„Lecke a szeretetről”

Fanfiction by Inutaisho

Inutaisho ülve aludt el a ház előtt.

Megszokta már, hogy őrködnie kell, mert rengeteg veszély leselkedik kis családjára, főleg a fiára Inuyasha-ra. Ma is éppen őrködött, mikor elnyomta az álom.

Mikor végülis felébredt, érezte, hogy egy kis meleg test simul hozzá és megpillantotta maga mellett Inuyasha-t.

Elmosolyodott, és megsimogatta kisfia fejét.

Erre Inuyasha felébredt és álmos szemekkel nézett apjára.

-Hát te meg mit keresel itt kint?-kérdezte tőle Inutaisho még mindig mosolyogva.

-Én…én csak félek a vihartól!-mondta Inuyasha szégyenkezve és lehajtotta a fejét.

-Mi a baj?-kérdezte Inutaisho.

-Jó neked apa!-mondta Inuyasha.

Te olyan nagy és erős vagy! Te biztosan nem félsz semmitől!

-Ebben nagyon tévedsz Inuyasha!-mondta a hatalmas kutyaszellem távolba révedő tekintettel.

Én is szoktam félni. Félek hogy elveszítelek titeket! Téged és édesanyádat! Pontosan ezért vagyok most is itt, és őrködöm.

-Ha nagy leszek, én is olyan erős akarok lenni mint te apa! És akkor majd mindenkit megölök és senki sem állhat az utamba!

-Nem Inuyasha! Megvédheted magad! Megvédheted azokat akiket szeretsz, de sohasem…érted, sohasem ölhetsz meg ártatlanokat!

Ezt nagyon jól jegyezd meg!-mondta és felállt.

Inuyasha tanácstalanul nézett rá. Volt valami a tekintetében.

-Biztosan nagyon mérges rám!-gondolta magában a kis féldémon.

Nem kellett volna azt mondanom!

Inutaisho némán besétált az erdőbe. Inuyasha szomorúan nézett utána. Ő azt hitte, hogy apja azért ment el, mert megbántotta, de erről szó sem volt.

A démon csupán megérezte a közelben egy gyanús szellem szagát, azért ment el.

De ezt Inuyasha nem tudta.

Szomorúan besétált a házba.

-Hát te meg mit kerestél kint?-kérdezte kíváncsian Izayoi, miközben a reggelit készítette.

Inuyasha odaszaladt hozzá és hozzábújt.

-Mi a baj kisfiam?

-Anya! Apa nem is szeret engem!

-Ugyan már! Ne beszélj butaságokat! Már hogyne szeretne!

-De nagyon dühös rám, mert azt mondtam, hogyha felnövök mindenkit megölök!

-Hát…így azért érthető! Tudod Inuyasha, apádnak nagyon kevés érzékeny pontja van, de te most pont rátaláltál az egyikre!

-Ezt meg hogy érted anya?

-Úgy… hogy …tudod…apukádnak nem olyanok voltak a szülei mint neked. Hanem…

-Nem voltak kedvesek?

Izayoi bólintott.

-És gonoszak voltak?

-Igen! Nagyon gonoszak voltak! És apád nem szeretné hogy te olyan legyél!

-De én nem vagyok gonosz!

-Tudom fiam! De meg kell értened hogy édesapád nagyon érzékeny erre!

-Igen anya! Értem!

De ha ő nem akar gonosz lenni, akkor meg miért bántotta azt a sok embert amikor először találkoztunk?

-Mert akkor téged védett meg! Apád csak arra használja a hatalmas démoni erejét, hogy másokat megvédjen!

-Apa nagyon erős!

-Igen! Az! Ezért akarják olyan sokan megölni őt!

-De ha nem azért ment el, mert megbántottam, akkor vajon miért?

-Talán megérzett valamit!-találgatott Izayoi.

-Utánamegyek!-mondta Inuyasha és kiszaladt a házból.

