Az utolsó sárkány élete

Mint látjátok én egy arany és egy ezüst sárkány leszármazottja vagyok, s a nevem Draudan. Történetem több ezer éve kezdődött, s láttam fajtám üldöztetésének kezdetét. Bár én még fiatalnak számítok a magam 3-3500 évével, s még remélhetőleg sok időm van hátra, hisz mi sárkányok nagyon hosszú életűek vagyunk. Az őssárkányok körülbelül 8-9000 évesek és 30-40 méter magasak, de én még eltörpülök mellettük a magam 20-25 méterével. Tanujai voltunk a halandók és a szellemek felemelkedésének és fajtánk hanyatlásának. Ez az én történetem, mint fajtám utolsó túlélője. Most elmesélem nektek miért éltem túl fajtám képviselőit, s miért keresek egy tiszta lelkű és segítő kész lányt. Bár méreteim elég félelmetesek a halandók szemében, de tudom hogy nagy veszélyben vagyok mert minden halandónak a kincsünkre és varázs erőnkre pályázik, hogy elnyerjék az örök életet. De leszögezném kedves olvasó, hogy MI sem vagyunk halhatatlanok sőt nagyon is halandók vagyunk, ami már bebizonyosodott. Szóval akkor most elmesélem életem egyik legszörnyűbb eseményét, s remélem megértitek tetteimet. Mint említettem a nevem Draudon és én egy sárkány vagyok. No ne a szellemekre gondoljatok, hanem azokra a sárkányokra akik valaha éltek ezen a földön. Szóval én valódi sárkány vagyok, akik ismerik a mágiát és csak a legszükségesebb esetben veszik fel egy halandó alakját. Hogy mégis mit jelent ez? Csak azt hogy nem szeretjük a halandók alakját viselni, mert mi büszkék vagyunk magunkra és kinézetünkre, nem úgy mint a szellemek egy része. Hogy ezen még is mit értek? Annyit, hogy a szellemek előszeretettel vegyülnek el az emberek közt bár egy kicsit elütnek tőlük. Mi ha felvesszük a halandók alakját akkor se tudunk elvegyülni köztük, mert a szemünk hüllő szerű marad és a bőrünk is hasonló árnyalatot vesz fel mint a pikkelyeink. Még is mit jelent ez? Vegyünk engem alapul, na szóval ha én felveszem a halandó alakom akkor a szemem olyan mint a mácskáké vagy kígyóké, a bőröm ezüst és arany árnyalatú és a hajam is ilyen árnyalatú lesz. Tehát láthatjátok nem tudunk elvegyülni az emberek közt. Na térjünk vissza a történetemhez. Még fiatal voltam és magamon kívül nem sok minden érdekelt akkoriban. :)) Az emberek és a szellemek még kevesen voltak, s mi sárkányok uraltuk e földet. Több száz évig éltünk békében a halandókkal és a szellemekkel, de történt valami és a halandók ellenünk fordultak. Sok ember emlegette a sárkányok mesés kincseit, s ezért kezdtek üldözni minket. Ezekben az időkben találkoztam a párommal egy gyönyörű és intelligens ezüst sárkány hölggyel, aki kissé forrófejű volt bár ez nem volt ritka a fajtánknál. Jól meg voltunk együtt és már közös ( hm ezt nehéz megfogalmazni, ugyanis nem tudom pontosan miként írjam le talán ez jó lesz) „gyermekeinket” vártuk. Egy reggel szokásos ellenőrző körutamra indultam a párommal közös területünk felet, s mire visszaértem párom már holtan feküdt barlangunk bejáratában. Amint földet értem egyből lakhelyünk belseje felé mentem ahol szörnyű látvány fogadott még meg nem született gyermekeink közül az egyiket megölték és a másikat elrabolták ( félre értés ne essék mi igazi sárkányok tojásokból születünk). Mérhetetlen gyászomban és rettenetes dühömben nem egy falut tettem a földdel egyenlővé, s az ott lévő halandókat lemészároltam. Miután gyászom és dühöm csillapodott egy nyugodt csendes helyet keresetem magamnak, s hamarosan megtaláltam „álmaim” nyugvó helyét ahol békében pihenhetek. A hely egy kis facsemete közelében volt. Amint elhelyezkedtem a barlangban évszázados álomba merültem. Nem tudom mennyi idő telhetett el mióta álomba merültem, de egy reggel hangos veszekedésre ébredtem. Kissé morcosan keltem fel, ami nem csoda. Miután kimásztam az eddig rejtekhelyemül szolgáló barlangból néhányszor megmozgattam szárnyaimat, s jó néhány méterrel a föld felé kerültem. Mámorító érzés volt ismét a levegőben lenni, de megakartam tudni ki zavart fel álmomból. Amint közelebb értem hozzájuk (gyalog mentem :) ) felém néztek, s hatalmas rettegést olvastam ki a szemükből. Majd az egyikük megszólított.

