaken!

- Iiigen, nagyuram?

- Vigyázz rá, ha bármi baja lesz, nem fogod túlélni. Értetted?

- Igenis, Sesshoumaru- sama! És mondd csak uram, ha szabad hű szolgádnak ilyet kérdezni, mégis mikorra várhatlak?

- Egy hét múlva pirkadatkor. Ugyanitt, érthető voltam?

- Igen, hogyne! De ugye én veled mehetek?- Erre egy tekintet adta meg a választ-.

- Rin!

- Igen?

- Vigyázz magadra… és Jakenre!- Rin elmosolyodott.

- Értettem! Vigyázz magadra!- „Rin, Jaken… ti is vigyázzatok” Azzal eltűnt a felkelő nap fényében.

*

Sesshoumaru megpillantotta a fát, ami alatt Sayuri is ült, s felrémlettek emlékei. Ugyanazok, mint a lányban. Nem is sejtette, hogy az élet nagyon megváltozott azóta. Eljött a nagy pillanat. Belépett az ajtón, remélve, hogy Ő is ott lesz. Az ajtó kitárult előtte. És meglátta őt, a jegyesét, Sayurit.

- Nem! Ez hazugság, nem… Sessho…- reagálni sem tudott, érezte, hogy a lány átöleli. Nagyon meglepődött, de érezte, hogy nemcsak a viszontlátás öröme készteti erre. Ismerte ezt a helyzetet. Ilyen volt, amikor Rin megijedt, és megölelte őt. De mégsem. Ez más, hisz a lány nem is sír. De mégis, a szíve hevesen ver. „Nem láttam még ilyennek. Bár mindig is voltak érzelemkitörései, de… vajon mi történhetett?” Csak nézte Sayuri- t, aki még szorosabban hozzábújt. „Jaj, Sesshoumaru! Ha tudnád azokat, amiket én… nem, nem akarom. Veled akarok maradni” Hosszú percekig állhattak így, mikor a szolga köhögése ébresztette fel őket.

- Öhöm…- Nagy nehezen kibújt a lány öleléséből.

- Igen, Kazuya?

- Csak emlékeztetni szeretném hogy az édesa…

- Sesshoumaru, van valami, amit meg kell beszélnünk-, szakította félbe a lány.

- És mi volna az?

- Gyere velem!

- Hová?

- Hm… a barackfa alá. - Azzal megragadta a férfi kezét, aki nem ellenkezett. Engedte, hogy a lány húzza. Mikor odaértek, akkor fogott bele a mesébe Sayuri.

- Először is nagyon örülök, hogy újra láthatlak, de azt hiszem, már megint van egy kis probléma.

- Micsoda?

- Állítólag Takeda- sama felbontotta az eljegyzésünket, és már elígért másnak. De én nem akarok senki máshoz menni, csak hozzád. Nem akar… nem aka… Se… majd ismét nekidőlt, de már nem bírta visszatartani a könnyeit. Valahogy ezalatt a fa alatt sokkal jobban átadta magát az érzelmeinek. Nem érdekelte a világ. Csak az, hogy ismét együtt vannak, de el akarják őket szakítani. Megint. Eddig csak két évre, most már örökre. Akkor most már nem fontos semmi és senki. Vége öt év álomnak. És öt év szerelemnek. Ahogy erre gondolt, még jobban elkezdtek folyni a könnyei. Sesshoumaru most már nem ellenkezett. Magához ölelte a lányt, úgy nyugtatta.

- Hozzá fogsz menni. –szólalt meg végül Sess. Erre a lány elengedte, hogy a szemébe nézhessen.

- Nem, dehogy is! Csak veled akarok élni, senki mással.

- Sajnálom, ha Takeda- sama ezt mondta, akkor így kell lennie. – A jegyese egyre hátrébb lépett.

- Ezt nem mondod komolyan, ugye?

- Dehogynem. Ha ezt mondta, ez lesz. Mással kötött egyezséget. Onnantól a miénk érvénytelen.- Sayuri hátrált, de folyamatosan farkasszemet nézett vele

- Szóval ennyi, végig csak az egyezség miatt volt? Csak ennyit jelentek neked?

- Azt kell tennünk, amit…

- Mit tudsz te! Jaj, nem hiszem el, hogy bíztam neked! Az egész egy színjáték volt! Nem hittem volna, te… te…

- Sayuri!

- Nem, hagyjál! Ezalatt a fa alatt … te aljas…többé látni sem akarlak!- Hiába minden szó, a lány látni sem akarta. „Sesshoumaru! Te hitvány! Hittem neked, bíztam benned, jobban, mint magamban! Szerettelek…”

Azzal a lány eltűnt. Elindult. Maga sem tudta, hogy hová. Nem volt szüksége semmire és senkire. Még Rá sem.

Remélem, hogy tetszett! Kérlek, írj kritikát!