Váratlan vendég

Szerzo megjegyzése: Sesshy-nek itt megvan mind a két keze, Inu Yasha akkor legyozte, de nem vágta le a kezét. A kút, pedig átenged bárkit, akinél varázsereju tárgyak vannak.

ui.: Ezzel az írással első helyezett lettem egy versenyen.:)

1. fejezet

Micsoda nap volt! Hát igen, a hónap vége mindig bolondok háza. Ez a leltározás teljesen kikészít. Alaplap, processzor, winchester, videokártya, memória, hangkártya, DVD olvasó, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Na nem baj, ez a hónap többszörös nyereséggel zárult. Mintha mindenkinek most romlott volna el a számítógépe. Csak a kamik tartsák meg jó szokásukat! Ha végre leérettségizek, enyém lesz a cég. Az egész Kurosawa birodalom. Végre lesz elég pénzem! Úgy élek majd a bevételbol, ami most egy zárolt számlára megy, mint hal a vízben. De addig meg kell elégednem az alkalmazotti fizetéssel és beosztással. Okos volt apa, hogy így intézte a céggel kapcsolatos ügyeit, így legalább beletanulok a cégvezetésbe, és nem tudnak majd átejteni az alkalmazottak. Hanát pedig megteszem gazdasági igazgatónak. Még a kocsimat is meg kéne javítani, ha cégvezeto leszek ezt a régi Hondát, amit, még édesapám hagyott rám, lecserélem egy Mitsubichi Eclipse-re, vagy egy Subaru Impreza VRC-re. Hiába, kell az autó, mert mama nagyon messze lakik innen, így gyakrabban meg tudom látogatni. Heh! Hogy van energiám mindenre? Hana is mindig ezt kérdezi. A cégnél teljes bedobással dolgozom, a suliban évfolyamelso vagyok, hétvégén néha kiruccanok. Ezt én sem értem. De úgy érzem ez nem az én világom. Ez a betondzsungel, a színes fényektol és hirdetésektol roskadozó felhokarcolók. Na tessék, épp kiszúrja a szemem egy: ha ilyen sampont használsz, nem fog lelapulni a hajad! Mellette egy olyan no vigyorog, aki most jött ki a fodrásztól. Hmm... Megfontolandó... Áhh, elegem van ebbol. Milyen jó lenne a középkorban élni. Egy daimjo lenne a férjem, vagy akár egy shogun. Egy csodaszép palotában élnék, szolgák hada venne körül. Mindennap szebbnél szebb selyem kimonóban pompáznék, ennyi lenne az egész dolgom. Hahóóóó! Itt Föld beszél! Kezed a biliben! Mindjárt hazaérek, végre! Már csak két utca. Vajon mit csinálhat Hana? Biztos a törzshelyén ücsörög az osztálytársaival. Lehet, hogy kinézek hozzájuk, még csak nyolc óra. De elobb megfürdök és átöltözök. Na végre itthon vagyok! De mi ez az érzés? Mintha valami azt súgná, hogy menjek a parkba. Áhh, hallucinálok! Megártott a leltár. Nem. Mégis megnézem. Nah, itt vagyok. De furcsa! Olyan csendes ma este. Arról jön ez a vonzás, a legnagyobb fától. Mi ez a zilálás? Jééé, itt fekszik valaki. Remélem nem egy részeg. Na mindegy, megnézem nem esett-e baja. Egy fiú volt, és a nyaka alatt egy hosszú hófehér prém, pedig nincs is hideg. Hiszen ezt jól összekaszabolták. Tiszta vér a ruhája. De mitol? Csak nem a jakuzával (japán maffia) keveredett összetuzésbe?! Leguggoltam mellé és megérintettem a vállát.

-Hallasz engem? Jól vagy?- hát persze, hogy nincs jól, micsoda idióta kérdés ez? De más nem jutott eszembe.

-Ahhhh...-nyögte és elájult, a karjaimba. Jaj, mit csinálok én?! Itt ülök egy férfival a karjaim közt. Most rögtön hazamegyek! De... Nem hagyhatom itt, meghalna.

