20. fejezet: M�g mindig �l?

A Nap megvil�g�totta a hegy alj�t, de m�g mindig nem emelkedett ki m�g�le teljesen. „M�g mindig az �rny�kban �lek, az � �rny�k�ban… de az �n napom is felvirrad, megbosszulom…” A sz�l belekapott a haj�ba, � pedig h�tat ford�tott a Napnak, hiszen a szell� ismer�s illatot hozott…
- Katsumi-sama, azt hittem, hogy Akir�val…
- Arr�l az ostob�r�l lehet, hogy le kell mondanunk. – mondta idegesen.
- Mi b�ntja kisasszony? – a megsz�l�tott megr�zta a fej�t, majd lehuppant a harmatos f�be.
- Pont neked kellene elmondanom?
- Nem, nem kell. Csak gondoltam j�l esne, ha valaki meghallgatn�. De ha nem, h�t nem. – azzal elindult, sz�p lassan, tal�n az�rt, hogy ideges�tse a l�nyt.
- V�rj! – ragadta meg ruh�j�nak alj�t. – Dayur�l van sz�. – m�lyet s�hajtott, a m�sik pedig le�lt mell�.
- Mi t�rt�nt?
- Semmi, csak… m�r nem vagyok benne biztos, hogy ugyan�gy �rez, ahogy �n.
- De m�g mindig szereti, nem?
- H�t persze! De… mostans�g… j�, tudom, hogy h�bor� van, �s ha valamit tervezhet, akkor boldog igaz�n �s �n azt az �r�met nem p�tolhatom, de…
- De mi? – szomor� szemekkel r�n�zett.
- Gaho, tal�n �n annyira cs�nya vagyok? – a macskaszellem megr�zta a fej�t.
- Term�szetesen nem.
- Tal�n buta?
- Egy�ltal�n nem. Bevallom, hogy �n az egyik legokosabb l�ny, akivel valaha is tal�lkoztam.
- Akkor mi�rt? Mi�rt �rdekli jobban az a haland�, mint �n?
- Saekora c�loz? – h�zta fel szem�ld�k�t.
- Persze, hogy r�! �lland�an csak r�la besz�l, pedig alig ismeri…
- Lehet, hogy �pp ez az oka, nem? A titokzatoss�g. – n�zett maga el� Gaho. – Semmit nem tudunk sem r�la, sem a m�ltj�r�l… semmit. Csak �rezz�k, hogy k�l�nleges.
- Ugyan Gaho, m�r te is kezded? Komolyan kezdem azt hinni, hogy az a l�ny a megtestes�lt t�k�letess�g a f�rfiak sz�m�ra. Az a kis csitri! Pedig m�g csak tizen�t �ves… �s ember. Nem �rtem!
- H�t �n magam sem… - egym�sra n�ztek, majd szinte egyszerre s�hajtottak, ezen pedig elnevett�k magukat. – Veszekedett vele, igaz? – v�ltott hangnemet.
- Dayuval? Igen… ezeket mind a fej�hez v�gtam. Nem akartam megb�ntani, de �gy �rzem, hogy kezd megv�ltozni.
- Hogy �rti? Mindig is ilyen kegyetlen �s g�tl�stalan volt… m�r bocs�nat. �ppen ez�rt lett �szak vez�re, �s nemsok� � lesz eg�sz Jap�n ura.
- Ugyan… te nem ismerted r�gen. Kedves, visszah�z�d� fi� volt. P�r �ve m�g alig tudtam kicsalni a szob�j�b�l… p�r akkor m�g a tervrajzait is otthagyta, akkor m�g �rtem neki annyit, mint egy p�r rizspap�r.
- Biztos vagyok benne, hogy most is b�rmit fel�ldozna mag��rt.
- Majd megl�tjuk. – egy er�tlen mosolyt k�ld�tt Gaho fel�, �s lehunyta a szem�t, a fej�ben m�ris egy �jabb terv kelt �letre. „A b�buk a hely�k�n. Itt az ideje megtenni az els� l�p�st.”

