Szeretetre szűlettem -Egy haldokló élete

2.fejezet

- Feksziiik!! - hallatszott a már jól ismert kiáltás, melyet most is egy apró földrengéshez hasonló hang követett.
- Kagome! Ezt meg miért kaptam??!
- Mert egy bunkó vagy!
- Ugyan már, az a valami tényleg ehetetlen! Minek kell úgy felkapni a vizet?
- Feksziiik! - üvöltötte Kagome teli torokból, majd sarkon fordult és elment.
- Hé! Most meg hová mész?
- Elmegyek lehiggadni!- vágta rá dühösen Kagome, majd folytatta útját.
- Inuyasha, ezt azért nem kellett volna - kezdte Miroku - Nem is olyan rossz, sőt egész jó ízű- kóstolt bele a Kagome által készített ételbe.
- Szerintem is jó - csatlakozott Shippo
- Utána kéne menned, és bocsánatot kérni tőle - szólalt meg Sango is.
- Keh! Majd visszajön, ha már lenyugodott!- azzal felugrott a fára, ami alatt éppen ebédeltek/volna.

- Hapci!- tüsszentettem egyet- Egészségemre! - mondtam magamnak- Hol a zsepim? - mélyen beletúrtam a zsebemben és meg találtam  imádott  zsepimet, de nem csak azt, különös módon ott volt az  életem értelme  jelen helyzetemben, az mp3-lejátszóm.
- Ez meg hogy kerül ide? Pedig úgy emlékeztem, hogy leraktam az ágyamra mielőtt kimentem volna, de mi van, ha emiatt csapott belém a villám? Kizárt! Legalább nem olyan reménytelen a helyzetem! Nem tudom, hol vagyok, vagy meghaltam-e, de zenét azt tudok hallgatni. A semminél ez is jobb! - bekapcsoltam pillanatnyi örömöm forrását - Fura, azt hittem lemerült. Mindegy! A lényeg az , hogy működik!- zenét hallgatva sétáltam tovább Kormossal a kezemben, először csak halkan dúdoltam a hallott dalt, majd azon kaptam magam, hogy már éneklem is.
- Ahogyan a szél
Csak szállok én is rég
Nekem az a cél
Mit át kell élnem még
Szabadon élek, szabadon érzek,
A szívemnek nincs akadály
Csak hagyom, hogy égjen és vigyen a vérem
Mert szabadon semmi se fáj! , imádom ezt a számot!(Hooligans - Szabadon)- ballagtam boldogan, nem tehetek róla de, ha zenét hallgatok, mindig olyan boldognak érzem magam, mintha minden gondom elszállna, már pedig most nagy szükség volt erre. A táj mesés volt, dús smaragdzöld fű, csodaszép fák és egy tisztás. Végre valami új, rohantam a tisztás felé, a közepén egy kút állt.
- Ahhj, most már tuti van itt valaki, de hol? Nem hinném, hogy egy kút csak úgy kinőtt a földből! Szerinted?- néztem a karomban szundikáló cicusra. Ő csak biztatóan dorombolt. Belenéztem a kútba és majdnem elejtettem Kormost a rémülettől. A kútban csontok voltak. Világ életemben undorodtam a vértől és a csontoktól. - Fúj!!, egy kútban víznek kéne lennie, nem pedig  csontoknak!!- undorodtam el a látványtól. Rég elhagyatottnak tűnt a csont-kút, magamban így neveztem. Hirtelen egy ismerős gondolat fúrta be magát a fejembe.
- Egy kút, amiben csontok vannak? Olyan ismerős! Hát persze, a Csontok-kútja, az Inuyasha-ban van egy ilyen, Kagome azon keresztül szokott közlekedni. De ez nem lehet az, vagy mégis?- elmélkedésemet a bokor zörgése zavarta meg. Valaki közeledett felém, nemsokára meg is láttam ki volt az. Nem hittem a szememnek, mert amit láttam az tényleg hihetetlen volt.
- Ka... Kagome - csak ennyit bírtam kinyögni. Ez nem lehet, de mégis ott ált előttem teljes életnagyságban. Úgy éreztem homályosulni kezd a látásom, majd egy puffanást hallottam még utána semmit nem éreztem, valószínűleg elájultam a sokktól.