-Na, gyhereeh...-felhúztam. Egyik karját átvetettem a nyakamon, és úgy fogtam meg a kezét. A másik karommal átöleltem, és a hóna alatt támasztottam. Nagy nehezen elbotorkáltunk a felhokarcolóig. Még jó hogy van lift. Még mindig nem tért magához. Szépen kiütötték. Elokotortam a kulcsot, és végre bent voltunk. Elvonszoltam nagy kétszemélyes ágyig, és óvatosan lefektettem. Most nézem a fénynél, milyen furcsa ruhákat visel. Mintha egy maszkabálból jött volna. Érdekes fekete cipo, fehér hakama, törött fekete páncél, melyen sárga és kék színu obi található. És két szamurájkard!! Felül fehér selyem haori, mely a vállánál és az ujjai végén piros mintás. A mintában fehér virágok. És!! Hófehér szorme. Hosszú fekete haja volt. Egész jóképu. Nade... Ejnye!!! Mikre gondolsz! Hozok kötszert és fájdalomcsillapítókat, és felteszek egy teát. Kimentem a konyhába és összeszedtem a szükséges holmit, de úgy megijedtem, hogy kiesett a kezembol.

-HOL A FENÉBE VAGYOK?????- ordított a szobámból egy eroteljes férfihang. Beszaladtam a szobába. Az idegen vicsorogva ült az ágyamban és két kezével a fejét fogta. Teljesen ledöbbentem a látványtól. Megijedtem tole. Milyen ostoba vagyok!!! Hiszen ez meg is ölhet. Óvatosan a hátam mögötti komódon lévo táskámban kezdtem kotorni egyik kezemmel.

-Elárulnád, mit keresek én itt?!- ordított rám megint, de közben talpra is állt. Megvan! A gázspray-m. Esküszöm, lefújom, ha nem marad nyugton.

-Nyugodj meg. Csak segíteni akarok. Sebesülten feküdtél a parkban.- a kezem remegett.

-Segíteni?! Segíteni?!- lihegte, szép arca még jobban eltorzult.- Mi ez a hely?! És ki vagy te, halandó?

Eh, ez be van rúgva? Vagy földönkívüli?

-Ez az én lakásom. És, mi az, hogy halandó? Te is az vagy.- feleltem neki, de erre még ijesztobb lett az arca.- Ne gyere közelebb...-hangom egyre jobban elhalkult. O pedig a kezeit kezdte el nézegetni, arany szemei egyre jobban kikerekedtek, majd a felemelte a vállára omló haját, és azt bámulta. Igen meglepettnek tunt. A fejét csóválta és azt hittem, mindjárt sírva fakad, de nem történt meg, ehelyett még jobban vicsorogni kezdett.

-Ezt nem hiszem el...Ezt nem hiszem el...-hörögte. -ÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHHHHHH!!- befogtam a fülem.

-Mi történt, miért vagy ennyire kikészülve?- kérdeztem óvatosan, de mintha ott se lennék, maga elé motyogott.

-Az átkozott oni, és a mocskos vén boszorkány novére...

-Mirol beszélsz? Mondd el, mi történt, hátha tudok segíteni.- próbáltam vele valami értelmes kommunikációt kialakítani. O visszarogyott az ágyra. Elkerekedett szemekkel bámult maga elé. Közelebb mentem hozzá. Még mindig nem mozdult. -Ellátom a sebeidet, te meg elmeséled, mi ez az egész, jó lesz így?- a válasz egy bólintás volt. Huu! Nagy ko esett le a szívemrol. Mégse kell lefújnom. -Mindjárt jövök, hozok vizet, kötszert és felteszem a teát. Addig nyugodj meg.- nem jött felelet, de nem baj, fo, hogy nem akar nekem esni. Kimentem a konyhába, feltettem a teavizet, összeszedtem a földre szétszóródott elsosegély doboz tartalmát, és bevittem a szobába. Ezután a fürdoszobába mentem, egy lavórba vizet engedtem, és kerestem egy tiszta kendot, mellyel kimosom a sebeit. Visszamentem hozzá. Egyenes tartással meredt a semmibe. Letettem az ágy mellé a lavórt. Ránéztem. Szegény, nagyon maga alatt van.