Izayoi utánakiálltott, de mire kiért a házból, fia már eltűnt.

Nemhiába, ő egy hanyou, nem egy rendes ember.

De ha Inutaisho tényleg egy démonnal van most, akkor Inuyasha a vesztébe rohan.

Ezt nem hagyhatja! Jajj, de hiszen azt sem tudja merre vannak.

Inuyasha mostanra viszont már biztosan odaért.

*

Inuyasha azon az egy alkalmon kívül, soha nem látta még az apját küzdeni, és be kellett látnia hogy az, amit azzal a pár emberrel csinált, játszadozásnak tűnik ahhoz képest, amit most látott.

Inutaisho hihetetlen gyorsasággal szökellt ide-oda és próbált kitérni az őt ostromló démon pengeéles karmai elől. Néha ő is támadt, de nem sok sikerrel.

A démon a karmait elkerülte, a kardját pedig kivédte.

Inuyasha csodálkozva látta, mekkorára nőtt a kard apja kezben, mikor kirántotta.

Ellenfel azonban elkerülte a kard csapásait is. Mindent kivédett. És most rajta volt a támadás sora. Felemelte a kezét, amin egy diadalmas vigyor kísáretében jó 10 cm-esre nőttek a karmok. Inutaisho döbbenten nézte, akárcsak Inuyasha a fa mögül.

A démon szaladva megindult Inutaisho felé. Erre Inuyasha nagyon megijedt.

-Apa! Vigyázz!-kiáltotta.

Inutaisho felkapta a fejét és tekintetével Inuyasha-t kereste.

Ellenfele pedig kihasználta az alkalmat és ledöfte őt pengeéles karmaival.

-Apaaaaa!!!-kiáltotta Inuyasha kétségbeesetten.

Inutaisho megtántorodott, de azért még visszakézből egy hatlamasat karmolt a démon pofájába.

Több se kellett annak, gyorsan elengedte és arrébb ugrott.

Inutaisho dühösen ugrott neki.

Támadása célbaért, és a démon ezt most nem tudta kivédeni.

Ám sérülések ide vagy oda, ellenfele még így is nagyon erős volt. És furfangos is.

Úgy döntött, hogy Inutaisho helyett, inkább Inuyasha-t veszi célba.

Inutaisho azonban gyorsabb volt.

Odaugrott Inuyasha-hoz és átölelte, így a démon csapása elől a saját testével védte meg.

Inuyasha csak akkor fogta fel hogy mi történt, mikor az apja elngedte.

Szörnyen nézett ki. A démon karmai több helyen is mélyen felhasították a testét… Nem volt szép látvány.

-Jajj ne! Ez is miattam van!-gondolta magában Inuyasha kétségbeesetten.

Inutaisho vicsorogva fordult a démon felé.

-Az hogy megtámadsz, az egy dolog! De ha a fiamat akarod bántani, azért meghalsz!!!-ordította és nekiugrott.

A démon vigyorogva visszacsapta. Inutaisho földre esett.

Inuyasha odakúszott mellé és megpróbálta keltegetni ájult apját…

-Apa! Apa…kérlek kelj fel!-kérlelte.

A démon közben odasétált hozzájuk és diadalmasan elvigyorodott.

-Hogy tudna legyőzni egy olyan démon, akiben nagyobb a szeretet, mint a tisztelet a saját fajtája iránt?-mondta lekicsinylően és felemelte a kezét.

-Lehet hogy ő tud szeretni, de megöllek ha eg ujjal is hozzáérsz!-hangzott ekkor egy nyugodt hang a háttérből. A démon gyorsan felkapta a fejét és megfordult.

Az erdőből ekkor kilépett még egy démon. Hosszú ezüst haja volt, és arany szeme, akárcsak Inutaisho-nak. De a tekintete nem oyan szelíd  volt, hanem jéghideg és kegyetlen.

-Hát te meg ki vagy?-mordult rá a démon.

