Szeretetre születtem- Egy haldokló élete

5.fejezet 

Sétáltam az erdei ösvényen újdonsült „barátnőmmel”, na jó maradjunk a megmentőnél. Tehát a megmentőm kíséretében ballagtunk vissza a barátaimhoz. Csend volt szinte az egész eddigi úton.

˜Na akkor vegyük sorra mi is történ velem szűk egy nap alatt. Először a vihar miatt nem tudok aludni, később már a semmi közepén vagyok, ráadásul az Inuyasha világában. Eddig egyszerre fenomenális és aggasztó. De a legjava még hátra van, elmegyek sétálni egyet, erre ebédnek néznek, kb. 13-szor körbe futottam a tornatermet, csak hogy ne legyek rajta az étlapon. Aztán meg jön egy sötét csaj, és véget vet a tesi órának. Röviden ennyi lenne a sztori.˜ Elmélkedésemet -a velem történteken- megmentőm hangja szakította félbe.

- Hogy hívnak?

- Mi? Hogy? Jah, engem Katának. - elég váratlanul ért a kérdés- És téged?

- A nevem nem lényeges.

- Dehogy nem. Én is megmondtam az enyémet, most te jössz!- ˜Miért nem mondja meg?˜

- Hát jó, legyen- ˜Csak erre vártam ˆˆ˜- A nevem…- hirtelen megállt.

- Mi az, történt valami?

- Nem, semmi. Csak azt hittem van ott valaki.- mutatott az ösvény melletti bokorra.

- Aha, de még mindig nem tudom a nevedet.

- A nevem Karina, de mindenki Karának szólít.

- Vicces, a nevünk csak egy betűben tér el- gondolkoztam el egy percre - Kérdezhetek valami személyeset?

- Igen - bólintott - Mi lenne az?

- Miért rejted el az arcodat?

- Nem akarom, hogy valaki is felismerjen.

- Aha.

- Nem vagy túl beszédes. - jegyeztem inkább magamnak mintsem neki szánva.

- Te talán igen?- vágott vissza

- Nem tartanak annak, de van, amikor rám jön az 5 perc. - mosolyogtam- legtöbbször az a baj, hogy a három szavas szótáramat alkalmazom.

- Ne is mond, kitalálom: igen, nem, talán.

- Pontosan, de honnan tudtad?

- Tippeltem. Amúgy én is hasonló eset vagyok.

- Nahát ezek szerint nem csak a nevünk hasonlít, hanem a személyiségünk is. - mosolyogtam rá. Nem is tudod mennyire igazad van- gondolkodott Kara. Csendben folytattuk utunkat. Egész gyorsan oda értünk a falu határához. Már látni lehetett Kaede anyó kunyhóját, amikor Kara hirtelen megállt majd hátra fordult és támadóállást vett fel. Kicsit meglepődtem.

- Történt valami?- kérdeztem félénken

- Vendégünk érkezik.- közölte szárazon. A hangja idegesnek tűnt. A fákat figyelte, vagy valamit ill. valakit, aki esetleg ott rejtőzik. Én nem vettem észre semmit így hát folytattam utamat a kunyhó felé. Alig tettem meg két lépést, Inuyasháék rohantak ki a kunyhóból.

- Sesshomaru! - kiabálta Inuyasha idegesen. Hát igen mindig ilyen, ha a bátyja a közelben van. Egy pillanat, itt van! A perc, amire vártam eljött, találkozhatok vele. Inuyasha éppen odaért Kara mellé, de mintha ott se lett volna. Túlságosan lekötötte Sessh közelsége. A többiek mellettem álltak meg és feszülten figyelték, mikor bukkan fel az említett inuyoukai.

- Kata, ki ez a nő? - kérdezte Kagome

- Karának hívják, megmentette az életem egy oni elől.

- Hogy mi?

- Hosszú, ma reggel elmásztam „felfedezőútra”, egy oni kajának nézett és ő megmentett- mondtam egyszuszra.

- Vagyis nem ellenség. - Kara megunta az egyhelyben ácsorgást, egyetlen ugrással ott termett mellettünk. A válla fölött hátra nézett.

- Kata nem érzel valami furcsát?

- Nem, mit kellene éreznem?

