Váratlan Vendég 6

6. fejezet

Késobb, mikor kinyitottam a szememet, egy fa árnyékában feküdtem. A szárnyaim eltuntek és az iskolai egyenruhám volt rajtam. Körülöttem minden zöld volt, és hallottam a madarak vidám énekét. Mellettem Sesshoumaru ült, de csak a ruhájáról ismertem fel.

-Hol vagyok? Mi történt?  kérdeztem.

-Elpusztult az oni, az erdo visszaváltozott normálissá.

-Sesshoumaru?

-Hai. Visszakaptam az eromet, hála neked. Most már elmehetsz, nincs szükségem rád

-Nan desu, ka?(mi van?)  felpattantam, és elkerekedett szemekkel bámultam rá.

-Nem hallottad?  förmedt rám.  Azt mondtam, most már hazamehetsz. Segítettél, de ne várd, hogy meg is köszönjem. Örülj, hogy nem öllek meg!

-Azt hittem jelentek neked valamit

-Baka onna!   most már o is talpon volt, és gúnyosan felkacagott.  Ugyan mit jelentene nekem, a nagy Sesshoumarunak, egy ilyen szánalmas korcs?! Túl sokat képzelsz magadról.

-Ketsunoana!  káromkodtam rá. Teljesen elszállt az agyam. Ezt a megalázást! Igaza volt Kagome-channak.

-Ne merj még egyszer ilyet mondani, nekem, onna!  fenyegetoen magasodott fölém. Ekkor eszembe jutottak az oni szavai.

- Sesshoumaru, úgy látszik a szerencséd nem hagyott el  Megtaláltad a kulcsot, mivel te ebben a formában nem tudsz tenni semmit, de most megölöm!   Most már értettem, mirol beszélt  Csak én tudtam megölni a szörnyet, hogy Sesshoumaru visszakaphassa a szellemi erejét. Ezért volt velem kedves

-Te tudtad  -néztem a szemébe.  Mindvégig tudtad

-És, akkor mi van?  felelte gúnyosan.

-Áruló!  kiabáltam rá.  Csak kihasználtál  Én azt hittem kedvelsz

-Rosszul hitted

-Hálátlan kutya vagy!  a sírás határán álltam, egy világ omlott össze bennem.  Nem is vagy te kutya, azok legalább hálásak a segítségért.  elfutottam. Csak szaladtam, szemeimbol patakzottak a könnyek. Kagome-chan figyelmeztetett, ennek ellenére én bedoltem Sesshoumaru aljas trükkjének. Most már mindegy. Haza akarok menni, csak az a baj, hogy eltévedtem, nem találom a kutat. Szétnéztem, hátha találok valami ismeros fát, vagy bokrot, de semmi  Ekkor éreztem, mintha valaki, vagy valami figyelne. Rossz aurát éreztem, de csak gyengén. Felnéztem, az égen egy túlméretezett darazsat pillantottam meg. Egy gyengébb szellem  Fúj, de utálom a darazsakat! Na, menjünk innen, de minél gyorsabban! Egy kis tavacskához értem, melyet egy vízesés táplált. De gyönyöru táj! Kár, hogy itt nincs helyem  Az, akit kedvelek, nem lát szívesen  Leültem egy nagyobb kore, és kezembe vettem a medálomat. Elmélyülten nézegettem. Aztán az égre tekintettem, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Jól gondoltam, mert a darázs, a velem szemben lévo juharfa ágán ült. Chikusho! Legközelebb hozok magammal légyirtót. Irtózom a darazsaktól, ez meg engem követ. Bár, nem úgy tunt, mint aki meg akar támadni  A kamiknak hála  Visszatértem a medálhoz. A csillogó ékko körüli kanjikat nézegettem. Azt jelentik: Aisu no Sashisawari. Ezzel a varázsigével hoztam létre a jéggömböt. A medál miatt változtam át, és a szárnyak miatt jött létre az akadály. Bárcsak megmutatná azt is, hogyan tudok hazajutni. Ekkor érdekes dolog történt. Ahogy a napfény ráesett az ékkore, egy fénysáv tört ki belole. A fénysáv egyenesen a vízesés felé mutatott. Követem a jelet, kíváncsi vagyok, mit akar mutatni. Elindultam a vízesés felé. De innen, hova? A jel egyenesen a vízesésbe mutatott. Hátha van mögötte valami  Felmásztam egy sziklára, és bemásztam a vízesés mögötti sziklapárkányra. Egy barlang  A jel a barlang mélyére mutatott, így bementem. Nemsokára egy lilás erotér rajzolódott ki. A fénysáv pontosan a közepébe mutatott. Megérintettem az eroteret, és úgy éreztem, mintha átnyúlnék valamin. Olyan, mint egy átjáró  Átmentem rajta. Nagyon meglepodtem, mert a saját udvarunkba vezetett. Ott álltam az öreg cseresznyefa alatt, és anyukám lépett elém.