*

Csak n�ztem magam el�, a testem teljesen leb�nult, nem tudtam mozogni… n�ztem, de nem l�ttam, mintha nem is lettem volna ott… de sajnos m�gis. „�breszt�, �breszt�…” Mondogattam magamnak, de egy cseppet sem haszn�lt. Ott �ltem magatehetetlen�l �s �gy vettem �szre, hogy Dayu nagyon is �lvezte a helyzetet. Hogy honnan tudom? Sz�p lassan elkezdtem l�tni… az arc�t, azt, ahogy n�z… kezdtem �rezni, ahogy meg�rint…
- Ne mer�szeld! – t�rtem �szhez. Dayu elhajolt t�lem �s az arc�t massz�rozta, ugyanis az els� cselekedetem az volt, hogy egy sz�p nagy pofont kevertem le neki. Val�ban ez lett volna az �szhez t�r�s? Meg�tni azt, aki b�rmelyik pillanatban meg�lhet? – Hogy pr�b�lkozhatsz �ppen n�lam, amikor te tetted t�nkre az �letemet?!
- Ak�r hiszed, ak�r nem, t�bbet seg�tettem neked, mint �rtottam.
- Hogy mondhatsz ilyet? – ki�ltottam r�.
- K�nnyed�n, hiszen igaz. Gondolj csak bele… ha �n nem �rdekl�d�m ir�ntad, m�r r�g halott lenn�l, vagy egy jelent�ktelen �gyas. Ha �n nem vagyok, a sz�leid m�g mindig a f�ldeken robotoln�nak. – pattant fel.
- Mir�l besz�lsz? – n�ztem r� �rtetlen�l.
- Mit gondolsz, hogyan jutottak mened�kbe? �n magam engedtem el �ket, hogy neked seg�tsek te ostoba! Tudtam, hogy sz�ks�ged van r�juk.
- Mi�rt tetted ezt? – k�rdeztem hidegen. Ezt a hangsz�nt p�r nap alatt megtanultam a sok k�l�nb�z� nemest�l, akikkel tal�lkoztam.
- Mert nem azt akarom, hogy az �gyasom l�gy. T�bb van benned… nemcsak egyszer�en sz�p vagy, hanem okos is… veled tudok besz�lni, �s a sz�ved… olyan hatalmas sz�ved van…
- Ne h�zelegj nekem, te is tudod, hogy ez mind nem igaz. – visszah�ztam a v�llamra yukat�mat, jelezve, hogy nem adom meg ilyen k�nnyen magamat.
- De igaz. Mondd csak, mi�rt nem vagy k�pes ut�lni engem? – n�zett r�m ravaszul. A sz�vem nagyot dobbant. „Mi? Tudja?”
- Honnan veszed? Gy�l�llek… - sziszegtem, de a hangomt�l m�g �n magam is megr�m�ltem… nyers �s rideg volt. Dayu lehajolt hozz�m, hogy az arcunk egy szintben lehessen, kezeivel megt�masztotta a fejemet �s n�zett… csak n�zett azokkal a gy�ny�r�, z�ld szemeivel…
- Akkor mi�rt sugall m�st a szemed? – majd h�tat ford�tott. – Az a l�ny, akinek minden az arc�ra van �rva hamar elveszik. Ne mutasd az �rzelmeidet, sem a f�lelmeidet. Nem b�zhatsz meg senkiben.
- K�sz�n�m a tan�csot. Most m�r elmehetek? – felkeltem �s az ajt� fel� indultam.
- H�t hogyne. – elh�ztam az ajt�t, de � a kezem ut�n kapott �s mag�hoz h�zott… nem tudtam ellen�llni, t�l er�s volt… megcs�kolt… megint. Nem tudtam lehunyni a szemeimet, csak n�ztem r� �rtetlen�l. Mikor kinyitotta a szem�t �s r�m n�zett, mosolyogva elengedett. – Saeko, nincs menekv�s, hozz�m tartozol. Pontosan ilyen l�ny kell nekem… te lehetsz Jap�n �rn�je… gondolkozz el rajta. – L�pteket hallottunk �s nemsok� megjelent egy ismer�s arc. – K�s�rd a f�rd�be, ut�na var�zsolj bel�le hercegn�t. – a szolg�l� biccentett, majd elindult. �rtetlen�l n�ztem ellens�gemre, sok volt ez nekem egyszerre… Dayu mosolyogva elhaladt mellettem… Gyorsan megr�ztam a fejemet, hogy elfelejtsem… de nem siker�lt. Ut�ltam azt, hogy ilyen… ilyen kegyetlen �s sz�vtelen… Nem tudtam szabadulni t�le, �s ez m�r szinte meg�rj�tett. �m engedelmesen k�vettem a szolg�l�t a j�l ismert O-furo fel�, �s rem�nykedtem benne, hogy ism�t olyat tan�t nekem, amit �letem v�g�ig nem feledhetek el. Nem tudtam a nev�t, csak annyit tudtam, hogy � Chiyeko ut�dja, de rem�nyeim szerint m�g mindig � felelt a hajam�rt is.

