Suki no kyoo- A szerelem ereje 

 好の強

Sesshoumaru to Hatsuyo

By: Kurosawa-sama

12. fejezet

Gonosz tervek

Katayama az ablakkal szemben álldogált, és a tájat bámulta. A beáramló napsugarak körülölelték férfias alakját, vörös haja ragyogott a fényben. Amint Hatsuyo belépett, Katayama a nő felé fordult. Mint mindig, Katayama most is tetőtől-talpig harci vértezetben volt. Jobb felkarvértjén egy oni feje ékeskedett, kitátott pofával. A szarvai és agyarai fenyegetően meredeztek előre. A férfi széles vállait vörös palást borította, mely hátul a földet súrolta. Díszes övében a megszokott daishou (a szamurájok kardpárja), -egy katana, és egy wakazashi, -lógott. Hatsuyo azonban tudta, hogy a férfi katanája nem egy közönséges japán kard. Jinzában látta az átváltozott, hatalmas szablyát, melyből a férfi tűzörvényt indított az épületekre.

-Úgy látszik a kamik a kegyeikbe fogadtak… -jegyezte meg gúnyosan a férfi, miközben éjfekete szemeit a lány tökéletes alakján legeltette.

-Miért jöttél ide? –kérdezte gyanakodva Hatsuyo. –Nem az embereid körül lenne a helyed?

-Mióta van a cselédeknek katanája? –Katayama Hatsuyo tatamin heverő batyujára bökött, melyből egy katana markolata állt ki.

-Vedd csak el… -Hatsuyo jéghideg tekintettel nézett a férfira, majd felvette a kardot, és Katayama felé hajította. A férfi fél kézzel elkapta a felé repülő kardot, ám majdnem el is dobta. Amint megfogta a markolatot, a kard izzani, szikrázni kezdett, és égette a tenyerét. Ennek ellenére még erősebben megszorította. Meg akarta törni a katana akadályát.

-Pillanatok kérdése, és nem lesz kezed… -jegyezte meg közömbösen Hatsuyo, ám magában nagyon jól szórakozott a férfi ostobaságán. Katayama szép arca eltorzult a fájdalomtól és az erőlködéstől. Mivel a kard egyre nagyobb szikrákat hányt, végül feladta, és a tatamira ejtette a fegyvert. Lihegve nézte füstölgő tenyerét, és elfintorodott saját húsának égett szagától.

-Kuso…(franc) –hörögte Katayama, és dühös szemekkel meredt a lányra. –Miféle kard ez?

-Egy sima katana. –hazudta a nő, nem akarta, hogy felfigyeljenek a fegyverre.

-Ezt nem hinném… -morgott Katayama. –Az én kardomon is ilyen varázslat van.

-A kard az enyém, ezért nem engedi senkinek, hogy megérintse.

-Egy közönséges katanán nincsen varázslat.

-Érzed a kard auráját?

-Iie… -rázta a fejét a férfi. A tenyere még mindig égett. –Elkobzom a fegyvert!

-Ahhoz meg kellene fognod… -mondta gúnyosan a lány, miközben hátrált egy lépést. Már így is eléggé feldühítette Katayamát. –Magamtól úgysem adom oda… 

-Milyen hangon beszélsz velem, onna? –kérdezte torz hangon a tábornok. –Nyugat második emberével beszélsz!

-Igazad van, Katayama-sama… -Hatsuyo ártatlan szemekkel bámult a férfi jóvágású arcába. –Te csak a második vagy. Sesshoumaru sokkal különb nálad!

Katayama agyát elöntötte a harag, nagyon is értette Hatsuyo szavainak rejtett értelmét. Sesshoumaru Nyugat ura. Sesshoumaru a legfontosabb férfi Hatsuyo életében. Sesshoumarut kedveli. Hatsuyo hátrálni kezdett, a menekülési utat kereste. Mikor a háta a falhoz ért, közelebb akart húzódni a shoujihoz, ám Katayama előtte termett, és megragadta a vállait.

-Baka! –Hatsuyo a dühtől villámló éjfekete szemek kereszttüzében találta magát. –Szabadságot kínáltam neked, és megvetsz! Sesshoumaru szolgasorba taszított, kitéve minden férfi kényének-kedvének, s te őt kedveled! Ostoba nő! –Katayama még jobban megszorította a nő vállait.

