By Kouga

 

(kiszögezem, hogy Sesshoumaru nem pedofil, senki se nézze annak!!)

 

Nagyjából fél éve történhetett, hogy Sesshoumaru nagyúr

megmentette a kis Rin életét. Azóta is békésen járják az erdőket

Sesshoumaru szellemeket öl, Rin virágot szed és ugrándozik, Yaken

pedig morgolódik.

Nyár volt. A nagyúr megint úgy döntött, egyedül megy szellemeket ölni.

Narakura fájt a foga, de csak apróbb szellemeket, esetleg a keresett

szolgáit találta. Yaken, Aun, és Rin megint egyedül maradtak. Késő

délután felé járhatott az idő. Rin egy kis tüzecske mellett ülve

nézegette a virágokat amiket szedett.

-Sessh  olyan rég elmentél hát mikor jössz vissza hozzánk?

Bánkódott már egy ideje. Csak üldögélt és a tüzet nézte, néha meg a

virágokat. Már majdnem elaludt de hangos morgás rázta meg az

erdőt. Mindenki felugrott, és egy vörös szempárral nézhettek szembe a

bokrok közül.

-Ááá!...Yaken csinálj valamit meg fog enni

-Ostoba lány! A fejek botja egy pillanat alatt hamuvá égeti!  És Yaken

ezzel máris támadást indított ellene  ám ez nem volt hatással a

szellemre tűzből volt a teste, tehát csak energiát kapott Yaken

lángcsóvájától. Rin ijedten nézett körbe.

-Hol van Aun?  Kérdezte remegő hangon  És Sessh  -nem volt ideje

befejezni a mondatot, mert a vörös szemű szörny a szeme láttára

égetett szét egy kis zöld lényt

-Yaken!!  Kiabálta az életztelen kis démonnak.. Rettenetesen félt.

Csak állt egyhelyben, szinte odafagyott a lába a földhöz. Ekkor

valamiott termett és felrepítette Aun volt az.. bár a sérült sárkányló

nem sokáig tudta őt repíteni, a földre estek. Rin észrevette hogy aun is

sérült.

-Tehát többen is vannak -gondolta a kislány. Hirtelen az előbbi szellem

ismét ott termett mellettük.

-Aun! Kelj fel! El kell futnunk!  keltegette a sérülésektől ájult

sárkánylovat az lassan feláll de nem futott semerre. Elrugaszkodott és

már a vörösszemű szellemmel birkózott. Volt egy röpke pillanat, amikor

szemei rint nézték és mintha azt mondták volna neki hogy fusson

csak messze innen..

Rin megértette a jelet. Sírva ugyan, de elfutott onnan. Meg sem állt,

csak hosszú perceken keresztül futott…azt sem tudta merre…csak

menekült. Mikor már nem bírta tovább, leroskadt egy fa tövébe, és

tovább sírt. Nem tudta mit tegyen, most, hogy Sesshoumaru elment,

Yaken meghalt, Aun pedig a halálán van és még harcol valahol…talán

még harcol..

Egészen besötétedett. A kislány csak üldögélt a fánál… moccanni sem

mert. Ekkor hallatszott valami…két talp hangja, ami finoman érte a

földet… Rin Sesshoumarut látta maga előtt.

-Sesshoumaru nagyúr itt vagy..visszajöttél..  Rin sírósan beszélt

Yaken és Aun azthiszem meghaltak -És ezzel a kislány sírva fölállt.

-Ne aggódj, nem számít.  Szólt végre Sesshoumaru .de egész furcsa,

kemény hangon pedig rinnel kedvesen szokott beszélni –Segíts

nekem… add a lelked! –Sesshoumaru hirtelen belenyúlt Rin mellkasába.

