Egy sosem látott mosoly

By Inutaisho

Sesshoumaru fáradtan ledobta magát egy fa tövébe. Egész éjszaka meneteltek. Egy démont üldöztek…. Aminek, mint kiderült semmi értelme nem volt, mert ebben a hatalmas ködben még Sesshoumaru kifinomult szaglása sem volt képes megtalálni a bestia nyomát.

Így hát még a mindig fáradhatatlan, büszke és hatalmas Sesshoumaru is egy rövidke pihenőre kényszerült…

De még így sárosan, kimerülten is fenséges látványt nyújtott magas alakja a fák között, ahogy ott ült némán… Legalábbis valaki így gondolta…

És ez a valaki egy mindössze 7 éves kislány volt, aki ezt a külsőre szívtelen és kegyetlen démont mindennél jobban szerette…

Oh, mit nem adott volna azért, ha egyszer Sesshoumaru is érzetetné vele hogy fontos a számára…hogy nem csak egy nyűg a hátán….., egy nagyszájú kislány akit néha meg kell menteni aztán jól elvan Jyakennel…

Az igazság az volt, hogy Rin mindennél jobban vágyott Sesshoumaru társaságára…

Csak egy kis szeretetet akart, egy aprócska jelet, hogy az a hatalmas kutyadémon ott, mégis képes ilyesmire… De mintha egy sziklát kérlelt volna….

Mintha egy kemény kőből akart volna érzelmeket kierőszakolni….

Mióta vele volt, még egyszer sem látta Sesshoumaru-t mosolyogni….

-Lehet ogy nem is tud?-kérdezte magától ártatlanul.

Aztán megunta a gondolkodást…a démonhoz sétált és leült mellé. Sesshoumaru nem szólt, még csak nem is nézett rá.

-Se…Sesshoumaru-sama!-szólította meg a kislány.

Sesshoumaru nem mozdult, de Rin érezte hogy figyeli.

-Csak azt szerettem volna megkérdezni hogy miért üldöztük azt a démont? Érdekelne hogy…

-Az nem a te dolgod!-felelte Sesshoumaru, de tekintetét még mindig a fák közé fúrta.

-Bocsáss meg Sesshoumaru-sama! Már megint ostobaságot kérdeztem! Elvihetem a patakhoz megitatni Aun-t?

-Vidd!-felelte a démon.

Rin felállt, majd megfogta a sárkányló kantárját és elvezette.

-Mondd Aun, Sesshoumaru-sama miért ilyen?-kérdezte csendesen…

A sárkányló kedvesen hozzádörgölte a fejét…

-Oh, bárcsak tudnál beszélni…-kívánta a kislány.

Kis séta után elértek a patakhoz. Rin a parthoz sétált, és a kantárjánál fogva odaráncigálta Aun-t is… de az, mitha érzett volna valamit, nem akart a víz közelébe menni…

-Na! Gyere már Aun! Ez csak víz! Biztosan szomjas vagy! Gyere!-kérte a kislány.

De a sárkányló megmakacsolta magát, és nem akart odamenni…

Rin hátatfordított a víznek és Aun-hoz fordult…ám akkor valami nyálkás izé rátekeredett a bokájára és megpróbálta a vízbe rántani…

Sikítva próbált kiszabadulni, de nem tudott… Aun morogva próbálta őt védeni, de egy nyálkás, hosszú, csápszerű kar őt is megragadta…

A kislány visítva kapálózott…de egyre több csáp tekeredett rá és próbálta megfolytani őt…

Már nemi s nagyon látott a szemébe szökő könnyektől, de a könnyfátyolon át, mitha egy alakot látot volna kibontakozni a ködből…

-Sesshoumaru-sama!-kiáltotta mikor felismerte….

