3. rész

   Hogy mi történt velem lent, azt nem tudom, vagyis mikor leültem a kőre, minden elsötétült előttem. Mikor felnyitottam a szemem, egy szobában voltam. Nagyon szép szobában. Az ágy mellett egy széken a bordó hajú férfi ült. Ahogy megláttam, rögtön felültem az ágyon, és ránéztem.

-   Mit keresel itt? Akarom mondani, mit keres maga itt, és hol vagyok?

A férfi elmosolyodott.

- Nyugodjon meg kisasszony – kezdett hozzá, kedves hangon. Bár a kisasszony szó nem nagyon tetszett. – Egy vendégszobában van, Taro-sensei utasított, hogy maradjak itt önnel, míg fel nem kel.

- Ahha! Értem! És ki az a Taro-sensei, és maga is kicsoda? – a lábaimat felhúztam, és átkaroltam őket.

A férfi felnevetett. Nem tetszett ez sem. Nem szeretem, ha kinevetnek.

- Taro-sensei, az, akivel lent beszélgettél…

- Jah, az az öreg igaz? Na és te?

- Ha végig hallgatna kisasszony, elmondanám. Én Akira vagyok. A Nyugati hadsereg parancsnok helyettese. Taro-sensei utódja. De nem vagyok a fia.

- Ha maga a helyettes, nem inkább a katonáival kéne lennie?

- Mint már mondtam Taro-sensei utasítására, vagyok itt, hogy minden kérdésére válaszoljak.

- Még mielőtt folytatná! – felálltam és örömmel vettem észre, hogy még a ruhámban vagyok. A szoba igen szép volt. Az ágy, amin feküdtem, tölgyfából volt. Gyönyörűen volt kifaragva. Az ágy 2-2 oldalán 1-1 éjjeliszekrény állt. Az ágy végénél, egy kisebb láda volt, amin párnák voltak. Az ággyal szemben, egy fésülködő asztal állt. Az asztal mellett volt az to (ajtó). A szoba 2 oldalsó falaiból, 1-1 to volt még. Az egyik a fürdőbe nyílt, a másik meg az erkélyre. A fürdő ajtó mellett egy szekrény állt. Ruhákkal tele. Mindent összevetve gyönyörű szoba volt. Ha a vendégszoba ilyen, el sem tudom képzelni, milyen lehet a tartomány urának a szobája. – Nem tudom, maga hogy van ezzel, de én utálom, ha magáznak, egy tiszteletteljesen bánnak velem, tehát ha kérhetem, szólítson Yumének. És nem hiszem, - már bocsásson meg – hogy tudna válaszolni a kérdéseimre, mert mind a családommal kapcsolatban lenne, és ezt olyannal szeretném, megbeszélni, aki ismerte is őket. – elhúztam az erkélyajtót majd megfordultam és mosolyogva a férfira, néztem – remélem, megbocsát, ha illetlen voltam magával.

  A férfi felállt-

- Semmi baj, Yume-chan, megértem. Akkor, jobb lesz, ha felküldöm azt, aki a legtöbbet tud a családjáról. – majd meghajolt és kiment a szobából.

   Fellélegeztem. Nem hittem hogy képes lettem volna még egy percig is így beszélni vele. Mindenesetre elment. Amíg feljön az öreg, addig inkább lezuhanyzok. Bementem a fürdőbe, és engedtem magamnak jó meleg vizet. Miután levetkőztem, beleültem a jó meleg vízbe. Bár nem sokat tudtam, erről a világról, de sokat olvastam róla. Mármint a tárgyakról. Egy idő után ráeszméltem, hogy az öreg meg vár rám kint. Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszálltam és megtörülköztem, majd a törülközőt magam köré tekertem. Nem akartam felvenni a ruháimat. Nem akartam kitűnni.

   De mikor elhúzta az ajtót, majdnem visítottam egyet. Nem az öreg állt a szoba közepén, hanem Sesshoumaru. Nem hiszem el, hogy őt küldték fel hozzám.

-   Mit keresel itt? – szólaltam meg miután, végre levegőhöz jutottam.

-   Még kérded? Te, küldet el Akirát, hogy látni akarsz?

-   Mi? Én azt mondtam neki, hogy olyannal akarok beszélni, aki a legtöbbet tud a családomról, nem téged! Én az ör… vagyis Taro-senseire gondoltam! És amúgy is, te mit tudhatnál a családomról...

   A mondókám elején még a szemébe néztem, de nem bírtam sokáig. Pedig olyan szép szemei voltak, csak kár hogy olyan ridegen nézett, mindenkire.

