yume

by sakura

1. fejezet: Egy �lmos reggel.

Egy fiatal l�ny �llt egy magasabb dombon, ahonnan k�nnyed�n figyelhette a t�jat. A sz�l belekapott fekete haj�ba, �s h�tra fel� f�jta. T�relmetlen�l n�zett k�rbe, szeme minduntalan mozgott. „Hol k�sik m�r? Mindj�rt felkel a Nap…” B�r az �gbolt m�g fak� volt, valahol a t�volban megjelentek az els� f�nysugarak… megfordult, de nem sz�lt semmit. Ekkor mellette termett valaki, �s �gy t�nt, hogy nagyon is j�l ismeri azt a szem�lyt.

-         K�st�l. De nem sz�m�t… alig van id�nk… - a m�sik b�lintott. Le�ltek, �s besz�lgetni kezdtek.

-         M�g a nevedet sem tudom. – sz�lalt meg a k�s�bb �rkezett szem�ly, aki f�rfi volt.

-         Mert nem is fontos… - hirtelen felkelt a le�ny. – Most mennem kell…

-         Igen… nemsok�ra tal�lkozunk.

-         �h�m. – b�lintott, majd elindult, de a m�sik ut�na ki�ltott.

-         A neved… Mi a neved? – az elmosolyodott.

-         Natsumi. A nevem Natsumi.  – majd hirtelen szertefoszlott alakja.

*

Egy l�ny lassan nyitotta ki a szem�t. ”Mondd, hogy nem csak �lom volt, mondd, hogy nem csak �lom volt…” Ism�telgette mag�ban, de hamar r� kellett j�nnie az igazs�gra. Egy hatalmas s�haj hagyta el az ajk�t, majd b�gyadtan fel�lt �gy�ban �s lenyomta a - ki tudja mi�ta- cs�rg� �breszt��r�j�t. Ny�jt�zott egyet, majd kik�sz�l�dott a paplan al�l. Felvette papucs�t �s elindult a f�rd�szoba fel�. �lmosan belen�zett a t�k�rbe �s az igencsak megszokott l�tv�ny fogadta: k�cos haj �s �lmos, de csillog� barna szemek. Miut�n nyugt�zta, hogy minden a megszokott, be�lt a k�dba. Kinyitotta a v�zcsapot, majd hirtelen halkan sikoltott. „���… mam�m, mi t�rt�nt, ki hagyta �gy…” Az arca v�r�sre v�ltott. �s hogy mi�rt �llt ott egy t�li reggelen a hideg v�zben? „Ilyen szerencs�tlen is csak �n lehetek…” A v�lasz egyszer�…

-         Miyu! – ki�ltott egy hatalmasat, erre a konyh�b�l cs�r�mp�l�s, majd motyog�s hallatszott. A f�rd�szoba ajtaja lassan r�snyire ny�lt, akkor h�sn�nk kitekintett a zuhanyf�gg�ny m�g�l.

-         Igen?- k�rdezte a m�sik l�ny, akit - mint megtudtuk- Miyu- nak h�vtak.

-         Nem tudod, ki haszn�lta utolj�ra a zuhanyt?

-         Ugyan, hov� gondolsz… de mondd csak – sz�lt bizalmasan- Ha esetleg… ismern�d az illet�t, nagyon m�rges lenn�l r�? – �rtatlanul pislogott a vacog� l�nyra.

-         T�n�s! – az be is v�gta az ajt�t. �lmosan, nagyon lassan k�sz�lt el… a szinte forr� v�zben el is aludt egyszer-k�tszer, de szerencs�re Miyu reggelit k�sz�tett, ami egyet jelentett a korai kel�ssel… ez m�r megszok�s volt, ugyanis vil�gszerte h�res volt �gyetlens�g�r�l… na j�, csak a bar�tai k�r�ben. Nem volt egy t�rsas�gi szem�ly, ahogy Natsumi sem.

Ism�t a szikl�n… �jra megjelenik az alak… valamit mond, de nem hallja… l�tja a szem�t… de furcsa… arany? T�nyleg arany a szeme? Eddig �szre sem vette… �s a haja… feh�r lenne? A keze… karmai vannak? De… ez k�ptelens�g… mi t�rt�nik? Hol van… ott, ahol eddig is… mi�rt csak most l�tja meg… az arc, amely e pillanatig elmos�dott volt, most v�gre l�that�v� v�lt�. Kiny�lt a kar…

-         Natsumi…

-         �s te? K�rlek, �ruld el, hogy sz�l�thatlak… - az illet� k�rvonalai ism�t elhom�lyosodtak.