-Miattad van! –Hatsuyo összeráncolta szépen ívelt szemöldökeit a fájdalomtól, és a haragtól. –Azt mondtad, Sesshoumaru mindvégig tudta, hogy ki vagyok, talán kezdte elfogadni! Bevallottam volna neki mindent… De jöttél te… -ki akart csúszni a vasmarkok fogságából, de túl gyenge volt hozzá. –Bemocskoltál előtte! Tönkretettél mindent!

-Sesshoumaru kezdetektől fogva az életedre pályázott, -Katayama olyan közel hajolt a nőhöz, hogy az érezte a tábornok forró leheletét. –és az erényedre!

-Hála neked, azt hiszi, hogy olyanom sincs!

-Miért? –gúnyolódott Katayama. –Talán van? Hogyan csábítottad el azt a szerencsétlen Tatsuro parancsnokot? Talán adtál neki valamit? Vagy ígértél?

-Zavar, ha valaki, ebben az átkozott kastélyban, figyelmes velem? –gúnyolódott Hatsuyo is, miközben elmosolyodott. Ez talált. Katayama nem tudta teljesen ellehetetleníteni a helyzetét. Erre Katayama is rájött. Tatsuro képes lenne az egész egységét a lány mellé állítani. Jól képzett, elit szamurájokat. Ez, pedig lázadáshoz vezethet. Tatsuronak pusztulnia kell. Csak az a kérdés, hogyan lehetne Sesshoumaru egyik legkedvesebb hadvezérétől megszabadulni feltűnés nélkül, aki közel áll ahhoz, hogy az öt tábornok közé emelkedjen rangban. Míg Yasukazut esze ágában sem volt Sesshoumarunak előléptetni, főleg a Kamon-ügy után. Sesshoumaru csak azért kímélte a tehetségtelen parancsnok életét, mert Katayama rokona. Néma csend állt be Katayama és Hatsuyo között. A feszültséget tapintani lehetett a levegőben. 

-Eressz el! –sziszegte Hatsuyo. –Hagyd el a szobámat!

-Ne merj ilyen hangot használni velem szemben, onna! Ne felejtsd el, hogy ki vagyok!

-Egy féleszű senki vagy, aki nem tud uralkodni az ösztönein, és a cselédek lakrészében koslat! –Hatsuyo, immár sokadszor megsértette a férfi becsületét, melynek jutalma nem maradt el. Katayama visszakézből úgy arcul vágta a lányt, hogy az a tatamira esett.

-Majd megmutatom én neked, hogy ki a féleszű senki! –hörögte a férfi, majd belekapaszkodott a lány hosszú hajába, és felhúzta a földről. A falhoz préselte, míg egyik kezével átkarolta a derekát, míg a másikkal megmarkolta a kimonó nyakkivágását, és lerántotta a lányról, ameddig csak az anyag engedett. Mielőtt gyönyörködhetett volna a félmeztelen női test látványában, Hatsuyo pofon vágta.

-Mégis mit képzelsz? –fújtatott a lány, de Katayama elkapta a karjait, és a feje fölött a falhoz szorította fél kézzel, míg a másik keze durván felfedezőútra indult Hatsuyo felsőtestén.

-Ezt nem fogod élvezni… -vigyorgott el gonoszul Katayama, aki már alig bírt a vágyaival. –Én nem Sesshoumaru vagyok! –mielőtt Hatsuyo megszólalhatott volna, vadul megcsókolta a lányt, nyelvével erőszakosan behatolva Hatsuyo szájába. Hatsuyo hiába fészkelődött, a vasmarkok nem engedtek. Most esett csak igazán kétségbe! Eddig azt hitte, sértéseit megússza pár pofonnal, de a férfi felett teljesen átvették a hatalmat az állati ösztönök. Katayama szabad kezén kívül, mely a melleit markolászta, a hideg páncélt érezte a felsőtestének nyomódni.

-„Jóságos kamik!” –könyörgött magában Hatsuyo. –„Tasukette! (segíts) Sesshoumaru!”

Ekkor nem várt segítség érkezett, igaz nem Sesshoumaru személyében. Haruko dugta be a fejét, elhúzván a shoujit. Katayama megérezve az idegen jelenlétet, elugrott a lánytól, és dühösen meredt a barna hajú nőre.

-Gomen nasai, Katayama-sama… -rebegte ijedten Haruko. –Nem akartam zavarni… -Haruko hol a lihegő férfira, hol Hatsuyora tekintett. Hatsuyo gyorsan megigazította magán a kimonót, eltakarván fedetlen bájait. Haruko visszahúzta a shoujit, és sietős léptekkel elindult a konyha irányába. Egyelőre nem tudta hová tenni a látottakat. Katayama bosszúsan nézett Hatsuyora, és így szólt:

-Ezt nem úszod meg ennyivel! –kicsapta a tolóajtót, és elviharzott. Hirtelen megtorpant. Gonosz ötlete támadt. Ördögi vigyor jelent meg jóvágású arcán, majd Haruko után ment.

