Az én szememben nagyon gyönyörű volt, bár volt párom szépségét nem múlhatta felül. A lány lassan ébredezett és amint meglátott engem támadó állást vett fel, ami pokoli kínokat okozhatott neki.

-Mit akartok tőlem?-kérdezte sziszegve

-Elnézést hölgyem, nem akartam ilyen durván kiütni.-mondtam bűnbánóan

-Mi maga ütött ki?-kérdezte hitetlenkedve miközben rám nézett

Még beszélgettünk vele egy ideig, majd megkértük hogy csatlakozzon hozzánk és szívesen igent mondott legnagyobb örömömre. Hamarosan a nevét is elárulta, ami igazán megnyerte tetszésem.

-Kit tisztelhetünk benned?-kérdeztem

-Karah vagyok.-felelte

-Én Draudan-mondtam

Karahnak gyönyörű ezüst haja és szeme volt, ami teljesen elvarázsolt. Mivel már közel öt hónapja utaztam társaimmal észre vettem néhány igen érdekes dolgot. A mindig jeges hangulatú Sesshoumaru érdeklődő pillantásokat vettet Kagoméra, persze csak akkor mikor azt hitte senki nem figyeli. Ami Inuyashát illeti még mindig nem döntött, s emiatt kezdet eltávolodni Kagométól. Bár kedveltem a kölyköt, de mégse akartam hogy Kagoméval legyen. Most joggal kérdezitek miért? Sok mindent megtudtam öt hónap alatt a csapatársaimról, s azt is tudtam hogy Inuyasha és Kagome már közel három éve ismerik egymást. Na ez nekem sok volt, ha szeretek valakit akkor azt akarom, hogy mindig mellettem legyen és tudjon az érzéseimről. Nem akartam elhinni hogy három év alatt nem tudta volna bevallani mi érez a fogadott lányom iránt, de ekkor váratlanul egy forgószél tűnt fel a semmiből. Már első látásra nem tetszet a fickó, aki ráadásul a nevelt lányom kezét szorongatta.Látták rajtam hogy kicsit feszült vagyok, ami meglátszott az arcomon és alakom vibrálásán, de a fickó észre se vette.

-Kagome drágám. Jól vagy? Rendesen vigyáz rád a palota pincsi?-kérdezte az idegen, mire morgásokat kapott cserébe

-Szia Kouga! Ö jól vagyok és nagyon vigyáznak ránk.-mondta Kagome

-Mit akarsz itt fiacskám!?-kérdeztem mogorván Kougát

-Ne szólj bele! Ez csak rám és Kagoméra tartozik.-jött a válasz

-Tévedsz farkas! Nem csak rád tartozik, hanem ránk is! És ha még egyszer az engedélye nélkül tapizod úgy fogod végezni mint az a Naraku vagy ki.-sziszegtem, mire a csapat társaim hátra húzódtak

A farkas nem mutatta hogy megijedt volna, de társaim látták mire vagyok képes, ha elvesztem a fejem. Még beszélgetett Kagoméval majd olyan gyorsan ahogy jött el is tűnt, de ha még egyszer a fogadott lányom közelébe megy az a kis mitugrász én biztos végezni fogok vele. Na jó elég a dühöngésből és térjünk vissza a történethez. Tehát folytattuk utunk nyugaton és hamarosan egy palota romjai tárultak szemünk elé. Rossz érzés fogott el. Az egész hely szörnyű eseményekről árulkodott, amit könnyedén észre vettem egy kis mágikus segítséggel. Bepillantást nyertem a múlt egy kis részletébe, ami a kölyök születésével volt kapcsolatban. Most nem részletezném miket láttam, de tudom hogy az emberek mindenkit pusztulásra ítélnek ha nem találunk valami megoldást. Karahval viszont egyre jobban kijöttünk és nagyon tetszet a sárkány alakja, de csak ritkán vette fel legnagyobb bánatomra. Amikor tehettem szárnyra keltem és társaimat a hátamra kapva szálltam az üde kék olykor fekete égen. Már jó ideje nyugaton voltunk, amikor az egyik hegy felől különös erőt éreztem, de nem csak én hanem csapatom minden tagja is. Elindultunk arra felé, s közben sok minden megváltozott a csapatban. Inuyasha mindent megbeszélt Kagoméval, s arra a döntésre jutottak hogy továbbra is barátok maradnak, de semmi több nem lesz köztük. Kagome szomorú volt Inuyasha döntése miatt, de tudta így a legjobb mindkettejüknek. Most már szabad volt az út Sesshoumaru előtt, aki ki s használta sz alkalmat és vigasztalni próbálta az összetört szívű mikot. Bár nem volt a legtökéletesebb a módszere, de nagyon hatásosnak bizonyult. Már jó ideje úton voltunk mikor beleütköztünk egy védőpajzsba. Inuyasha persze egyből erővel akart bejutni rajta, ami nem sikerült neki, de következő próbálkozását már megakadályoztam.

