8. rész

  Másnap reggel késő délelőtt ébredtem. Fény tört be a szobámba. A fejemre húztam a takarót, nem nagyon akartam még felkelni.

  Az nyitott ablakon keresztül egy madár repült be, és énekelt nekem. Nem volt mit tenni.

  Felültem. Az ággyal szembeni asztalon egy tálca állt. A reggelimmel. Tehát lekéstem.

  Kikecmeregtem az agyból, majd az asztalhoz ültem. Gyorsan eltűntettem a reggelimet. Kimentem az erkélyre. 11 órát számolok. Megvonom a vállam. Mindenkinek jár néha egy kis lustálkodás.

  A fürdőbe vonulok, majd hideg zuhannyal felfrissülök. Köntösbe bújva, lépek ki a fürdőből. A tálca az asztalomról eltűnt. A szekrényhez lépek, majd inkább abba a ruhába bújok, amibe idekeveredtem. Tehát a farmerrövidnadrágba és a hosszú ujjú kötött, csíkos pulóverbe.

  A folyosón Chinatsu jött velem szembe. Kezeivel megpaskoltam a feje búbját, és tovább mentem. Ő követett. Magyarázott valamit, nem nagyon figyeltem rá, majd feltűnt neki a ruhám.

- Yume-chan, mégis miben vagy?

- Ruhában – válaszolok – mégis mibe lennék? – Mikor ránézek a mellett haladó lány értetlen arcára megadóan sóhajtok. – Ahol én éltem, ott ilyen ruhákba jártunk, bármilyen furcsának is látod, így van, és nagyon kényelmesek.

- Kétlem, hogy lehet olyan nadrágba járni, ami feszül, valami idióta anyagból készült és épp hogy csak a fenekedet takarja el, és egy olyan felső, ami olyan anyagból készült, amellyel az én macskám szokott játszani, és elrejti teljesen a nadrágod, így nem látszik, hogy mi van rajtad, vagy van e egyáltalán valami is rajtad, és még e kézfejedet is eltakarja.

  Elpirulok.

- Színes a szókincsed. – jegyzem meg.

- Nem színes, csak sok könyvet olvasok! Bár ez majdnem ugyanaz, mintha színes lenne.

- Amilyen kicsi vagy, olyannyira túlszárnyalod a korod. Néha nehéz elhinni, hogy még csak 8 éves vagy.

  Csak a vállát vonogatja, közben kiérünk az udvarra. Ha nagyapa igazat mondott, akkor Minoru és Ayu most gyakorolnak. Némi útbaigazítás árán, amit Chinatsutól kaptam, eljutok a gyakorlóteremig.

  Kint is lehet hallani, a padlóra eső testeke puffanását. A helység előtt leveszem a papucsom, majd bemegyünk. Rögtön megüt az izzadság sós szaga. A két alak felénk fordul, majd meghajolnak. Viszonozzuk a meghajlást. Ayu furcsán mér végig, majd Minoruhoz fordul.

- Tényleg ő az? – húzza fel egyik szemöldökét.

- Igen, tényleg! – válaszolom a fiú helyet.

- Azt mondta – kapcsolódik a beszélgetésbe Chinatsu – hogy ahol ő él, ilyen ruhákat hord, és azt állítja, hogy kényelmesek, de nem tudom, hogy lehet kényelmes olyan ruha – és nekik is elmondja ugyanazt, amit nekem. És megkönnyebbülten látom, hogy ő rájuk is olyan hatással van, mint rám. – És ha most megbocsát a verekedő brigád, én elvonulnék, mivel nem vagyok hajlandó holmi ostoba edzésen részt venni.

  Meghajol előttünk, kint felveszi a papucsát, majd nézem az egyre távolodó alakot.

- Biztos hogy nem költözött ebbe a testbe egy érett szellem? – nyöszörgöm.

- Az mindent megmagyarázna. – hallom Ayu hitetlenkedő hangját. Felé fordulok. Mézszínű haja gyűrűgöndör fürtökben omlik hátára, ami hátközépig ér neki. Tengervíz kék szemei engem szemlélnek. Arca kissé megnyúlt, orra pisze. Felső ajkai teltek, az alsók normálisak. Álla csücskös. Nyaka vékony, vállai nem szélesek. Alakja karcsú, lábai hosszúak. Akárhogy nézem, egy tökéletes nőt látok magam előtt.

  Miután mindketten megszemléltük a másikat Minoru felém, fordul.

