Váratlan Vendég 3

3. fejezet

Az elkövetkezendo egy hetet otthon, betegápolással, tanulással és fozéssel töltöttem. Hana minden délután átjött, és hozta az éppen aktuális tanulnivalót. Sesshoumaru elég csendes fiúnak bizonyult, de úgy látszott, hogy egyre jobban megbarátkozott velem és Hanával, bár kijelentette, hogy neki semmi kedve halandók közé menni, az iskolába. Az iskolával mi is egyet értettünk, de a többiekkel igazán nem volt semmi bajunk. Ami figyelemre méltó, a viselkedésében az, hogy velem egyre kedvesebb volt, és pár dolgot szívesen megosztott velem magáról. Hanával tartotta a három lépés távolságot, de nem sértegette. Sesshoumaru sebei már teljesen behegedtek, és egyre jobb formában volt. Egyik este úgy döntöttem, hogy bejelentem neki vacsora után az elhatározásomat.

-Úgy látom, már elég jól érzed magad, ne?

-De igen.  bólintott.

-Akkor holnap elmegyünk az iskolába.  hatásszünetet tartottam, láttam rajta, hogy ez nem tetszik neki.  Úgy foglak bemutatni, hogy cserediák vagy vidékrol, és azért laksz nálam, mert a családom egy barátja vagy. Jó lesz így?

-Felolem  -felelte olyan semmit mondóan.

-Csak azért mondtam, hogy ha valaki megkérdezi toled, akkor ezt mondd nekik. Ugye megteszed?

-Legyen.  bólintott. Helyes. Már sokszor megmagyaráztam neki, hogy az iskolába nem mehet be akárki, ezért el kell vegyülnie a többiek közt. A tanítás után, pedig megyünk a könyvtárba. Megcsörrent a mobilom, Sesshoumaru felkapta a fejét. Nah igen, látszik rajta, hogy nem ebbe a világba való. Felvettem a telefont.

-Szia Hana-chan, mi történt?

-

-Ezt meg, hogy érted?

-

-Nani? Erre nem is gondoltam

-

-Igazad van. Akkor még ma este megcsinálom.

-

-Arigatuo. Nem is tudom, mit csinálnék nélküled

-

-Oyasuminasai, akkor holnap.  kinyomtam a mobilt. Sesshoumaru érdeklodve nézett rám.

-Doshita? Miért lettél ideges?  kérdezte.

-Az iskolába nem lehet csak úgy bemenni.  feleltem.  Papírok kellenek. Nem elég, ha azt mondom a sensei-nek (tanár), hogy: o itt, Sesshoumaru, Nyugatról és cserediákként van itt. Átmeneti szállása nálam van, mert a két család jó barátságban van egymással. Ezért készítek neked egy beiratkozási lapot, és kitaláljuk az adataidat.

-Adataimat?

-Hai, így tudni fogjak ki vagy.  feleltem, majd a számítógépemhez mentünk. Felléptem az iskola honlapjára és nyomtattam neki egy beiratkozási lapot. Most már csak az adatait kell kitöltenünk. Leültünk az alacsony asztalkához, majd a lapot nézegetve megkérdeztem tole:

-Mi legyen a neved?

-Az én nevem, Sesshoumaru, de Sesshoumaru-samának szólítanak a szolgáim.  jelentette ki felsobbrenduen. Meglepodtem. Ó, igen. O a Nyugati Birodalom örököse, de ez elég furcsán venné ki magát a beiratkozási lapján.

-Ano  -valami hétköznapibb névre gondoltam, hogy ne kelts feltunést. Ha végre hazajutsz, akkor ott már használhatod a címedet.

-Akkor mi legyen?

-Mit szólnál, mondjuk  - elgondolkodva néztem a plafonra, majd rá.   Mondjuk  Kadonomaru Iesuda névhez? Szerintem szép név, és olyan méltóságos is.  mosolyogtam rá biztatóan.

-Valóban?  húzta fel szemöldökeit.  Akkor írd be.