*

Izumo vett egy m�ly leveg�t �s illedelmesen tudt�ra adta Inu no Taishonak, hogy itt van.
- Gyere be. – a l�ny engedelmeskedett.
- A f�rd� k�szen �ll, uram. – sz�lt csendesen.
- K�sz�n�m. Seiya, szerintem pihenj le, neh�z �jszak�n lehetsz t�l.
- Ugyan m�r, egy szellemnek nem kell annyit aludnia, mint egy embernek, ezt te is tudod. – n�zett r� unottan. – Ink�bb megn�zem, hogy meg�rkezett-e Eisaku. – Youkai-sama lehunyta a szem�t.
- Nem �rzem a szag�t…
- �n sem. – s�hajtott a n�. – De �l, biztosan tudom. – egy bizakod� mosolyt k�ld�tt szerelme fel�. – Most pedig menj. – megszor�totta a kez�t, Izumo pedig elkapta a fej�t, nem akarta �ket megzavarni.
- Indulhatunk. – adta ki az utas�t�st, majd Izumoval egy�tt elindult. Seiya pedig elindult a kert ir�ny�ba, hisz tudta: ha Eisaku �letben van, akkor arr�l fog meg�rkezni, nem a bej�rat fel�l. „T�l j�l ismerlek, Eisaku…”

*

Kiss� nyugtalanul, m�gis izgatottan l�ptem be f�rd�be. A l�ny, aki k�s�rt meghajolt, majd kil�pett.
- V�rj! – ki�ltottam ut�na, � pedig r�m n�zett.
- Igen? �hajt valamit, Saeko-sama?
- Bizony. Azt szeretn�m, ha megint te gondoskodn�l a hajviseletemr�l. – l�ttam, ahogy felcsillan a szeme, majd elpirul kiss�.
- Az… az �rn�nek is tetszett?
- Term�szetesen. Csak azt sajn�lom, hogy m�r v�ge. – � a hajamr�l besz�lt, �n pedig a besz�lget�s�nkr�l. �gy n�ztem erre a l�nyra, mint egy mesterre, akinek issz�k minden szav�t, v�gynak a tud�sra, amit t�le kapnak. Ilyen volt nekem �. – vid�man biccentett, majd letette az illatszereket �s kil�pett. M�lyet s�hajtottam, majd k�r�ln�ztem… ki tudja, tal�n a m�lt esem�nyei elevenedtek meg el�ttem, de hat�rozottan rossz el��rzetem t�madt. Igen, tal�n a sok esem�ny miatt k�pzeltem azt is, hogy valaki mindig engem figyel…

*

Dayu mosolyogva �lt a szob�j�ban, mikor kopog�st hallott. Felpattant a hely�r�l, majd azonnal kinyitotta az ajt�t.
- Asahi, m�r v�rtalak. Minden terv szerint ment? – a szolg�l� biccentett.
- Dayu-sama, mindenkinek sz�ltam a palot�ban az eljegyz�sr�l, term�szetesen szigor�an bizalmasan, ahogy k�v�nta. Ha j�l l�ttam, m�r p�ran t�voztak is, az egyik�k Nyugat fel� indult.
- Remek, csod�latos. J�l van, sz�p munka. – vigyorodott el.
- K�sz�n�m, Uram.
- Most pedig k�vetkezz�k a terv m�sodik r�sze. Mindent tudni akarok.
- Igen, de… nem lenne egyszer�bb megk�rnie Katsumi-sam�t, hogy mondja meg a gondolatait?
- Nem, nem lenne. – �lt vissza a hely�re. – Tal�n m�r tudod, hogy nem igaz�n b�zom az emberekben. Te id�tlen id�k �ta szolg�lsz itt, amikor el�sz�r l�ptem be a palot�ba tal�n �t �ves lehett�l, de m�ris seg�tett�l, itt dolgozt�l.
- A sz�leim eladtak a palot�nak, nem volt m�s v�laszt�som. – kicsit elszomorodott, majd folytatta. – De nem hib�ztatom �ket, azt tett�k, amit tenni�k kellett.
- Most elmondok neked egy titkot. Ugye el�g sok dolgozol eg�sz nap, hajnalt�l estig? De ha j�l tudom, alig kapsz �rte �lelmet.
- Igen uram, val�ban nem sokat, de nem panaszkodhatom.
- Ahogy leig�ztam Nyugatot, azonnal szabadon bocs�tom az eg�sz birodalomban az �sszes szolg�t �s szolg�l�t.
- Hogyan? – kapta fel a fej�t. - De… akkor �nn�l sem marad senki, uram!
- Nem azt mondtam, hogy k�telez�v� teszem. Aki akar, elmehet, ut�na pedig hirtelen nagy sz�ks�ge lesz mindenkinek r�juk… r�tok. A vez�rek nagy t�bbs�ge m�g a szak�t sem k�pes egyed�l ki�nteni. – a l�ny nevetni kezdett. – Gondolj bele… ha nagyobb a sz�ks�g, kevesebb az ember, akkor sokkal t�bbre fognak titeket becs�lni, nemde? Nemcsak emberileg… t�bbet fognak fizetni a szolg�lataitok�rt is.
- Val�ban! – der�lt fel az arca. – Dayu-sama, �n annyira b�mulatos! Ez mikor tal�lta ki? Egy�ltal�n hogyan?
- Ez nem igaz�n sz�m�t. Hidd el, pontosan tudom, hogy mit kell tennem, de neked k�rd�sek n�lk�l teljes�teni kell a parancsaimat. Meg�rtetted? - a szolg�l� mosolyogva b�lintott.
- Igen, uram.
- T�vozhatsz. – �s � �gy is tett, Dayu pedig h�trad�lt. A szemei el�tt minduntalan egy k�p lebegett, ami nem hagyta nyugodni. „M�g mindig �l?” Egy arc… aranyl� szemek, amiben harag t�kr�z�dik… benne a bossz� v�gya �rte �gett.