- Nagyapád azt mondta, hogy velünk fogsz gyakorolni. Kezdjünk hozzá! Kíváncsi vagyok, milyen ügyes vagy, és hogy tudtál puszta kézzel egy egész szellemcsordát legyőzni!

  Csak egy gúnyos mosolyt küldök felé. Először csak egyenként támadnak, dobálnak, és dobálok, majd mikor már eléggé kifulladtunk, ketten jönnek nekem. Késő délután mire befejezzük az edzést. Ayuval a kis ház külön zuhanyzójába vesszük az irányt.

  Kis hideg zuhany alatt egyikünk sem szólal meg. A kemény szivaccsal pirosra dörzsölöm a testem. Mikor végzek, gyorsan megtörölközöm. Öltözéskor áldom a kamikat, hogy reggel vettem fel egy topott is a kötött felsőm alá.

- Tényleg nehéz elképzelni hogy tényleg kényelmes. – mondja Ayu miután végigmérte a szűk felsőt, és ugyanolyan és a laza nadrágom.

- Kipróbálod? – kérdezem barátságosan. Még én is meglepődöm.

- Kösz nem! – kilépünk az alkonyatba. A palota felé vesszük az utunk. – Ügyesen harcolsz. Mikor Minoru először mondta, hogy te végeztél velük, elröhögtem magam. Sőt mikor a bálon megláttalak, még jobban röhögtem. Persze csak diszkréten. Nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen flancos ruhába mászkáló lány, aki megszeppenve viselkedik végig, majd nagyapja nyakába ugrik, képes végezni ennyi szellemmel.

- Igen, az első benyomás a fontos, na meg a ruha. – morgom magamba, amire Ayu csak felnevet.

- Valóban! De azt hiszem ma kellemesen, csalódtam. Mikor Taro-sensei közölte, hogy te is velünk fogsz edzeni, elhúztam a számat. Minoruval általában csak ketten edzünk. Sokan próbáltak már beállni hozzánk, főleg akiknek nagy a szája, de mind kudarcot vallott, az első edzése után. Téged is csak ilyennek láttalak.

- Kösz. De legalább őszinte vagy!

  Az út további részében ő beszélt. Én meg hallgattam. Ez alatt a néhány perc alatt rájöttem, hogy tud beszélni, és rövid idő alatt sokat tud elmondani. Elmesélte, hogy került ide, miután a szülei kidobták a házból. Még kölyök volt, akárcsak Minoru és Sesshoumaru, velük nőtt fel, így nem volt hajlandó normális lányként élni, ő is harcolni akart, és minő csoda, kedvét lelte benne. Pedig eleinte hülyéskedett. Az idő múlásával egyre erősebb és ügyesebb lett.

  Egy fordulónál hirtelen áll meg.

- Én jobbra megyek, te meg egyenesen előre. Furcsa lány vagy te Yume! Eddig akárhány hercegnővel találkoztam mindig a legszebb lakosztályt, követelték magukkal. Te meg a legszerényebb vendégszobánkat..

- A legszerényebb? – hüledezem – nekem már ez így is túl szép. Ha az a szoba a legszerényebb, akkor nem akarom megtudni milyen a legszebb lakosztály. – mosolygok.

  Int, majd elmegy. Én is elindulok. Egyenesen előre. Már a folyosón megcsap az illata. Kinyitom a szobám.

- Muszáj mindennap látnom téged? – szegezem neki egyenesen a kérdést.

- Nem tűröm, hogy egy nő ellenszegüljön velem! Most azonnal átjössz velem a lakosztályodba!

  Megrázom a fejem

- Nem. Nem akarok flancos szobába lenni, nekem ez megfelel, egyszerű, de igényes. Ráadásul az erkély a kertre néz, ezt semmiért nem cserélném le.

  Hangom halk, és megértő, de legfőképp nyugodt.

- Akkor majd kapsz egy olyan szobát, ami a kertre néz, de itt nem maradsz! – bár úgy beszélt, ahogy szokott, szemeiben az idegességet felfedeztem, ha még nem is látszott annyira.

  Halkan sóhajtottam.

- Miért nem bírod felfogni?

  Elsétáltam volna mellette, ha a karomnál fogva ragadott meg, és nyomott a falhoz. Szabadulni próbáltam, de lefogta a testem a testével.

- Engem aztán hidegen hagy, hogy melyik szobában vagy! De a tiszteket erősen érdekli miért vagy még mindig a legócskább vendégszobába!