-A hóhérod ha nem tűnsz el most azonnal!

A szellem nem mozdult. Inuyasha döbbenten nézte ahogy hihetetlen gyorsasággal egymásnak esnek. Az a démon, pont úgy harcolt akárcsak az apja. És hasonlított is rá!

-„Vajon ki lehet?”-kérdezte magától Inuyasha.

Végül a démon legyőzte ellenfelét és odasietett hozzájuk. Inuyasha csodálkozva nézte ahogy lehajol az apjához. Szokatlan gyengédséggel ért hozzá.

-Ez is miattad van korcs!-förmedt rá Inuyasha-ra.

Ha nem akart volna mindenáron megmenteni téged, akkon nem sérült volna meg ilyen súlyosan!

-De ugye nem halt meg?-kérdezte Inuyasha a sírással küzködve.

-Ezer szerencséd korcs! Különben megöltelek volna!-felelte erre a démon és fölültette Inutaisho-t. A hatalmas kutyaszellem lassan magához tért, és köhögve-prüszkölve magszólalt:

-Inu….yasha!

-Nyugi, él a kis korcs…!-felelte erre a démon.

-Sesshoumaru?-kérdezte Inutaisho csodálkozva.

-Igen? Mi van?

-Csak….csak csodálkozom hogy itt látlak!

-Talán nem volna szabad idejönnöm?

-Ilyet nem mondtam! Csak egy kicsit fura ….mert…..

-Inkább nem beszélj!-vágott közbe Sesshoumaru és felsegítette.

Inuyasha ijedten nézte őket.

-Mi van korcs nem jössz?-szól neki hátra a démon.

-Sesshoumaru kérlek ne hívd így!-kérte halkan Inutaisho.

-Miért? Nagyon is illik rá!

-Sesshoumaru….

-Jó ebbe ne menjünk vele!-zárta le a vitát Sesshoumaru és elindultak vissza a házukhoz.

-„Vajon ki lehet az a démon aki annyira hasonlít apára? Úgy néz ki ismerik egymást! De nekem miért nem mesélt senki róla?” –gondolkozott Inuyasha.

Kis séta után aztán visszaértek a házhoz. Sesshoumaru bekísérte Inutaisho-t. Inuyasha kint maradt. Rettenetes bűntudata volt a történtek miatt, és nem nagyon akart az apja szeme elé kerülni.

Pár perc múlva kilépett a házból Sesshoumaru.

Inuyasha odaszaladt hozzá és könnyektől nedves arccal felnézett rá. Sesshoumaru vetett rá egy lekicsinylő pillantást, majd megkérdezte:

-Mi van korcs? Mit akarsz?

-Én…én…csak…bocsánatot szeretnék kérni….

-Akkor ne tőlem kérj! Apának tartozol bocsánattal nem nekem!-mondta és szó nélkül elment.

-Rosszul hallottam, vagy tényleg azt mondta hogy „apának”? Ezek szerint…ő…testvérem….egészen pontosan a bátyám…. De apa miért nem mesélt soha róla? Ezt nem értem!

Inuyasha teljesen össze volt zavarodva. 7 éves fejjel mindössze annyit fogott fel az egészből, hogy az ő hibájából majdnem meghalt az apja, és hogy van egy bátyja akiről eddig senki nem mondott neki semmit! De miért nem?

Kis idő múlva kilépett az ajtón Izayoi.

-Inuyasha! Gyere be!-mondta neki.

-De én…én…

-Gyere be! Apád beszélni akar veled!

-„Jajj ne! Most biztosan gyűlöl, amiért majdnem megöltem! Hogy lehettem ilyen buta? Miért?”-gondolta magában, kétségbeesetten Inuyasha és lassan beséltált az ajtón.

Végigment a házon, majdvett egy nagy levegőt és benyitott a szobába.

