19. fejezet: Az utols� napkelte

A Nap m�r felt�nt a hegyek m�g�tt, a messzes�gben… mindent olyan t�volinak �reztem magamt�l, �n pedig be voltam z�rva… a mag�nyom �s szomor�s�gom b�rt�n�be. Dayu h�l�szob�j�nak ablak�n�l �ltem, �s n�ztem a t�jat… el akartam t�nni, k�dd� v�lni… nem akartam soha visszan�zni. De nem tehettem… emelt f�vel kellett viselnem a szenved�st, ahogy mindig is tan�tott�k. Nem voltam sem nemesi sz�rmaz�s�, sem pedig gazdag keresked� l�nya. Egyszer� �letem volt, mindig azt tettem, amit m�sok mondtak. Erre a gondolatra egy halv�ny, er�tlen mosoly jelent meg az arcomon. „Az�rt nem mindig…” P�r nap alatt az �letem gy�keresen megv�ltozott, ahogy �n magam is. Eddig sosem tapasztaltam, hogy ak�r egy csek�ly b�tors�g is lett volna bennem, most pedig k�pes vagyok felemelni a hangomat olyan emberekkel – vagy szellemekkel – szemben, akik rangjukhoz m�rten sokkal nagyobb tiszteletet �rdemeln�nek. Tal�n ez mind az�rt t�rt�nt, mert m�r nem �rzem magamat k�telesnek arra, hogy betartsam a szab�lyokat. Olyan �rz�s fogott el, hogy �n ugyan nem vagyok sem k�l�n�sen sz�p, sem okos, s�t, sz�rmaz�somat tekintve is �tlagos vagyok, egy csepp a foly�ban… jelent�ktelen, m�gis, t�bbre vagyok hivatott. Ebben a korban mindenkit olyan meglepet�sek �rhetnek, amik tal�n a k�s�bbi id�ben nem is mer�lhetn�nek fel. D�monok harcolnak emberekkel… ki tudja? Lehet, hogy egy esztend� m�lva m�r a mi fajunk m�r r�g nem lesz a f�ld sz�n�n, m�g az eml�kekb�l id� ut�n kit�rl�d�nk. Ez volt az az ok, ami miatt k�l�nlegesnek gondoltam magamat. Mert �n tehettem ez ellen, ez jogos�tott fel ezekre a cselekedetekre, egy �szt�n… a saj�t �letem �s a hozz�m hasonl�k v�delme. Ezt m�shogy val�s�tottam meg, mint a harcosok, akik fegyverrel k�zdenek. Megvolt a magam n�i fort�lya…

*

Haruki tekintete hirtelen ism�t magabiztoss�got t�kr�z�tt, szem�ld�k�t felh�zta, homlok�t �sszer�ncolta, hogy n�zett Akir�ra, aki nagyot nyelt. Mivel nem akarta, hogy m�s is hallja, amit mond, �gy sz�lt.

-          Elmehetsz… - a l�ny gyorsan meghajolt. – Mi a neved? Te felelsz az �tkez�s�rt?

-          A nevem Izumo no Genda, Nagyuram. Az �n fi�nak, Inu no Taisho-sam�nak vagyok a… a szem�lyes sz�rakoztat�s�nak felel�se.

-          Akkor �gyelj arra, hogy mindene meglegyen. A szob�j�ban tal�lod, k�sz�tsd el� a f�rd�j�t. Indulj!

-          Igenis! – m�lyen meghajolt, majd gyors l�ptekkel otthagyta �ket. A tov�bbiak nem igaz�n �rdekelt�k, csup�n az, hogy lehet, hogy… hogy ezzel megmentette Harukit, akinek annyi mindet k�sz�nhetett. Akinek eg�sz Nyugat annyi dolog miatt lehetett h�l�s… v�gre legal�bb egy kicsit seg�thetett. �m a legjobban m�gis Inu no Taisho nyugtalan�totta… vajon hogy van, hogy �rzi mag�t? Minden rendben van vele? Nagyon megs�r�lt? �szre sem vette, de a l�ptei sokkal szapor�bb� v�ltak, m�r szinte futott. Balra kanyarodott, �gy meg�rkezett a szoba el�. Vett egy m�ly l�legzetet, majd finoman bekopogott.