- A legócskább? – hüledezek-, na látod, épp ezért nem megyek sehova! És engem meg a te féltett büszkeséged nem érdekel! Mond meg a tiszteknek, hogy azért vagyok itt, mert én itt akarok lenni!

- Nekem egy asszony nem parancsolhat!

- Elfelejtetted, drága, hogy ugyanazok vagyunk! Egyikünk sem parancsolhat a másiknak! Jobb, ha hozzászoksz!

  Makacskodtunk még egy sort, de nem voltam hajlandó másik szobába költözni.

  Néhány óra múlva már az új szobámba találtam magam. Rávett. Vagyis inkább megfenyegetett. A kis aljas! De ezt még megkeserüli, majd...

  A szoba hatalmas volt. Talán kétszerese az előzőnél. A szoba egyik falának a közepénél, az ajtóval szembeni falnál volt az ágy. Ez is baldachinos volt. Bordó bársony függöny vette körül, és hófehér ágynemű volt az ágyon. A jobb oldali falból nyílt a fürdőnek az ajtaja. A fürdő ajtaja mellett egy kisebb, éjjeliszekrény nagyságú szekrény állt, ajtós szekrény. Ezekben volt a tiszta törülköző. Mellette egy másik szekrény, a ruháknak. A másik falból nyílt az erkélyre az ajtó. Hatalmas erkély volt. A rózsa felfutott teljesen a korlátra, körülölelve azt, már az ajtót környékezte. Mennyei illatot árasztva magából. Ugyanezen az oldalt volt a fésülködő asztal, és egy könyvespolc is. Az ágyal szembeni falnál volt egy asztal mellette 3 párna. A teázó asztal.  A szoba közepén egy hatalmas puha szőnyeg. Ha leülnék, már-már elvesznék benne.

  Helyette inkább az ágyra ülök finoman. Oldalra sandítok Sesshoumarura, de arcáról semmit nem olvasok ki. Úgy ülök azon az ágyon, mintha egy szentelt dolog lenne.

- Tényleg az én szobám? – nyögöm.

  Csak bólint.

- Holnap körbevezetlek a palotába – mondja – nehogy eltévedj utána, meg azt mondd, hogy senki nem vezetett körbe.

  Most meg én bólintottam. Még mindig a szoba hatása alatt voltam. A következő pillanatba már csak azt veszem észre, hogy kimegy. Felfogtam szavait. Miiiii?? Ő vezet körbe? Engem??? Ez beteg, biztos, hogy beteg! A nagy rideg Sesshoumaru, vagyis amennyit elmeséltek róla, ezt vettem ki, engem egy kis sen… na most már nem kis senki, hanem egy hercegnőt vezet körbe.

  Hátradőlök az ágyon. Nézem a bordó függönyt a fejem fölött.

- De miért nem jössz játszani?? – hallom Chinatsut.

- Kérlek, érts meg, fáradt vagyok.

  Az ágyon ülök, a hajam kócos. Már este van. A kislány a szoba közepén toporzékol.

- Nem is szeretsz! Valld csak be! – mondja sértődötten.

  Ezen, muszáj felnevetnem.

- Jaj te lány! Már hogyne szeretnélek! Ígérem, holnap, ha Jégszív körbevezetett, utána annyit játszunk, amennyit csak akarsz rendbe?

  Mielőtt még válaszolhatott volna, az erkély felől zörgés hallatszott. Reflexeim azonnal működtek. Tudtam, nincs valami rendbe. Chinatsu elé álltam. Az ablakon átláthattam az idegent. Talpig feketében virított, még az arcát sem láthattam. Lehajoltam az ijedt lányhoz, majd kiküldtem a szobából. A férfi épp akkor lökte be az ajtót. Még épp időbe el tudtam ugrani az útjából. Lábamat fellendíttettem, és az állába rúgtam. Megtántorodott. Kicsit hátrébb lépet, éreztem a sós vér illatát, ami a szája sarkából serken. Egy tőrt vett elő, azzal hadonászott, de mindannyiszor kikerültem. Egy bravúros rúgással kirúgtam a kezéből.  Utána kaptam volna, de gyorsabb volt nálam. Felkapta a tőr, majd lábával felém rúgott. Telibe találta a gyomrom, minek hatására a földön feküdtem, fölém hajolt, de lerúgtam magamról. Aztán hirtelen tűnt el a szemem elől, majd mögöttem jelent meg, mire megfordulhattam volna, erős ütést éreztem a tarkómon. A testem hirtelen nehezült el, majd még a becsapódás előtt minden sötét lett előttem.