Váratlan Vendég 2

2. fejezet

Már érzékeltem, hogy világosodik. Hallottam álmomban, ahogy lágyan felhangzik kedvenc filmem, a Kill Bill betétdala, Meiko Kaji kellemes hangja... "Shindeita... Asa ni... Tomorai no... Yuki ga furu..." Háát igen, szegény O-rennek szörnyu halála volt... "Hagure inu no... Toboe... Geta no... Otokishimo..." Naaa... Még egy kicsit.. Olyan álmos vagyok még... Nem akarok iskolába menni... Aludni akarok... Félálomban kinyomtam a mobil ébresztojét. A másik oldalamra fordultam. Ekkor hangos csörgés hallatszott a másik szobából. Ezt egy iszonyatos ordítás követte: ÁÁÁÁÁ!!! Shine!!!(meghalsz) Majd csattanás, valami összetört. Sesshoumaru! El is feledkeztem róla! Chikusho!(fenébe) Mint egy orült, kiugrottam az ágyból és átrohantam hozzá. Azt hittem dobok egy hátast. Az én kedves vendégem ott állt az ágy elott, kezében az egyik kardja és mérgesen bámult a földre. Odamentem, megnéztem, mit muvelt. Tasukette! Ez megháborodott! Szétverte a kardjával az ébresztoórát, és vele együtt az éjjeliszekrényt! Jóságos kamik!

-Mit csináltál? -nem tudtam, nevessek, vagy sírjak.

-Rosszat tettem? -nézett rám meglepodve.

-Áh, semmiség! -legyintettem. -Csak tönkretetted az órámat és a szekrényemet...

-Mit vártál? Majdnem megsüketültem.

-Vakarimasu. Megkérhetnélek, hogy tedd el a kardot? -engedelmeskedett. Kimentem sepruért és lapátért. -Ülj csak le. Összetakarítom a romokat.

Épp befejeztem, mikor eldolt az ágyon.

-Doshita, (mi történt) Sesshoumaru?

-Semmi. -nyögte, de nagyon rosszul nézett ki. Leültem mellé, és kisimítottam egy fekete hajtincset az arcából, közben rámosolyogtam.

-Mondd el, így nem tudok segíteni.

-Rosszul vagyok. Nincs semmi erom...

Megijedtem. Nehogy meghaljon! Ekkor hatalmasat korgott a hasa. Húúú! Nagy ko esett le a szívemrol. Elkerekedett szemekkel nézett rám, miközben halvány pír jelent meg az arcán.

-Áá! -nevettem el magam.- Éhes vagy. Miért nem szóltál?

-Nem eszem emberi étkeket. -felelte nemes egyszeruséggel, lehunyta a szemeit, és elfordult.

-Akkor mit eszel?

-Semmit. Nincs szükségem ilyenekre. Csak folyadékot veszek magamhoz.

Hmm... Egy szellem, aki nem alszik, nem eszik... Érdekes.

-Most, hogy ember vagy enned kell, különben meghalsz, mielott hazajutnál. Hozok neked ételt, és egy ochát, aztán megnézem a sebeidet. -mondtam neki, és kimentem a konyhába. Mit rejt a huto? Hmm... Tavaszi tekercs, sushi, udon (japán spagetti), sukiyaki (serpenyoben olvasztott vajon sült hússzeletek, különféle zöldségekkel és tetejére szójából, vagy rizsborból készült mártást öntenek), rizs, onigiri (fott rizsbol készült, háromszög alakúra formázott gombóc). Még jó, hogy tegnap foztem. Összeállítottam egy reggelit: sushi rizzsel és sukiyakival, és foztem zöld teát. Bevittem a szobába a tálcákat, és segítettem neki az asztalhoz ülni.

-Hogy érzed magad? -kérdeztem, miközben tálaltam.

-Jól.

