Szeretetre születtem- Egy haldokló élete

4.fejezet

A nap felkelt és mindenki ébren volt már.

- Na mi lesz a napi program?- kérdeztem vidáman. Remélem, azt fogjál mondani ékkő vadászatra megyünk. Remélem.- Nincs a közelben egy ékkőszilánk, amit meg kell szerezni?

- Nem nincs, most egyet sem érzek.- Kagome mindig pontos, de nem lehet, hogy most az egyszer téved? Látni szeretném őket harc közben.

- Akkor mit csinálunk?

- Egyelőre semmit, Kagomenak még nem gyógyult meg teljesen a lába. - Inuyasha mostanában túlságosan is aggódik Kagome miatt, de nagyon helyes :D

- Hát jó akkor megyek, sétálok egyet, itt leszek a közelben. - elindultam abba az irányba amerre a Inuyasha fáját sejtettem. Nem félre érteni, nem azért Inuyasha fája, mert megjelölte! Csak azon szunyókált Kikyo jóvoltából. Tehát irány a fa! Várjunk, Kormos! Merre vagy te kerge macsek? Ah mindegy, majd visszajön. Lassan elindultam az eredeti célom felé. Unatkozom. Oda értem a fához, nézegettem egy darabig, semmi érdekes. Unatkozom. Az unalom fog megölni. Unatkozom. Nem történik semmi, de miért? Unatkozom. De mi ez? Hangokat hallottam egy közeli bokorból, aztán mintha megremegett volna a föld, és megint. Ez olyan mintha valami óriási nagy szörnyike közeledne. Jobb lesz eltűnni innen.

- Megállj halandó! Te leszel az ebédem!- kiáltott rám valami undorító lény és közben felém közeledett. Volt vagy 3 m magas. A bőre inkább hasonlított a kígyóéhoz, sötétzöld és sötétbarna színű volt. A kezében egy bunkónak tűnő fegyvert tartott. Rám vicsorított a hatalmas pofájával és kevésen múlt hogy nem hánytam el magam. Ilyen ronda lényt eddig csak a tévében láttam. XP Jobb lesz elhúzni a csíkot… Futásnak eredtem.

- Nocsak menekül az ebéd?

- Még szép! - szóltam hátra a vállam fölött futás közben - És a nevem nem ebéd, hanem Kata!- Hogy lehetek ilyen hülye? Az életemet kéne menteni, én meg leállok cseverészni? Hát én tényleg totál őrült vagyok! A fenébe már! Kellett nekem eljönni Inuyasháéktól! Miért nem maradtam ott?...

Tovább nem tudtam folytatni az igencsak értelmes kérdés sorozatomat. „Kísérőm” beért engem Lecsapott rám és majdnem el is talált. Szerencsém volt, csak a pizsamám bánta meg a karmaival való találkozást. Futottam, ahogyan csak a lábaim bírták, pedig utáltam futni, de ez most részletkérdés. Mindjárt utol ér az az izé ,én meg azon panaszkodok mennyire utálok futni. Észhez kéne már térnem. Egyetlen egy ép ötlet jutott eszembe:

- Segítség!!- kiáltottam az erdőbe. Nagyon remélem, hallották és a segítségemre sietnek, mert nem fogom sokáig húzni, ha ez így folytatódik.

Nem messze a fogócska helyszínétől, épp azon a helyen ahol nemrégiben én „földet értem”, egy fekete ruhát viselő csuklyás alak állt. Az arcát egy fekete kendővel fedte el. Kezén fekete kesztyű volt. Nyakában egy különös fényű nyakláncot hordott. Ezüstláncon egy ezüstbe foglalt kerek smarag volt, ami élénken világított. Megfogta a medált majd ez erdő felé fordította, keresett valamit. Az egyik irányban a medál szinte már izzott a kibocsátott zöld fénytől. Csak erre várt, elindult abba az irányba.

Nem bírom tovább. Valaki segítsen rajtam! Életemben nem futottam így, de nem is függött egy hajszálon az életem. Lassan kezdett elfogyni az erdő. Egy tisztás felé futottam. ˜Nyílt terepen ez az izé lenne előnyben, jobb lesz itt valahol az erdőben elbújni.˜ Irányt változtattam. Tervem kudarcba fulladt, ugyanis így majdnem utolért. ˜Nem bírom már sokáig˜ Figyelmetlenségemnek „köszönhetően” megbuktam valami kiálló gyökérben és hasra vágódtam. Magamban százszor elátkoztam az a kib*szott fát.. Üldözőm lassított tempóján látva esésemet. Fölém magasodott, éreztem itt már semmi és senki nem segíthet. Meg fogok halni. Belegondolni is rossz. Gondolat menetemet nem folytathattam tovább, a szörnyeteg felemelte hatalmas karmos ujjait, lecsapni készült. Becsuktam szememet, úgy vártam a halált… Nem történt semmi. Hallottam amint a szörnyeteg felüvölt és valami nagy a földre esik. Kíváncsiságom legyőzte félelmemet, lassan kinyitottam a szememet. Amit láttam nagyon megrémisztett. A szörny egyik karja hevert előttem és ömlött belőle a vér. ˜Mindig is utáltam a vér látványát˜ A végtagtól kicsit távolabb megláttam üldözőmet is. A bokrok felé nézett, ott egy fekete csuklyás alak volt. A rusnyaság iszonyúan dühös lett, amiért megfosztották egyik végtagjától.

- Ezért megfizetsz, te nyavalyás!- megindult a csuklyás felé. Nem érte el célját. Egy ezüst villanás kíséretében darabokra esett szét. Nem értettem mi történt, de az biztos tőle már nem kell félnem. ˜Vajon ez a fura sötét figura mit akarhat? és miért mentett meg?˜ Az említett felém fordult:

- Jól vagy?- most már télleg nem értek semmit, de egy biztos a hangja alapján egy nő

- Ühüm, de ki vagy te? És miért mentettél meg?

- Nem, csak nem értem miért tetted?

- Mert bajban voltál, ez elég nyilvánvaló nem?

Hátat fordított nekem majd elindult valamerre.

- Várj! - kiáltottam utána- kérlek várj meg!- megállt és bevárt engem.

- Nos , hát amikor azaz izé üldözött eltévedtem és nem tudok visszatalálni, nem segítenél nekem?

- Király! Te ide valósi vagy?

- Nem igazán, de azért nagyjából ismerem a környéket.

- Szuper. El tudnál vezetni Inuyasha erdejébe?

- Miért akarsz te oda menni?

- Az erdő melletti faluban vannak a barátaim.

- Értem, akkor inkább a faluba menjünk.

Lassan sétálva indultunk el a falu irányában. ˜Még most is hihetetlen, majdnem meghaltam, de ő megmentett. Tartozom neki˜ Pihentető volt a séta a sok futás után.

- Naplementére elérjük a falut.

- Köszönöm, hogy megmentettél, és hogy segítesz vissza találni.

- Ugyan, nem kell hálálkodni.

Nagy sóhajtás kíséretében rám hagyta a dolgot. Így ballagtunk az erdei ősvényen a barátaim felé.