Mikor körünézett és mepillantotta az apját, kicsit azért megnyugodott. Inutaisho párnákkal kitámasztva ült az ágyban, mellkasát kötés fedte, de mosolygott és érdeklődve nézegetett egy nyakláncot a kezében. Inuyasha odasétált mellé.

-Inuyasha!-örvendezett Inutaisho és úgy magához ölelte hogy a kis féldémon alig kapott levegőt.

-Apa! Én…én….nagyon sajnálom!-szipogta Inuyasha mikor Inutaisho elengedte.

-Ugyan! Nem a te hibád!

-Én azt hittem most nem szeretsz, mert….mert én….

-Ne beszélj butaságokat! Már hogyne szeretnélek! Jobban szeretlek mint az életemet!-mondta mosolyogva Inutaisho.

-De hát majdnem megöltelek….azaz majdnem meghaltál miattam….

-Te nem tehetsz róla! És tudod Inuyasha, szerintem én akkor is szerernélek ha tényleg megöltél volna….Mert a szeretet pont erről szól….

Gyere ülj le ide mellém és elmondom!-mondta Inutaisho.

Inuyasha odasétált és felmászott mellé. Izayoi az ajtóbál figyelte őket.

Inuyasha megszeppenve üldögélt az apja mellett és hallgatta amit az apja mesél neki. Olyan szépek voltak így együtt. Inutaisho észrevette Izayoi-t és rámosolygott. Izayoi visszaintett neki, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Inutaisho aztán  hosszú órákat mesélt fiának. Elmondott mindent és Inuyasha figyelmesen hallgatta.

-Tudod ..Inuyasha..sok minden van amit olyankor érzel, amikor feldühítenek! Neked főleg nehéz…hiszen te félig ember vagy…de rá kell jönnöd, hogy a sok érzés között van egy…ami mindig ott van…és az a „szeretet”. Mert ez soha sem tűnik el, akármennyire is rossz idők járnak… és akármennyire is gonosz dolgok történnek veled….

És ezt kell megtalálnod önmagadban! Mert nem elég csak mondani, ezt érezned kell…itt belül…-mondta és kezét fia szívére tette.

Hatalmas tenyere eltakarta Inuyasha egész mellkasát. A félszellem felnézett rá. Inutaisho lehajtotta a fejét, és Inuyasha látta hogy arcán egy könnycsepp csillan meg.

-Apa! Te sírsz?

-Inuyasha! Gyere ide!

Inuyasha odabújt hozzá és átölelte.

-Kérlek ne hozd így rám a frászt még egyszer!-mondta a hatalmas kutyaszellem halkan, és megsimogatta Inuyasha fejét.

-Rendben! Megígérem!-mondta a kis félszellem.

-Akkor jó!-mondta erre Inutaisho, majd egy pillanatra elfordította a fejét és a következő pillanatban már ismét mosoly volt az arcán. Inuyasha tétovázva visszamosolygott, mire Inutaisho játékosan megcibálta a fülét.

-Na….Apa! Hagyd  fülem!-nyavajgott Inuyasha, Inutaisho pedig jót kacagott rajta. Kisvártatva belépett a szobába Izayoi is, és boldogan nézte ahogy Inutaisho és Inuyasha nevetve birkózásba kezdenek. Olyan édesek voltak! Ahogy apa és fia önfeledten játszanak! Maga volt a tökély! Akár órákis is elnézte volna őket! Végül Inuyasha-nak sikerült „letepernie” Inutaisho-t és diadalmasan elkiáltotta magát: -Éljenn! Győztem! Látoda anya milyen erős vagyok?

-Igen látom!-mondta mosolyogva Izayoi és Inutaisho-ra nézett, aki úgy gondolta hogy jobb ha megadja magát fiának. Egy ideige komolyan néztek egymásra, majd hatalmas nevetésben törtek ki….Inuyasha pedig velük nevetett….

Ekkor voltak utoljára ilyen felhőtlenül boldogok…..