Váratlan Vendég 4

4. fejezet

Már harmadnapja jártunk iskolába, és keresgéltünk eredménytelenül a könyvtárban, mikor érdekes dolog történt. Az udvaron, egy nagy fának dulve az ebédünket fogyasztottuk, mikor négy lány, akik eggyel alattam lévo évfolyamba járnak, odajöttek hozzánk. Ismertem oket, sokat beszélgettem velük. Yuka, Eri, Ayumi és Kagome. Kagome mostanában elég beteges, sot, mindenféle furcsa betegségeket szed össze: reuma, vérzékenység, kisebbségi komplexus, satöbbi. De, ha iskolába jön, mindig egészségesnek látszik. Szegény Houjo-kun szerelmes belé, de neki már barátja, aki Ayumiék szerint önzo és eroszakos.

-Szia, Midori-san! Hallottunk az új tanulóról, gondoltuk megnézzük.  vigyorogtak mind a hárman, Kagomén látszik, hogy zavarban van.

-Yuka-chan, Eri-chan, Ayumi-chan, Kagome-chan, sziasztok. O itt, Kadonomaru Iesuda.  mutattam be nekik Sesshoumarut, majd fordítva. Sesshoumaru biccentett feléjük.

-Hajimemashite,(örvendek)  mondák egyszerre. Kagome furcsán nézett Sesshoumarura, és Sesshoumaru is rá.

-Kagome-chan, meggyógyultál már a mandulagyulladásodból?  érdeklodtem.

-Persze, Midori-san.  vihogott zavartan. Ekkor megszólalt a csengo.

-Örülök, hogy beszéltünk, majd találkozunk következo szünetben.  mondtam nekik mosolyogva.

-Mi is, akkor még majd beszélünk!  felelték, majd ment mindenki a saját tantermébe. Miután elváltunk tolük, Sesshoumaru megszólalt:

-Ezt a Kagomét ismerem. Az öcsém barátnoje. O az, aki másik világból jött. O tudja

-Nani?  kerekedtek a szemeim.  Kagome utazgat a sengukuba? Akkor beszélnünk kell vele.

-Csak te

-Miért? Neked is ott kell lenned.  a felelet egy dühös morgás volt. Értem már  Nem akarja, hogy megvetett öccse barátnoje így lássa ot.  Nem akarod hogy, így lásson, mert ember vagy

-Mondtam már, hogy nem vagyok ember, onna!  a szemei villámokat szórtak, nagyon ijeszto volt a belole áradó düh.

-Szerinted nem ismert fel?  hangom szinte hisztérikussá vált.  Elég furcsán nézett rád!

-Akkor is te beszélj vele, nem akarok szívességet kérni az öcsém barátnojétol. Az nem méltó hozzám, a nagy Sesshoumaruhoz.  most már nyugodtabb hangnemben beszélt, de ki lehetett venni a benne tomboló feszültséget.

-Rendben. Megteszem, amit kérsz.  higgadtam le.  De még egyszer ne beszélj így velem

Alig vártam, hogy vége legyen az órának. Szünetben Sesshoumarut ott hagytam Hanával, majd megkerestem Kagomét. Félrehívtam egy fához, o kíváncsian követett.

-Miért ez a titokzatoskodás, Midori-san?  érdeklodött Kagome.

-Nos, hogy is kezdjem  -tunodtem el.  Amikor hiányzol az iskolából, valójában nem vagy beteg?

-E  eeezt meg hogy érted?  nagyon zavarba jött. Tehát igaz. Amíg  beteg , valójában a másik világban van. Jobbnak láttam nem köntörfalazni, ezért elmondtam neki a feltevésemet.

-Amikor hiányzol, egy másik világban vagy. A középkori Japánban.

Majdnem hátraesett, annyira meglepodött.

-Honnan tudod ezt, Midori-san? Ugye, nem szándékozol ezt elmondani senkinek sem?

-Persze, hogy nem.  nyugtattam meg.  Csak arra lennék kíváncsi, hol az ido átjáró.

-Át akarsz menni?

-Mondhatni úgy is.

-Az a személy, aki veled van  Nagyon ismeros nekem. Talán o akar át menni?

Tudtam! Felismerte. Most mit tegyek?

-Talán.  feleltem neki.  Áruld el, hol van az a kút, onegai.

-Tudom már kire hasonlít az a fiú! Olyan, mint Sesshoumaru, akirol egy ideje nem hallottunk.