A démon megállt az azonosíthatatlan szörnnyel szemben…arany szeme dühösen villogott és olyan pusztító erő sugárzott belőle, hogy körülötte szinte izzott a levegő…

A bestia rátámadt, de Sesshoumaru elegánsan kitért előle…. Nem harc volt ez….hiszen össze sem lehetett hasonlítani a két ellenfelet…

Sesshoumaru megőrizte a hidegvérét, a szörny pedig eszétvesztve rohant neki…

A bestia igyekezett néhány csápját rátekerni és Sesshoumaru-t is megfojtani velük, de a démon karmaival darabokra szaggatta és egy óvatlan pillanatban a mérgeskarmaival harcképtelenné tette a lényt.

A szörny elhajította Rin-t és Aun-t…

Sesshoumaru a kislány után ugrott, és még a levegőben elkapta…. Aun ijedten ügetett oda hozzájuk… Rin felnézett Sesshoumaru-ra.

A démon a karjában tartotta és ezt nagyon tetszett neki… A kislányt az ájulás környékezte, de még mielőtt elájult volna, olyat vélt felfedezni megmentője arcán amit még eddig soha: aggodalmat és törődést…

Halványan elmosolyodott majd elájult.

*

Mikor magához tért egy sötét helyen találta magát…mellette tűz égett és valami puhát érzett magán… Felült és elcsodálkozott…egy barlangban volt, a tábortüz mellett és a puha valami rajta Sesshoumaru prémje volt.

Körülnézett de a démont nem látta a barlangban…nem volt itt….

Kisvártatva léptek zaja hangzott fel, és Sesshoumaru besétált a barlangba némi tüzifával a kezében… Egy futó pillantást vetett Rin-re majd letette a tüzifát és elindult a barlang belseje felé…. A kislány felállt és elindul utána…

Így Sesshoumaru prémjében pont olyan volt, mint egy édes, sétáló hókupac…

Mikor utolérte a démont egy gyönyörű helyen találta magát….egy föld alatti barlangterem volt, de mindenhol csillogó kristályok, és a terem közepén egy hatalmas kristálytiszta vizű tó volt…

Sesshoumaru lehajolt a vízhez….

Rin odasétált mellé…

A démon kezeit a kristálytiszta vízbe merítette és mikor felemelte a tenyerében ott csillogott a tó vize….

Rin érdeklődve nézte…

A démon odanyújtotta neki a kezét…

-Tessék igyál te is!-mondta egészen szelíden.

Rin értetlenül nézett rá…

Sesshoumaru rövid magyarázatba kezdett:

-Megsérült a karod!-mondta a kislány kezére bökve..

Azt mondják a tó vize minden sebet begyógyít!

Ezért jöttünk ide!

Tessék igyál!

Rin odahajolt hozzá és lenyelt néhány kortyot a kristálytiszta vízből….

Máris sokkal jobban érezte magát….még a fejfájása is elmúlt és egészen megnyugodott…

Sesshoumaru elégedetten nyugtázta ezt, majd a maradék vizet visszacsurgatta a tóba és fürkésző tekintettel nézett a kislányra….

-Se…Sesshoumaru-sama! Megint megmentettél!-szólalt meg Rin halkan.

-És?

-Én…én csak szerettem volna megköszönni…-mondta a kislány és odabújt a démonhoz.

Sesshoumaru arcáról ebben a pillanatban annyi érzelmet lehetett volna leolvasni amennyit eddig még sohasem…

Rin felemelte a fejét és olyat látott amit eddig soha életében: Sesshoumaru a hatalmas és kegyetlen szellem, mosolygott…

A kislány eltátotta a száját, de csodálkozásra nem volt idő, mert Sesshoumaru kézenfogta és talpraállította…

-Gyere Rin!-szólt neki kedvesen.

-Megyek Sesshoumaru-sama!-felete a kislány és követte a démont vissza a tábortűzhöz…

*

Ezután a nap után még sokat gondolkozott rajta hogy, hogy sikerült ezt elérnie….de választ nem talált a kérdésére…

Aztán egy nap rájött mi volt az….

Sesshoumaru aggódott érte….féltette őt…mégha ez olyan hihetelen is volt akkor….

Egy mindössze 7 éves kislány indította el őt azon az úton, amin a régi kegyetlen démonból idővel egy igazi, érző lény válik majd…

The End