Hatsuyo térdre esett a tatamin, és üveges szemekkel bámult maga elé. Szíve még mindig hevesen vert az ijedtségtől.

-„Ez nem sokon múlott…” –töprengett. –„Valamit kell találnom a zaklatásai ellen… Ha nincs Haruko… Akkor már…” –gondolataiból egy vékony gyermeki hang zökkentette ki.

-Daijabou desu, ka, Hatsuyo-sama? (Jól vagy?)  –Yokot felébresztették a dulakodás zajai, de csak akkor mert átmenni a nőhöz, mikor csend lett.

-Hai. –bólintott Hatsuyo, és mosolyt erőltetett elgyötört arcára.

-Mit fogunk itt csinálni? –kérdezte a kislány, miközben leült a nővel szemben, a tatamira.

-Nekem a nagyúr körül kell szolgálnom. Takarítani, bevinni neki, amit kér, meg, még ami feladatot ad, el kell végezni.

-És, én?

-Szerintem játszhatsz a többi gyerekkel a kertben, esetleg segíthetsz nekem is. –magyarázta Hatsuyo. –Holnap megkérdezem a nagyurat.

-Éhes vagyok… -Yoko könyörgő szemekkel nézett Hatsuyora.

-Várj egy kicsit… -mondta Hatsuyo. –Hozok neked ételt a konyháról, de valaki még itt van a közelben, és semmiképp sem akarok vele találkozni.

A kislány némán bólintott, sejtette, hogy az a személy tartózkodik nem messze tőlük, aki bántotta Hatsuyot.

Haruko zavartan sietett a konyha felé, de meggondolta magát, és irányt változtatott. Nem akart senkivel sem összefutni, ezért inkább kiment a hátsókertbe. A bambuszok alkotta falat, mely a fürdőházhoz vezetett, megkerülve, egy kis kertbe ért, és nekidőlt egy juharfa törzsének. Mielőtt elgondolkodhatott volna azon, hogy mit látott Hatsuyo szobájában, Katayama lépett elé. Mélyen meghajolt, és riadtan mentegetőzni kezdett.

-Katayama-sama… én… én nem láttam semmit! Esküszöm, nem mondom el senkinek sem! Gomen nasai…

-Felesleges dolgokat beszélsz. –felelte hidegen a férfi.

Haruko a földre vetette magát, és úgy hajlongott a tábornok előtt. Érezte, hogy Katayama meg fogja ölni. De nem így történt.

-Állj fel, Haruko! Beszélni akarok veled! –parancsolta Katayama. A lány remegve engedelmeskedett. –Hatsuyo levette előttem a kimonóját… azt akarta, hogy az ágyasommá tegyem.

-Miért magyarázkodsz nekem, egy egyszerű cselédnek, nagyúr? –pislogott értetlenül Haruko. –Az urak dolgaihoz semmi közöm, és nem is beszélek róla.

-Azért mondtam ezt el neked, mert kedvellek téged, Haruko. –Katayama gyengéd szemekkel nézett a meglepett lányra. –Eljöttem, hogy megkeresselek, mikor Hatsuyo felajánlkozott, és én nem bírtam neki ellenállni. Teljesen behálózott, de szerencsére, te éppen jókor érkeztél. Legalább észhez kaptam.

-Kedvelsz engem, Katayama-sama? –Haruko elérzékenyülve nézett a jóképű férfira.

-Hai. –mosolyodott el Katayama, és kisimított egy barna tincset Haruko arcából. Haruko nem volt csúnya nő, de szép sem. Már rég belátta, hogy Sesshoumarutól nem remélhet semmit, de most itt van Katayama, aki kedves hozzá.

-Már meg akartam kérni Sesshoumarut, hogy adjon nekem, mint ágyast. –folytatta Katayama. –Ám most, hogy visszaküld a konyhára, biztosan nem fog ellenkezni. Előbb, azonban, téged akartalak megkérdezni. Mit válaszolsz nekem, Haruko?

