憎しみか愛か

_{- Gyűlölet vagy szerelem -}

Sesshoumaru to Chizumi

Hentai by Mido

6.

***

A látásom lassacskán homályosodott, s éreztem, nem tudom tovább elnyomni élvezetem erősödő, kikívánkozó hangjait. Figyeltem a szemeit, ahogy érdeklődve engem pásztáznak, s elvesztem málnaszín csillogásukban. Olyan volt, mintha csodálkozna, s éreztem is, ahogy halvány mosoly kúszik fel arcomra.

Minden távoli volt, amit fel tudtam fogni, csak a szenvedély és élvezet közeledett egyre jobban. Éreztem, hogy valami nincs rendjén, különös volt ez a bódultság, ám arcának angyali vonásai ott ragyogtak szemeim előtt, így nem is foglalkoztam a rám nehezedő varázslattal. Tisztában voltam vele, hogy semmiféle mágia nincs a dologban, mégis bűvöletként hatott rám. Valahonnan sejtettem, ez az egész különös érzés belőle, az ő közelségéből fakad.

Egyre nehezebb volt visszanyelni, elfojtani a kicsúszó nyögéseket, s mikor még feljebb emelkedett, hogy utána kéjes vadsággal a végletekig süllyedjen, már nem bírtam tovább, magamhoz húztam, hogy átölelhessem, s hálával suttogtam a nevét a fülébe, miközben ő szenvedélyes gyöngédséggel átölelt. Soha szerető ilyen odaadással nem ölelt, s éreztem, ahogy energiáit arra emészti, hogy saját beteljesülését az enyém mögé helyezze. Különös nő, ezt mindig is tudtam, ám ettől csak még egyedibbé vált a szememben.

Arcom még közelebb hajtottam a nyakához, hogy érezzem igéző, bódító illatát, miközben selymesen puha tincsei lágyan cirógatják a bőröm. Erre ő vágytól remegve még szorosabban magához vont, s szinte éreztem a lényéből áradó boldogságot. Meglepődtem, ugyan minek örülhet ennyire? De a következő pillanatban már éreztem, ahogy ujjai megvonaglanak bőrömön, majd kényszeredetten elfúló sóhaja is eljutott fülemig. Egyre csak fokozta a tempót, hogy le kellett hunynom a szemem; valamiért rettentően szédültem.

Csak egy hosszú, kellemes pillanat múlt el. Fáradhatott, vagy már csak egyre nehezebben irányította görcsösen meg-megremegő testét, egyszerre csak a szokásosnál erősebben zuhant vissza ölembe, hogy még mielőtt agyamat elöntötte az élvezet, hallhattam fájós felszisszenését, s érezhettem körmeit is, ahogy lapockáim felett a hátamba vájódnak. Tudtam, hogy hangosan felnyögök, miközben még jobban az ölem felé húzom a csípőjét, de már nem tudtam, és nem is akartam uralkodni magamon.

Egy gyors remegés volt, mely keresztülrohant testemen, miközben homlokom megtámasztottam jobb vállán, összeszorított fogakkal. Vadul öleltem, s ő ugyanilyen vadsággal ölelt vissza, ujjai vágyakozva szorítottak, vagy éppen kúsztak be tarkómon ezüst szálaim közé. Forró volt minden; a levegő, Chizumi teste, remegő karjainak ölelése. Nyakába csókoltam, s ajkaim alatt édes érintésű bőrével engedtem, hogy az élvezet pislákoló lángja fellobbanva vad tűzviharként járja be tagjaim. Lehunyt szemeim előtt is halványan megjelent a vörösesnarancs derengés, majd egy hosszú, kéj járta pillanat múlva sóhajtva engedtem el a beteljesülés mámorát, közben egészen sajátommá téve ezt a gyönyörű nőt.

