Váratlan Vendég 5

5. fejezet

A hanyou szó hallatán Sesshoumaru lenézo tekintetével találtam szemben magam, ami nagyon rosszul esett. Mielott bármelyikünk is megszólalhatott volna, Rin mosolyogva odalépett hozzám:

-Üdvözöllek, Midori-sama! Örülök, hogy segítettél Sesshoumaru-samának hazajutni. Én Rin vagyok.

-Üdvözöllek Rin-chan!  a bennem kavargó érzések ellenére, sikerült kedvesen mosolyognom a kislányra. Rin rögtön Sesshoumaru felé fordult:

-Sesshoumaru-sama! Midori-sama velünk marad?  kérdése inkább kérésnek hangzott.

-Hai. Egy darabig velünk marad.  Sesshoumaru hangja közömbösen és lenézoen csengett, de ezt Rin észre se vette.

-Jaj, de jó!  ugrándozni kezdett körülöttem.  Akkor majd szedünk együtt virágot Sesshoumaru-samának, ne?

-Hát  persze, Rin.  nyögtem ki. Ez a gyermek aztán tudja, hogy kell zavarba hozni másokat.

-Jaken, hozz tuzifát és rakj tüzet!  parancsolta Sesshoumaru, és Rinnel a nyomában elindultak a tisztásra.

-Ahogy parancsolod, nagyúr!  Jaken szeme könnyes volt a meghatottságtól. Követtem én is Sesshoumarut, Jaken maradt gallyakat gyujteni. Ha ezek ketten ennyire odavannak Sesshoumaruért, akkor annyira kegyetlen nem lehet  Ugye nem? Ezt hanyou-s dolgot megbeszélem velük, miután Rin elaludt. Valahogy olyan eloérzetem volt, hogy kellemetlen beszélgetés vár rám. Miért éreztem meg a jelenlétüket Rinéknek? Otthon, ha valaki mögém osont, szívinfarktust kaptam, de nem éreztem meg, hogy ott van. Ha valaki becsengetett az ajtón, nem éreztem meg ki az. De most, hogy megismertem Rinéket, bármikor meg tudtam volna mondani, hogy hol vannak. Persze csak bizonyos távolságon belül. Azt is éreztem, hogy melyikükben milyen ero lakozik, és az oket körülvevo aurát. Érdekes  Rinnél volt néhány gyümölcs, így nekiláttunk megvacsorázni. Lassan a tábortuz is lobogott Jakennek köszönhetoen. Sesshoumaru egy szót sem szólt hozzám, csak szúrós szemekkel nézett egész vacsora alatt. Miután megettünk mindent, Rin nemsokára elaludt. Sesshoumaru elso kérdése, nem nekem, hanem Jakennek szólt.

-Jaken, miért mondtad rá, hogy hanyou?  az utolsó szót undorral ejtette ki.

-Mert érzem rajta, Sesshoumaru-sama. Átlagos embernek néz ki, de van benne szellemvér.

-Ez meg mit jelentsen?  döbbentem meg. Tudtommal a szüleim emberek.

-Azt, hogy félvér vagy!  emelte fel a hangját Jaken, ehhez még Sesshoumaru megveto pillantását is bezsebelhettem.

-Én  errol nem tudtam semmit  -csak nyögdécselni tudtam. Nem értettem ezt az egészet. Mama biztos, hogy ember. Még halványan, de apára is emlékszem. O is halandó volt. Akkor mit érezhet rajtam Jaken? Sesshoumaru megutált volna, emiatt?

-Az én orromat nem csapod be.  mondta Jaken pökhendien.  Én szellem vagyok, és megérzem ki kicsoda valójában. Most, hogy Sesshoumaru-sama emberré vált, o már nem érzi

Nem derült ki, mit akart mondani, mert Sesshoumaru úgy fejen vágta, hogy hanyatt vágódott, és mikor feltápászkodott egy hatalmas púppal lett gazdagabb. Legszívesebben elnevettem volna magam, de rögtön eszembe jutott Sesshoumaru megveto tekintete, és inkább elszomorodtam.

-Most ezt miért kaptam Sess  -kezdte Jaken.

-Urusai!  emelte fel a hangját Sesshoumaru. Jaken olyan kicsire húzta össze magát, amilyenre csak tudta.