-Állj meg kölyök. Ezen a pajzson nem jutsz át erővel.-mondtam, mire csodálkozva néztek rámordultam

-Miért?-kérdezték a lányok

-Mert ez egy szent hely a sárkányok számára.-válaszoltam

-Erről miért nem tudott senki?

-Azért mert eddig láthatatlan volt, s csak mostanra oszlott fel a láthatatlanság varázslata. De egyébként se tudtatok volna ide bejönni egy sárkány nélkül, hisz a pajzs csak egy sárkány jelenlétére reagál.-mondtam

Gyorsan felvettem eredeti alakom, ami meg könnyebülést jelentett számomra. Meglepetésemre Karah is felvette sárkány alakját, s meg kell hagyni úgy még vonzóbbnak találtam. Nálam jó 5 méterrel alacsonyabb volt, de gyönyörű ezüst pikkelyek borították kecses testét. Lassan elindultunk a védőpajzs felé, s az annyira nyílt szét hogy kényelmesen beférjünk rajta. Ahogy beléptünk rajta egy csodálatos táj tárult a szemünk elé. Hatalmas zöldellő hegyek és gyönyörű vízesések voltak ahova a szem ellátott, de volt még valami amit először nem vettünk észre, s ez a fű alatt rejtőző hatalmas csontvázak voltak. Gyorsan rájöttem hol is vagyunk jelenleg. Ez a hely egy sárkány temető volt, s a hegyekben lévő barlangok egyikében volt az ami idevonzott minket. Gyors iramban haladtunk a hely felé, s amint leszálltunk és bementünk a barlangba Kagomét és Rint bevonta egy-egy halvány fény. Kagome körül kék fény míg Rin körül arany fény ragyogott, majd lassan mindent ellepett. Olyan erős lett a ragyogás hogy kénytelenek voltunk becsukni a szemünk, de amint eltűnt a fény kimentünk és csodálatos és egyben rémisztő látvány tárult a szemünk elé. Én örültem neki hogy fajtám visszatért az élők közé. Az égen több féle sárkány szárnyalt, s közben éreztem a védőpajzs felbomlását, ami lehetővé tette fajtám szabadon szárnyalását. Ekkor leszállt elénk egy velem majdnem azonos nagyságú és korú sárkány, s vigyorogva nézett rám.

-Ni csak Draudan barátom.-mondta kicsit gúnyosan

-Lamahr. Azóta nem láttalak mióta megismerkedtem Tamikoval.

-Ahogy mondod és ki ez a szép hölgy?-kérdezte, s közben Karahra nézett

-Ő Karah, de nem ajánlom hogy kikezdj vele.-sziszegtem

-Mindig tiszteltem mások kapcsolatát.-mondta morcosan

-Tudom.-válaszoltam vidáman

-Hm, csak nem magaddal hordod a „vacsorád” is?-kérdezte

-Semmi közöd hozzá.-morogtam

-Le ne harapd a fejem!-mondta védekezve

-Ne haragudj, de ők a barátaim és nem szeretem ha vacsorának nézik őket.

Még jó darabig beszélgettünk, amikor észre vettem a Lamahr mögött tornyosuló fehér sárkányt. Ő volt Hessgeron a volt tanárom, akit egy meghajlással köszöntöttem.

-Üdvözlöm Hessgeron tanár úr.-mondtam, mire Kagome pánikba esett

-Te jó ég holnap után dogát írunk matekból.-kiáltotta Kagome

-Keh, minek mennél haza?-kérdezte Inuyasha

-Mert ez fontos nekem te tuskó!!!

-Te meg egy hisztis fruska vagy.

-Ezt nem kellet volna.-mondták a többiek

-Inuyasha, FEKSZIK!!!-kiáltotta Kagome

A váratlanul belém csapódó Inuyasha kicsit kibillentett az egyensúlyomból, de hála páncél szerű pikkelyeimnek nem éreztem meg. Persze Sesshoumaru nem tudta megállni hogy be ne szóljon Inuyashának, ami újabb veszekedést eredményezett.

-Szánalmas vagy öcsém.-mondta hidegen

-Majd megmutatom én neked ki a szánalmas.-morogta, s már majdnem neki ment bátyjának mikor leállítottam

-Nem vagyok küzdő tér.-morogtam, mire leugrottak rólam és a földön kezdtek el csatázni

A csapat többi tagja kényelembe helyezte magát rajtam, s csak lemondóan sóhajtottak egyet, miközben a csatázó testvéreket nézték. Eközben én tanáromra néztem, s megkérdeztem azt ami furdalta az oldalam.