Percek teltek el, hogy így ültünk vadul lihegve, egymást átölelve. Ennyi érzés, ennyi gyengéd vágy még sosem volt ölelésben, melyet kaptam, s azt hiszem soha senki nem érintett még meg ennyire azon nők közül, akikkel együtt voltam. Nem mondom, hogy kedvenc ágyasaim nem tudtak hasonlatos örömöket szerezni, ám valami mélyebb dolog, valami sokkal erősebb kötelék maradt köztem és asszonyom között, ahogy szeretkezésünk mámorában egymást öleltük. Már akkor tudtam, szörnyű, s sötét csapdába léptem… éreztem, képtelen lennék ezt a nőt elengedni, s ismeretlenként, ugyanakkor kellemes megnyugvással ébredtem rá, Chizumi sokkal többet jelent, mint hittem, sőt mi több, fontos számomra.

Egészen magamhoz szorítottam, hogy elvesszen karjaim között, s ő remegve, odaadón bújt hozzám. Szinte egy doromboló macska szelídségével simult hozzám, majd boldog mosollyal, de remegő testtel fonta karjait a nyakam köré.

– Kimi wa utsukushikute, kireina... - súgtam a fülébe, miközben mélyen belélegeztem hajának édes illatát.

– Most ezt mondod… de ezt mondod majd reggel is?

– Baka… - válaszoltam szórakozott szelídséggel, miközben ujjaim végigfuttattam a hátán.

– Igazad van, ostoba vagyok… amiért előbb… nem adtam…

– Akkor most nem élvezted volna ennyire… nem lett volna kihívás téged… veled… – tudta mit akarok mondani, és én is tudtam, mit lássak szavai mögött.

Lazított karjainak szorításán, ujjai simogatva futottak pajkos kört verejtéktől nedves hátamon, minek következtében kirázott a hideg. Olyan törékeny volt, olyan gyengéd, olyan gyönyörű… Arcom a hajához nyomtam, s csak szívtam magamba édes illatát, örökre emlékeim közé rejtve.

– Nem akarom, hogy véget érjen ez az éjszaka… - suttogta olyan halkan, hogy éppen csak el tudtam csípni szavait.

– Nem fog… de ha el is jön a hajnal, nem engedlek el. Egészen, amíg újabb éjszaka nem jön, hogy ismét szeretkezhessek veled…

Halkan kuncogni kezdett, majd felpillantva szélesen elmosolyodott. Erre csak kérdőn felvontam szemöldökeim, mire előre hajolt, hogy mosolyának okát elsuttogja. Mocorgása, s mellkasomat cirógató melleinek érintése újra bizsergést csalt alhasamba.

– A következő éjszakáig akarsz várni? - susogta kacéran, édesen csábító hangján a fülembe, mire rajtam volt a sor vigyorgásban.

– Eszemben sincs… vagy te hogy gondolod?

Erre aztán szemérmes pirulással válaszolt, s még mielőtt tovább heccelhettem volna meglepő szenvedéllyel csókolt meg, hogy csak pillanatok múltán adtam át magam az érzésnek. Ujjai felfutottak arcomhoz, majd ziháló csókunk közepette karjai nyakam köré fonódtak, s úgy rántott követelőzően magához.

Hosszú, forró pillanatok teltek el, s ajkai ismét csak vágyat kelletettek bennem. Végül szuszogva, kitikkadva bújt hozzám, miközben simogatásomra borzongással reagált. Vágyakozva simult még közelebb, s ahogy arcát nyakamhoz nyomta, érezhettem szaggatott, forró leheletét bőrömön.

– Megőrjítesz… - suttogtam neki, miközben ujjaim ismét feszülő melleit találták meg a kellemes félhomályban.

– Én már megőrültem! - válaszolta nyöszörögve, s most én nem tudtam gátat szabni a késztetésnek.

Mohón kaptam ajkai után, s lendületemet kihasználva döntöttem el a futonon. Sóhajtva túrt a hajamba, mikor csókunkat félbeszakítva ismét vonzó testét vettem birtokomba…

***

Tudtam, hogy ilyen nem létezhet… ez csak a mesében lehet igaz. A mesében ahol a királyfi mindig boldoggá tudja tenni a királylányt. És mégis! Ha nem is voltam királylány, földöntúli gyönyöröket éltem meg Sesshoumaru karjai között.

A gyengéd, suttogó szenvedély, amivel érintett, a borzongató kéj, ami bejárta tagjaim minden mozdulatától, a vágy, a lángolás… azt hiszem, rövid órák alatt lobbantam olthatatlan szerelemre, én, aki elhatároztam soha, egyetlen férfi sem… Ő pedig főleg nem!