  A félig feltett kérdésemre a válasz csak egy morgás volt. Én, meg mint eddig is, az ilyen tetteire, ridegen néztem rá.

- Sajnálom, de nem hiszem, hogy tudna nekem segíteni... Taro-sensivel, szeretnék beszélni, kérem, ide hívná uram? –mondtam közönyös arckifejezéssel, majd megfordultam, és visszamentem a fürdőbe, de előtte kivettem egy egyszerű kimonót a szekrényből. Bent gyorsan felöltöztem. A kimonó zöld színű volt. A mintája is szép volt. Sakuravirágszirmok voltak rajta. A kimonóhoz való obi rózsaszín volt. Gyorsan felkötöttem magamra, majd kimentem. Mire visszaértem, már Taro-sensei állt a szobába, aminek örültem. Rámosolyogtam. Előbb meghajoltam, majd köszöntem neki. Ő is viszonozta ezt a gesztust.

- Taro-sensei szeretnék bocsánatot kérni, amiért olyan illetlen voltam önnel, lent.

- Semmi baj lányom. Sesshoumaru azt mondta, hogy beszélni szeretnél velem.

Leültem az ágy szélére, majd hellyel kínáltam az öreget az ágy melletti széken, amin Akira ült. Le is ült.

-   Igen. Lent azt mondta, hogy ismerte a szüleimet. Szeretném, ha mesélne nekem róluk.

-   Valóban? A nagyapja nem mesélt róluk, neked?

Lehajtom a fejem.

-   Nem, uram. Nagypapa nem szeretett anyáékról beszélni. Mikor rákérdeztem, hogy meséljen róluk, mindig másra terelte a szót. Sosem értettem, hogy miért, de azt hiszem, most már tudom. – felnéztem az öregre – Kérem uram, meséljen róluk.

-   Rendben, ha ennyire szeretnéd. Kanako-chan gyönyörű asszony volt. Pont olyan, mint te.

-   Igen ezt tudom. –elmosolyodtam – nagyapa mindig megjegyzi, hogy olyan vagyok, mint anya, de a személyiségemet azt apámtól örököltem.

-   Valóban? Ez érdekes. Nem gondoltam volna, hogy Kanako-chan és Seikatsu meg tud testesülni egyetlen egy személyben. Ez nagyon érdekes. Az apád, mint már ezt is mondtam, a Keleti-tartományok uralkodója volt, és így te vagy az örököse.

Szinte csüngtem a szavain. Végre megtudhatok valamit a szüleimről. Végre valóra válhat az egyik legszebb álmom.

-   Most kérdezhetnéd, hogyha a Kelethez tartoztak, akkor én honnan ismerem őket, ha én meg nyugati vagyok. InuTaishou az akkori nyugat uralkodója volt, és rendkívül jó barátságban volt Seikotsu-val. Szinte testvérek voltak. Együtt nőttek fel, és én képeztem is ki őket, a harcra. Apád remek harcos volt, és nagyszerű uralkodó, de emellett mindig volt ideje anyádra. Nagyon szerették egymást. Anyádnak csak egy szavába került, és apád abba hagyta, amit épp akkor csinált, ha még az állami dolog volt – már az öreg is elmosolyodott. A szeme csillogtak, ahogy visszagondolt a múltra. – persze anyád ezzel sosem élt. Úrihölgy volt. Tudta az etikettet, és tiszteletben tartotta, hogy hol volt a helye a családban. Na igen, Seikatsu ezt sosem nézte jól szemmel, de Kanako-chan ebben az egy dologban törhetetlen volt.

-   És miért döntöttek, úgy hogy a jövőbe jönnek? És honnan tudták, hogy hogy lehet oda átjutni?

-   Mikor megfogantál, kiderült, hogy van Keletnek egy árulója, aki meg akarta szerezni, a hatalmat. Az egyik éjjel, amikor épp itt voltak vendégségben, kaptak egy levelet, amiben egy fenyegetés állt, hogy ha Seikatsu nem adja át a hatalmat, akkor végeznek Kanako-channal és veled is, amikor megszülettél. Apád nagyon megijedt, ahogy anyád is. Nagyapád hallott arról a kútról, és ő tanácsolta, hogy menjenek át, és éljenek ott, amíg itt el nem csitul a helyzet, természetesen nagyapád, is velük ment.