-Sesshoumaru  -kezdtem bele egy kínos kérdésbe.  Ha ez igaz  Mármint, hogy valóban félszellem vagyok  megvetsz engem?  pillanatnyi csend lett, Sesshoumaru rám nézett. Tekintetébol semmit se lehetett kiolvasni. Végül így szólt:

-Már miért tenném? Csak meglepodtem ezen.

-Értem.  mondtam, ott volt még a kérdés a nyelvemen, hogy akkor miért nézett rám úgy az elobb, mint egy utolsó rongyra, de inkább megtartottam magamnak. A hanyoukat jobban gyulöli az embereknél, mert az emberek legalább tisztavéruek, nem úgy, mint a félig a szellemek. Ezt még fel kell dolgoznia, és én nem akartam felidegesíteni. Mesélte ugyanis, hogy apjára nagyon neheztel, mert bemocskolta az eddig tisztavéru családot azzal, hogy egy ember notol született gyermeke. Apja bele is halt ebbe a  szeszélyébe , -ahogy Sesshoumaru jellemezte apja kapcsolatát a halandó novel, -mert megmentette a not és a gyermeket. Gondolataimat Sesshoumaru hangja törte meg.

-Ideje aludni. Holnap elindulunk megkeresni azt az onit. Nem szeretnék életem végéig ember maradni.

-Rendben.  bólintottam.

-A- Un nyereg táskájában találsz takarót. Jaken, te orködsz.  mondta, majd leült egy fához, hátradolt és lehunyta szemeit. Eloszedtem a takarókat, majd én is követtem Sesshoumaru példáját, és nyugovóra tértem. Feldúltságom ellenére perceken belül elaludtam.

Arra ébredtem, hogy valaki figyel. Kinyitottam a szemeim, és Rint pillantottam meg. Szélesen mosolygott rám, és úgy üdvözölt:

-Ohayo, Midori-sama. Jó sokáig aludtál. Jaken-samával már fogtunk halat, és mindjárt kész a reggeli.

-Ohayo, Rin!  feleltem. Sült hal illata csapta meg az orromat.  Akkor ideje enni.  mosolyogtam, és a tuzhöz ültem. Sesshoumaru és Jaken már ettek.  Ohayo, Sesshoumaru, Jaken!

-Neked is.  válaszolt Sesshoumaru.  Egyél, mert utána indulunk.

-Hai. Ittadakimasu!  mondtam. Miután mindenki jóllakott, elindultunk megkeresni a hírhedt onit. Sesshoumaru ment elöl, mögötte én és Jaken, aki kantárszáron vezette a sárkánylovat, melyen Rin ült. Rin egyfolytában mindenféléket kérdezett tolünk, melyekre Sesshoumaruval alig gyoztünk válaszolni. Elég fárasztó kislány volt, de már most nagyon megkedveltem.

-És tényleg olyan nagy színes házak vannak abban a Tokyo-ban? És neked tetszettek Sesshoumaru-sama? És

-Sesshoumaru! Valami gonosz energiát érzek!  szakítottam félbe Rint, Sesshoumaru megtorpant, Rinen pedig látszott, hogy nagyon megrémült.

-Merre érzed?  kérdezte Sesshoumaru, rám szegezve arany szemeit.

-Egyenesen, magunk elott, nem tudom megmondani, hogy milyen messze lehet

-Jaken!  parancsolta Sesshoumaru.  Üljetek fel Rinnel A-Un-ra, és menjetek vissza arra a helyre, ahol táboroztunk.

-Igen, nagyuram!  felelte Jaken és teljesítette ura parancsát. Mikor a sárkány felszállt, még Rin hangját lehetett hallani:

-Sesshoumaru-sama, Midori-sama, vigyázzatok magatokra!  mindketten utánuk néztünk.

-Most te vezetsz, én ugyanis nem érzek semmit.  mondta Sesshoumaru.