Haruko gyenge pontjára tapintott. A lány nemesi család sarjaként került Nyugatra, egy meghódított területről, de ahhoz, hogy ágyas legyen belőle, nem volt elég szép. Viszont nem akarta az egész életét cselédként leélni. Eddig látott némi esélyt erre, hogy az urak közvetlen közelében szolgált, de jött Hatsuyo, és a nagyúr egyszerűen lefokozta konyhai szolgálóra. Katayama mindig is tetszett neki, Sesshoumarutól csak némi feljebb jutást remélt. Teljesült a nagy álma. Katayama itt állt előtte, és bevallotta neki az érzésit.

-Örömmel leszek az ágyasod, Katayama-sama. –Haruko szemeiben örömkönnyek gyűltek.

-Rendkívül örvendek, szép hölgy! –kedveskedett a tábornok, aki jó emberismerő lévén, tudta, hogyan érje el a célját. Nyomatékosításul átölelte Harukot, és gyengéd csókot lehelt az ajkaira, mely egyre szenvedélyesebbé vált. Egyáltalán nem vonzódott a lányhoz, mégis úgy csókolta, mintha Hatsuyot ölelte volna, ha az igent mond neki. Semmi kétség, Katayama jó színész volt. Előfordult, hogy beszállt a nó-játékosok közé, és együtt bolondozott a színészekkel, a nagyobb fesztiválok alkalmával. Emberei és a nézők jót mulattak a tábornok kitűnő játékán. Hát igen… Egy ilyen hatalmas úr, mint Katayama bármit megtehet. A tábornok megszakította a csókot, és szerelmesen nézett a lány mélybarna szemeibe.

-Most azonnal beszélek Sesshoumaruval. –suttogta rekedt hangon. –Te leszel a főágyasom.

-Katayama-sama…

-Hívj mostantól kezdve, Katayama-sannak, Haruko-chan.

-Katayama-san… Sukiyou... (szeretlek) –mondta fátyolos hangon Haruko. Katayama győzött.

-Szeretnék kérni tőled valamit, Haruko-chan. –Katayama most már a terveire tért át, melyekhez kellett a nő segítsége. Mivel Haruko meglátta, hogy mit művelt Hatsuyoval, ebből még kellemetlenül is kijöhetett volna, ha lány pletykálni kezd. Így viszont segít neki keresztbe tenni Hatsuyonak, és megölni Tatsurot.

-Amit csak akarsz, Katayama-san.

-Ma még te vagy Sesshoumaru szolgája, ne?

-Hai. –bólintott a lány.

-Mondd el a nagyúrnak, amit Hatsuyo szobájában láttál. Nagyon dühít, hogy ez a szuka majdnem közénk állt. –Magyarázata tökéletes volt, tudta, hogy kell hatni másokra.

-Megteszem, amit szeretnél. –Haruko mérgesen összehúzta szemöldökeit. Ahogy meglátta a szépséges Hatsuyot, aki a vérpadról került be a kastélyba, egyenesen az ő helyére, rögtön meggyűlölte őt. Örült, hogy Hatsuyonak nem sikerült elcsábítania Katayamát, hiszen ezzel végleg tönkretette volna az életét.

-Vigyél neki saket, vagy cseréld ki a virágokat a vázákban, és számolj be neki a történtekről. –oktatta Katayama a lányt. –A nagyúrnak joga van tudni, hogy mi folyik a háta mögött. Hatsuyo már nem először próbált meg behálózni. Azt akarta, hogy segítsek neki megölni Sesshoumarut.

-Hát igaz! –kiáltott fel Haruko. –Hatsuyo egy gyilkos merénylő! Rosszabb, mint a ninják! Ő egy romlott, gátlástalan nőszemély!

-Úgy bizony. Okos nő vagy te, Haruko-chan! –Katayama egy percre sem feledkezett meg arról, hogy a lány büszkeségét hizlalja. –Csak Sesshoumaru büntetheti meg kellőképpen, mert most az ő cselédje.

-Miért nem öli meg?

-Nyilván tetszik neki Hatsuyo. –felelte a tábornok. –Ezért nekünk kell felnyitni a szemét! Nem szeretném, ha ez a mérges kígyó elemésztené Nyugat urát! Meg kell védenünk Sesshoumarut!-

Harukot teljesen lenyűgözte a férfi. Nemcsak jóképű és férfias, hanem becsületes, hazafias, hűséges, okos, gyengéd, kedves, és szereti őt! Gondolta Haruko naivan…