-Rendben.  be is írtam. Következo kérdés, a lakhely.  Azt mondtad, a Nyugati Területek ura vagy. Akkor lakhelynek beírhatjuk, a nyugati parton fekvo kisváros nevét, Nagarit, és oda jártál a helyi iskolába.

-Ha ez megfelel, akkor írd úgy.  jött a beleegyezés. Akkor ezzel megvolnánk. A többi kérdés a kinézetével kapcsolatos volt. Ezeket is beírtam, majd javasoltam, hogy lassan ideje lenne lefeküdnünk, mert holnap korán kell kelni. Miután a kisszobába vonultam, még elalvás elott gondolataimba merültem. Rájöttem, hogy egyre jobban tetszik nekem ez a rejtélyes fiú. Kétségkívül jóképu volt. A modorán még lehetett volna csiszolni, de irányomban egyre kedvesebb lett. Azt is elmesélte, hogy azt a kardját, mely hüvelyben van, az apja hagyta rá, és nem lehet vele ölni. Ezért van ott a másik. Azután mesélt még az öccsérol, akit nem szívlel, mert nem tisztavéru szellem. Az o anyja ember volt, és most egy csapat halandóval utazik együtt. Az öccse barátnoje, pedig egy másik világból jött, furcsa ruhákat hord és egy papno reinkarnációja. O maga, Jaken nevu, kistermetu szolgájával, egy kétfeju sárkánylóval, melynek A- Un a neve, utazik együtt. Nemrég megmentett egy halandó kislányt, az apja kardjával, aki attól kezdve árnyékként követi oket. Ennek ellenére nem szereti az embereket és félszellemeket, mert alsóbbrendunek tartja oket. De mégis  Velem egész kedves. Biztosan csak hálás nekem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan néz ki szellemi alakjában, biztosan akkor is ilyen jóképu  Nem kéne beleszeretnem, mert o visszamegy a saját idejébe, én meg itt maradok ebben a rohanó világban. Erre a gondolatra elszomorodtam. Így aludtam el. Reggel korán keltünk, és felvettük az egyenruhánkat. Mikor meglátott a zöld, rövid szoknyámban és az ehhez tartozó zöld-fehér matrózblúzban, furcsán meredt rám.

-Miért nézel így?  kérdeztem meglepve.

-Ismeros ez a ruha  Mintha már láttam volna valakin.  tunodött.

-Az lehet. Mikor kimásztál abból a kútból, elofordulhat, hogy sok iskolást láttál, csak nem emlékszel rájuk.

-Hmm  Meglehet.

-Gyere, induljunk. Most rossz a kocsim, emiatt gyalog kell mennünk. Szerencsére nincs messze az iskola.  mondtam és elindultunk. Mikor kiértünk a forgalmas utcára, befogta az orrát.

-Hogy bírjátok ezt az iszonyatos buzt?  kérdezte fintorogva.

-Már megszoktam. Igaz, kiskoromban vidéken éltem, de már régóta itt lakok. Nekem fel se tunik.  néztem rá. Milyen csinos ebben az egyenruhában! Már megint mire gondolok! Jóságos kamik! Megérkeztünk az iskolába. Felvittem az igazgatóhoz, és eloadtuk, amit otthon megbeszéltünk. A kamiknak hála, ez zökkenomentesen ment, bár Sesshoumaru elég mérgesen nézett szegény igazgatóra, aki nem Nyugat nagyuraként bánt vele, hanem mint közönséges halandóként. Ezt meg is jegyezte, mikor végeztünk.

-Attól tartok, hogy itt senki sem fog nagyúrként nézni rád, de a cél érdekében ezt el kell viselned.  próbáltam nyugtatni, de o idegesen nézte a folyósón gyülekezo diákok tömegét. Bementünk az osztályterembe, és leültettem a mellettem lévo padba. Azután beviharzott Hana, sietve levetodött mögém.

-Ohayo, minna!(Jó reggelt, mindenkinek)- lihegte mosolyogva.  Huh, majdnem elkéstem!