- Éjfél elmúlt, ébredj fel! - hallottam a fülemben a  Hotel mámor  egy részletét, biztos elájultam, de vajon tényleg jól láttam, vagy képzelődtem, amikor Kagomét láttam? Nem tudom, de most nincs itt, tehát nem is volt itt.
- Na jó, Kormos gyere menjü  Kormos? Hol vagy te lökött macsek? Ez nem igaz hová ment el a az a kis buta? Kormos!- hívogattam, de nem sok sikerrel- Kormoska! Cic-cic! - elindultam valamerre a tisztás széle felé- Megint fák! Jól van hogy ez egy erdő, de akkor is, totál egyedül vagyok!- szomorúan ballagtam tovább, míg nem szembetűnt egy különösen magas fa. Hatalmas volt, valamiért olyan ismerős volt. Mintha már láttam volna. De hol?
- Gyertek! Erre láttam azt a furcsa lányt!- hallottam hangokat közeledni
- Érdekes az aurája.
Uram isten ezek meg kik lehetnek. De kit érdekel legalább emberek. Remélem. Akkor futás, biztos tudják mi ez a hely! Vagy tudják, hogy jutok haza, már nem mintha nagyon haza akarnék menni!
Átverekedtem magam néhány bosszantó bokron mire oda értem a hang forrásához.
- Jé nézzétek egy fekete cicus!
- Utálom a macskákat!
- Inuyasha! Fekszik! - Hangos puffanás és földrajz óra az érintett részéről, épp abban a pillanatban értem ki a bokrok dzsungeléből. A fekete cicus kiugrott az egyenruhás lány kezéből és oda szaladt hozzám. Én felvettem majd még egyszer alaposan végignéztem a társaságot. Mindenkit ismertem, hiszen az Inuyasha volt a kedvenc animém.
- Ez nem lehet igaz! És mégis az! De hogyan?- nem hittem a szememnek, lassan közeledtem feléjük, egész pontosan Inuyashahoz. Őt néztem ki magamnak. Ki nyújtottam a kezem, hogy megérintsem valódi-e?
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte idegesen majd jobb kezét a Tessaiga markolatára helyezte.
- Én  én - éppen elértem a vállát és az igazi volt nem csak valami hologram. Pedig azt hittem az. - Ez igazi!!!
- Mi van? MI az igazi? És vedd le rólam a kezed!
- Inuyasha ne beszélj így!
- Inuyasha? Ő tényleg Inuyasha?- néztem értetlenül.
- I.... igen, De minek .?- Nem vártam meg a kérdését, hanem egyszerűen Inuyasha nyakába ugrottam, úgy hogy a lendületemmel a földre döntöttem. Ő csak értetlenül hápogott valamit. Szerintem, nem értette a helyzetet. Így hát lemásztam róla, és eléggé idétlenül mosolyogtam rá.
- Ezer bocsesz de, annyira örülök, hogy te valóban te vagy! Istenem még mindig olyan hihetetlen!
- Megmondanád végre ki a fene vagy?!
- Na igen Inuyasha mint mindig, hozza a formáját - válaszoltam unottan - lehet, hogy ti nem ismertek, én viszont mindenkit jó ismerek. Te vagy Kagome - mutattam a diáklányra- Te Sango, te Miroku, ti pedig Shippo és Kirara - guggoltam le hozzájuk- Én Katinka vagyok, de szólítsatok csak Katának. Tulajdonképpen egy másik dimenzióból  estem  ide. Az én világomban ti mind egy anime részei vagytok, ami kedvencem.
- Hogy érted azt, hogy egy másik dimenzióból esté ide? - kérdezte a szerzetes
- Hát úgy hogy nem tudom, hogy jöttem ide, csak belém csapott a villám és itt ébredtem fel. Kérdezhetek valamit?
- Persze- bólogatott Kagome
- Ki volt a legutolsó ellenség, akit legyőztetek?
- Ehh, miért érdekel?
- Csak tudni szeretném mikor pottyantam a történetbe.
- Aha, hát nem rég egy szellemszikla volt az ellenfelünk.
- Ja, amit Yashi bravúrosan elintézett, akkor ez azt jelenti, hogy az anime végére értem ide. Ezt a pechet! Lekéstem mindent!
- Yashi?
- Aha, az Inuyasha beceneve.
- Ne hívj így!