-Midori?  kérdezte elhulve.

-Anya?  mondtam, és már szaladtam is a karjaiba.  Anya!! Én úgy féltem! Majdnem meghaltam  -sírva fakadtam. Anyukám kedvesen átölelt.

-Mégis, mi történt veled, Midori-chan? Gyere, menjünk be a házba.  könnyes szemmel bólogattam, majd egymást átölelve bementünk a házba. Leültünk a nappaliba, majd elmeséltem anyának mindent, kezdve attól az estétol, amikor megtaláltam Sesshoumarut. Elmondtam neki azt is, hogy mi történt apa medáljával, és hogy félszellemnek neveztek útitársaim.

-Tehát kiderült az igazság  -sóhajtotta anya.  El akartam neked mondani, mivel évek múltán rájöttél volna, mert nem öregszel

-Mégis, mit jelentsen ez?

-Akit ismertél, nem az édesapád volt. Az igazi apád egy szellem volt. Úgy hívták: Daisetsu no Adachi. A középkorban a Déli Területeket uralta, de elesett egy csatában.

-Hogy ismerted meg?  kérdeztem, a ma történtek után már semmin nem lepodtem meg.

-Az öreg cseresznyefa mögött van egy ido átjáró. Még leánykoromban véletlenül átestem rajta. Egy barlangban találtam magam. Elindultam kifelé, és láttam, hogy a kijáratot egy vízesés takarja el a külvilágtól. Kimásztam a szabadba és elindultam szétnézni. Ekkor egy ronda szörnyeteg támadott meg. Azt mondta, meg akar enni. Apád mentett meg. Én elso látásra beleszerettem. Magas, jó kiállású, hosszú fekete hajú, rendkívül jóképu férfi volt. Ezután sokszor találkoztam vele. Megtudtam, hogy o egy szellem, de ez nem zavart, mert o sem volt közömbös irántam. Rendszeresen átjárkáltunk egymáshoz, majd egy szép napon feleségül kért, a családomtól. Azt mondta én leszek a Déli Területek úrnoje. A nagyszüleid beleegyeztek a házasságba. Többször elvitt a kastélyába. Nemsokára várandós lettem veled. Kituztük az esküvo napját, de pár nap múlva szörnyu hírt hozott. El kellett halasztani az esküvot, mert hadüzenet érkezett, a keleten élo tigris szellemektol. Apád megtiltotta, hogy a háború ideje alatt átmenjek. Szörnyu eloérzetem támadt. Pár nap múlva, mikor kimentem az udvarra, apád ült a cseresznyefa alatt, hatalmas vértócsában. Már arra sem volt ereje, hogy bejöjjön a házba. Odafutottam hozzá, mondtam, hogy azonnal el kell látni a sebeit, de csak a fejét rázta, már késo  -itt elsírta magát. Átkaroltam.

-Nyugodj meg, anya. Majd késobb elmeséled

-Nem  -felelte.  Most már befejezem.  Erot vett magán, majd folytatta.  Ekkor adta ide a medált, hogy ha megszületsz, akasszam a nyakadba, majd teste hirtelen hamvakká foszlott és eltunt a semmiben, mintha csak egy álom lett volna.  megtörölte könnyes szemeit, majd újból erot vett magán. -Én már tudtam a medál erejérol, mert sokat mesélt róla. Úgy is tettem, ahogy o kérte, neked adtam a medált. Ez az o hagyatéka, Daisetsu no Adachié, és nem azé a férfié, akit apádnak ismertél, Ashikei Kurosawáé. Ot pár év múlva ismertem csak meg, de sajnos o is meghalt.