Bingó! Okos lány. Ezt jól kitalálta.

-Igen, o az.  feleltem.  Valahogy átesett a kúton, és megátkozta egy boszorkány, hogy emberré váljon. Haza akar menni, de nem emlékszik, hol van a kút. Ezért kérem a segítséged, Kagome-chan.

-Sesshoumaru?!  most még jobban meglepodött.  A kút a szentélyünkben van. Ott haza tud menni. De miért segítesz, neki, Midori-san? Sesshoumaru nagyon kegyetlen, nem biztos, hogy hálás lesz neked. Gyulöli az alsóbbrendueket, és ehhez párosul, hogy rendkívül eros. Igaz, Inu Yasha kétszer legyozte, de megölni sohasem tudta. Az apja kardja miatt elpusztíthatatlan, és félek, hogy úgy hálálja meg a segítségedet, hogy miután visszanyerte erejét, megöl téged. Jól meggondoltad?  kérdezte aggódva.

-Hogy o kegyetlen? Igaz, hogy nagy az egoja, de velem mindig kedves volt. Az egojához képest.  tettem gyorsan hozzá.

-Te kedveled  Szegény Midori-san. Inu Yasha sem könnyu eset, de o jól megvan az emberekkel.

-Én csak segíteni szeretnék neki.  mentegetoztem, de tudtam, hogy igaza van. Valóban kedvelem Sesshoumarut. Nem rémített meg, amiket mesélt róla, reménykedtem, hogy velem majd másképp bánik. Átkísérem a kúton, aztán hazajövök, és majd én is meglátogatom, mint Kagome, Inu Yashát. Olyan kedves marad velem, mint eddig, és talán o is megkedvel engem.

-Rendben.  mondta Kagome, iskola után eljöttök velem a szentélybe. Én csak két nap múlva megyek vissza, de akkor engem ott vár Inu Yasha. Nem lenne tanácsos, ha így találkoznának. Én meg tudom állítani Inu Yashát, de o piszkálná ezzel a bátyját, aki ha visszanyerte erejét, mindenképp megölné Inu Yashát. Ezért ma kell átmennetek, de hagyjátok el a kút területét minél gyorsabban.

-Vakarimasu. Te is visszakísérsz minket, Kagome-chan?

-Nem.  rázta meg a fejét Kagome.  Ha visszamennék, Inu Yasha rögtön megérezné, és ott teremne.

-Rendben, akkor tanítás után itt találkozunk.

-Hai.  mosolygott Kagome.

-Arigatuo, Kagome-chan.

-Ie, ie. (szívesen; barátok között)

Tanítás után Kagome már várt minket. Hanától elbúcsúztam, megkértem, hogy amíg távol vagyok, mentsen ki a cégnél. Bár mondtam neki, hogy csak átkísérem Sesshoumarut és visszajövök. Sesshoumarut arra kértem, hogy ne legyen bunkó Kagoméval, annak ellenére, hogy a lány felismerte. Nagy nehezen, de rá tudtam beszélni erre.

-Midori-san, Sesshoumaru! Hát itt vagytok. Menjünk.  mondta Kagome. Mosolyogva bólintottam, Sesshoumaru némán követett minket. Eloször bementünk a holmijáért nálam, majd elmentünk a szentélyhez.

-Itt lennénk.  mutatta Kagome a szentélyt.  Ott van bent a kút. Csak bele kell ugrani és megnyílik az átjáró. Lekísérlek titeket.

-Átöltözhetnék esetleg?  kérdezte Sesshoumaru.

-Persze, addig kint várunk.  felelte Kagome, míg Sesshoumaru eltunt a szentélyben.

-Kagome-chan, Arigatuo gozaimashita.  hálálkodtam neki.

-Szóra sem érdemes, de ígérd meg, hogy vigyázol magadra, Midori-san.  figyelmeztetett Kagome.  Az a világ, más, mint a miénk. Sesshoumaru személyisége is más. Most ember, az embereknek érzései vannak, de szellemként nem ilyen.

-Vigyázok magamra.  ígértem meg neki. Ekkor elolépett Sesshoumaru teljes harci díszben.

-Mehetünk?  kérdezte.

-Hai.

-Midori-san!  mondta Kagome, mikor már kút felett álltunk.  Ígérd meg, hogy hallatsz még magad felol.

-Ígérem.  feleltem, és beleugrottunk a kútba. Hirtelen egy kék térben találtuk magunkat, amelyben teljesen lelassult az esésünk. Szinte lebegtünk. Majd kemény talajt éreztünk a lábunk alatt. A kék erotér megszunt.