-          Szabad. – hallotta meg azt a hangot, amit�l a sz�ve nagyot dobbant. Mikor bel�pett �s meg akart hajolni, de egy kicsit rekedt f�rfihang megakad�lyozta ebben. – Hagyjuk a formas�gokat, Izumo. Hamar be kell gy�gyulnia a sebeimnek, �gyhogy sok pihen�sre lenne sz�ks�gem. K�rlek, mondd meg a t�bbieknek is, hogy nem akarok l�togat�kat.

-          Na �s mi van velem? – �rkezett meg valaki, akivel m�r p�r napja nem tal�lkozott. Fogalma sem volt, hogy mit is mondhatna neki… �r�lt is a jelenl�t�nek meg nem is…

-          Seiya…

-          J�l vagy? �gy hallottam, hogy… hogy… - egy hideg pillant�st k�ld�tt a szolg�l� fel�, aki p�r pillanat m�lva meg�rtette a c�lz�st. M�lyen meghajolt, majd az ajt�b�l visszafordult.

-          Bocs�nat… Uram, a f�rd�j�t nemsok� elk�sz�tj�k. K�v�nja, hogy felj�jjek �s sz�ljak, mikor m�r v�gezt�nk?

-          Nem sz�ks�ges. – sz�lt Seiya h�v�sen. – Nem igaz? – megint jelent�ktelennek �rezte mag�t, valakinek, akit mindenki len�z… nem valakinek… ink�bb senkinek. Kiss� lehajtotta a fej�t, de �ppen csak annyira, hogy ne l�tsz�djon: tal�n t�bbet v�rna a sors�t�l.

-          Val�ban nem igaz. Izumo, k�rlek t�gy �gy, ahogy mondtad. – mosolyogva pillantott r�… meghajolt, nem is figyelt Seiya v�r�s�d� arc�ra.

-          Igenis! – boldogan hagyta ott �ket, majd egyenesen az o-furo fel� vette az ir�nyt. A f�rd� egyszer�en csod�latos volt. Az ablakokon besz�r�d� f�nysugarak a v�z tiszta t�kr�n t�ncoltak. Vett egy m�ly l�legzetet �s besz�vta a k�rnyez� vir�gok illat�t, a hajnal �des�g�t. Kinyitott egy szekr�nyt, majd kivett bel�le egy puha, feh�r t�r�lk�z�t. Mosolyogva szeml�lte a vizet, mikor hirtelen valaki a h�t�ra tette a kez�t.

-          Itt vannak. – k�z�lte nyersen egy vil�gosabb haj� l�ny a t�nyeket, mik�zben a m�siknak adta a t�lat. – Ez a legfinomabb esszenci�nk.

-          K�sz�n�m. Az �rfi bizony�ra meg lesz el�gedve.

-          Biztosan. Rem�lem is, ugyanis nem kis id�mbe ker�lt megszerezni. – sz�lt csendesen, azzal kisietett a f�rd�b�l.

-          Sokat szenvedt�l �rte, �s meglett az eredm�nye. Rem�lem, hogy ez mindig �gy van. – sejtelmesen vigyorogni kezdett, majd visszaindult, hogy jelentse: minden a hely�n van. Nem is tudta, mennyire nem volt rendben semmi…

*

Gaho �s �n p�r �ra alatt el�g j�l �sszekov�csol�dtunk. B�r m�g mindig undorodtam t�le, de a k�ptelen �tletei bevallom, m�g az �n arcomra is mosolyt fakasztottak. A maga m�dj�n kedves �s bugyuta volt, nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Fel al� j�rk�lunk a szob�ban, de sehogy sem tudtunk mit kital�lni.

-          Nem, felejtsd el! – mondtam m�r szinte nevetve. – Mi az, hogy ugorjak r� az ajt� m�g�l? Ennek semmi �rtelme, sokkal er�sebb n�lam!

-          Most mi�rt? Neked nem tetszett a m�sik tervem.