De ez már csak a múlt volt, melynek futó gyötrelmei eltompultak a jelen gyönyörei, s a jövő boldogsággal kecsegtető sugallata mellett. Nem reméltem; egyszerűen éreztem, hogy megváltozott minden körülöttem, s talán még bennem is. Minden más volt, s ez a változás elhozta a boldogságot és az örömet életembe. Ha kezdetben csak remélni mertem is, hogy valóban igazi, ami velünk történik, most már biztos voltam benne…

Nem lehetett hazugság, s nem lehetett játék, amit mi… ahogy ő…

Kellemesen feszült meg minden izmom, ahogy rám dőlt, s apró tüzes kis csókokat hintett nyakamra, majd vállaimra. Beleborzongtam, ahogy ujjai felfutottak oldalam mentén, lágyan csiklandozva, majd a ringató lágyság után alig bírtam követni a vad gyorsaságot, ahogy ajkaim után kapott, s eddig becézve simogató keze tarkóm alá fut, majd belemarkol tincseimbe. Mélyen szívtam be orromon a levegőt, melyet megtöltött a kertből áradó hűvös virág, és az ő illata. Egy pillanatra sem kérettem magam, örömmel viszonoztam szenvedélyes csókjait, hasonló tűzzel ölelve magamhoz.

Ösztönös volt minden részemről, amit tettem vagy tenni akartam. S ugyan kezdetekben görcsös gátlásosságot éreztem minden mozdulatomban, mostanra önfeledten futtattam végig játékosan ujjaim a hasán, túrtam a hajába, vagy cirógattam izmos hátát. Furcsa volt, ugyanakkor jó, hogy már nem csak a fantáziámban élt ez az érintés. Most már tudtam, milyen közelről beszívni az illatát, milyen megérinteni a bőrét, mennyire beleborzongok, ha férfias, izmos testét ölelhetem. Milyen érzés, mikor büntetlenül vágyhatok rá, milyen érzés, mikor nem kell magamnak tagadnom, mennyire vágyok rá. A csókjaira, a simogatására, a becézésére… arra, hogy öleljen, hogy szeressen. Hogy szeressen minden mozdulatával, s hogy ugyanennyire szerethessem én is…

– Ha nem lennél a feleségem, most biztosan megkérném a kezed… - motyogta, miközben ajkai elhagyták sajátjaim, s lihegve hajtotta arcát nyakamhoz.

Sokkal jobban várta az újabb mámorító pillanatot, mint hittem…

– Ha nem lennék a feleséged, ki sem szállnék az ágyadból, amíg meg nem kérsz… - suttogtam vissza, miközben mutatóujjammal lágyan megcirógattam a hasát.

Vontatottan húztam végig mutatóujjam a barázdákat és dombocskákat alkotó izmokon, s incselkedő érintésem nem állítottam meg, mire nyögve fújt nagyot a nyakamnál. Érdekesnek találtam, ugyanakkor elégedettséggel töltött el ez az egész. Kezdtem úgy érezni, talán tényleg képes vagyok valamivel többet adni neki, mitől ennyire le tudtam venni a lábáról.

Mosolyogva nyugtáztam, ahogy kapkodva combomhoz nyúl, s követelő vadsággal húz lejjebb, még közelebb. Jó kislány módjára magasra emeltem térdeim, s ugyancsak meglepett a gátlástalan szenvedély, amivel ismételten belém hatolt, mitől remegve fontam össze bokáim a magasban. Időközben belecsókolt a nyakamba, de hozzám minden csak távolról jutott el. Lehunyt szemmel adtam át magam a gyönyörnek, mely lappangva kószált eddig is körülöttem, ám most visszavonhatatlanul eluralta érzéseim.