A kislány nem tudott szólni…sem mozdulni…De most furcsa dolgott

látott…Sesshoumaru haja fekete lett… és végül kibontakozott a

személy igazi alakja: Naraku volt. Kihúzta a kezét és egy lelket tartott

benne, fehéret, jelezve hogy az tiszta mint a hó.. Rin pedig lélek nélkül

esett vissza a földe.

-Végre megvan! A tiszta és védtelen lélek! Ez kell a reinkarnációmhoz!

Ezzel az oldalamon megállíthatatlan leszek! Nagyon jó terv volt elcsalni

Sesshoumarut…és ezekre ráereszteni a szellemeket. –Gondolta a

szellem.

Megfordult, és menni készült. Hirtelen éles fájdalmat érzett a

csuklójában…egy vágás…hogy lehet?...

Sesshoumaru állt mögötte…a szemei vörösen izzottak..

-Hogy merted… Hogy merted ezt tenni Rinnel?! –Sesshoumaru átdöfte

Naraku testét a Toukijinnel, majd kirántotta. A szellem mérges volt…de

jobbnak látta elmenekülni. Felemelkedett és eltűntaz éjszakában.

Sesshoumaru ezzel már nem igazán foglalkozott. Rinhez futott és

letérdelt mellé.

-Sessh Sesshoumaru-sama .-Rin visszakapta a lelkét de alig volt

magánál. Sesshoumaru a karjába vette őt  szörnyen érezte magát

azért mert elment és Rin ezért megsérült  Nagyon aggódott a

kislányért.

-Nyugodj meg Rin.. Nem lesz semmi baj..  A szellem látta hogy mekkora

sérülést szerzett szegény.. Elővett a kimonójából egy hosszú fehér

kendőt, és miután lehúzta Rinről a felsőt, óvatosan bekötötte az apró

lány mellkasát, melyen nagy seb éktelenkedett. A kislány nem próbált

ellenkezni  tudta hogy a nagyúr soha nem akarna neki rosszat.

Sesshoumaru leült a fa tövébe, és az ölébe tette Rint. Magához

döntötte, és átölelte hogy ne fázzon.

Rin szeretett volna megszólalni, de nem ment nem is a fájdalom volt

az oka meglepődött a nagyúron, azon hogy ilyet tesz egy halandóért.

-Ne mozogj túl sokat. Vigyázok rád, többé nem megyek el.

Sesshoumaru hangja kedves volt és aggódó. Rin teljesen el volt

bűvölve tőle... Odabújt a szellemhez és átölelte apró kezével.

Sesshoumaru a kezébe vette Rin fölsőjét  Vedd fel nehogy megfázz

mondta. A kislány erőtlenül próbálta magára venni  Ekkor egy nagyobb

kéz segített neki hogy bekösse óvatosan bánt vele, vigyázott a

kötésre.

-Sesshoumaru-sama  köszönöm..  Rin boldog volt  megsérült, de

sokkal nagyobb ajándékot kapott: Sesshoumaru foglalkozott vele és

aggódott érte  Végre volt valaki törődött vele, egy árva kislánnyal.

-Tudod ez a kendő az én apámé volt. Egyszer gyermekkoromban

megsérültem és ő ezzel kötötte be a sebemet  Én most továbbadom

neked. Hiszen  mintha a saját lányom lennél..

-Rin először elcsodálkozott  aztán nagyon meghatódott  mégjobban

hozzábújt a szellemhez.

-Köszönöm  én mindigis ilyen apukát szerettem volna.. mint te  -Rin

hamarosan elaludt. Sesshoumaru végig ébren őrködött mellette.

 

A kislány nemsoká meggyógyult, és folytatták útjukat Yaken és Aun

nélkül ugyan, de továbbmentek. Nem is akármerre  Naraku kastélya

felé hogy megbosszulják a társaikat. Sesshoumaru ettől kezdve mindig

mindennél jobban vigyázott Rinre, és mindig mellette volt. Ő pedig

boldogan követte a legkedvesebb személyt a világon .Sesshoumaru-

samát az apukáját.

 

 

Vége