3.fejezet
2007.10.05. 17:52
Tuuretsu ikoi -Kegyetlen élet
3. fejezet
Otthon
Pár óra múlva haza is érkeztek. Nagy volt az öröm, a rég nem látott családtagok újra találkoztak. Másnap Ishido shounin-sama egy szertartás keretében összeolvasztotta a két kristályt, így az akadály, melyet a szellemek ellen emeltek ismét nagyon erős lett. Sakura sebei szépen gyógyultak, kivéve azt, amit a szívén ejtettek. Ám a szeretet, amit a családjától, és az emberektől kapott, visszahozott némi boldogságot a lelkébe. Egyik nap elment sétálni a közeli vízeséshez. Ez a vízesés alacsony volt, és egy kis tóba zuhant alá, melyen mámorító illatú tavirózsák ringatóztak. Itt leült egy kőre, és a csodálatos tájat bámulta.
-„Már egy hónap telt el azóta…még mindig csak ő jár a fejemben…vajon találkozunk még valaha?”- elmélkedett, mikor valaki megszólította.
-Itt vagy Sakura-san! Téged kerestelek! Szeretnék veled beszélni, valami nagyon fontos dologról.
-Mondd csak, Takemaru-san, hallgatlak.
(Takemaru: Ő egy kb. 25 éves szamuráj. Öt éve talált rá Kageromaru vérbe fagyva. Rablók verték össze, miután elvették a pénzét. Takemaru szülei meghaltak, a bátyja, pedig több éve eltűnt otthonról. Eredetileg őt kereste. De mivel Kageromaru rátalált, így nagyon jó barátok lettek, és ő lett Kageromaru egyik legfőbb tanácsadója. Kitűnő harcos volt. Ám örökölt egy vele született gonoszságot, amit eddig megpróbált elnyomni magában.- a szerk.)
-Tessék, szedtem neked virágot!
-Köszönöm, de miről akartál velem beszélni?- kérdezte kíváncsian Sakura.
-Hááát...az érzéseimről...- felelte Takemaru.
-Igen?
-Igen. Én...én azt hiszem, szeretlek téged, nálad szebb lányt még nem láttam...szeretném, ha az asszonyom lennél, szeretnék veled élni...
-Igeeen?- pirult el a nő.
-Igen, én szeretlek téged!
-Sajnálom, Takemaru-san, én már szeretek valakit, így nem élhetek veled...
-Ez biztos?
-Igen, sajnálom, én is szeretlek, de nem úgy...
-Értem, akkor én megyek is...- mondta szomorúan a férfi, és elindult vissza a város felé.
-Takemaru-san!
-Igen?- fordult vissza a megszólított.
-Bocsáss meg!
-Elfogadom...- és eltűnt a fák között.
-"Kit szerethet? Nekem ez a nő kell, és ha nem lehet az enyém, akkor nem lesz senkié sem! Erre megesküszöm!"- gondolta mérgesen Takemaru.
-"Takemaru igen jóképű, és nagyon jó barát, de nem őt szeretem, hanem Sesshoumarut!"- elmélkedett magában a lány, és tovább nézte a tájat.
*
Eközben a palotában valaki gonosz tetteken törte a fejét. A Meido-Goutan kristályt akarta megszerezni magának, hogy ezáltal erősebbé váljon. A Szent ékkövet már hiába kereste, hiszen az, pár évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, miután megölte az ékkövet őrző papnőt. Ezt a személyt Hitomi Icsijo-nak hívták. De ő valójában nem az volt, mint akinek kiadta magát. Ugyanis Hitomi Icsijo már évek óta halott. Őt és az embereit Naraku mészárolta, le, hogy beköltözhessen a daimjo kastélyába. Így Naraku egy szellembábot küldött a Takashima klánhoz, mely Hitomi-sama alakját vette fel(mint az igazi Naraku is) Ő maga, pedig elbújt, és a háttérből irányította az eseményeket. Azért nem saját maga jött, mert a gonosz auráját a család tagjai azonnal észrevennék. Úgy állította be az eseményeket, hogy Hitomi-sama, félholtan menekült Naraku elöl, ebbe a városba. Hitomi-sama a család barátja volt, tiszta lelke, és az emberek iránti szeretete és elkötelezettsége, példátlan volt az egész vidéken. Így természetesen Kageromaru megszánta jó barátját, és miután felépült ’sérülésiből’ azonnal beköltöztette a palotába. Kageromaru nem is sejtette, hogy ezzel a döntéssel megpecsételi saját maga, és az egész város sorsát.
Az ál-Hitomi gondolataiba mélyedve sétálgatott a kastély kertjében, átment a kis tavon lévő hídon, és megállt egy cseresznyefa alatt. Nézte a gyönyörű kertet.
-„Milyen békés…”- elmélkedett, mikor meglátta, hogy Takemaru feldúltan rohan a kert egy másik szegletében a lakosztályához.
-„Ez érdekes, ennek meg mi baja? Ki kell deríteni. Először az örökvidám Sakura viselkedik furcsán, most meg ő. Lehet, hogy megtalálom a végre a gyenge pontjukat, és meg tudom szerezni a kristályt. Már két éve erre várok, de itt minden annyira tökéletes, hogy nem tudtam viszályt szítani köztük. Pedig, csak így tudom megszerezni, amit akarok.”- gondolta Hitomi, és arrébb sétált.
|