-         Ez Sesshoumaru! Mit akarsz itt bátyuskám? – kérdezte a lehető legtöbb gúnnyal a hangjában.

-         A lányért jöttem! – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

-         ???

-         Ő ott. – mutatott rá Kagoméra, akinek majd kiugrott a szíve. Örült, hogy ismét láthatja Sesshoumarut, annak viszont nem, hogy ennek a beszélgetésnek nagy valószínűséggel harc lesz a végkimenetele…

-         Mit akarsz tőle?

-         Semmi közöd hozzá! Vagy ideadod, vagy meg kell, hogy öljelek.

-         Akkor harcolni fogunk! – ugrott le a bátyja elé InuYasha.

-         Nekem is lehetne beleszólásom? – kiabált Kagome.

-         Nem! Azzal mész, aki győzni fog! – mondta egyszerre a két testvér. 

-         Azonnal hagyjátok abba!

Minden hiába volt. Nem hatott rájuk semmi. Sesshoumaru az energiaostorral támadt de InuYasha könnyedén kivédte, majd gúnyos megjegyzések közepette ő is támadást indított. Kagome nagyon félt attól, hogy valamelyikük megsérül… Sesshoumaru épp hogy csak el tudta kerülni a szélbordát. Mindenki látta rajta, hogy csak játszik az öccsével. Előkapta a Toukijint, majd a Tensusaigát is. A védelme így még jobban biztosítva volt. A gonosz kard majdnem kettéroppantotta a Tetsusaigát, a félszellem már nyeregben érezte magát, amikor is a youkai figyelemelterelésként eldobta a gyógyító kardot. Az energiaostorral hatalmas csapást mért ellenfelére, mindezt a mérgező karmaival fejezte be. InuYasha eszméletlenül omlott a földre. Kagome megijedt, de látta, hogy a hanyou mocorog, gondolta, hogy nem eshetett nagyobb baja. Örült, hogy Sesshoumaruval mehet, ennek ellenére sajnálta InuYashát.

-         Ezért még megfizetsz te szemét – sziszegte.

-         Ugyan már öcsikém… Ebből is látszik, hogy én vagyok a jobb.

-         Mit akarsz Kagométól? Meg akarod ölni?

-         Egyenlőre nem… - mondta sejtelmesen a youkai, majd felkapta a lányt. Hatalmas energiagömb keletkezett a testük körül, pár pillanattal később pedig már nyomuk sem volt.

A csapat megmaradt tagjai azonnal odasiettek InuYashához, aki közölte, hogy nincs semmi baja. Azonnal Kagome keresésére akart indulni, de Sango felvetette, hogy még azt sem tudják merre kéne keresniük őket. A félszellemet az energiagömb bosszantotta leginkább. Így még ki sem tudja őket szimatolni. Tanakodtak még egy darabig, amikor Mirokunak támadt egy ötlete: Mi van, ha a szellem nyugatra ment? Karomarut is arra kell keresniük. Tudták, hogy Kagome nem egy elveszett lány, és meg tud szökni, ha nagyon eldurvulna a helyzet. InuYasha nem is szólt senkihez, miután elég sokat emlegették Sesshoumarut a jelenlétében. Idegesítette, hogy megint alul maradt ellene egy küzdelemben. Kisebb sziszegések és szitkok közepette elindultak. Annak ellenére, hogy bíztak a miko talpraesettségében, nagyon aggódtak érte. Kissé „deja vu” érzésük volt: A világ veszélyben van ismét, Kagomét elrabolták. Az ellenfél kiléte más csupán. Ismeretlen a vidékkel együtt, ahová tartanak. Amíg Mirokuék nyugat felé ballagtak, Kagome és Sesshoumaru megérkezett egy vízesés melletti barlangba.

 - Mi lesz? Megölsz talán? Ezt a „nagy kutyaszellem vagyok és teljesen érzéketlen” stílust nem tudod már nekem előadni!

A szellem teljesen ledöbbent. Meg sem tudott szólalni, csak nézte, nézte a lányt mélyarany szemeivel. A miko majd’ kiugrott a bőréből, hiányzott már neki ez az átható pillantás.

 - Semmit – szólt a youkai, majd felszegett fejjel elvonult, magára hagyva a lányt. Kagome nem tudta mi baja lehet Sesshoumarunak. Hiszen legutóbb még átölelte és megcsókolta… Talán csak pillanatnyi elérzékenyülés volt…

 - Különös hatással van rám a halandó… Olyan izgatott vagyok a közelében, nem tudok tisztán gondolkodni. Ah, nem tehetek fel neki ilyen kérdést…

Sesshoumaru amióta csak megérezte a lány illatát, nem fért a bőrében. A büszkeségét sajnos csak pár pillanatra tette félre, amíg bevallotta, hogy szerelmes egy halandóba. Nem tudta, hogy a többi szellem mit szólna, de már nem is érdekelte. Mindig csak másoknak akart megfelelni, eldöntötte, hogy ennek véget vet. Kagome nem töprengett sokáig a dolgokon, hamarosan elnyomta az álom. Mire az inuyoukai visszatért, ő már rég aludt. Amikor a magas alak leült a tűz mellett, csak egyetlen pontra tudott koncentrálni. A miko arca nyugalmat tükrözött. Még így álmában is gyönyörű volt. A nagyúr gondolt egyet, majd melléfeküdt és betakarta a prémjével. Másnap reggel korán felébredt és döbbenten nézett maga mellé. Sesshoumaru aludt! Ilyen igen csak ritkán fordult elő vele…Kagome kicsusszant az ölelésből és csendben leült a barlang másik felében. A pulzusa ismét a többszörösére nőtt. Érezte, hogy egyre jobban belehabarodik a szellembe és félt attól, hogy nem helyes, amit tesz. Eközben felébredt a nagy youkai is és érdeklődve figyelte, hogy mit keres tőle oly távol a halandó.

-         Öhm… Sesshoumaru… ? – kérdezte óvatosan.

-         Mit akarsz halandó? – a hűvös fogadtatás egyáltalán nem esett jól…

-         Éjszaka… Mellettem aludtál. Miért?

-         Hányszor kell még elmondanom? Nem érted?

-         Á, szóval ennyire fontos számodra a nyugati tartomány? Csak ezért kellek neked nem igaz?

A nagyúr ezen teljesen felháborodott. El sem tudta képzelni,. Hogy miért gondol rá így a lány. Odasétált és leült mellé:

 - Nekem önmagadért kellesz, nem holmi területek miatt. Egyébként honnan tudsz te ezekről a dolgokról?

 - Heh! Az a cserfes bolha… Ha mindent megosztott veletek, akkor tudnod kell azt is, hogy érdekházasságom nem lehet. Ha sikerül is párt találnom, még egy sor próbát ki kell állni mindkettőnknek.

 - Szerencsés lesz az a lány, aki az oldaladra kerül majd.

Kagome nem akarta elhinni, hogy ilyen dolgokról beszélgetnek. Az előbbi mondatot szinte fel sem fogta, kellett neki egy kis hatásszünet, mire megértette, miről is van szó tulajdonképpen.

-         Mi? Hogy én… ? Na ne…

-         Valami baj van Kagome? Olyan sápadt vagy…