Hátravetettem a fejem, egyik karommal magamhoz öleltem, s nyöszörögve, zihálva vettem fel az általa diktált tempót. Olyan hévvel szeretkeztünk, s oly összhangban voltunk, mintha már évek óta együtt lettünk volna. Alig kellett figyelnünk a másikra, ösztönből tudtuk, mi eshet jól neki, szinte pontosan, mikor mit szeretne. Régi szeretők odaadásával öleltük egymást, s ennek a forrósága még órák múltán sem hűlt. Töretlen volt a szenvedély és a vágy amivel szerettük egymást; csak a kellemes fáradtság és a tagjainkat eluraló álmos zsibbadtság szabott határt a hajnal érkezésével.

Szemeimet lehunyva feküdtem a mellkasán, s hallgattam fokozatosan lassuló, ütemes szívverését. Balom még mindig tenyerének fogságában feküdt, ujjaink lazán összefonva ölelték egymást. Másik kezével a hajamat simogatta, s én boldog voltam. Boldog voltam, amiért megszülettem, amiért éltem, amiért itt lehettem vele.

A nyitott erkélyajtón lassan kúszott be a derengés, s dalolva köszöntötték a pirkadatot a korán kelő madarak. Hűvös szellő futotta be a szobát, mire mindketten megborzongva öleltük egymást, végül Sesshoumaru vékony takarót húzott még nedves hátamra. Elégedett sóhajjal hunytam le szemeim, észre sem véve, mikor aludtam el. Még hallottam a vidám reggeli madárdalt; éreztem, ahogy ébred körülöttem a háznépe. Aztán egyszerre már csak a kellemes, langyos álmok között úsztam, elégedett mosollyal ajkaimon.

Talán két óra telhetett el, mikor felébredtem. A szobában kellemes homály ült, valaki, míg aludtam, behúzta a sötétítőket. Azonban a reggeli szél játékosan megemelte a függöny alját, így láthattam a Nap alant bevetülő arany sugarait.

Még mindig Sesshoumaru karjai között feküdtem, bár már félig az oldalamra csúsztam. Kíváncsian tekintettem fel az arcába, és meglepve, ámde elégedetten vettem tudomásul: mélyen alszik. Az arcvonásai természetesen nyugodtak voltak, nyoma sem látszott a megszokott hűvösségnek. Majdhogynem úgy tűnt, mosolyogva szunnyadt álomra, legalábbis valami boldogságféle kifejezést véltem felfedezni vonásaiban.

Órákig el tudtam volna nézni, s élvezni a szétáradó békességet, mely eluralta lényemet. Végül percek múltán óvatosan megmozdultam, s mikor erre sem ébredt fel, kibújtam a takaró alól. Pár pillanatig tétován üldögéltem a futon szélén, mely körül szanaszét szórt párnák hevertek. Kissé vad volt ez az elmúlt pár óra. Vad és felejthetetlen.

Alig bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy ne érintsem meg, ám végül csak visszafogtam magam. Öröm lett volna ujjaim végigfuttatni kellemes álmoktól nyugodt arcán, kisimítani a kósza, ezüst tincseket homlokából. Ökölbe szorítottam kezeim, s megelégedtem azzal, hogy figyelhetem. Kellemes bágyadtsággal ültem még pár percet az ágy szélén.

Végül lassan célt találtam magamnak, ahogy tekintetem a fürdő behúzott ajtajára tévedt. Így felkeltem, majd az o-furo felé vettem lépteim irányát. Vágytam is a felfrissülést, hogy bőrömről lemossam a verejtéket, hogy hajam ismét könnyed és puha legyen. Ugyanakkor ódzkodtam is tőle; nem akartam lemosni érintéseinek nyomát, nem akartam, hogy halványuljon testemet körbelengő illata. Azonban azt sem szerettem volna, ha ilyen szétzilált, csatakos feleséget talál maga mellett, ha felébred, így vacakolás nélkül kezdtem odabent ledörzsölni testem.

Valóban felemelő érzés volt, s mikor mosakodásom végeztével elmerülhettem a kellemesen langyos onsenben, testem még örömmámorban úszó lelkemnél is könnyebbnek éreztem. Lehunytam a szemeim, s ahogy a vizet cirógatva végigsimítottam karjaim, újfent beleborzongtam az éjszaka emlékébe. Megtörtént… vele történt meg.