-Hessgeron tanár úr, hogy lehet az hogy ismét élnek?-kérdeztem bölcs tanárom kíváncsian

-Draudan ez igen egyszerű. Ez a vidék a sárkányok temetkezési helye volt, s akit ide temettek az mind életre kelt hála kis barátaidnak. De akik e helyen kívül nyugszanak azok soha többet nem térnek vissza közénk.-mondta

-Értem, de mégis mi volt az a kék és arany fény ami körbe vette Rint és Kagomét.

-Az az „élet” fénye volt. Ez annyit jelent, hogy csak egy tiszta lélek képes visszahozni a holtakat.-mondta

-Értem. Tehát akkor ők voltak az újra éledésünk záloga.

-Igen, de mivel mind ketten emberek ezért jobb ha elviszed őket innen, még mielőtt bosszút akarnának rajtuk állni azok akiket emberek öltek meg.-mondta bölcsen

-Nem engedem, hogy bajuk essen. Ők olyanok nekem, mintha a saját lányaim lennének.

-Szóval gyermekeidnek tekinted őket?-kérdezte

-Igen.-mondtam határozottan, s míg mi beszélgettünk a két testvér is abba hagyta a harcot

-Akkor az lesz a legjobb, ha ők is közénk tartoznak.-mondta nyugodtan

-Ezt hogy érti Hessgeron tanár úr?-kérdeztem (mindig a neve után raktam a tanár urat, mert így fejeztem ki a megbecsülésemet iránta)

Nem válaszolt a kérdésemre, hanem valamilyen furcsa hívó hangot hallatott és megjelent még két-három ős sárkány. Egy számomra ismeretlen varázslat megidézésbe kezdtek, amitől a hátamon a nem létező szőröm égnek állt. Ösztöneim azt súgták hogy tűnjek el onnan amilyen gyorsan csak tudok, de nem akartam tiszteletlen lenni az ős sárkányokhoz. Míg a négy ős sárkány kántálása egyre hangosabb lett és ember társaimat különös ezüstös fény burkolta be. Annyira megrémültem az idősek varázslatától, hogy mozdulni se mertem és levegőt is csak elvétve vettem. Eközben Lamahr is távolabb húzódott tőlünk, de még látó és halló távolságon belül volt. Amint az időssek befejezték a kántálást Hessgeron tanár úr kivételével mindannyian elmentek, s csak mi maradtunk egymással szemben.

-Mi volt ez tanár úr?-kérdeztem kíváncsian

-Csak meg köszöntük a barátaid segítségét.

-De még is mit csináltak?-kérdeztem kicsit szemtelenül

-Amint eltelik két nap mindent megtudtok, de most mennem kell.-mondta, majd felszállt és eltűnt a szemünk elől

Társaimmal lassan elindultunk a védőpajzs helye felé, majd átléptünk rajta és a nyugati palota romjai felé tartottunk. Lamahr is velünk jött, de elszörnyedve nézett rám amint felvettem emberi alakom.

-Draudan, te mit csinálsz?-kérdezte szörnyülködve

-Ha életben akarsz maradni te is emberi alakot öltesz.-mondtam határozottan

-Most mit hülyéskedsz?-kérdezte

-Draudannak igaza van. Az emberek, ha megtudják hogy még élnek sárkányok meg fognak ölni.-mondták a lányok

Lamahr nagy nehezen követte a példámat és felvette emberi alakját amin nevetnem kellett. Barátom morogni kezdett rám mert dühítette viselkedésem. De kérdezem én ki ne nevetne egy vöröses bőr árnyalatú, sárga szemű és vörös hajú alakon?