-Ez nem látszik, de együnk, aztán majd meglátjuk. Ittadakimasu! (Jó étvágyat)

Tényleg éhes lehetett, perceken belül eltuntette a tányérjáról az összes étket, majd megitta a teát is. Most már valóban jobb színben volt. Miután befejeztük a reggelit, elpakoltam és megnéztem a sebeit. Már nem vérzett, a fertotleníto is megtette a hatását, de csúnya hegek fogják tarkítani a testét, az biztos. Megfürödtem, majd levettem a méreteit, hogy megvegyem neki a szükséges ruhákat.

-Nekem megfelelnek a saját ruháim is. -jelentette ki.

-Azokban elég feltuno lennél.

-Még senki nem mondta.

-A középkorban jó ez az öltözék, de itt? Kinevetnének.

-Úgy gondolod?  húzta fel a szemöldökeit. -Meghalnának egytol-egyig!

-Mondtam már neked, hogy el kell vegyülnöd, míg nem találjuk meg a megoldást.

-Yoi- morogta. -De ha ennyire okos vagy, tudod már, hogy hol kezdjük a keresést?

-A könyvtárban. -mosolyogtam rá, miközben megnéztem a táskámban minden benne van-e. -Csak találunk valamelyik könyvben utalást erre az átjáróra.

Érdeklodve nézett felém az ágyból.

-Most elmegyek vásárolni. Sietek vissza, addig pihenj, és ne nyúlj semmihez, nem akarom, hogy a lakás romokban álljon, mire hazaérek. -mondtam, o erre bólintott. Rázártam az ajtót, és igyekeztem, ahogy csak tudtam a vásárlással. Az egyik jó ismerosöm, pedig kölcsönadott egyet, az iskolai egyenruhái közül. Hazafelé menet, még fel hívtam Hanát, hogy este jöjjön át, és elmesélek neki mindent. Nagyon kíváncsi volt, hogy mi történt, de telefonba túl hosszú lett volna elmondani. Bementem a lakásba és lepakoltam. A szobába érve nem találtam Sesshoumarut. Megdöbbenni se volt idom, mert nyílt a fürdoajtó, és kilépett egy szál törülközoben!!!! O is megijedt, nem számított rá, hogy ott vagyok, és leesett róla a törülközo. Tasukette!!!! Ezt nem kellett volna! Elkerekedett szemekkel meredtem rá, teljesen ledermedtem. Fel akarta venni a törülközot, ám ekkor megszédült, elkezdett zuhanni, én odaléptem, hogy megfogjam... Hatalmas dobbanással terültünk el a földön. Jóságos kamik! Egy férfi fekszik rajtam! Az igazat megvallva nagyon tetszett nekem ez a fiú, az arany szemeivel. Észrevettem, hogy furcsán néz valamit rajtam, végül megtörte a kínos pillanatot.

-Ööö... -nyögte, és lekászálódott rólam, immár eltakarva magát. Leültünk az ágyra.

-Elárulnád, mit csináltál? -vontam kérdore, mire o rám nézett. -Mondtam, hogy maradj az ágyban, még jó, hogy nem szakadtak fel a sebeid.

-Csak fürödtem. Már ez is baj? -húzta össze szépen ívelt szemöldökeit, tartva a szemkontaktust.

-Nem, nem baj, de még egyszer ne hozz ilyen helyzetbe. Hoztam neked ruhákat. Amikor jobban leszel, elmegyünk az iskolába, és szétnézünk a könyvtárban.

Hoztam neki egy pólót, alsónadrágot, és egy bo térdnadrágot.

-Tessék. Öltözz fel. -adtam neki oda a ruhákat. Csodálkozva nézegette, majd bólintott, én pedig kimentem a konyhába. Mikor visszatértem, o békésen pihent az ágyban.

-Csak megnéztem, elboldogultál-e egyedül az öltözködéssel.

-Mint látod, igen. -hangja közömbös volt. -Nem mintha érdekelne, de megnézném a láncodat.

Szóval ezt nézte akkor rajtam... A medálom egy vékony aranyláncon lógott. Maga a medál is aranyból készült, közepén egy szivárványszínu ékkovel. Az ékko körül kínai írásjelek voltak. Bólintottam majd kivettem a nyakamból a láncot, és odaadtam neki.