-Ööö...-kezdtem- le kéne venni ezt a páncélt és a haorit.- biccentett a fejével, majd közös erovel kihámoztuk ot a páncélból. A kardjait maga vette le, nem engedte, hogy hozzájuk érjek. A haoriját is o vette le, majd végigfeküdt az ágyon, és behunyta a szemeit. ÁÁÁÁÁ! Micsoda test! Kockás has, gyönyöruen kidolgozott mell,- és karizmok... Tasukette!(segítség!) Elájulok! A kis ördög már ott vigyorgott a bal vállamon, kis vasvillával szurkált. A jobb vállamon megjelent az angyalka, és pálcájával ütögetett.: "Hahóóó! Miket gondolsz?" Ehh, igaza van, nem kéne... még a végén elso látásra beleszeretek, pedig nem is ismerem. Szerelemre, aztán végképp nincs idom... Na, nézzük azokat a sebeket. Te jó ég! Legalább három mélyebb vágás húzódik az oldalán és egy a mellkasán. Sok vért veszthetett. Leültem mellé, és neki láttam kimosni a sérüléseket. Közben fel-felszisszent. Hogy elvonjam a figyelmét a fájdalmáról, és a zavaromról kérdezgetni kezdtem.

-Mi a neved?

-Sesshou...maru.- rám nézett.

-Szép neved van.- mosolyogtam. -Az enyém Midori. Kurosawa Midori.

-Hmm...

-Honnan jöttél? Elég furcsa a ruhád...

-Nyugatról.

-Ez elég tág fogalom...Ezzel megvagyunk, most jöhet a fertotlenítoszer. Fájni fog. -egy másik kendore öntöttem a fertotlenítobol és a sebeire kentem. Igen, én elore szóltam, majdnem felüvöltött, de a végére türtoztette magát. -Ülj fel, bekötözlek. -engedelmeskedett. Mikor evvel végeztem kimentem a konyhába elkészítettem a teát és vittem neki is. Visszaültem hozzá, és o kinyitotta a szemeit. Micsoda szemek! Az ember lánya elveszik bennünk. Hess ördög! Na hol is jártam...Ja, sore desu!(ez az, úgy van) A szeme...Nem! A tea.

-Igyál egy kis zöldteát -átnyújtottam neki a bögrét, -csak lassan, még forró.- Félig felült és átvette a teát.

-Mi ez a hely? Ezek a házak? Ez fojtogató buz odakint? -kérdezte.

-Te hol élsz? Ez itt Tokyo.

-Tokyo? Még sosem hallottam róla...

-Akkor meséld el mi történt veled, ki kaszabolt így össze?

-Egy szánalmas harmadrangú oni.

-Oni??? -tágra nyíltak a szemeim, -az meg mi?

-Egy szörny. -felelte immár nyugodtan, de én kezdtem kételkedni szellemi épségében. Végig hallgatom, aztán elgondolkodok rajta.

-Nem szólok bele, meséld el.

-Rendben. Egy szörnnyel harcoltam, a Goshinboku közelében, ahol volt egy kút is. Legyozhettem volna, de ekkor a semmibol odatermett egy öreg boszorkány, aki az oni novérének nevezte magát. Elkezdett kántálni, én meg úgy éreztem, elszáll belolem az összes ero. Legyengültem, de nem hagytam abba a küzdelmet. Még leszúrtam a vén boszorkányt, aztán már csak a szellem maradt, aki a sérülésiemet okozta. Beestem egy kútba, de még hallottam, hogy az oni mondott valamit az erommel kapcsolatban, erre nem emlékszem tisztán, mint ahogy arra sem, hogyan másztam ki a kútból. Láttam azt a sok halandót, és azokat a furcsa szekereket. Aztán ott találtam magam a fa alatt.

-Hmm... nem eloször említed azt, hogy halandó... de akkor te mi vagy?

-Egy szellem vagyok, a legerosebb fajtából. Apám, a Nagy Kutyaszellem, a Nyugati Birodalmat hagyta rám.

-Nani? -elképedve néztem rá. A szemembe nézett. Láttam rajta, hogy igazat beszél. Te jó ég! Hogy fogom én ezt feldolgozni?! Majd megkérdezem kezelo orvosomat, gyógyszerészemet. Hihi. Ez sok! Ilyeneket csak a régi mítoszokban hallani. És most, tessék! Itt egy élo példa! Egy kutyafiú. Remélem, megeszi a házi kosztot is. Nah, félre a tréfával! Szegénynek szüksége van rám. Segítek neki. -Tehát elvették az erodet, amit vissza szeretnél kapni, és haza szeretnél jutni.- foglaltam össze röviden a történteket.