-         Sesshoumaru.

- Kelj fel, hallod… mit m�velsz… azonnal nyisd ki! – hallatszott egy t�voli hang… „Felkelni… vagyis ez az eg�sz csak egy…” Kipattant a szeme, de nem l�tott… k�l�n�s volt. A zaj, amit eddig hallott csobog�ssal vegy�lt egybe, majd egy csattan�s hallatszott. „Ismer�s ez a l�ny… de honnan… hadd aludjak m�g egy kicsit… csak egy kicsit…” Most abbamarad az �rz�s… valaki megfogta a v�ll�t… - Mi van veled? J�l vagy? Hallod? – Az arca �gni kezdett egy helyen. A pupill�ja kit�gult �s k�h�gni kezdett. Minden csupa hab volt, a padl� val�s�ggal �szott. Szobat�rsa megk�nnyebb�lten kezdett felt�r�lni valamit.

- Mi, mi t�rt�nt? – meg�llt a m�sik kez�ben a felmos�rongy �s r�n�zett.

- Csak azt hittem, hogy megfulladsz… hogy lehett�l ennyire felel�tlen? M�g a kuty�mat is el�bb hagyom egyed�l egy teli k�d v�zzel! Meg�r�lt�l? – kiab�lt r�. Ezut�n vagy 10 percig a felel�ss�g fontoss�g�r�l volt sz�. A habok k�z�tt bujk�l� le�nyz� csendesen hallgatta a besz�mol�t, �s komoly, nagyon �rtelmes arcot v�gott, mik�zben v�gig csak arra gondolt: „Sesshoumaru…”

*

A reggeli haj- �s fejmos�st k�vet�en az �lt�zk�d�s k�vetkezett, ilyenkor a k�t pici szoba nagyon hasonl�tott egy csatat�rre.

- Hol a zoknim?- hallatszott a j�l ismert sz�veg.

- El�bb add el� a szokny�mat! Veszed le de r�gt�n? – mindig �gy kezd�d�tt… a l�nyok egym�s becsukott ajtaj�n d�r�mb�lve k�rt�k el a ruh�ikat…

- J�l van, te akartad, akkor felveszem a te k�kedet!- vette oda az egyik, mire a tol�ajt� kiny�lt �s egy k�z ledobott egy sz�vetet.

- Tess�k. De mars �lt�zni! – Natsu el�gedett, diadalmas vigyorral vonult be a saj�t „birodalm�ba.” Gyorsan elk�sz�lt, r�n�zett az �r�j�ra. „Szerencse, hogy ma csak k�s�bb kell bemennem… 6. 34…” A h� lassan hullani kezdett, majd nemsok� igaz�n t�liess� var�zsolta a t�jat. Az ablak el�tt �ll� cseresznyef�t is befedte… csod�latos l�tv�ny volt.

- K�sz vagy m�r? Mit csin�lsz? Nem kellene reggelizn�nk?

- De persze. – v�laszolta az id� k�zben fel�lt�z�tt szobat�rs�nak. Piros, t�rdig �r� szoknya volt rajta, haj�nak pedig olyan tart�sa volt, amir�l � csak �lmodhatott. Az �tkez�s viszonylag csendben zajlott, alig esett p�r sz� a nemr�g t�rt�ntekr�l.

- De… mi t�rt�nt? Most komolyan… - k�rdezte Miy.

- Semmi… biztos elaludtam… - Az felvonta a szem�ld�k�t. – Mire sz�m�tott�l?

- Nem tudod, de nem ilyenre… mondjuk valaki v�zbe akart fojtani, vagy te akartad magadat meg�… - kezdte sorolni, a v�g�n m�r a legk�l�nf�l�bb k�nz�sm�dokr�l besz�lt.

- Hogy tess�k, mi van? De ez… - Natsy v�gre �szbe kapott, ugyanis gondolatai eg�sz m�shol j�rtak.

- Nem is figyelt�l? - Ekkor vette �szre az �r�t. – ����… pakolj �ssze, azonnal indulunk! – H�rom perc m�lva m�r a megszokott temp�jukban haladtak, ugyanis pont el�rt�k a gyorsvonatot. - Nem izgulsz? – tette fel a k�rd�st Mi.