-Ohayo, neked is, Hana-chan! Megint kinyomtad az órádat?  vigyorogtam rá. Mielott felelhetett volna, megérkezett a történelemtanár, aki az osztályfonökünk is volt egyben, Tanaka sensei. Felálltunk, hogy üdvözöljük ot, megböktem Sesshoumarut, hogy álljon fel o is. Szemeit forgatva eleget tett kérésemnek. Miután leültünk, a sensei szólított, mert kíváncsi volt az új diákra.

-Kurosawa! Látom új tanulót hoztál az osztályunkba. Szeretném, ha kijönne és bemutatkozna.

Tasukette! Hirtelen levert a víz. Erre nem is gondoltam. Sesshoumaru, aki lenézi az embereket, most ki kell állnia eléjük! Ránéztem, és láttam, hogy o is engem néz, de nem tudja mitévo legyen.  Menj ki és mondd el azt, amit a papírra írtunk. A neves és hogy, honnan jöttél.  súgtam neki. Tanaka sensei közben minket vizslatott. Sesshoumaru bólintott, majd méltóságteljesen kisétált. Jaj, csak nehogy elárulja magát. Az osztályteremben feszült csend uralkodott, minden szem Sesshoumarura összpontosult. A csendet Sesshoumaru hangja törte meg.

-A nevem Kadonomaru Iesuda. Nagariból jöttem.

-Üdvözöllek az osztályomban, Kadonomaru. Hallottam, Kurosawánál laksz. Majd o segít neked eligazodni. Most ülj le.  Sesshoumaru bólintott, majd a helyére ült.

-Nagyszeru voltál!  súgtam oda neki egy kacsintás kíséretében. O erre rám mosolygott, melyet viszonoztam. Teljesen el voltam buvölve. Nem szokott gyakran mosolyogni, talán most tette ezt másodszor. De ilyenkor még jobban tetszik. Talán tényleg kedvelem ot  A valóságba Tanaka sensei eroteljes hangja rángatott vissza.

-Ismételjük át pár szóban, a múlt órán tanultakat. Tehát 1467-ben, országos háborúvá fajult, a két hatalmas shugo-daimjo család: a Hosakawa és a Jamana konfliktusa a bakufu feletti hatalomért. Ehhez hozzájött még a shoguni családban és néhány shugo-daimjoi családban kitört örökösödési háborúk. Ezt nevezik Onin háborúnak, mely tizenegy évig tartott, és Kyoto városa csaknem porig égett. Ezzel azt érték el, hogy teljesen legyengült a bakufu hatalom és az ország állandó csatározások helyszínévé vált. Ezt nevezik senguku-nak, azaz hadakozó fejedelmek korszakának, és csaknem száz évig tartott

Megkönnyebbültem. Úgy látszik, most nem feleltet. Lehet, hogy nem akarja az elso órán megijeszteni Sesshoumarut. Bár, lehet hogy, ha most kihívná, jó jegyet kapna. Ezeket ugyanis o átélte. Kérdés mennyire figyelte az embereket, hiszen nem szereti oket. Azt mondta hogy, az emberek is csatároztak a szellemekkel. Tehát az erosebb megölte a gyengébbet. Lassan, de elteltek az órák. Sesshoumaru, a kamiknak hála, nem keveredett konfliktusba senkivel. Eljött az ido, hogy beüljünk a könyvtárba. Hana is segített. Rengeteg könyvet átnéztünk, de sajnos eredménytelenül. Semmiféle utalást nem találtunk az ido átjáróra, még a mesésebb jellegu könyvekben sem. Mikor kinéztem az ablakon már sötét volt.

-Ideje lenne hazamenni. Holnap átnézzük a többi könyvet is.  mondtam, mire Sesshoumaru bólintott. Hana már rég bement a céghez.

Otthon a vacsora után Sesshoumaru megjegyezte:

-Szerinted fogunk találni valamit, azokban a hasznavehetetlen kacatokban?  hangjában, mintha némi kétségbeesést véltem volna felfedezni.

-Nyugodj meg. Ha itt nem találunk semmit, akkor elmegyünk a városi könyvtárakba. Ne add fel, most az elején.  próbáltam bíztatni, de én is csak reménykedni tudtam.