-Még a halott apám hagyta rám. Az övé volt valamikor.  mondtam neki, de o, mintha meg sem hallotta volna, elmélyülten nézegette az amulettet, majd közönyös arccal visszaadta.

-Szép darab.  lehelte, majd lehunyta szemeit, jelezvén, hogy aludni akar. Legalább hamar felépül, és elkezdhetjük megkeresni azt az ido átjárót. Este átjött Hana, és elhozta nekem a leckét. Nagyon furdalta már a kíváncsiság, tudta, hogy ok nélkül nem hiányzok se az iskolában, se a cégnél. Megmutattam hát neki mulasztásaim okát. Bementünk a szobába, és vittem be ételt is. Gondoltam vacsora mellett kellemesebb a beszélgetés. Hanával letettük a tálcákat a kis asztalra, ekkor Sesshoumaru kinyitotta arany szemeit, és szúrósan Hanára nézett. Hana elképedve bámulta az ágyamban fekvo férfit.

-Egy fiú?  kérdezte.- Ezért maradtál itthon, Midori-chan?

Mielott felelhettem volna, Sesshoumaru  kedvesen  megjegyezte:

-Egy újabb halandó

Hana szó szerint hátrahokölt.

-Midori-chan  Nem tudtam, hogy te az ilyen durva alakokat kedveled

-Nani?  most én döbbentem meg. Nem számítottam rá, hogy Hana ennyire félreért mindent. Itt az ido, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba.  Ezt beszéljük meg a vacsoránál, Sesshoumaru, már biztosan megéheztél, ne?

A válasz egy morranás volt részérol, majd segítettem neki leülni. Miután mi is letelepedtünk Hanával, bele is fogtam a magyarázatba.

-Sesshoumaru, o itt Hana, akit nagyon szeretek és o sok mindenben segített már nekem. Megkérnélek, hogy ezen túl ne sértegesd ot. Hana, Sesshoumarura a parkban találtam rá, meg volt sebesülve. Emiatt döntöttem, úgy, hogy felhozom ide, és ellátom a sérüléseit.

-Ohh  értem, de mégis mi történt vele?  kérdezte Hana két falat között.

-Tudod, Sesshoumaru nem ember

-Nani?  nézett Sesshoumarura Hana.  Pedig annak néz ki, eltekintve a furcsa szemszínétol

-Ne merj sértegetni, halandó, mert megbánod!  dörrent Sesshoumaru hangja, mire Hanának torkán akadt a sushi.

-Sesshoumaru! Megbeszéltük, hogy abbahagyod a halandózást. És különben is, mi ez a modor?

Nem tudom, hogy nézel ki a normális mivoltodban, de most valóban embernek tunsz.  Sesshoumaru, mintha nem is neki beszéltem volna, folytatta az evést. Hanához fordultam: -Sesshoumaru egy szellem, de valami boszorkány megátkozta, és most emberré változott. A középkori Japánból jött, valami kúton át, és most ezt a kutat keressük, hogy haza tudjon menni. Mivel azonban sérülései súlyosak voltak, ezért pár napot itt tölt nálam, hogy felépüljön.

Hanának kiestek a kezébol a pálcikák, elkerekedett szemekkel bámult rám.

-Viccelsz velem, Midori-chan? Ilyeneket csak mesében lát az ember  ez hihetetlen

-Pedig igazat mondtam

-És, hogyan akarod megtalálni azt az átjárót?  kérdezte Hana, de még mindig láttam a kételyt a szemeiben.

-Gondoltam, több idot töltünk majd a könyvtárban

-Ohh  és addig vele mi lesz?

-Eljön velünk az iskolába, mint cserediák vidékrol, már vettem neki ruhákat is. Amíg nem gyógyul meg, addig itthon maradok vele. Majd itthon tanulok.

-Értem. Akkor azt mondom az iskolában és a munkahelyen, hogy influenzás vagy. Így jó lesz, neked, Midori-chan?

-Arigatuo, Hana-chan. Mindig tudtam, hogy számíthatok rád.  mosolyogtam rá hálásan.