-Keh, mit akarsz szellem?-kérdezte egy fura piros ruhás fiú

-Hm, szellem?-kérdeztem-Valamit elnéztél kis ember. Én nem vagyok szellem.

-Mit mondtál!?-kérdezte tőlem dühösen-Én nem vagyok ember!

-Kérlek nyugodj meg.-hallottam egy lány hangját

-Még hogy nyugodjak meg!? Már mégis hogy mikor ez a pancser le kis emberezett?-kérdezte a lányt magából kikelve a fura fiú

A kis fickó kezdte túl feszíteni azt a vékony húrt amit évszázadok alatt sikerült helyre hoznom. „Még hogy pancser? Kikérem magamnak Én nem vagyok pancser.”-gondoltam magamban.

-Hé kis ember. TE nem tudod kivel beszélsz.-mondtam miközben hangom néhány árnyalattal mélyebb lett.

-Majd meglátjuk.-jött dühös válasza és elővette kardját, mire nevetésben törtem ki.

-Azzal a fogpiszkálóval akarsz rám támadni?-kérdeztem még mindig nevetve, mire fura szemeket meresztettek rám

-Megkérdezhetem ki vagy?-kérdezte a lány

-Én Draudan vagyok egy sárkány.-válaszoltam, majd kiegyenesedtem és feléjük tornyusultam

-Jesszus ez hatalmas.-mondta áhitatosan a lány

-Most mit néztek ennyire rajtam?-kérdeztem ismét lehajolva a szintjükre

-S-semmit, csak még soha nem láttam ilyen hatalmas lényt mint te.-mondta a lány

-Ezt hogy érted? Mi lett a fajtámmal? És kik vagytok ti?-kérdeztem feszülten

-Ezt hogy érted? Mi lett a fajtámmal? És kik vagytok ti?-kérdeztem feszülten

-Én Kagome vagyok, ő itt mellettem Inuyasha.-mondta-A fajtáddal? Évszázadok óta nincsenek sárkányok, csak sárkány szellemek vannak.-mondta sajnálkozva

Megdöbbenten néztem a lányra, majd mikor felfogtam szavai jelentését teljesen ledermedtem. Mire végre ismét önmagam voltam megéreztem egy különös alak jelenlétét aki felénk közeledett, s mint mindig megérzésem most se csalt meg és hamarosan megjelent egy fehér hajú fickó. Mire a piros ruhás kölyök (nem tudok rá mit mondani) morogni kezdett.

-Mit keresel itt Sesshoumaru?-kérdezte feszülten az idegent

-Nem hozzád jöttem öcsém, hanem hozzá.-mondta miközben rám nézett

-Mit akarsz?-kérdeztem a fickótól

-Csak érdekelt hogy ki miatt rettegnek a kisebb szellemek.-válaszolta rezzenéstelenül

-A szellemek rettegnek tőlem?-kérdeztem ismét nevetve, s közben kiegyenesedtem

Nem tudtam elhinni amit mond hogy a szellemek rettegnek tőlem? Ezt nem bírtam ki nevetés nélkül, mire mindannyian hátráltak pár métert. Hát igen elfelejtettem hogy milyen erős is a hangom, de hát ezt elnézhetik nekem hisz több évszázadon keresztül aludtam. Mire végre abba tudtam hagyni a nevetést, még két ember jött az eddigiekhez.

-Mi folyik itt?-kérdezte a lány

-Épp ezzel a pojácával ismerkedünk.-válaszolta Inuyasha, mire halkan rámordultam

-Már mondtam kölyök, hogy ne nevezz így.-mondtam és közben egy kis kénes gőzt leheltem az arcába

A kölyök hátrált jó pár métert és ismét rám szegezte a kardját, amit kezdtem unni és úgy döntöttem felveszem emberi alakom, amivel nagyon megleptem a jelenlévőket. A társaság annyira eltátotta a száját, hogy az a földet súrolta mire én ismét nevetni kezdtem, de ez már nem volt olyan fenyegető mint sárkány alakomban.