-Hai. Nem szoktam ilyesmit kérni, és nem ismétlem meg, -sóhajtott fel, látszott rajta, hogy nehezére esik kérni valakitol is valamit, -segítenél ebben?

-Yoi, de a halandózást abbahagyod, áll az alku? -morgott egyet, de rábólintott. -Rendben. Ezt a bizonyos kutat kéne megkeresnünk. Ez egy ido átjáró netán?

-Valószínuleg az. Most milyen évben vagyunk?

-2006-ban, te melyik idohöz tartozol?

-A senguku 74. évébe. -ennek hallatán, hirtelen vágyat éreztem, hogy én is átmenjek azon kúton. A középkori Japánból jött, álmaim világa, mely gyönyöru és egyben kegyetlen. Most már örültem, hogy találkoztam vele. Alig vártam, hogy megtaláljuk az átjárót, de hogyan? Ezen még gondolkodnom kell. De addig mit csináljak vele? Holnap iskolába kell mennem. Nem, holnap semmiképp sem megyek be. Nem hiányozhatok sokat. ÁÁÁ! Megvan! Majd magammal viszem, azt mondjuk cserediák, vidékrol.

-Amíg nem találjuk meg a megoldást, addig eljössz velem iskolába, holnap, pedig veszünk neked valami rendes ruhát. Be kell illeszkedned.

-Nani?! Én, Sesshoumaru nem fogok halandók közé járni! Vakarimasu, ka?!

-Megígérted, hogy abbahagyod a halandózást. Amíg nem tudjuk, mit tegyünk, azt teszed, amit én mondok, vagy kiraklak az utcára! Vakarimasu, ka? Egyedül itt úgysem mész semmire. Rám vagy utalva, fogadd el. Azon vagyok, hogy segítsek.

-Legyen. -egyezett bele, mintha nekem tenne szívességet. Arghh! Ez a férfiego!!!

-Akkor holnap elmegyünk vásárolni, kapsz pár új öltözéket, egy iskolai egyenruhát, cipot és egy vabakit.

-Vabaki? -nézett rám kérdoen.

-Hai. Ez a benti cipo, amit majd az iskolában kell hordanod. De ne ijedj meg, én mindenben segítségedre leszek. -nyugtatgattam, pedig én is féltem, nehogy viselkedésével felhívja magára az emberek figyelmét. Ekkor a szoba másik végénél megszólalt a Teriyaki Boyz-tól a Tokyo Drift. A mobilom...

-Ez meg mi? -kérdezte csodálkozó tekintettel.

-A telefonom. -feleltem, miközben elokotortam a táskámból a kis telefont. -Arra jó, hogy beszélhetsz ezen keresztül bárkivel, aki akár kilométerekkel messzebb van toled.- néztem, ki hív, nem volt nehéz kitalálni, Hana volt az. -Hana! Örülök, hogy hívtál...

-...

-Ma már nem megyek ki, szörnyu migrénem van, biztos a leltártól...

-...

-Holnap nem megyek be suliba, sem a céghez, mentsél ki, onegai (kérlek)...

-...

-Majd elmesélem, most hosszú lenne...

-...

-Oyasuminasai! -kinyomtam a mobilt. Sesshoumaru végig engem bámult.

-Nanda? -húztam fel a szemöldökömet.

-Hana?

-Hai. A legjobb barátnom, együtt dolgozunk.

-Hmm...

Mindjárt éjfél. Le kéne feküdni.

-Yoi, azt hiszem ideje aludni. Eléggé elfáradtam.

-Én nem szoktam aludni. -jelentette ki. Nani?! Lehet, hogy egy szellem nem alszik, de egy embernek szüksége van az alvásra, ezt majd te is megérted, kutyafiú!

-Attól én még lefekszem. Átmegyek kisszobába. Pihenj te is. Ha valami baj van, ott megtalálsz. -mutattam a szobából nyíló másik ajtóra. Elnyomtam egy ásítást, majd elindultam a másik szoba felé. -Oyasuminasai!