Nem tudom, meddig ültem odabent, ábrándozva, kis rózsaszín bárányfelhők közt lebegve, de végül kimásztam a vízből, s gyorsan szárazra töröltem tagjaim, végül nagyjából hajamat is. Lehúztam a polcról egy könnyed yukatát majd felfrissülve, megtisztulva léptem vissza a lakosztályba. Az óriási szobát kellemes virág és nyári fű illata töltötte be, mi játszva szökött be a nyitott ablakokon, s erkélyajtón. A meglebbenő lilás sötétítők alatt a narancs csíkok tündökölve játszottak a szőnyegen. Lehunytam a szemem, mély sóhajjal engedtem ki, majd szívtam be a levegőt, mely maga is boldogságot hordozott.

S ahogy érzékeim végleg felébredtek, meg kellett, hogy állapítsam, egy cseppet sem fakult testemen Sesshoumaru illata. Örömmel elmosolyodtam, miközben megszagoltam vállamon a bőröm, s valóban… Egyértelműen éreztem magamon őt. Mintha csak az előbb váltam volna el tőle… a bőrömből, a frissen mosott hajamból, mindenemből áradt. Körbelengett, elbódított, akár a legkellemesebb parfüm. Minden apró sejtecském magában hordozta, s ontotta magából a férfi illatát, ki magáévá tett, ki sajátjának akart… S most élő emlékként érzem magamon éjszakánk gyengéd, lemoshatatlan nyomait.

– Te már az enyém vagy… és soha nem vehet el tőlem senki! - összerezzentem, s felpillantva észrevehettem, már ébren van, és engem figyel.

Még éppen elkaphattam zavarodott, kissé megrettent pillantását, ami egy villanásnyi idő alatt csapott át valami teljesen másba. Elégedettség, nyugalom, s talán még lágyabb érzelmek sütöttek gyönyörűséges borostyán szemeiből. Elakadt a lélegzetem, mikor pillantásunk találkozott, s pislogva meredtem rá.

Komolyan nem álmodom? Tényleg ezt mondta nekem?

Csak álltam, nem mozdultam, amíg fel nem kelt. Egy pillanatig még ott ült a nyúzott ágyban, kissé kócosan, félig-meddig álomittasan, majd ruganyos frissességgel felemelkedett. Figyeltem minden mozdulatát, pillantásom vágyakozva időzött testén, míg fel nem öltötte a tegnap esti nemakit. Összefűzte az obit, majd könnyed léptekkel átsétált a szobán, hogy csak előttem álljon meg, a sötétítők különös, bordós fényeiben. Figyeltem minden lépését, mozdulatlanul várakozva.

Már majdnem elhaladt mellettem, mikor végül is lelassított. Hirtelen a szívem a torkomban kezdett dobogni. Hűvös vonzalmat éreztem felőle, s ugyanannyira vágytam, hogy megszólaljon, mint amennyire rettegtem, hogy mit fog mondani. Mikor mellém ért, már nem követtem pillantásommal, így egyenesen előre néztem továbbra is, miközben ő felém dőlt, s halkan, de érthetően a fülembe súgta.

– Kellemetlenné tetted az ébredésem… – kihagyott vágtató szívem. – Nem voltál mellettem.

Még levegőt venni is elfelejtettem, s izgalmamban beleharaptam alsó ajkamba.

– Ne csinálj ilyet többet… – távolodott el kissé, s szinte már tovább is indult. – Ezentúl mindig melletted akarok ébredni… 

Még akkor is ott álltam, mikor behúzódott mögötte az o-furo ajtaja. Meglepetten, csodálkozva, remegve a sűrűsödő vágytól, s boldogabban, mint bármely lény abban a pillanatban. Nem mondott szép szavakat, nem mondta, hogy szeret. Hűvös volt a hangja, és csak a tényeket vázolta… De nekem ez mindennél több volt, s kedvesebb minden vallomásnál.

Minden reggel velem akar ébredni… hát nem csak egy éjszakára kellettem. Hát ez tényleg több volt. Megadta, mire szótlanul vágytam, s enyém volt minden, miután csak epekedhetett a szívem. Boldog voltam, mert az övé vagyok. Boldog voltam, mert mindig engem akar…

S boldog leszek, amíg a karjai ölelnek…

Vége.