-Megmondanád mi olyan vicces?

-Csak ti. Nem láttatok még sárkányt?-kérdeztem nevetve

-Nem. Eddig azt hittük, hogy kihaltatok.-válaszolta a másik lány

-Hm. Én nem azt mondanám hogy kihaltunk, hanem inkább kiirtottak minket.-mondtam dühösen

-Mi?-kérdezték döbbenten

-Ti nem is tudtátok, hogy valaha mi voltunk e föld urai?-kérdeztem hitetlenkedve

-Hallottam már róla, de soha nem gondoltam hogy igaz lehet.-mondta a Sesshoumaru nevű alak

-Mit hallottál?-kérdeztem kíváncsian

-Azt beszélték, hogy minden sárkányt megöltek a kincseikért. Valamint olyasmit is szárnyra kapott hogy ha egy halandó megmártózik egy sárkány érében az sebezhetetlen lesz.-mondta nyugodtan

-Sebezhetetlen?-kérdeztem dühösen-Van benne valami, de ahhoz hogy ezt elérjék igen csak meg kellet érte küzdeniük. A fenébe az egészet átaludtam.-morogtam dühösen

-Mi te átaludtad az egészet?-kérdezték hitetlenkedve

-Igen. Miután bosszúból lemészároltam jó pár falut, azután idejöttem és akkor még csak egy kis facsemete állt annak a fának a helyén.-mutattam a szent fára

-Mi? De hisz akkor már legalább 1-1500 éve alszol.-mondták döbbenten

-Hm lehet, nem számoltam a napokat.-mondtam tréfásan-De ha most megbocsájtatok megyek és keresek valami harapni valót, mert mint mondtátok jó hosszú ideig aludtam és kezdek éhes lenni.

-Miért nem csatlakozol hozzánk?-kérdezte a Kagome nevű lány

-Hm, nem hiszem hogy jó ötlet a kölyök miatt.-válaszoltam, mire Inuyasha morogni kezdett

Sesshoumaru is ott volt még és engem fürkészett, ami kezdett az idegeimre menni lévén soha nem voltam egy türelmes alkat. Na tehát csatlakoztam a kölyökhöz és csapatához, de jobbnak láttam ha emberi alakomban maradok, még ha oly feltűnő is. Így legalább egy ideig biztonságban vagyok, s lehet velük megtalálom akit keresek. Tehát elindultunk egy falu felé, ahogy szavaikból kivettem. Amint odaértünk az emberek nagyon megbámultak, de nem támadtak ránk. Még a hűvös fickót (ne ijedjetek meg, de lehet hogy párszor így fogom emlegetni Sesshoumarut.) is illendően fogadták ami nagyon meglepett. Mint megtudtam a Kagome nevű lány valami papnő szerűség volt, míg a kölyök egy félszellem amire már rájöttem mikor megjelent a hűvös fickó. Nehogy félre értsetek én kifejezetten a nőket szeretem. :)) Na szóval a faluban egy öreg hölgy fogadott minket, s még engem is szeretettel fogadott ami nagyon meglepett. Bementünk a kunyhójába és beszélgetni kezdtünk.

-Megmondanád a neved idegen?-kérdezte az idős hölgy

-Draudan vagyok.-feleltem illedelmesen, hiába a neveltetésem nem engedte hogy egy idős hölgyet semmibe vegyek

-Ahogy látom te nem idevalósi vagy.-mondta

-Ezen a földön születtem körülbelül 3-3500 éve, de nem tudom pontosan mikor.-válaszoltam, mire a kis társaság ismét leesett állal ült velem szemben

-Te jó ég!-hallatszódott a hitetlenkedő felkiáltás

-Mi az?-kérdeztem értetlenül

-Mi vagy te?-kérdezte az idős hölgy

-Sárkány vagyok. Nem nem szellem.-mondtam megelőzve a további kérdéseket

-Te jó ég. Akkor te vagy az akit soha nem találtak meg a sárkány vadászok a legendák szerint.-mondta az öreg anyó

-Nem tudtam, hogy ilyen keresett voltam.