- Semmit. - elég bambán nézhettem, de akkor minek kérdezte? … Inuyasha is megunta a várakozást.

- Sesshomaru! Told ide a pofád, ha van merszed!- üvöltözött Inu

A fák sűrűjéből egy magas férfi lépett ki. Hosszú haját hátul összefogva hordta, arcát Sesshomaruéhoz hasonló démonjegyek díszítették. Olyan volt, mint Sessh, de mégsem, a válláról hiányzott a szőrme és a kimonóján piros virágminták helyett kék liliomok voltak.

- Ejnye Inuyasha, hát így kell köszönteni egyetlen bátyádat?- erre mindenkinek leesett az álla. Hangjában nem volt semmi gúny csak őszinteség. Egyvalaki mégsem lepődött meg. Kara. Ugyan csak a szemét láttam, de az most dühösen csillogott. Élénkzöld szeme majd lyukat égetett az érkező bőrébe. Farkas szemet néztek egymással. A kínos csendet Inuyasha törte meg.

- Ki vagy te, a szagod olyan mint a bátyámé, de valahogy mégis különbözik. - erre a kérdezett csak elmosolyodott.

- A szaglásod pontos mint mindig, drága öcsém. - na ez biztos nem Sesshomaru - de most nem miattad jöttem. Karát kell visszavinnem.

- Felejtsd el, hogy valaha is visszamegyek! Nem fogom hagyni, hogy megölj!! - Kara levette köpenyét, látni lehetett igazi arcát. Ereimben megfagyott a vér. pont úgy nézett ki mint én, csak 10 évvel idősebb lehetett. Derékig erő göndör haját befonta. Fekete térdnadrágot viselt fekete csizmával, amin ezüstszínű minták voltak. Felsője egy méregzöld színű rövid ujjú volt, nyakában egy fehér nyakpánt fénylett. Oldalra tartotta jobb kezét, amiben megjelent egy kard. Fura egy kard, fekete pengéje és fehér markolata volt. Ilyet még életemben nem láttam. Sesshomaru is elővette kardját, de érdekes módon nem a Tokijint, hanem a Tensaigat. Ez érdekes csatának ígérkezik A felek egymásnak estek, követhetetlen sebességgel indították meg támadásaikat. A Tensaigából fénycsóvák csaptak ki, míg Kara kardja sötét lándzsákat zúdított ellenfelére. Egyenlő feleknek bizonyultak. Karának elege lett ebből a játszadozásból, eltüntette kardját, kezeit összefonta maga előtt szemeit behunyta fejét az ég felé fordította. A szíve fölött pulzálni kezdett a levegő majd energia gyűrűk csaptak ki a testéből egyenesen ellenfele felé. Valamilyen dallamot hallottam, a gyűrűk követték a ritmust. Ez egyre furcsább. Sesshomaru megpróbált elugrani előlük de eltalálták. Több vágás is éktelenkedett a bal karján, mert most vettük csak észre, megvolt mindkét karja! Kara eközben elájult és a földre esett. Senki sem tudta mi történt. Miért esett össze? Egy zöld fénygömb szállt ki a testéből nagy egyre nagyobb lett magába olvasztva Karát aztán magasra emelkedett és elrepült. Sesshomaru térde rogyott. Közelebbről megnézve rengeteg sérülése volt, nem súlyosak de sok. Eszméletét vesztve elterült a földön. Közelebb merészkedtem hozzá, majd szóltam Kagoménak.

- Kérlek segíts, ha nem látjuk el a sérüléseit, nem éri meg a holnapot- mutattam a körülötte lévő vér tócsára. Kagomenak nem kellett több, azonnal oda rohant hozzám. A fiuk segítségével bevittük a kunyhóba. Segítettem ellátni a sebesüléseit, de magas láza volt.

- El kell mennem néhány gyógynövényért!- szólt vissza Kagome a az ajtóból

- Várj meg, Kagome, veled megyek! - kiáltottam utána. Az ajtóból visszapillantva láttam, ahogyan Kormoska érdeklődve szemléli a szellemet, majd közelebb merészkedett hozzá és felugrott a mellkhasára. Kényelmesen elhelyezkedett és úgy figyelte tovább.

- Vigyázz rá!- üzentem cicusomnak. Sietve szaladtam Kagome után hogy beérjem.