-Milyen kegyetlen az élet  -mondtam szomorúan.  Szívesen megismertem volna apát, de szeretettel gondolok a nevelo apámra is, aki mindig nagyon kedves volt velünk. Szegény anya, biztosan sokat szenvedtél

-Igen, sajnos, de ez az én karmám  Remélem a tiéd nem ilyen, Midori-chan.  sóhajtott fel anya.  De most mesélek a medálról. Mondtad, hogy átváltoztál, és a szárnyaid miatt akadályt tudtál felállítani magad köré. A kanjik segítségével a jégcsapást hozhatod elo, de nem csak azt tudod elohívni, hanem egy varázskardot is, az Aisu Katanát. Ennek is jégtámadása van. Az ékko, a medál közepén, egy iránytu, mindig oda irányít, ahová kívánod, a napfény vagy akár a csillagfény segítségével. Ezért mutatta meg neked a haza felé vezeto utat. A medált még apád egyik ose kapta több évszázada magától a Napistennotol, Amaterasu Omikarnitól. Ezért a napfényt használja fel a helyes irány megmutatásához.

-Hmm  -nézegettem a medált.  Ezt jó tudni, így sose tévedek majd el

-Honto. (igaz)  mosolygott rám anya, ekkor nagyot korgott a hasam. Elpirulva néztem anyára.

-Jóságos kamik!  kiáltott fel anya.  Te leány, mikor ettél utoljára?

-Ano  Reggel, valamikor

-Akkor gyere, menjünk, ki a konyhába, sok finomságot foztem ám!

Miután jóllaktam, gyorsan lefürödtem és lefeküdtem pihenni. Ekkor még nem is sejtettem, hogy Sesshoumaru kegyetlensége mellett még rosszabb is történhet velem. Annak ellenére, hogy szomorú voltam, a testi-lelki kimerültség miatt gyorsan álomba szenderültem. Arra ébredtem, hogy rendkívül gonosz aurát érzek. Kipattantam az ágyból, és kiszaladtam az udvarra. Anya utánam sietett.

-Mi történt, Midori-chan?  kiáltotta utánam. Ekkor megtorpantam. Egy hófehér páviánbundába bújt alak állt a cseresznyefa alatt. Ot éreztem, de hogy kerül ide?

-Anya, azonnal menj vissza a házba!  fordultam felé.  Hayaku!(gyorsan)

Anya hátat fordított, és elkezdett rohanni a házba. Ekkor a szellem felkacagott, és testébol ocsmány nyúlványok jöttek elo, és átdöfték vele anyát. Anya összeesett.

-Anyaaaaaaaaaaaaa!!!!- kiáltottam.  Neeeeeeeeeeeeeeeee!!!  odaszaladtam hozzá, és a karjaimba vettem.

-Mhi  dho  rhiii -tekintete egyre üresebb lett, testét egy utolsó köhögés rázta meg, mely által piros vére kifröccsent ajkai közül. Feje oldalra billent és meghalt. Szemeim megteltek könnyel, a szellemre néztem és vicsorogtam.

-Kuso atama!  sziszegtem rá bosszúsan.  Ki vagy te? Miért támadtál ránk?

-Sesshoumaru szolgája vagyok.  szólt mézes-mázosan az idegen.  O küldött, hogy végezzek veletek, nehogy eláruljátok a titkát.

-Sesshoumaru??- szemeim elkerekedtek. Mégis csak levonta háláját, ahogy Kagome-chan megmondta.

-Pontosan.  felelte az idegen.  A nevem Naraku. A küldetésem felét teljesítettem, de téged nem bántalak.

-Átkozott! Megölted az anyámat!

-Sesshoumaru majdnem megölt engem. Azzal a feltétellel hagyott életben, hogy végzek veletek.

-Ehhez nekem mi közöm?  kérdeztem.  Készülj a halálra, megöllek!  felálltam.

-Várj, egy kicsit. Engem megfenyegettek. Az igazi ellenség Sesshoumaru, öld meg Sesshoumarut. Aztán még találkozunk!  ezzel eltunt az átjáróban.

-Chotto matte!(várj egy kicsit!)  kiáltottam utána, de már nem hallotta.  Te aljas  -kezemet ökölbe szorítottam, karmaim a tenyerembe vésodtek, úgy kiserkedt a vérem.  Megfizettek ezért, Sesshoumaru, Naraku!  könnyes szemmel néztem anya mozdulatlan testét.  Anya, esküszöm  megfizetnek!

Anya temetése után elhagytam ezt a világot. Hanától elbúcsúztam, és mivel távoli rokonom volt a nevére Írattam a céget. Nem szívesen engedett el, de megígértem neki, hogy még hallatok magam felol. Elindultam hát, hogy beteljesítsem a bosszút.