*

Gyorsan ledobtam a ruh�imat, majd belecsobbantam a v�zbe. Kiss� h�v�s volt az id� �gy napkelte t�j�n, de nem panaszkodhattam. Befogtam az orromat �s elmer�ltem a v�zben. Mint a vill�mcsap�s has�tott bel�m egy gondolat, villant fel egy k�p… ez�st�s, hossz� haj, v�delmez� karok, boldog mosoly… amit nem l�thatok soha t�bb�… soha… Kinyitottam a sz�mat… fogalmam sincs, hogy mi�rt. Tal�n ki�ltani akartam… az eredm�ny az lett, hogy a v�z, mint hatalmas �radat z�dult le a torkomon… nem kaptam leveg�t, k�ts�gbeesetten kap�l�zni kezdtem… v�g�l felegyenesedtem a der�kig �r� v�zben, csuromvizes hajam eg�szen r�m tapadt, �n pedig er�sen k�h�gtem… undorodtam magamt�l, hogy nem tettem semmit… hittem abban, hogy t�l�lheti… mi�rt is nem maradtam mellette az utols� pillanatig? Mi�rt nem haltam meg… vele? Forr� k�nnyzuhatag csordult ki a szememb�l, alig tudtam leveg�h�z jutni, v�gig k�h�gtem… azt�n ism�t egy k�p… csak s�rni tudtam… az els� tal�lkoz�sunk… Ezut�n ahogy csak tudtam, d�rzs�lni kezdtem a sz�mat… megpr�b�ltam lemosni magamr�l a b�ntudatot, amit �reztem… engedtem annak, hogy megcs�koljon, aki elvette t�lem �t. Most �reztem el�sz�r ekkora d�h�t. Kihaszn�lta a gyenges�gem �s a tehetetlens�gemet, �s r�ad�sul azt is el�rte, hogy vonz�djak hozz�… fogalmam sem volt, hogyan… de el�rte… Keservesen s�rtam, m�rgemben ord�tottam volna… �k�lbe szor�tottam a kezemet, a k�rmeimet tenyerembe v�stem.
- Ezt megkeser�l�d… al�val�! – sziszegtem, majd az ablak fel� n�ztem k�nnyes szemekkel. –Mi�rt nem vagy velem? Mi�rt kellett meghalnod? Youkai-sama…
- Igen? – a l�legzetem elakadt, a sz�vem pedig nagyot dobbant… ismer�s hang. Nagyon is ismer�s… Balra ford�tottam a fejemet �s nem hittem el, hogy �t l�tom… egy gondolat suhant �t rajtam, mint egy l�gy, h�vogat� szell�, ami az eg�sz testemet er�vel t�lt�tte el. „Youkai-sama… m�g mindig �lsz…”

Folytat�sa k�vetkezik!