-          Az, hogy a tet�r�l ugorjak r�? – �rtetlen�l megr�ntotta a v�ll�t. – Szerintem zseni�lis strat�gia.

-          H�t persze. – m�lyet s�hajtva lehuppantam az �gyra. Gaho arc�r�l hirtelen felsz�llt a k�telked�s �s a bizonytalans�g k�de, komor arccal n�zett r�m. – Most… most mi�rt n�zel �gy?

-          Azon gondolkozom, hogy kitehetlek-e ekkora vesz�lynek. Mindenekel�tt el kell �rn�nk, hogy b�zzon benned.

-          Milyen vesz�lynek? – ekkor egyre hangosod� l�pteket v�lt�nk hallani.

-          Most nincs id�m elmagyar�zni! – el�r�ntott egy t�rt obija al�l, majd felr�ntott a futonr�l, leh�zta yukat�mat a v�llamr�l �s belem�lyesztette. Felszisszentem, r�, majd a sebre n�ztem, amib�l �ml�tt a v�r.

-          Meg�r�lt�l? – l�ktem el magamt�l, �gy ism�t az �gyra estem. Abban a pillanatban bel�pett Dayu feld�lt arccal a szob�ba. Gahora, majd r�m pillantott.

-          Mi folyik itt?

-          A v�remen k�v�l semmi. – ny�gtem, mik�zben megpr�b�ltam �gy tenni, mintha a legkev�sb� sem f�jna.

-          Uram, csak meg kellett tan�tanom arra, milyen hangnemben besz�lhet velem.

-          Te utols�… - Gy�l�lettel pillantottam a macskaszellemre… nem esett nehezemre.

-          Nem volt el�g? – tartotta fenyeget�en a nyakamhoz a fegyvert, amir�l m�g hullottak a v�rcseppjeim.

-          De igen Gaho, el�g volt. T�vozhatsz. – a youkai biccentett, majd kil�pett. Az ajt�t pedig beh�zta maga m�g�tt.

-          F�j? – k�rdezte a legh�v�sebb hangj�n Dayu, �n pedig megr�ztam a fejemet.

-          Egy ilyen nem tud f�jdalmat okozni nekem. – ez nem volt igaz… mindketten tudtuk. S�r�ssal k�szk�dtem, egyszer�en nem �rtettem, hogyan… mi�rt tette ezt velem.

-          Mi�rt j�tszod mindig a h�st? Mi�rt nem tudsz nyugton maradni egy kicsit? – let�pett haorij�nak ujj�b�l egy darabot, majd megpr�b�lta kibuktatni s�r�lt v�llamat. Mondanom sem kell, hogy ellenkeztem. – L�tod? M�r megint. Pedig csak seg�teni akarok!

-          Mert m�r annyit seg�tett�l… - mondtam g�nyosan. M�lyen a szemembe n�zett, mintha �t akart volt sz�rni tekintet�vel. �getett, ak�r a t�z… de �lltam.

-          Gahonak teljesen igaza volt! Nem tudod, hogy meddig mehetsz el! – s�rt�d�tten elfordultam t�le. – Konok, makacs l�ny vagy, aki azt hiszi, hogy mindent megtehet. Valaki, aki nem tudja felfogni azt, hogy valaminek v�ge.

-          Sosincs v�ge semminek. Minden �jrakezd�dik… nem tudjuk mikor, merre… de mindig van egy m�sodik es�ly. S�t, lehet, hogy egy harmadik �s egy negyedik is.

-          �gy gondolod? – �lt le mell�m. A szem�b�l elt�nt a kegyetlen d�h, sokkal ink�bb er�t �s magabiztoss�got v�ltem felfedezni. Mint amikor el�sz�r �sszetal�lkozott a tekintet�nk. Akkor azt gondoltam, hogy k�ptelen leszek �t ut�lni… �s igazam lett… - Akkor nekem mi�rt nem adsz egy m�sodik es�lyt? – ujjait finoman az arcomra tette, majd elt�rte kibontott hajamat a f�lem m�g�. – �n nem �rdemlem meg? – Nem tudtam neki mit mondani… nem… vagy tal�n igen? Megannyi gondolat keringett a fejemben, �s �szre sem vettem, hogy ugyanabban a szob�ban vagyok mint akkor, amikor el�sz�r megcs�kolt. De nem utolj�ra… mikor kinyitottam a szemeimet �s ism�t visszat�rtem a val�s�gba, ism�t �reztem Dayu ajk�t az eny�men…