- M�r egy h�napja ide j�rok, nem lesz semmi baj…

- Teh�t nem fogod leverni az oszt�lyban akv�riumot, nem m�sz neki a foly�s�n a tan�rnak, nem d�nt�d fel az eg�sz tornasort, nem nevetsz fel az �ra k�zep�n…

- H�h�h�… azt hiszed, hogy sz�nd�kosan vagyok ennyire �gyetlen? Hidd el, ha rajtam m�lna, akkor minden norm�lisan menne, nem l�telemem a bajkever�s, ezt te is tudod…

- Igen, igen, hogyne… de l�sd be, hogy �lvezed egy kicsit… - erre a m�sik megs�rt�d�tt, az �t h�tral�v� r�sz�ben nem igaz�n sz�laltak meg. A kapuban m�g egy kicsit sz�gyenkezve fordult fel�.

- Ugye nem mondod el a t�bbieknek?

- Mit is? – k�rdezte ravaszul.

- H�t… hogy elaludtam a k�dban. – az biccentett.

- Persze, nem fogom… pedig azt hittem siker�l kih�zni bel�led, hogy mi is t�rt�nt.

- De… - Mi csatlakozott az id�k�zben m�r kar�r�ikat figyel� bar�tn�ihez, csak visszaintett neki. – �n sem tudom… - bel�pett a terembe. Mindenki ugyanolyan volt, mint eddig. Csendben a hely�re vonult, �s onnan n�zett ki az ablakon. A h�pelyhek egyenletesen hulltak, �s h�sn�nk mindenn�l jobban v�gyott arra, hogy ennek a napnak is v�ge legyen… hogy �jra aludhasson… hogy �lmodhasson vele… Sesshoumaru…

Az erd�ben az ismer�s f�rfi �lt az egyik fa t�v�ben. Feltekintett �s �szrevette a j�vev�nyt. K�sz�ntek egym�snak. Natsumi- ban egy k�rd�s �jra �s �jra felmer�lt. V�g�l nem b�rta, musz�j volt feltennie.

-         Mi�rt? �gy �rtem, hogy mi�rt vagyunk itt? Mi a c�lja annak, hogy folyton t�ged l�tlak? Egy�ltal�n mi vagy te?

-         Ne l�gy nevets�ges. Szerinted mi lenn�k, ha nem szellem? – ezt annyira egyszer�en mondta, mintha a vil�g legterm�szetesebb dolga lenne szellemekkel tal�lkozni.

-         Hogyhogy mi m�s? �n m�g soha �letemben nem besz�ltem egyetlen youkai- val sem!

-         �n sem �rtem. – folytatta figyelmen k�v�l hagyva a k�zbesz�l�st. – Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi�rt van ez �gy… �s most sem tudom. Annyi biztos, hogy nem a v�letlen m�ve. A mi tal�lkoz�sunknak jelent�s�ge van. M�r csak r� kell j�nn�nk, hogy mi.

-         Csak?

-         Igen. Te ember vagy… b�rmikor meg�lhetn�lek, de amikor el�sz�r l�ttalak, nem voltam k�pes r�. Meg akartalak t�madni, de nem tudtalak. �s �r�l�k, hogy �gy t�rt�nt. – a h�lgy egy kicsit elpirult, s figyelte a d�mont, aki m�g mindig nem n�zett r�.

-         Hidd el, �n is… de mi�rt mondod most el ezt?

-         Nem k�rdezel t�l sokat? Most menned kell. Akkor… hamarosan…

-         Viszl�t, Sesshoumaru- sama!

-         Natsumi- chan! Natsumi- chan!

-         Te, ez elaludt… n�zd, n�zd! – mondogatt�k a k�r�l�tte �l�k.

-         Kelj m�r fel! – ism�t a tanteremben tal�lta mag�t… mindenki �t n�zte, csak a tan�rn� magyar�zott valamit… amit nem igaz�n �rtett. Mint akivel semmi sem t�rt�nt ragadt tollat �s sebesen jegyzetelni kezdett. Kin�zett az ablakon… „Az az �lom, ez a val�s�g… t�rj vissza, hallod?” Mire visszafordult egy kis cetlit tal�lt az asztal�n. Kinyitotta, �s ezt olvasta:

Natsumi- chan!

Az el�bb, mikor aludt�l egy nevet emlegett�l… valami Sesshoumaru- t. Csak nem ismered? Ki az? �rj le mindent!

Hana.

�sszehajtotta �s halv�ny p�r �lt ki az arc�ra. Ezt Hana is �szrevette, �s kez�vel jelezte, hogy s�rg�sen tudni akarja a dolgot. „Hol is kezdjem? �s mit mondhatok el?” V�g�l csak bele kezdett a mes�be…

Folytat�sa k�vetkezik…