Régi jó ismerősök

9. Rész: 2 Sesshomaru (?)

Sesshomaru csak rohant, ahogy csak tudott. Ahogy közelebb ért, egyre jobban érezte Drakon szagát és a vérszagot.

“… Ez Inuyasha vére… És Jakerué… És… Ne! Miya!…”

Végre, odaért a tisztáshoz, ahol Inuyasháék minden erejükkel a hullák ellen küzdöttek.

Inuyasha:- Sesshomaru! Mit keresel itt?

Sesshomaru:- Ezt kérdezhetném én is tőled…

A kutyaszellem szeme hirtelen megakadt az Inuyasha háta mögött lévő holttestre. Kagoméék elvitték a csatatér közepéről, hogy mégiscsak egyben maradjon valamennyire.

Sesshomaru:- Jaj ne! Jakeru! – Odarohant az élettelen harcoshoz. Egy darabig élesztgetni próbálta, de mivel látta, hogy semmit nem tehet érte, csak térdelt felette és valósággal sírt.

Inuyasha:- Sesshomaru! Te sírsz?

Sesshomaru nem reagált Inuyasha észrevételére, csak felállt, és Drakonhoz kiáltott, aki élvezte a harcot:

- Drakon, te patkány! Megölted Jakerut!

A monstrum feleszmélt Sess hangjára és széles vigyor ült ki rusnya képére.

- Á, Sesshomaru! Végre csatlakozol az én kis játékomhoz. Jól tudtam, hogy Jakeru az egyik legjobb barátod volt?

Sesshomaru:- Te féreg! Ezt még megbánod!

Ahogy elnézte az óriás sárkányszörnyet, mellette felfedezett valami megdöbbentőt. Miya lógott ott, egy magasra nyúlt gyökérzet fogságában. Olyan volt, mintha keresztre feszítették volna. A lány nem mozgott, Sesshomaru csak remélni tudta, hogy él még.

- Mondd! Megölted? Megölted őt?

Drakon:- HAHAHA! Még nem, él még a drága. Azt akarom, hogy lássa a pusztítást, a falva halálát, a te halálodat!

Sesshomaru:- Na abból nem eszel! Törődj bele! Visszautasított! Nem kellesz neki! Neki én kellek! Csak is én!

Drakon:- Tudom, beképzelt nagyúr! Ezért fogom megölni, és a szolgálómmá tenni. Szükségem van egy trónörökösre… És te tehetetlen vagy! HAHAHA!

Sesshomaru erre hihetetlen haragra gerjedt, és megtámadta Drakont. Ügyesen és gyorsan mozgott, ahogy a szörny is, de akármilyen sebet ejtett a ’félholt’ szellem testén, az egy szempillantás alatt beforrt. Hagyományos technikájával Sesshomarunak semmi esélye nem volt. Drakon egyszercsak felkiáltott:

- Elit katonák! Nyírjátok ki a hanyout!

Inuyasha:- Elit?

Kalaido:- Olyan halottak, akikben nincs drágakő! Azok ellen semmi esélyünk! Csak varázslattal pusztíthatók el! – Levert egy drágakövest.

Kagome:- Akkor szétlövöm őket a nyílvesszőmmel!

Kaleo:- Nem fog sikerülni! A nyílvessződ csak sebet ejtene rajtuk, mivel blokád veszi körül őket! Megvan! Csináljunk egy pajzsot! Mit szólsz, Kagome?

Kagome:- Rendben!

Kaleo leszórt egy átkot a földre, Kagome pedig a földbe szúrt egy nyílvesszőt. Így keletkezett egy fura színű pajzs, ami bevette a csapatot és Jakerut és kizárta a holtakat és a viaskodó Sesst és Drakont.

Inuyasha: “… Sesshomaru furcsán viselkedik. Először láttam sírni, no meg egy nőért harcolni. Talán félreismertem?…”

Sess felfigyelt Drakon kiáltására, és hátrafordult, hogy lássa, mi történt. Ezt várta csak Drakon! Megragadta Sesshomarut, és lyukat vájt a mellkasába.