-Elnézést a faragatlanságom miatt, a nevem Kaede anyó.-mutatkozott be

-Semmi baj hölgyem, ahogy észre vettem mindenki döbbenten néz rám miután megtudja származásom.-mondta egy halvány mosoly kíséretében, aminek következtében kivillantak szemfogaim

Még jó darabig beszélgettünk, majd a társaság egy kiadós vacsora után nyugovóra tért, s addig én kimentem a falu szélére és miután leráztam magamról emberi alakom szárnyra keltem és szabadon szeltem az éjszakai égboltot. Persze fogalmam sem volt arról hogy valaki figyel, na szép mondhatom a sárkány már nem is repülhet nyugodtan. Na jó nem figyeltem eléggé és jelen pillanatban nem is érdekelt ki figyel és ki nem. Most csak a repülés öröme foglalkoztatott, hogy több százéves álmom után ismét szabadon szállhatok az égen. Lassan hajnalodni kezdet és én visszaindultam Kaede anyó falujába, ahol a kis csapat már keresett.

-Hol a fenében voltál?-kérdezte a kölyök

-Kicsit megmozgattam magam. Talán baj?-kérdeztem tőle ugyanolyan hangnemben, s közben felvettem ember alakom

„Á hogy én hogy gyűlölök ebben a formában lenni!” üvöltöttem magamban, de kifele semmit nem mutattam. Miután napi rendre tértek eltűnésem miatt útra keltünk, s mint megtudtam egy Naraku nevű fickót üldöznek. Már jó ideje úton voltunk, s én egy re jobban megkedveltem Sangot és Kagomét. Lassan úgy tekintettem a két lányra, mintha a lányom lenne. Ez nem volt jó hír a szerzetesnek és Inuyashának. Ja igen míg el nem felejtem teljesen a hideg fickó is csatlakozott hozzánk egy kis lány és egy zöld valami kíséretében. Mivel elvesztettem a családom a három lányt pártfogásomba vettem, s úgy bántam velük mint a saját gyermekeimmel. Volt akinek nem tetszett (célzok itt a kölyökre és a szerzetesre), hát igen ők nehezen viselték el az én gyámkodásomat a lányok felett. Nem egy alkalommal próbáltam beszélni Mirokuval, hogy miképp közeledjen egy lányhoz, de eddig még nem igazán fogadta meg a tanácsom. Inuyasha meg csak féltékenykedett, de nem tudta megmagyarázni mit is akar Kagométól. Őszintén szólva nála még a jeges fickót is szívesebben látnám a miko oldalán, de ő tudja kit választ. Azt hiszem beszélnem kell velük néhány dologról és itt nem csak a fiúkra célzok. Utunk során rengeteg kisebb szellem támadt a csapatunkra, ami nem volt a legkellemesebb, hisz nem használhattam varázserőm mert akkor felfedtem volna valódi kilétem. Szóval kénytelen voltam karddal és néhány illúzióval küzdeni ellenük. Na jó néhány kisebb illúziót a lányoknak is megtanítottam, de ami nagyon meglepett az az volt hogy Kagome és Rin alig 3-4 óra gyakorlás után könnyedén megtudták csinálni amiket mutattam nekik. Még Sango is sikeresen megtanulta őket, de neki már valamivel több időre volt szüksége. Már közel négy hónapja hogy felébredtem, s lassan kezdtem hiányolni egy nő társaságát. Tudom mire gondolsz kedves olvasó, hogy van mellettem két gyönyörű lány, de mint már mondtam őket a lányaimnak tekintem; tehát ideje lenne keresnem magamnak egy új párt. Bár már jó ideje elvesztettem első párom, de még mindig hiányzik. Hát igen mint az igazi sárkányok utolsó képviselője nem nagyon válogathatok, ez annyit jelent hogy a következő párom vagy halandó vagy szellem vagy pedig félszellem lesz. Ha rajtam múlik csak olyan nő lesz a párom aki elfogad olyannak amilyen vagyok az eredeti alakommal együtt, de remélem találok magamnak egy aranyos sárkány szellemet. Mint mondtam már jó ideje úton voltunk és egyik nap megtisztelt minket Naraku is, s valami olyasmit mondott hogy szüksége van az erőmre. Erre én csak kinevettem, majd megtámadtam a szemtelen kis mitugrászt ( még mielőtt bármit kérdeznél leszögezem, hogy utálom a fennhéjázó alakokat). Társaim döbbenten meredtek rám, amit nem csodálok. Mi tagadás kicsit elvesztettem a fejem és szerencsétlen flótást szó szerint kilapítottam. Most képzeljétek el társaim döbbent arc kifejezését amikor lecsillapodva tiszta fejjel felmértem tettem, s meg kell mondjam nagyon élveztem a dolgot. Na tehát Narakunak vége ami nem úgy ért véget ahogy azt szerették volna ( az igazi Naraku tisztelt meg minket a jelenlétével) nem egy kilapított összeroncsolt alakot akartak hanem egy hamu és por alakú Narakut. Ezen igen könnyen segíthetek csak fel kell vennem sárkány formám (igaz ami igaz már nagyon untam az emberi alakot) és csak egy apró villám-és jég lehelet kell hozzá. Erre meg mindannyian tiltakozni kezdtek, na szép mondhatom én csak segíteni akarok erre meg lehurrognak. Tehát Narakunak vége már csak nekem kell nyugovóra térnem vagy ismét egy társ mellet élnem, ami nem lesz könnyű. Tehát folytattuk utunkat nyugat felé, de hogy miért arra mentünk nem tudom. Hát igen a szerzetes végre rendesen kezdett udvarolni Sangonak amit nem is elleneztem, de Inuyasha még mindig nem tett lépéseket Kagome felé ezért úgy döntöttem közbe avatkozok, hisz még is csak a fogadott lányomról van szó! Tehát elhívtam őt egy kis magán beszélgetésre.