- Mért ne, sztem frankó! Különben nem csak neked van beceneved! Az én világomban a bátyádnak is kitaláltak cuki neveket!
- Úgy érted Sesshomarunak?
- Ki másnak, azt hiszem, szokták hívni Sesshynek, vagy simán Sess, vagy Sessho. Ez csak azért van, mert túl hosszú neve van. Az én véleményem legalábbis ez. Tényleg ő hol van?
- Te normális vagy? Sesshomaru itt?
- Igen, elvégre testvérek vagytok. - Inuyasha válasza csupán egy morgás volt. Ezt annak tudtam be, hogy nem nagyon szereti ezt a rokoni kapcsolatot.
- Valóban sokat tudsz rólunk?- kapcsolódott be a beszélgetésbe Miroku.
- Igen, és nem.
- Hogy? Mi nem?
- Nem leszek a gyermekeid anyja! Próbálkozz inkább Sangónál! Hidd el, megéri!- Néztem Sango felé - Kérhetnék valamit? Veletek tarthatnék, amíg nem találom meg a haza vezető utat.
- Nos, ha senkinek nincs kifogása- Kagome itt szúrósan Inuyashara néz - Akkor Igen- mondta immár mosolyogva.
- Keh! Rendben!
- Imádlak benneteket! Mondtam már? Nem? Jó akkor most mondom!
- Köszike - Kagome kicsit zavartan válaszolt.
- Irány Kaede anyó!- ballagtam a csapat legelején. Pillanatnyi örömöm azonban szertefoszlott. Fogalmam sem volt merre kell meni. Csak annyit tudtam a kút és a fa közelében van a falu, ahol lakik.
- Izé, nem mennétek ti elől én nem tudom az utat. A tv-ben nem volt térkép - Inuyasha átvette tőlem a vezér szerepet, így ő ment elől, nyomában Sango és Miroku. Leghátul meg Kagome és én zártuk a sort.
- Mond Kata, valóban szerepeltünk a tv-ben?
- Aha, egész pontosan 167- részen keresztül.
- És te az egészet fejből tudod?
- Persze. Van is néhány kedvencem. Még valami, ott a gondolataitokat is lehet hallani! - ördögien mosolyogtam, erre a gondolatra kicsit elpirult, én meg folytattam - Tudom, hogy szereted. Csupán nem akarsz közé és Kikyo közé állni, mert azt hiszed ő még mindig szereti, de tévedsz! Csak téged szeret.
- Köszönöm.
- Ugyan, ha már itt vagyok minden néző nevében, összehozlak titeket! - diadalmasan mentem tovább. Lassan elértük a falut. Hát. A képernyőn keresztül kisebbnek volt. A falusiak furcsán néztek rám. Talán nem láttak még európait, de még így is furcsa látványt nyújthattam. Mindenki a fejemet bámulta vagy inkább a frizumat. Na igen nem fésülködtem, de nem is szoktam. A hajam nem volt épp hosszú kb. a vállamig érhetne, ha nem lenne olyan átkozottul göndör. Mért olyan nagy szám, ha valakinek ilyen a haja. Otthon is állandóan bámulnak. Egyesek még Pumuklinak is hívnak. (ugye mindenki tudja ki az a Pumukli?) Csak hogy neki vörös haja van az enyém meg világos barna. Nem is nagyon foglalkoztam a falusiakkal, lemondóan sóhajtottam, és magamban inkább hanyagoltam a témát. Kezdtem megunni a menetelést.
- Ott vagyunk már?
- Még nem - válaszolt Inuyasha. Én meg csak nem hagytam annyiban, 5 perc sem telt bele és újra feltettem a kérésemet.
- És most?
- Nem.
- Mikor érünk már oda?
- Egyszer.
- Ahhj, te aztán nem vagy bőbeszédű.
- De te igen.- Inuyasha tuti fel akart bosszantani, és sikerült is neki.
- Inkább zenét hallgatok, Kagome megfogod egy kicsit Kormost?
- Persze- Gyorsan előkotortam a  zene-masinám , elindítottam az egyik kedvenc számomat (Hooligans- Erről szól a játék), Kormost meg visszavettem Kagométól. Szép lassan végre elértük az anyó házát mindenki besétált és kezdődhetett a faggatásom....

Folytatása hamarosan!