**

Az ég koromfekete, és a csillagokat is felhők takarják. Egy fekete madár tart a kastély felé. Mikor elérte az egyik ablakot, ott gyertyavilágítás töltötte be a szobát. Bentről egy éles sikoly hallatszott. Számos szobában is meggyújtották a lámpát. A szobában, egy férfi térdel az ágyon, és egy nő ül mellette. A férfi egy papírt tart a kezébe, és a kezei remegnek, a nő is ijedten néz a papírra. Az ajtó hirtelen húzódik el, és 2 férfi lép be rajta. Az egyiknek hosszú ezüst haja van, szeme aranyszínűek, és arcán 2-2 egyenletlen méregcsík húzódott. A másik démonnak ősz haja össze volt fogva, de így is hátközépig ért. Arcán 2-2 lila méregcsík húzódott, és lila szemei is voltak.

-   Kanako, mi a baj? – Kérdezte az aranyszemű démon, majd a levélre nézett. – Mi áll benne, Seikatsu?

A Seikatsunak nevezett férfi a másik férfi felé nyújtotta a papírt. Mikor széthajtotta gyorsan végigfutotta, majd felnézett Seikatsura.

- Kitől jött?

- Szerinted kitől InuTaishou? Ha nem teszem amit mondd, megölik Kanakot is és a lányom is...

- Nyugodjatok meg, kitalálunk valamit. – mondta InuTaishou

Néhány percig néma csend honolt a szobába, majd Taro megszólalt.

-   Nekem lenne egy ötletem – minden szem rá szegeződött- nemrég hallottam, hogy van egy kút, amelyen át a jövőbe lehet menni. Nem tudom mennyire igaz, vagy biztonságos, de meg lehetne próbálni.

   **

Taro-sensei nagyon elgondolkozott valamin. Próbáltam kizökkenteni gondolataiból, ami néhány perc után végül is sikert ért el. Ijedtében le esett székről, amin én csak kuncogtam, majd már együtt nevettünk.

- Min gondolkozott?

- Csak azon hogy is került te át a jövőbe. –ezzel elmesélte. Valahogy nehéz volt elhinni ezt. Valahogy túl hihetetlen, akár egy álomban vagy egy mesében. Aztán hirtelen valami az eszembe jutott.

-   Várjunk csak! Nekem vagy egy bátyám is! Vagyis volt, és vele mi volt?

-   Bátyád? Minden bizonnyal Raoku-ra gondolsz. Ő nem a bátyád volt. Ő volt a Seikatsu legjobb katonája. Ő azért ment veletek, hogy megvédje a szüleiteket. Sajnos néhány évvel, azután, hogy átmentek, kaptunk egy levelet, hogy meghaltak, de te életben maradtál.

-   Oh, értem, tehát nem volt a bátyám – hátradőltem az ágyon és a plafont kezdtem el bámulni – az elmúlt 24 órában valóra vált minden amire csak vágytam. Mondja csak, beszélhetnék, a palota urával, megszeretném köszönni, hogy befogadott.

Felültem és Taro-sensei szemébe néztem, aki értetlenül nézett vissza rám.

-   De hiszen már találkoztál vele, lányom! Ő hozott ide, Sesshoumaru

-   Hogy mi? – ez a hír viszont hideg zuhanyként ért engem, csak tátottam a szám, és artikuláltam, de egy szó nem jött ki onnan, csak egy kis idő után – Jégszív, vagyis Sesshoumaru Nyugat ura? De… hogy lehet egy ilyen...

Jobbnak láttam inkább nem folytatni.

- Jégszív? Ez nekem még új. Sokmindent mondtak már róla, de ezt még sose! –neveti el magát, én meg tehetetlenül ülök, és ártatlan arccal nézek rá.

- Sajnálom Taro-sensei, véletlenül csúszott ki a számon, ígérem, többé nem fordul elő...

- Hagyd csak, magunk között szólíthatod így, csak előtte ne.

Bólintottam, mire ő felállt, és elbúcsúzott tőlem. Kiment az ajtón. Magamra hagyott, hadd gondolkozzak. Kimászok az ágyból és a szekrényhez lépek, kiválasztok egy nekem tetsző kimonót. Égszínkék alapon, rózsaszín sakuravirágok vannak. Egy rózsaszín obi járt hozzá. Gyorsan magamra igazítom, majd az erkélyajtóhoz megyek. Elhúzom. Rögtön megcsap a friss levegő. A korláthoz megyek, és nekitámaszkodok. Gyönyörű látvány tárul elém. Az erkély alatt egy kisebb kert van, ami tele van virágokkal, és különféle növényekkel. Gyönyörűek. Érzem, az új életem kezdődik el.

Folyt. köv