Hát ő lenne a barátom Lamahr. Tudom hogy kicsit idegesítő egy alak, de a bajban lehet rá számítani. Na de térjünk vissza a történethez. Tehát miután drága barátom is felvette emberi alakját folytattuk utunkat a nyugati palota romjai felé. Eközben Inuyasha elvált tőlünk és elindult megkeresni Kikyout, ami elszomorította Kagomét, de Sesshoumaru végig mellette állt. Mi továbbra is a nyugati palota romjai felé mentünk, de mihelyst a társaim lepihentek az este közeledtével én elmentem és felkerestem egyik régi rejtekhelyem, ahol még évszázadokkal ezelőtt elrejtettem némi aranyat és drágakövet. Miután magamhoz vettem rég elfeledett kincseimből valamennyit visszatértem társaimhoz és én is nyugovóra tértem. Időközben Kagome teljesen elfeledkezett arról hogy neki pár nap múlva matek dogája lesz, s ezen csak mosolyogtam. Közben Lamahr remekül szórakozott azon hogy meg tud minket tréfálni, s így lett ő a csapatunk tréfa mestere, akit néha már a pokolba kívántunk a tréfáival együtt. Nem volt unalmas utunk a palota romjaiig, de Lamahr már kezdett mindenkinek az idegeire menni. Mikor végre elértük a romokat én egy kis időre elmentem és hamarosan néhány emberrel tértem vissza, mire csodálkozó tekinteteket kaptam cserébe. Miután mindent részletesen elmondtam az embereknek a közeli faluba mentünk, ahol kaptunk néhány kunyhót addig amíg felépül az új palota, ami teljesen más lesz mint a régi. A palota ezúttal termés kőből készül, amit fehérre meszelnek majd és nagy tágas ablakok lesznek minden szobában. Elindultunk ideiglenes otthonaink felé és az emberek neki kezdtek a palota felhúzásának, ami elég sok időben telt és időközbe visszajött Inuyasha is Kikyouval. Az építkezés lassan haladt, de ez most cseppet se érdekelt. Mivel Karah épp mondani akart nekem valamit, s én figyelmesen hallgattam.

-Draudan van egy jó hírem számodra.-kezdte mosolyogva

-Mi lenne az drágám?-kérdeztem

-Hamarosan apa leszel.-mondta, s én teljesen ledermedtem

Igaz ami igaz az utóbbi időben elég sok meghitt órát töltöttünk együtt és várható volt, hogy következménye lesz. Miután felfogtam kedvesem szavait kirohantam és hangosan kiabálni kezdtem azt, hogy

-Apa leszek.

Társaim persze először hülyének néztek, amin nem csodálkozok hisz 3000-3500 évesen már lehetett volna annyi eszem hogy nem viselkedek ilyen gyerekesen. De bocsássátok meg nekem ezt a viselkedést, hisz első gyermekeimet nem ismerhettem meg és most Karah bejelentette nekem hogy gyermeket vár. Ki ne örülne a hírnek? Főleg akkor ha erre több száz évet vár, hogy ismét beteljesüljön a vágya. Társaim nem sokkal azután hogy megnyugodtam odajöttek hozzánk és gratuláltak nekünk, de már számomra is láthatóvá vált hogy mindannyian megváltoztak kicsit. Mindannyiójuknak világosabb lett a haja és a szeme, s kicsivel nagyobbak lettek körmeik és szemfogaik is. Már lassan egy éve tartott az építkezés mire elkészültek a palotával és végre beköltözhettünk. Ahogy birtokba vettük új otthonunk mindannyian elfoglaltuk a nekünk legjobban tetsző szárnyat. Lamahr barátom a palotától nem messze lakott egy kisebb házban. Beköltözésünk után alig egy hónappal nagy meglepetésben volt részem. Két fogadott lányom jött át hozzánk a palota nyugati illetve a keleti szárnyból és remekül elbeszélgettek kedvesemmel, míg ki nem léptem a közös hálószobánkból. Akkor a két lány felém fordult, s mindkettejüknek fülig ért a szája, majd amit utána közöltek velem teljesen letaglózott, de nem azért mert rossz hír volt épp ellenkezőleg nagyon is jó híreket közöltek velem. Hát igen a fogadott lányaim alig két perce közölték velem, hogy ők is anyai örömök elé néznek. Végre Lamahr is megtalálta társát aki elviselte kedves barátom móka kitöréseit, s a környező falvak meg-meg viccelését. Az idő gyorsan repült s Inuyasha is hamarosan bejelentette, hogy ők is babát várnak Kikyouval. Nagyon örültem, hisz mindig is egy nagy családra vágytam, s ami a legjobb benne Karah egy gyönyörű ezüstös hajú és barnás-vöröses szemű kislánynak adott életet, akit Aikonak neveztünk el.

Végre mindannyian békében élhettünk, s tudtuk hogy bár a halandók és szellemek szeme elől rejtve él még a fajtánk néhány képviselője hála Rinnek és Kagoménak. Most már békében élhetek életem végéig, s remélem még nagyon sokáig együtt lehetek párommal és barátaimmal. Hát ennyi lett volna a történetem, remélem nem untattalak kedves olvasó. Tudom hogy furcsának találod, hogy mint valódi sárkányok képesek voltunk felvenni az emberek alakját Lamahr barátommal, de egyett tudnotok kell vagy emberi alakban élünk vagy megölnek minket vagy pedig örökre búcsút kellet volna mondanom kedvesemnek, amit nem tudtam volna megtenni hisz teljesen belopta magát a szívembe. Örülök hogy elolvastátok történetem és remélem nem untattalak benneteket. Ég veletek kedves olvasók.

Vége