Gyönyörű tavaszi nap volt. Jaken a szobában ücsörgött, míg Sesshoumaru az erkélyen álldogált, bámulta a fényárban úszó kertet, élvezte a virágok édes illatát. Már bánta, hogy ennyire durván bánt a lánnyal, talán nem kellett volna megütni. Elborult az agya, mikor arra gondolt, hogy Hatsuyo Katayamát, esetleg Tatsurot részesíti vele szemben előnyben, vagy arra, hogy Hatsuyot más férfi is érintette. Erre a gondolatra undort, és megvetést érzett Hatsuyo iránt. Ráadásul Hatsuyonak köze van az apja halálához, és inkább meghalna, minthogy szolgálja őt. Mert gyűlöli… Minden férfit kedvel, csak őt nem… Végül is Setsuna… A Setsunák sosem kedvelték a nyugatiakat. A bolond Inu no Taisho ezt nem vette észre, és ez az életébe került. Jól kitervelték, az biztos. Egy hercegnő a klánból elcsábította az apját, így az, a szerelemtől nem látta, hogy mi készül a háta mögött. És, most itt van Nyugaton egy újabb Setsuna-hime. (hercegnő) Szépsége messze túlszárnyalja bármelyik nőét, akit eddig életében látott. Semmi kétség, behálózza a legmagasabb rangú démonokat, és azok egymásnak esnek, és elpusztulnak legjobb barátaik kezei által. A végső győzelem Hatsuyoé lesz. Véghez viszi, amit a klán kitervelt. Ez lett volna a célja, ha ő le nem leplezi. Most, hogy tudja a nő szándékait, inkább meghalna. Sesshoumaru gonosz félmosolyra húzta ajkait. Semmiképpen sem engedi, hogy Hatsuyo meghaljon. Úgy tönkreteszi, hogy térden fog csúszni a megváltó halálért. Így gondolkozott, majd le akart menni a kertbe, vagy a kastélyon kívülre. Ekkor valaki halkan elhúzta a shoujit, és belépett. Haruko volt az, kezében mindenféle színes virágokat tartott. A lány megpillantotta az erkélyen a neki háttal álló Sesshoumarut, majd így szólt:

-Sesshoumaru-sama, kicserélem a virágokat a vázában.

Válasz nem jött, a kutyaszellem némán és mozdulatlanul meredt maga elé.

-Sesshoumaru-sama…

-Mit akarsz még? –Sesshoumaru hangja fenyegetővé vált. Haruko nagyot nyelt, tudta, hogy az életével játszik. Felrémlett előtte Katayama arca, és erőt merített belőle. Leborult a tatamira, és a legnagyobb alázattal folytatta:

-Szörnyű dolgot láttam… Teljesen megbotránkoztam…

-Nem érdekelnek a személyes problémáid! –szakította félbe Sesshoumaru a lányt, anélkül, hogy ránézett volna.

-Nem rólam van szó… -hebegte Haruko.

-Nem hallottad, mit mondott a nagyúr? –Jaken mérgesen ordított a lányra.

-Jaken. –Sesshoumaru letekintett a közben mellé érkező kis szellemre. –Hagyd.

-Hai, Sesshoumaru-sama. –bólintott Jaken, majd érdeklődve figyelt Harukora.

-Beszélj, de ajánlom, hogy fontos legyen, vagy meghalsz! –Sesshoumaru hangja hidegen csengett.

-Láttam, ahogy Hatsuyo levetkőzött Katayama tábornok előtt, és azt is, hogy megcsókolta…

-Miről beszélsz, onna?! –Jaken akkorát rikkantott, hogy Haruko majdnem kiszaladt a szobából, főleg, mikor a hideg aranyszemek érintését érezte. Azt hitte, Sesshoumaru menten végez vele.

-„Bárcsak itt lenne Katayama-chan!” –fohászkodott magában Haruko, fejét még mindig a földön tartotta, nem mert a nagyúrra nézni.

-Honto? (igaz) –kérdezte Sesshoumaru közömbös hangon, de belül forrongott.

-Hai. –felelte a lány. –A saját szemeimmel láttam…

-Távozhatsz! –Sesshoumaru már épp eleget hallott, nem volt kíváncsi a részletekre. Haruko felállt, majd alázatos hajlongások közepette elhagyta a szobát.

-„Tudtam!” –mérgelődött magában a nagyúr. –„Ez a nő egy romlott, alávaló szajha!”

-Sesshoumaru-sama? –Jaken aggódva nézte az aranyszemű férfit. Tudta, hogy valami nincs rendjén vele. Sesshoumaru nem válaszolt, a kék eget fürkészte, és egyre dühösebb lett.

-„Ezért valaki meg fog halni!” –gondolta, és kezei ökölbe szorultak.

Folyt. Köv.