-Kagome mit érzel Inuyasha iránt.-kérdeztem határozottan

-Szeretem őt, de ő még mindig Kikyout szereti.-mondta majdnem sírva

Ekkor döntöttem el véglegesen hogy a kölyökkel is beszélek és ha tényleg azt a Kikyou nevű nőt választja akkor jobb ha lemond Kagoméról örökre, s a hideg fickót is kikérdezem egy két dologról. Amint visszaértünk társainkhoz majdnem a fülénél fogva rángattam magam után Inuyashát, s mikor kellő távolságba értünk kérdőre vonatm.

-Kit választasz?

-Ezt hogy érted Draudan?-kérdezte zavartan

-Kagome vagy Kikyou, most dönts mert később nem lesz rá lehetőséged.-mondtam egy kissé fenyegetőbben a kelleténél

-Nem tudok dönteni köztük.-mondta szomorúan

-Muszáj lesz, mert ha tovább hitegeted őt a saját kezemmel végzek veled.-morogtam.

Tudom hogy egy kicsit szigorú voltam, de nem bírtam nézni a fogadott lányom szenvedését. Inuyasha az ultimátum után elvonult és én visszamentem társaimhoz, majd egy kis pihenés után ismét útra keltünk. Már közel jártunk nyugat határához, mikor emberi alakom meg-megremegett, amivel megijesztettem társaim. Egy kis tanakodás után felvettem sárkány alakom és miután mindannyian a hátamra szálltak pár erőteljes szárny csapással a magasba emelkedtem. Könnyen és gyorsan siklottunk a levegőben, mikor megláttam egy ismerős helyet és lassítva tempómon leszálltam. Társaim furcsán néztek rám, de muszáj volt közelebb mennem egy üres barlanghoz. Valami vonzott a barlang belseje felé, de mivel már elég tapasztalt voltam inkább csak a bejárathoz mentem közel. Ahogy a közelébe értem valami vagy valaki elsüvített az orrom előtt. Csak jó reflexeimnek köszönhettem, hogy időben kitudtam térni a támadás elől. Társaim idegesen tekingettek körbe, miközben én a támadót kerestem tekintetemmel. Hamarosan süvítő hangot hallottam és arra csaptam farkammal, s ennek meg lett a hatása. Társaim egy sárkányt láttak a földbe csapódni pár méterre tőlünk, s miután az illető földet ért odasiettek és megnézték hogy él-e még. Gyorsan felvettem emberibb alakom és én is odamentem hozzájuk, de amit láttam teljesen ledöbbentem. A földön egy nő feküdt, de nem akár milyen nő hanem egy sárkány nő helyesbítek egy sárkány szellem nő.