3.rész
2007.08.28. 18:17
Régi jó ismerősök
3. Rész: A rég nem látott kedves
Miya csak futott és futott. Rohant az erdőn keresztül egy nagy szakadékig, amelyen egy folyó haladt keresztül. Itt aztán megállt.
“… Mit tegyek? Bujdokoljak nyomorult életem végéig? Vagy meneküljek a halálba? Anyám biztos maga ölne meg, ha megtudná a szégyenletes hírt, hogy nem lehetek mágus… Bárcsak itt lennél, szerelmem! De elhagytál… 100 hosszú éve elvesztettem életem értelmét… Miért tetted ezt…”
Miya a mindig a nyakában lógó kék drágakövet nézte, melyet még szerelmétől kapott utolsó találkozásukkor. Nézte, majd szívéhez szorította, és leugrott a szakadékba…
Rin:- Sesshomaru-sama!
A szellem feleszmél töprengéséből:- Mit akarsz, Rin?
Rin:- Láttam egy szellemet úszni a folyóban…
Sesshomaru:- És?
Rin:- Pirosra festette a vizet…
Sesshomaru kérésére Rin odavezette őt a patak azon szakaszához, ahol a szellemet látta. Jaken már ráncigálta kifelé a látszólag halott szerzetet a vízből, kevés sikerrel. Sesshomaru odament, félrelökte Jakent, és kihúzta a démont a vízből. Ölébe fektette, majd vizsgálgatni kezdte:
- Hisz ez egy lány…
Mégpedig a sztori hősnője, Miya volt az.
- Még él… Jaken! Hozz kötszert! Rin! Lásd el a sérüléseket!
Jaken ment volna ’ápolni’ a lányt, de Rin fejbeütötte:
- Sesshomaru-sama azt mondta, hozz kötszert, Jaken! Én látom el a sebeit! Igen, ezt mondta!
Jaken csak morgolódott, míg Rin egész ügyesen bekötözte Miya fejét és mellkasát. Míg a szolgák tüsténkedtek, Sesshomaru elmélkedett:
“… Ez a lány… Mennyire hasonlít rá! Mintha a múltból csöppent volna ide… Minden: a kinézete, a hajszíne, a szemei… Olyan… Vonzóak számomra… Lehet, hogy… Nem, soha… Hiszen megfogadtam, hogy nem szeretek többé…”
Nem sokkal később Sesshomaru hangja ébresztette fel a sérültet.
“… Ez Sesshomaru hangja… Ezer közül felismerném… Azé a Sesshomarué, akit már gyerekkorom óta ismerek. Sesshomarué, aki a legjobb barátom volt. Sesshomarué, aki nem engedett csatába 100 évvel ezelőtt. Sesshomarué, aki aznap örökre eltűnt… Sesshomaru, tényleg te vagy az… Élek még, vagy a mennyben járok…”
Sesshomaru:- Hogy van?
Rin:- Azt hiszem, kezd magához térni. Nézd! Kinyitja a szemét!
Miya felült, de rögtön összegörnyedt a mellkasán elszenvedett sérülés miatt. Körülnézett:
- Hol vagyok? Ti kik vagytok?
Jaken:- Tehát magadnál vagy végre! Köszönd meg szépen Sesshomaru nagyúrnak, hogy kimentett a folyóból…!
Miya:- Mit? Kimentett? Az ördögbe…
A nevet meghallva Miya tekintetét a kutyaszellemre szegezte, aki megszokott ridegségével meredt rá.
“… Fluff, de megnőttél! Hová tűnt a karod… ?”
- Nem kellett volna kimentened… Szándékomban állt meghalni…
Sesshomaru arca meglepettséget tükrözött.
Rin:- Ezt nem értem, Sesshomaru-sama! Miért veti el valaki csak úgy az életét?
Miya: “… Ennek volt oka is, buta kislány. De hogy ki nem facsarjátok belőlem, az biztos!…”
Sesshomaru:- Csak egy ostoba vetné el önkényesen az életét. Ez az én véleményem. Mondd, ki vagy te, aki ezt mégis megkísérelte?
Miya:- Mi…
“… Majdnem elmondtam! Én ostoba! Mi van, ha még emlékszik rám? Gyűlöl engem valamiért, ezért is hagyhatott el…”
Hogy nyugodt benyomást keltsen, kicserélte a kötést a fején.
- Mi a nevem, kérded? Karen vagyok.
“… A nevem nem teljesen hazugság. A kutyanevem Miya, a farkasnevem Karen. A szüleim döntöttek így…”
Miya:- A te nevedet már tudom, Sesshomaru nagyúr. Ki kötözött be?
Rin:- Én voltam!
Miya:- Ugye, az a béka, vagy mi nem nyúlt hozzám?
Rin:- Nem, nem hagytam. Egyébként Jaken egy gyík, ugye Sesshomaru-sama?
Sesshomaru:- Igen…
Miya:- Köszönöm, öm…
Rin:- Rin vagyok.
Miya:- Köszönöm, Rin. Na és neked is, nagyúr, bár nem lett volna szükséges. Úgy gondolom, hálásnak kellene lennem, ezért megkérdezem: Mit kérsz cserébe?
Sesshomaru gondolkozott, míg Rin a fülébe nem súgott valamit. Ő erre bólintott, majd szólt:
- Azt kérem, légy a szolgálóm!
Miya meglepődött:- Mi?
Jaken:- Pompás ötlet, uram! Elvégre az életét köszönheti neked…
“… Ez lenne a sorsom? Hogy legyek a szolgád? Megérdemlem azok után, amik ma velem történtek… Úgysem tudnék elszakadni tőled, Fluff! Ahhoz túlságosan szeretlek…”
Sesshomaru nem gondolta volna, de’ Karen’ beleegyezett. Sess valami furcsa boldogságot vélt felfedezni benne.
“… Miért ilyen boldog? Hogy a szolgálóm lehet? Ez még nem ok. Vagy… talán más van mögötte? Van egy olyan érzésem, hogy valami furcsaság készül itt…”
|