-Hai.  bólintottam, majd elindultam, egyenesen a gonosz aura irányába. Nemsokára egy kiszáradt erdo szélére értünk. Rossz érzésem kerített hatalmába, de a yjaki az erdobol jött. Sesshoumarura néztem, o biccentett, így hát bementünk az erdobe. Félelmetes volt. Eddig még csak horrorfilmben láttam ilyen helyet. Mindenhol síri csend honolt, sehol egy zöld növény, vagy egy teremtett lélek. Csak kiszáradt növények és kissé lilás, egyre sötétedo köd. Hirtelen megbotlottam valamiben, de sikerült megkapaszkodnom az egyik fatörzsben, melynek érintése hideg és nyirkos volt. Lenéztem a földre, és azt hittem elájulok. Emberi és állati csontok hevertek mindenütt.

-Valami baj van?  kérdezte Sesshoumaru.

-Mi ez a hely?  hangom rémült volt.

-Shukumei Mori (Halál Erdo)  felelte nyugodtan.  Jó helyen járunk.

-Ez neked jó hely?

-Ennek az erdonek Ekirei volt az úrnoje, az a boszorkány, aki megátkozott.

-Akkor itt lakik az öccse is, ne?

-Pontosan.  mondta.  Menjünk tovább.

-Hai.  néztem le undorodva a csontokra.  Remélem, mi nem itt végezzük.  motyogtam az orrom alá, de hirtelen megtorpantam.  Valami közeledik

Sesshoumaru is megállt. Egy ronda két méter magas, fekete, piros szemu valami lépett ki az egyik fatörzs mögül. Ahogy közeledett, ki lehetett venni, hogy farkasra hasonlít, de ez két lábon járt. Erot vett rajtam a félelem.

-Sesshoumaru, te rühes kutya!  vicsorgott rá a megszólítottra.  Hát túlélted

-Amint látod, itt vagyok. Azonnal add vissza az eromet!

-Ki ez a félszellem asszony veled?  mondta a szörny, ügyet sem vetve Sesshoumarura.  Azt hiszed, ez megvéd? Ha, ha, ha! Milyen szánalmas lettél! Most nem menekülsz el! Megölted Ekireit!   hörögte, és már csapott is Sesshoumaru felé, aki fürgén elugrott, így az ütés egy fát talált el. A fa recsegve kidolt, én pedig ijedtségemben, a fenekemre estem. Ekkor furcsa dolog történt. A medálom kicsúszott a blúzom nyakán, majd fényleni és lüktetni kezdett. A szörny rögtön rám nézett.

-Sesshoumaru, úgy látszik a szerencséd nem hagyott el  -vicsorogta.  Megtaláltad a kulcsot, mivel te ebben a formában nem tudsz tenni semmit, de most megölöm!  nem értettem, mirol beszélt, de már éles az éles karmok közeledtek felém

Nem ilyennek képzeltem a halált  Jóságos kamik!!! Még nem is éltem! Lehunytam a szemem, hogy ne lássam, és vártam a belém hasító fájdalmat  Vártam  Hirtelen eros villámlást érzékeltem. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy egy fehér akadály vesz körül, és az oni azt találta el, ez villámlott. A medálom egyre erosebben pulzált, és feketés-lilás energiahullám vette körül a testemet, majd valami hihetetlen ero szállta meg, de úgy éreztem, szétszakad a vállam. Két hatalmas fekete szárnyam nott. A körmeim meghosszabbodtak, éreztem, hogy egy jel ég bele a homlokom közepébe. A ruhám is megváltozott. Hosszú, fekete, egybe részes, testre simuló viseletem lett, magasított nyakkal. A ruha ujjai, olyanok voltak, mint egy haori-é, a szoknyarész baloldalt combtoig fel volt hasítva. Úgy éreztem más lettem, bátran néztem az onira, aki az akadály miatt nem tudott megsebezni. Furcsa, de tudtam mit kell tennem. Ha az oni elpusztul, Sesshoumaru visszakapja az erejét, és mi élve kikerülünk innen. Nem akartam, hogy Sesshoumarunak bántódása essék, abba belehaltam volna. Két kezemet magam elé tartva, tenyeremben egy kék energiagömböt formáztam, és elkiáltottam magam:

-Aisu no Sashisawari!  az energiagömb vészesen közelített megdöbbent szörny felé, majd a gömb ezernyi jégszilánkokra szóródva megsemmisítette azt. Egy hatalmas ordítás rázta meg a tájat, ahogy az oni fekete porrá változva semmivé lett. Ekkor az akadályom megszunt, én pedig ájultan estem össze.