-Itt vagyunk.  jelentette ki Sesshoumaru. Kimásztunk a kútból. Egy tisztásra érkeztünk. A levego kristálytiszta volt, a fu zöldellt, a madarak csicseregtek. Éreztem a virágok mámorító illatát.

-De szép itt minden  -csodálkoztam el.  Kár, hogy nemsokára vissza kell mennem. Holnap iskola.

-Nem mész te sehová!  hangja fenyegetozo volt, majd ellágyult.  Azt szeretném, hogy maradj velem pár napot. Azután majd visszatérsz, ha akarsz. Még nem is ismered azokat, akikkel utazok.

-Oh, értem. Akkor keressük meg oket.  Javasoltam, mire o mosolyogva bólintott, és elindultunk. Zavart az elozo hangneme. Lehet, hogy igaza volt Kagome-channak? Nem. Az nem lehet. Utána olyan kedves volt. Alig gyoztem csodálkozni a táj szépségén. A szívem majd kiugrott. Részben teljesült az álmom. Itt vagyok a középkori Japánban, egy tartományúrral. Bár furcsálltam, hogy még nem változott vissza. Ezt szóvá is tettem.

-Mondd csak, Sesshoumaru, most, hogy itthon vagy, miért nem tört meg az átok?

-Meg kell keresni azt az onit, ezt csak o tudja.  felelte. Azt vettem észre, hogy egyre csak távolodunk a kúttól. Igaz, mondta Kagome, hogy minél hamarabb hagyjuk el a környéket, nehogy Inu Yasha itt találjon minket. De  Akkor is  Rossz eloérzetem támadt  Talán Sesshoumaru durva hangneme miatt? Nem tudom. Az is furcsa, hogy utána rögtön kedves lett  Talán hirtelen elojött a természete? Ezeken a dolgokon járt az eszem, mikor arra lettem figyelmes, hogy nagyon elfáradtam és már sötétedik. Ez azt jelenti, hogy több órát gyalogolhattunk. Sesshoumaru csendes volt, mint mindig. Egész úton egy szót sem szólt. Egy tisztásra érkeztünk. Ekkor útitársam megszólalt:

-Gyere, keressünk tuzifát! Estére lehul a levego.  mondta, és én bólintottam. Bementünk a fák közé. Ekkor olyan érzésem lett, mintha többen lennének a közelben, de ezekbol egy ember. A többi szellem. Igazam volt. Megszólalt az egyik, valami rettenetes rekedt hangon:

-Sesshoumaru nagyúúúúúúúúúr! Merre vagy? Gyere elo!!!  majd szipogás hallatszott, melyet a rekedt hang tulajdonosa adott ki. Ezután egy kislány szólalt meg:

-Sesshoumaru nagyúr nem szokott ilyen sokáig távol lenni -sírva fakadt.  Lehet, hogy már nem is éééééél - hüppögés  Nem akarom, hogy meghaljon! Jaken mester keresd meg Sesshoumaru nagyurat!

-Itt vannak Rinék.  jegyezte meg Sesshoumaru. Majd odakiáltott nekik: -Rin, Jaken! Erre!

Ekkor Rin és Jaken egymást túlharsogva kiabálták:

-Sesshoumaru nagyúúúúúúr!  majd csörtetés, és a fák közül egy kislány és egy apró termetu, zöld békaszeruség szaladt ki. Jaken egy kantáron vezetett egy kétfeju sárkánylovat. Nem lepodtem meg rajtuk, mert Sesshoumaru elmesélte, hogy néznek ki útitársai. A kislány odaszaladt Sesshoumaruhoz, és átkarolta a lábait. Sesshoumaru lehajolt és megsimogatta a gyermek fejét.

-Végre visszatértél, Sesshoumaru-sama. Annyira örülök!  mondta nevetve Rin.

-Én is örülök, Rin. Remélem jól megvoltatok.  mondta, közben Jaken is odament hozzá és elkerekedett szemekkel nézett urára.

-Sesshoumaru-sama, mi történt a hajaddal? És  miért van emberszagod?

-Megátkozott egy szánalmas boszorkány!  felém fordult.  O itt, Midori. Neki köszönhetem, hogy visszatértem, mert átestem azon a kúton, melyet az öcsém barátnoje használ.

-Egy hanyou?  nézett rám meredten Jaken.