*

Seiya s�rt�d�tten pillantott jegyes�re, aki vett egy m�ly l�legzetet. Az ablakon bevil�g�t� napsugarak szomor�an cir�gatt�k Inu no Taisho arc�t, a h�s szell� pedig seg�tett neki egy kicsit tiszt�bban gondolkozni.

-          Ha az�rt j�tt�l, hogy harcr�l, h�bor�r�l vagy m�ltr�l besz�lj velem, akkor meg kell k�rjelek, hogy t�vozz.

-          Eszem �g�ban sincs. Csak tudnom kell valamit azel�tt, hogy �sszeh�zasodn�nk.

-          Mi lenne az, Seiya? – hajtotta h�tra fej�t, �gy ez�st�s haja a v�lla m�g� ker�lt.

-          Tudnom kell, hogy szeretsz-e. Mert ha nem, akkor…

-          Akkor? Seiya, ez m�r r�g nem a szerelemr�l sz�l.

-          De igen! �n… �n tudom, hogy melletted boldog lehetek. Tisztellek �s feln�zek r�d, tudom, hogy melletted kell le�lnem az �letemet. Pontosan tudom, hogy mit �rzek ir�ntad. �ppen ez�rt azt k�v�nom, hogy boldog l�gy.

-          Boldog? – n�zett r� keser�en. – Arr�l m�r akkor le kellett mondanom, mikor megsz�lettem. M�rmint az igazir�l… ne �rtsd f�lre, nagyon kedvellek… s�t, szeretlek t�ged Seiya, sz�momra a saj�t �letemn�l is t�bbet jelentesz. – Seiya �t�lelte, szorosan… nem akarta elengedni. – De tudod �gy, mint egy legjobb bar�tot… egy bajt�rsat, valakit, aki az �letem szerves r�sze… de nem �gy, mint a szerelmemet. Tal�n sosem leszek k�pes �gy szeretni… Sajn�lom. Ezek ut�n meg�rtem, ha nem szeretn�l velem maradni.

-          Ugye… ugye szereted Saekot? Egy embert… igaz? – a szellem kin�zett az ablakon. Egy h�ttel ezel�tt m�g mennyire m�s volt az �lete… Egy h�res birodalom v�rom�nyosak�nt eg�sz Nyugat a l�bai el�tt hevert. A Nagy�r fia, tehets�ges hadvez�r, egy hercegn� jegyese… Ter�leteiknek �r�k�se, a nyugati emberek �s a szellemek lehet�s�ge a jobb �letre. �s most? Most hagyjon mindent veszni hagyni?

-          Szeretem. Igen, csak egy haland�, de… nem sz�m�t. Az esk�v�t nemsok� megtartjuk, ahogy v�geztem Dayuval. Seiya, Saeko sosem lehet velem, tudom j�l. R�d sz�ks�gem lesz, pont �gy, mint mikor gyermekek voltunk. Egy�tt v�szelt�k �t a hossz� vacsor�kat, a feln�ttek akkoriban sz�munkra mit sem jelent� besz�lget�seit. – Seiya elmosolyodott.

-          H�t eml�kszel, uram?

-          Sosem tudn�m elfelejteni. T�maszom volt�l a bajban, t�rsam a j�ban… Mindig az volt�l, akire sz�ks�gem volt. K�rlek maradjon mindig �gy…

-          Nem hagylak el soha! Soha… - most tal�n el�sz�r Seiya szemeit a meghatotts�g k�nnyei hagyt�k el… A Nap a t�volban m�r j� ideje felbukkant, Youkai-sama pedig a karjaiban tartotta azt, akit neki sz�ntak. M�gis, lehunyta a szem�t �s elv�gyott messzire, m�shov�… oda, ahol azt a le�nyt �lelhette, akit szeretett…