Sesshomaru:- Eressz el!

Drakon:- Te leszel a kísérleti alanyom!- Elővett egy fekete magot, és beletette a kivájt sebbe, ami azonnal beforrt és a mag gyökerezni kezdett. A monstrum ledobta Sesst a földre, aki csak fetrengett a fájdalomtól.

Erőt vett magán, és feltápászkodott:

- Mit… csináltál… velem? Augh…

Drakon:- Feltaláltam egy módszert, hogyan kreálhassak magamnak testet. A tiédbe egy magot ültettem, ami egy kínnal teli folyamat során testedet az enyémhez hasonlóvá változtatja. Akkor elveszem a lelked, és az új testembe költözök!

Sesshomaru:- Inkább a halál! Augh… - Összerogyott. A keze már elkezdett átalakulni – Ne…

Inuyasha:- Sesshomaru! Állj fel!

Kagome:- Inuyasha? Te vagy az?

Inuyasha:- Ki győzze le a szörnyet, ha ő nem? Úgy nézem esküdt ellenségek.

Kagome:- Igaz. Mi nem tehetünk semmit, sajnos.

Sesshomaru üvöltött fájdalmában. Egyszercsak a semmiből előugrott egy másik Sesshomaru, legalábbis hasonlított rá: Ugyanúgy volt öltözve, és az arca is egy kicsit olyan volt, mint Sessyé. Sesshomaru felnézett. Látszólag felismerte a szagát.

Sess 2:- Meglepi! Szevasz, Fluffy! Hú, nem vagy jó formában!

Sesshomaru:- Mi ez a maskara, Kahn?

Kagome nevetett:- Dzsingisz kán?

Kahn:- K.A.H.N.!

Kagome:- Vagy úgy! Bocsi! –Elpirult szégyenében.

Kahn:- Sesshomaru, öreg barátom! Látom, el kellene egy kis segítség…

Sesshomaru nehézkesen felállt:- Nem volna rossz… Drakon, most meghalsz! – Vigyorgott.

Kahn:- Igen ám! Kahn, a tűz őre személyesen! Hé, Fluff! Tudod még a varázsigét?

Sango (suttogva):- Fluff?

Miroku (suttogva):- Ez röhej! Sesshomarunak van egy nyomi beceneve! Hihihi!

Sess:- Hallom ám, szerzetes!

Miroku:- Hajjaj…

Kahn könnyedén az igazi alakjába bújt, mivel teste tűzből volt:

- Akkor kezdjük…

Sesshomaru:- Miért teszed ezt?

Kahn:- Miyáért, természetesen!

Sesshomaru:- Nem változtál… Rendben, mehet…- Megfogták egymás kezét.

Drakon:- Na ne nevettess! Azt hiszitek, legyőzhettek?- Támadott, de a fiúk gyorsabbak voltak:

- Véremből már sokan kértek/A varázsláshoz nem értek/Kérem az Isteneket/Alakítsák lelkemet/Pusztító fegyverré, mely áldozat/Védje társaim, s barátokat/S győzze le a gonoszt végleg/Ha én tovább nem is élek/Feláldozom lelkemet/Azért, ki csak engem szeret! – Az ige hatására Kahn és Sess testéből kiakadt a lélek, és egyenesen Drakonnak rontott. Nagy robbanás volt. Inuyasháék nem hittek a szemüknek, de a fülüknek sem.

“… Micsoda varázsige…”

A füst elült, a két férfi teste élettelenül hevert a földön. A lelkük immár megsemmisült, így nem élhetnek tovább. Mindenki kíváncsi volt, Drakon él-e még. És élt! Túlélte! A teste bár roncs volt, de még mindig élt!

Jun:- Jaj, ne! Nem halt meg!

Miya magához tért a ’kereszten’. Látta a három halottat.

- Kahn… Jakeru… Ne! SESSHOMARU!